Rászolgálva - 17. fejezet

Sziasztok! Megérkezett a 17. fejezet.:) Újra van komihatár, ami 25 komiból áll. Üdvözlöm az új olvasókat, és köszönöm, hogy vagytok nekem.:D Sajnálom, a komi határt. Ez van, ezt kell szeretni.

17. fejezet - Mindig van valami

Bella szemszög
Az esküvő után három héttel kaptam a hírt, hogy Jerry és Vanessza meghalt. Nem tudtam, hogy kinek a keze lehet az egész mögött, de valahogy a Volturi tűnt a legbiztosabbnak. Ezért Edwarddal, Olaszország felé vettük az irányt. Ott pedig egyenesen a Arohoz mentünk.
-Kedves Marie! – ugrott fel rögtön Aro és „ szívélyesén” megölelt. – Újra Edward oldalán? Azt hittem gyűlölöd őket… - nézett rám meglepetten.
-Hát pedig nem! – mondtam idegesen. Nehogy elkezdjen nekem itt jó pofizni. – Te ölted meg Vanesszát és Jerryt? – vágtam bele rögtön a közepébe. Ijedten, majd értetlenül vizsgált engem.
-Vanesszát és Jerryt? Kik ők? –kérdezte értetlenül.
-Két vámpír, akik hozzám tartoztak – morogtam idegesen.
-Mit számít neked két vámpír? – nézett rám értetlenül Felix.
-Te mit számítasz Aronak? – kérdeztem idegesen és Jane erejével a földre rogyott.
-Marie, erre semmi szükség. Nem mi öltük meg – nézett rám, úgy éreztem igaza volt.
-És semmi közötök hozzá. Ugye? – kérdezte ismét.
-Tudtunk róla, hogy meghaltak, de nem mi tettük – mondta ismét.
-Szóval tudtátok és nem vorturis tag? – néztem rá értetlenül.
-Nem hozzánk tartozó ölte meg őket – mondta magabiztosan Aro.
-De tudjátok ki volt? – kérdeztem idegesen, de Aro nem válaszolt. Utáltam Aro összes eddigi gondolatát kihallgatni, hiszen eléggé szadista és szomorú egy gondolatsor, de most muszáj volt. Tudnom kellett ki tette.
Pár másodperc elteltével megláttam a várt gondolatsort. Kevin tette, akit én mentettem meg. Tudtam, mindig is tudtam, hogy nem fog az én oldalamon állni, de hogy ellenünk fordul.

Mindenkinek szóltam, hogy vigyázzanak magukra, mert lehet Kevin mindenkit ki akar nyírni.
Majd szerelmemmel Kevin keresésére indultunk. Felkeresetünk pár barátunkat, és megkértük, hogy figyeljenek, ha bármit megtudnak szóljanak nekünk. Demeri képességével pedig útnak indultunk. Már csak pár órára lehettünk Londoltól – hiszen ott volt Kevin-. Mikor a telefonom vad csörgésbe kezdett, futás közben gyorsan felkaptam és Evelin hangját halottam meg a telefonba.
-Bella! Itt van – suttogta, majd megszakadt a vonal.
-Náluk van – hadartam szerelmemnek és még gyorsabban kezdtünk el futni. A kétórás utat megtettük harminc perc alatt, le sem lassítottunk mikor bevágódtunk az ajtón. Füst szag terjengett a levegőben és nagyon reméltem, hogy Kevin ég nem pedig más.
Amikor megálltunk két ismeretlen vámpír áll velem szemben, de mindkettőjüknek aranybarna szemei voltak.
-Stephen, ők velünk vannak – suttogta Eszter. Akit csak most vettem észre, hogy az egyik sarokban kuporog.
-Mi történt? – kérdeztem idegesen miközben leguggoltam vele szemben és a hátát kezdtem el simogatni.
-Itt volt Kevin két férfival és valami nővel – könnyek nélkül zokogni kezdett.
-Nézd Bella – mutatott rá egy volturis nyakláncra Edward, ami földön volt.
-Ez honnan van? – kérdeztem a két srácot.
-Egyiknek a nyakáról esett le – suttogta az egyik.
-Heidi – suttogta szerelmem.
-Mi a francot keresett itt Kevinnel? – kérdeztem értetlenül.
-Megöltétek őket? – kérdeztem reménykedve.
-Egy egyik elszökött – motyogta a másik, aki tőlünk távolabb állt.
-Melyik? – kérdeztem rögtön.
-Kevint megöltük – lépett be Eszter. Egy maszkot húzott magára, mivel bármenyire rossz vámpír volt a testvére, nagyon szerette.
-Rendben. Mindenki jól van? – kérdeztem aggódva.
- A fiúk és Hope vadásznak – motyogta Eszter.
-Martin és Eliza? – kérdeztem.
-Az emeleten – mosolygott Eszti.
-Itt maradunk holnapig és utána visszamegyünk Volterába. Rendben? – fordultam szerelmem felé.
-Persze – bólintott.
-Kíváncsi vagyok mit titkol előlünk Aro…


Liz szemszöge
Három hónap telt Nessiék esküvője óta és azóta nem is láttam őket. Hiszen ők akkor elmentek nászútra, mi pedig visszaköltöztünk otthonunkba. A srácok már annyit nőttek, hogy ha nem néztem volna végig, el sem hinném. Adam már meg is állt a növekedésben, Lucy és Daniel pedig olyan tíz- tizenegy évesnek néztek ki. Az idő mullásást legjobban rajtuk és rajtam lehetett látni, mivel már kéthónapos terhes vagyok. Úgy nézek ki, mint egy víziló, de Emmett úgy csinál, minta tök jól néznék ki. Idegesítő.

-Jó reggelt kedves– puszilta meg szerelmem a homlokom.
-Szia – mosolyogtam én is és hibátlan arcát vizsgáltam. Olyan sexi volt, a hormonjaim miatt még jobban kívántam őt, de ő nem akart most velem lenni úgy. Félti a kisbabát, bla…bal…
Végül is igaza van, hiszen én is féltem, csak hát attól sexelni akarok.
Egyik kezem a hasamat cirógatta a másik Emmett mellkasán pihent. Olyan boldogok voltunk mikor rájöttünk, hogy ismét terhes vagyok. És ez a boldogság a mai napig tart, bár néha összevesztem szerelmemmel a hormonjaim és az ő túl sok gondoskodása miatt.
-Hogy vagy? – kérdezte miközben végigsimított az arcomon.
-Jól vagyok. Maradhatunk még egy picit az ágyban? – kérdeztem kacéran.
-Lizi, ezt megbeszéltük – motyogta miközben a takaró szélét nézte.
-Tudom, csak megpróbáltam – kuncogtam miközben mellkasához bújtam, amennyire csak lehetett.
-Tudod, hogy én is szeretném. Annyira kívánlak – suttogta a fülembe.
-Nem hiszek neked Emmett – motyogtam a takaróba és közben egy könnycsepp elindult az arcomon.
-Liz gyönyörű vagy, te vagy a legszebb nő a világban – fordította fejem az ő irányába, hogy szemembe tudjon nézni.
-De úgy nézek, mint egy tehén – bújta oda hozzá még jobban, persze amennyire a hasam engedte.
-Dehogy nézel ki úgy. Gyönyörű kismama vagy, ahhoz hogy egészséges legyen a kislányunk muszáj felvenned pár kilót – simogatta a hátamat.
-Kislány? – néztem fel rá kérdőn.
-Igen, egy olyan gyönyörű kislány, mint te – nézett rám szerelmesen.
-És ha nem kislány lesz? – kérdeztem Emmettet.
-Akkor olyan perverz lesz, mint az apja – lépett be vigyorogva Adam.
-Bár Lizit sem kell félteni – kuncogott a háttérben Alice.
-Köszi – nevettem fel kómásan.
-Mikor fogtok összeházasodni? – érkezett meg Alice. Minden másnap felteszi ezt a kérdést, már eléggé idegesítő.
-Alice! – szólt rá szerelmem.
-Csak azért kérdem, hogy biztos nem fogtok a baba előtt? Mert tudjátok a szervezés, meg ilyenek – mosolygott rám kérdőn.
-Nem fogok terhesen férjhez menni Alice – suttogtam miközben a takarót bámultam – csúnyának éreztem magam és Alice, azt akarja, hogy így mutassak az első esküvőnkön?
-És amúgy is milyen nászéjszakájuk lenne? – kérdezte Adam vigyorogva.
-Na gyertek ti ki onnan – fogta meg Esme Adamot és Alicet, és kihúzta őket a szobából. – Mindjárt hozok neked levest drágám – mosolygott rám Esme.
-Mi megyünk vadászni – lépett be az ajtón ismét Alice. – Ne haragudjatok, hogy ezzel idegesítelek titeket – nézett ránk a boci szemeivel, amit már Lucy is átvett tőle.
-Emmett bácsi vigyázz Lizire – szaladt be az ajtón Lucy és egy puszit nyomott az arcomra.
-Igen, vigyázzatok magatokra – mosolygott Daniel is.
-Ti is és jó szórakozást – mosolyogtam. Alice, Jasper, Lucy és Adam minden hónapban tartanak egy kiscsaládi kiruccanást, amikor csak ők négyen túráznak, vadásznak és játszanak. Szerintem nagyon jó ötlet, Alice azt mondta, hogy imádják a nagyobbacska családot is, amibe mi is beletartozunk, de szeretnének a gyerekeikkel lenni külön is. És teljesen egyetértettem velük, lehet majd mi is csinálunk ilyen programot.
-Ha bármi van, hívjatok. Nálunk lesz a telefon – mosolygott ránk Jasper majd egy puszit nyomott az arcomra és elmentek. Így már csak Adam, Esme és mi voltunk itthon. Carlisle egy innen messzebb lévő kórházban vállalt munkát és most is ott tevékenykedik. Anyu és Edward pedig rejtélyes okok, miatt már egy hónapja elutaztak. Senkinek nem mondták el, hogy miért. Néhanapján telefonálnak és ennyi. Ezzel egy kicsit megint visszafele halad a kapcsolatunk, de ez van. Ezt kell szeretni.
-Elmegyek fürödni – ültem fel hírtelen az ágyban, és majdnem vissza is dőltem.
-Hé, csak lassan – mosolygott rám szerelmem és bekísért a fürdőbe. – Nem kell segítség? – kérdezte meg, miközben egy másodpercre sem engedett el.
-Nem kell, megy egyedül is – mosolyogta rá biztatóan.
-Ha nem gond azért bent maradok hátha… - mosolygott rám és leült a kád szélére.
-Csak ne nézz ide – motyogtam, miközben elkezdtem lehúzni a nadrágom.
-Csak nem szégyellős vagy? – kérdezte, de nem nézett fel rám. A csempéket bámulta és a kezét ökölbe szorította.
-Egy picit – mosolyogtam, majd mellé léptem és egy puszit nyomtam a fejére. – Minden rendben? - kérdeztem az ökölbe szorított kezét simogatva.
-Igen, csak kívánlak. Tudod, olyan szép vagy és már régen is volt – mondta zavartan.
Most kellene kihasználnom a helyzetet, cikázott végig az agyamon a mondat. De tudtam, hogy valamilyen szinten igaza van Emmettnek. Néha nagyon eldurvulunk sex terén, és biztonságosabb lenne, ha még kibírnánk egy hónapot.
-Nyugodtan menny ki, nem lesz semmi baj – csókoltam meg a száját.
-Nem, nem. Itt maradok – mosolygott rám bíztatóan.
-De… - kezdtem bele a mondatba, de Ő rögtön félbeszakított.
-Nincs, semmi de. Maradok – vigyorgott rám.
-Rendben – léptem vissza a zuhanykabinhoz és levettem még a pólóm, vagyis Emmett pólóját és a bugyimat. Majd beléptem a langyos víz alá.