Rászolgálva - 21. fejezet

Sziasztok! Itt a következő fejezet is. Most egy jó darabig lehet nem tudok jelentkezni, gondolkodom a következőkön aztán majd írom :). Jó olvasást. :)

21. fejezet - Testvérek álma

Emmett szemszöge

Épp Liz gyönyörű arcát bámultam és hallgattam megnyugtató szívverését, mikor Edward halkan bekopogott az ajtón. Nem tudtam mire vélni, hogy mégis mit akarhat, hiszen hetek óta nem is beszéltem vele pár szónál többet. Ami elég szomorú volt, mivel már több évtizedet lehúztunk egymás mellett, amikor nem telt egy hét a nélkül, hogy leültünk volna egy pasis beszélgetésre. Tudom sosem gondolta volna rólam senki, de igazán figyeltem Edwardra mindig is. Tisztában voltam vele, hogy számára milyen nehéz az élet magányosan. Már akkor sem volt egyszerű mikor még nem is találkozott élete értelmével, a nagy betűs szerelemmel, de még az után... El sem tudtam képzelni, milyen lehet a szerelmétől, az ő Bellájától messze lennie. Csodáltam, hogy nem a haláláért könyörgött nap, mint nap és erőt vett magán a családja érdekében, és nem adta fel. Nem vesztette el önmagát, nem temetkezett önsajnálatba, a magányba. Nem lett belőle egy folyamatosan vérre szomjazó szörny, nem uralkodott el a feje felett - ekkora fájdalom hatására - az a bizonyos vörös köd.

Igaz, hogy nekem egész vámpír életem során ott volt Rose, aztán pedig pillanatok alatt összejöttem Lizzel. De mégis tudtam, milyen rossz magányosnak lenni. Végig, annyi éven keresztül azt gondoltam az volt a nagybetűs szerelem, amit Rose iránt éreztem. Azt gondoltam, hogy megtaláltam azt, amit Carlisle Esmében, amit Jasper Aliceben. Aztán mikor végre tudatosult bennem, hogy az csak vágy, vonzalom volt köztünk. Szerettem Roset, de nem szerelemmel. Elvarázsolt a külcsín.

-Beszélhetnénk? - szólalt meg végre Edward, végig szerelmem alvó arcát bámulta, aki mint egy édes kiscica bújt az oldalamhoz.

-Persze, egy pillanat - feleletem fivéremnek, majd óvatosan kimásztam éltem asszonya mellől. Megigazítottam rajta a takarót, majd egyik tincsét füle mögé törve egy csókot nyomtam az ajkaira. Egy utolsó pillantás után megindultam Edward után. A házban csend uralkodott, csak Jasper és Alice halk beszélgetését lehetett hallani, én pedig szó nélkül követtem Edwardot a szobájába.

Miután beléptem rögtön bezárta mögöttem az ajtót, én pedig adtam a lazát és levágódtam a sarokban lévő kényelmes fotelba. - Mi a helyzet, öcsi? - kérdeztem, miközben mosolyogva arcára pillantottam. Legbelül inkább csak annyit mondtam volna neki, hogy csessze meg. Tömören, szépen ennyi mondanivalóm volt felé. Én is, mint a család összes többi tagja is végig az ő oldalán volt bármilyen döntést hozott, próbáltunk neki segíteni, amiben csak tudtunk világ életünkben. Igaz, nekem nem volt képességem, ami érzékelhettem volna a hangulatát, az érzéseit, de ennyi együtt töltött év után, már nagyon jól kiismertem. Ő pedig, hetekig bosszankodott azon, hogy összejöttem Lizzel és ha nem is mondott semmit, csak rám nézett azzal a tekintetével, amiben benne volt minden. Liz féltése, az én elítélésem, a megbotránkozás, a hitetlenkedés valamint talán, még az undor is. Mintha valami liliomtipró lennék. Pedig görbüljek meg, ha csak egyszer is felmerült az, hogy csak szórakozom Lizzel. Sosem. Sőt az első pillanattól elvarázsolt, a kis harci tigris, már akkor felkeltette az érdeklődésem, mikor ő még csak ellenségeknek vélt minket, Culleneket.

-Igazából - kezdett bele végre Edward, ezzel a gondolatmenetem elvágva. - Sajnálom tesó, mindent - nyögte ki mélyen a szemembe nézve.

-Mit is? - kérdeztem vissza, miközben kényelmesen hátradőltem a fotelben és figyelmesen bámultam rá.

-Hogy egy bunkó, köcsög voltam. Irdatlan hülyén viselkedtem, mikor kiderült, hogy összejöttél Elizabethtel. Nagyon fontos vagy számomra, a legjobb fivérem. Nem akarlak elveszíteni, nem szeretném ha eltávolodnánk. Sosem gondoltam volna rátok úgy, hogy egy párt alkotnátok és rettenetesen hirtelen jött, mikor bejelentettétek. De bebizonyítottad, hogy megérdemled Lizt és felfoghatatlanul boldognak tűntök együtt. Öröm rátok nézni, és a párod akkora hatással volt a családra, rád. Míg nem voltam itthon, annyi minden megváltozott és mindenkinek csak szeretetteli és hálás gondolatai van felétek. Esme és Alice is elmesélte, hogy mennyi segítséget kaptak Liztől és persze rengeteg pozitív gondolatot is elkapok nap mint nap. Nagyon jó hatással vagytok egymásra és mindenkire és tényleg, őszintén szeretnék bocsánatot kérni a reakcióm miatt. Érzéketlen és távolságtartó voltam veletek - mondta.

Egy pillanatig elgondolkodva vizsgáltam arcát, kicsit még élveztem, hogy szenved. Aztán felpattantam és jól hátba veregettem, majd egy férfias ölelésben részesítettem - Hiányoztál öcsi - mosolyogtam rá.

Edward szélesen elmosolyodott, majd kissé ellazultak az arcizmai, szegény gyerek itt strapálja magát. Levágódtunk a kanapéra és újra úgy beszélgettünk, mintha meg sem történt volna a nézeteltérés köztünk.

Hirtelen kaptam fel a fejem, Liz kétségbeesett hangja betöltötte a házat. - Emmett!  - mondta ki újra a nevem, miközben hangosan zokogott.

Egy pillanat alatt kétségbe estem és száguldottam át a szobánkba. Szerelmem az ágyon ült, hátát az ágytámlának vetette, teljesen szét volt csúszva magában motyogott és csak sírt és sírt.

-Drágám, szerelmem, fáj valamid? Mi történt? - kérdeztem, miközben mellé térdeltem, és a testét vizsgáltam, nem éreztem vérszagot és semmilyen sérülést nem láttam rajta.

-Csak egy álom volt - motyogta. - Miért nem voltál itt? - kérdezte kétségbeesetten rám nézve.

-Rosszat álmodtál? - kérdeztem, próbáltam nyugodt maradni pedig már a kiakadás szélén voltam. Majd újra zokogni kezdett. Utáltam a helyzetet, nem tudtam mi a baja, nem tudtam, hogy segíthetnék neki.

-Mi történt? - lépett be a szobába Carlisle mögötte pedig Esme. De már hallottam Jasper és Alice közeledő lépteit is, Edward pedig végig ott állt mögöttem. - Fáj valamid?  - lépett apám a helyemre, miután engem nagy nehezen eltolt az útból.

-Telefonálnom kell - mondta rám nézve. - Valami nincs rendben - suttogta.

-Drágám nyugodj meg, mond el mi a baj - mondta Esme, miközben végigsimított szerelmem sápadt arcán.

-Nessie, beszélnem kell a nővéremmel - szólalt meg újra. Tekintete ködös volt, nem fókuszált csak az egyik pontról a másikra nézett.

-Jasper, mit érez? - kérdezte Carlisle. Közben a takarót lehúzva, majd a Liz pólóját felhúzva megvizsgálta a hasát. - Jasper! - emelte meg a hangját apám, mire én is fivéremre néztem. A falnak dőlve állt, teljesen sokkoltam.

-Alice vidd ki, nem bírja - szólalt meg Edward. - Fájdalom, hihetetlen erős fájdalom. Reményvesztettség- tolmácsolta fivérem Jasper gondolatait.

-Em - suttogta Liz, miközben a könnyei még mindig patakokban folytak. Carlisle helyet engedett és rögtön szerelmem mellé hajoltam.

-Mi a baj Lizim?! Mond el és segítek - mondtam neki, mélyen a szemébe nézve.

-Valami baj van érzem, Nessievel - motyogta, de közben a hangja többször is elcsuklott

Majd abban a pillanatban csörögni kezdett a telefon, egy pillanatig mindenki leforrázva állt, majd Esme felugrott és felénk nyújtotta a készüléket. A kijelzőn Nessie neve villogott, rögtön a hívás fogadása gomba nyomtam.

-Haló! - szóltam bele.

-Emmett, mond, hogy minden rendben van Lizzel! - hallottam meg a vonal túlsó végén Jake hangját. - Nessie azt mondja nagyon rossz érzése volt és azt álmodta, hogy a testvére meghalt - hadarta a kutya a túloldalról, én pedig szerelmem könnyektől áztatott arcára néztem.

-Semmi fizikai baja nincs, de nagyon feldúlt és csak azt mondogatja Nessievel kapcsolatban rossz érzése van - válaszoltam, miközben a teljes értetlenség suhant át az agyamon.

-De rendben van?! - kérdezte kétségbeesve Jake.

-Igen, Nessie is? - kérdeztem vissza.

-A helyzethez képest, átadom neki a telefont, mindenképp akar a testvérével beszélni, szia -  válaszolt, én pedig Liz felém nyúló kezébe nyomtam a készüléket, miközben gondolataim csak úgy csapongtak.

A többiek közben felszívódtak a szobából, szerelmem pedig egy halvány mosollyal az arcán beszélni kezdett a testvérével. Felém nyújtotta a kezét és behúzott maga mellé, szorosan mellé feküdtem ő pedig kezemet gömbölyödő pocakjára húzta. Még mindig ideges voltam, az előbbi tehetetlenség miatt, valamint nem értettem mi történik. Hihetetlen volt Liz és Nessie közötti kapocs és nem érettem miért volt ugyanaz az álmuk, de biztos jelent valamit.

Fél óra múlva befejezték a beszélgetést, majd szerelmem részletesen elmesélte mit álmodott. Mindkét lány lépésről, lépősre ugyanazt álmodta, egymás temetésén voltak. Értetlenül hallgattam, ahogy mesélt, az én vámpír agyam nem tudta feldolgozni ezt a kapcsolatot.

-Szerinted mit jelenthet? - kérdezte meg a történet végén, miközben már teljesen az ölelésembe fészkelte magát.

-Gőzöm sincs drágám, én ezt fel nem tudom fogni - feleltem, aztán egy puszit nyomtam kócos hajára és magamba szívtam bódító illatát. Egy órán keresztül csak így ültünk és néma csendbe burkolózva gondolkodtunk. Majd Liz erőt vett magán, és kijelentette, hogy aludni már úgy sem tud így rendbe szedi magát. Követtem minden mozdulatát, amit most egyáltalán nem vett tehernek, sőt inkább már el sem akart engedni. Együtt letusoltunk, majd néma csendben, de teljes harmóniában és összeszokottsággal felöltöztünk, elkészülődtünk. Segítettem felhúzni rá a kismamaruhát, ami még jobban kiemelte gömbölyű hasát, majd néma csöndben néztem még megfésülködött, fogat mosott és egy leheletnyi sminket tett az arcára. Egyszerűen csak gyönyörködtem benne és csodáltam az eget, hogy egy ilyen elbűvölő teremtéssel áldott meg. Én vagyok a világ legszerencsésebb férfia.

Végül közös döntés után kiültünk a hatalmas teraszra a ház mögött - persze szerelmemre még ráhúztam egy vastag pulóvert és egy pokrócot is felkaptam a nappaliból. Letelepedtünk a hatalmas hintaágyra, majd egymást ölelve néztük végig, ahogy lassan előbukkant a Nap a havas hegyek mögül. Fokozatosan haladva színesre festette az eget, mi pedig néma csendben, szorosan egymáshoz simulva vesztünk el gondolataink rengetegében.

Rászolgálva - 20. fejezet

Halihó! Megérkezett a következő! Ma volt egy két órás buszutam volt, amin kiagyaltam a folytatást. Most már csak meg kell valósítani! :P Jó olvasást! Küldeném a fejezetet Evelyn és Yvi számára, akik már komiztak is a tegnap este feltett fejezethez. :) 

 20. fejezet - A kapocs

Nessie szemszöge

Álmatlanul feküdtem az ágyban, mint mostanában gyakran a vékony tetőn kopogó esőcseppeket hallgattam, majd ezt megunva a mellettem terpeszkedő, halkan horkoló szerelmemre koncentráltam. Hallgattam ütemes szívverését, halk hortyogását és néha a száján kicsúszó motyogásokat. Nem tudtam mire fogni álmatlanságom. Mióta visszatértünk a nászúrtól egyre gyakrabban töltöm az éjszakát vergődések között, napközben pedig csak szenvedek a fáradtságtól. Aztán persze a kimerültség miatt semmi sem sikerül. Már attól féltem Jake mikor orrol be rám hisztis viselkedésem miatt. Hiszen mindig próbál segíteni, de én csak újra és újra ráförmedek, mint egy házi sárkány. Mindig azt mondják az első házas év a legnehezebb, szegény Farkasom számára ez most úgy tűnik nagyon bejött, bár nem gondolom, hogy egy évig el tudná viselni a furcsa kitöréseim. Egyszerűen frusztrált voltam. Aztán jött két éjszaka, amikor ki tudtam pihenni magam és akkor pedig minden jól ment, talán a hangulatingadozásaim voltak a legdurvábbak.

Ma is, berágtam azért Jacobra, mert halkan lépett be a szobába - vagy csak el voltam bambulva -  és irtózatosan megijesztett. Kiabálásom némán tűrte, aztán mikor befejeztem fogta magát elment tusolni, majd az ágy legtávolabbi részére levágódott. Persze többször is bocsánatot kért, de én mint a legklasszabb jégkirálynő meg sem mozdultam ölelő karjai között, sőt ellöktem magamtól. Nem értettem mi történik, hogy lehetek ilyen barom. Pedig oda vagyok Jacobért, az életemet adnám érte.

A nászutunk is hihetetlen jó volt, bátran merem állítani, még sosem éreztem magam ennyire boldognak. Csak két órára voltunk a forksi zűrzavartól, egy eldugott nyaralóhelyen egy aprócska faházat béreltünk, de minden mennyei volt. Egész nap csak egymással foglalkoztunk, irdaltan sokat szeretkeztünk, majd esténként romantikáztunk a parton, jókat ettünk, ittunk és nagyon jól szórakoztunk.

Aztán a hazatérésünk után pár nappal már megjelent a gyomromban az a szorító érzés, miszerint valami a jövőben balul fog kiütni, de egyszerűen nem tudtam miért érzem ezt. Tudtam, hogy nővérem a legnagyobb biztonságban van a Cullen család közelében, így attól féltem, hogy a megérzésem szerelmemmel kapcsolatos. Arra apelláltam, hogy valami el fog romlani. Nem leszek elég jó feleség, társ, szerető és családanya. És tessék a rossz érzésem annyira eluralkodott rajtam, hogy tényleg csak kiakasztom életem legfontosabb férfiát. Pedig tisztában vagyok vele, hogy az ő élete sem fenékig tejfel, hiszen azzal, hogy megkapta a teljes körű vezetői szerepet a falkában hihetetlen teher nyomta a vállait. Felelősségtudatosan és előre megfontoltan viselkedett, tudtam, hogy igazán jó vezére lesz a fiúknak, de nem egyszerű feladat áll előtte. Az én dolgom pedig az lenne, hogy teljes beleadással támogassam. Ehelyett mit teszek? Mint egy hisztis kislány az együtt töltött órákban is még inkább eltávolodok tőle.

Zavartan ráztam le magamról a takarót, mert már ömlött rólam az izzadtság az idegesség miatt, most is, képes vagyok hajnali háromkor saját magamat felhúzni. Gyorsan az ablak mellé léptem, majd azt kinyitva azt magamba szívtam az friss eső és az erdő megnyugtató illatát. Szorosan öleltem magamat körben, hiszen a pizsamaként használt trikóm és az éppen fenekemet takaró rövidnadrág nem épp a legideálisabb volt az ablakban álláshoz.

Percekig csak a zuhogó esőt bámultam, ahogyan az út szélén lévő kátyúkban összegyűlik és az újabb és újabb cseppek hangosan koppannak. Majd a ház falától csak pár méterre lévő fa ágait vizsgáltam, ahogy az újabb vízcseppek lelökik maguk elől az előttük pár perccel érkezőket. Úgy bámultam a forksi esőt, mintha válaszolna az összes kérdésemre, mintha kiolvashatnám belőle a választ az engem nyomasztó miértekre.

Hirtelen meleg karok érintésére kaptam fel a fejem, Jake hatalmas forró keze lágyan simított végig fedetlen derekamon. Én pedig boldogan simultam karjaiba, talán még rendbe hozhatom a dolgokat.

-Édesem, mi a baj? - kérdezte érces hangon, mire én akaratlanul megremegtem.  - Miért sírsz?

-Szeretlek - fordultam meg karjai között, majd a kezem borostás arcára simítottam és elvesztem mélybarna szemeiben, mint jó pár hónappal ezelőtt, mikor életemben először láttam. - Annyira szeretlek - suttogtam fájdalmasan, hiszen a szívem bele hasadt volna ha elveszítem, ha elidegenítem magam mellől.

-Sss, tudom Nessiem - suttogta ő is vissza, miközben keze a tarkómra siklott és arcomat a sajátja felé fordította. - Bármi nehézség van, akkor is szeretlek és az így lesz örökké - duruzsolta, még mindig mélyen a szemembe nézve.

-Nem akartalak bántani, annyira sajnálom, hogy ilyen hisztis vagyok mostanában - feleltem, de a mondat közepén elcsuklott a hangom, mivel a szívemben már órák óta vívott harcot már nem tudtam rejtegetni, hangosan zokogni kezdtem, talán úgy, ahogy ezelőtt még sosem.

-Ilyen napjaid vannak, egyáltalán nem haragszom. Jaj, ne sírj szerelmem - suttogta, majd karjaiba kapva leült az ágyba, engem pedig szorosan ölelésében tartott.

-Nem érdemellek meg - suttogtam forró nyakába, majd egy újabb zokogás tört fel belőlem. - Támogatnom kellene, tudom, hogy nagyon nehéz dolgod van a falkával meg minden. Mikor pedig végre együtt vagyok csak veszekszem veled, te nálam sokkal jobbat érdemelsz - motyogtam továbbra is nyakába fúrva arcomat.

-Renesmee Carlie Swan, nézz a szemembe! - emelte meg a hangját. - Ilyen badarságot meg ne halljak még egyszer, én vagyok a földön a legszerencsésebb férfi, hogy egy ilyen elragadó, gyönyörű és szeretni való lány engem szeret. Imádlak, az össze hibáddal együtt. Szerelmes vagyok beléd és az össze apró dologba, ami veled kapcsolatos.

Liz szemszöge

A hihetetlen kellemes délután után, amit a szeretett családommal tölthettem el, bőségesen vacsoráztam. Majd Emmettel az oldalamon megindultam az emeletre. Végre kiharcoltam, hogy had sétáljak egy picit egyedül és ne az én hős szerelmesem cipeljen végig a házon, persze ebben nagy szerepe volt Carlislenek is. Hiszen mikor elkezdtünk erről vitatkozni, ő az én oldalamon állt, miszerint nem árt egy kis mozgás.

Emmett hideg tenyerében elveszett apró kezem, hüvelykujja apró köröket írt le kézfejemen és rögtön ez az apróság melegséggel töltötte el a szívemet. Mosollyal az arcomon torpantam meg a lépcsőfordulóban, majd visszarántottam magamhoz. Mondhatni a meglepetés erejével kaptam tarkója után, majd lábujjhegyre állva nyomtam ajkaimat az ő kemény, nedves szájához. Egy fél percig mozdulatlanul tartott, majd ő is hozzám hasonló beleéléssel csókolni kezdett. Istenem, de imádom azt a férfit.

-Ezt most komoly? - hallottam meg egy vékony hangot magunk mellől. Egy gyors puszi után, rögtön a mellettünk elképedt tekintettel álló Lucyra pillantottam. - Mégis mit csináltok? - kérdezte rám nézve.

-Emmett bácsi adott egy puszit - guggoltam le az aprócska szőkeség elé, aki még mindig nagyra tágult kék szemekkel fürkészett minket.

-Ez nem egy puszi volt, ledugta a nyelvét a szádon - mondta teljesen felháborodva. - Ez undorító! - mondta majd felfelé szaladt a lépcsőn. Az utolsó foknál megállva átpillantott válla felett, majd a fölém magasodó Emmettre szegezte a szemeit. - Emmett bácsi - kezdte vékony hangján, majd bevetette az Alicetől már jól ismert édes tekintetet, akinek a családban senki sem tudott ellenállni.

-Mit szeretnél, Lucy? - kérdezte mosolyogva szerelmem.

-Olvasol ma este nekem te mesét? - kérdezte, miközben apró pizsamája alját húzogatta, majd újra felpillantott Emmettre. 

-Persze, na gyere nagylány! - mosolygott szélesen, majd egy gyors puszi után a törpe mellé lépett, majd az felkapva a karjaiba megindult a folyosón. az utolsó pillanatban visszafordultak. Lucy felém kiabált egy elbűvölő mosoly kíséretében. - Jó éjszakát Liz néni!

-Neked is drágám! - mosolyogtam vissza rá. Emmett pedig a kislány tudta nélkül annyit suttogott: Nagyon szeretlek. Ezzel a mosolyom még szélesebb lett.

Mondhatnám, hogy a boldogságtól már szárnyalva tettem meg az utat a szobánkig, de ez egy irdatlan nagy hazugság lenne. Az utolsó métereken már vonszoltam magam, hihetetlenül megéreztem azokat a plusz kilókat és a lábamról majd ledöntő fáradtságot. Rögtön az ágy felé vettem az irányt, majd leülve kicsit pihenni kezdtem. Közben hallgattam Emmett dallamos hangját, amint az unokahúgomnak épp mesét mond. Direkt csak az ő hangjára koncentráltam, őrületesen boldog voltam.  A mese végére majdnem engem is elnyomott az álom, de végül erőt vettem magamon és a fürdő felé vettem az irányt.

Komótosan mozogtam a hatalmas fürdőszobában, megengedtem a forró vizet, majd a kedvenc habfürdőmet csepegtettem bele. Épp elgondolkodva bámultam a kádba ömlő vizet, mikor Emmett felbukkant az ajtóban.

-Fürdesz velem? - kérdeztem, miközben kacéran rá mosolyogtam. Egy pillanatra elgondolkodott, majd viszonozta kacér pillantásom.

-Milyen kérdés? Jó, hogy fürdőzök egyet a jegyesemmel - vigyorgott rám, majd felém lépve már le is kapta vállaira feszülő pulóvert, a trikójával együtt. Mint egy szűz lány bámultam férfias vállait, kidolgozott felsőtestét. A szívem vad iramba kapcsolt, a szám kiszáradt, a bőröm felforrósodott.

Egy szó nélkül húzta le rólam a vastag pulcsim, majd a mikor a fejemnél megakadt egy hajamba tűzött csatt miatt kuncogni kezdett. Percekig operálta a pulóvert, mire sikerült megszabadulni tőle. Persze hangos nevetés tört fel mindkettőnkből, mikor az arcom kiszabadult a pulóver fogságából, rögtön ajkaimra hajolt és kóstolgatni kezdte azokat.

Húsz perccel később már az ágyban voltam, Emmett eszméletlen figyelmes volt, rögtön mikor látta, hogy milyen fáradt vagyok mindenben a segítségemre volt. Szerelemes csókokat váltottunk fürdőzés és öltözködés közben is. Szerelmem csillogó szemekkel bámulta erősen gömbölyödő pocakomat, majd nevetve segített felhúzni az ő egyik pólóját. A szenvedés helyett ma nevetve néztem a tükörbe, elhittem Emnek, hogy így is kívánatos vagyok és ő így, plusz mínusz húsz kilóval is oda van értem. 

Hulla fáradtan dőltem be az ágyba, örültem, hogy végre fekvő helyzetbe kerültem. Mondhatni a gerincem fellélegzett, hogy végre nem annak kellett megtartani a hatalmas pocakom. Szerelmem gyorsan mellém mászott én pedig mellkasára fektettem az arcom és pár perc alatt mély álomba merültem, addig még egy rémálom nem vette kezdetét

Mindenhol fekete ruhába öltözött emberek sorakoztak, a forksi temetően voltunk. Tudtam merre kell elindulni az apró ösvényen, hogy Charlie nagypapa sírjánál kössek ki.  Mindenhol ismerős arcokkal találtam szembe magam, emberi barátaink, a farkasok és végül újdonsült családom, a Cullenek.  Az eső hangosan verte a fekete esernyőket és akkor meghallottam saját hangomat, amely idegennek tűnt még számomra is. A könnyektől melyek ellepték az arcom alig láttam valamit, az egyik kezemben egy fehér rózsát szorítottam, olyan erősen, hogy csodálkoztam, hogy nem tört el ujjaim között. Aztán egy apró papírt húztam elő fekete kabátom zsebéből, miközben a földkupacok közé leeresztett koporsót követtem a tekintetemmel. Lassan olvasni kezdtem, de az arcom görcsben volt, alig tudtam mozgatni ajkaim, nagy nehézségek árán sikerült csak hangokat kipréselni magamból:

 "A múltba visszanézve valami fáj, 

valakit keresünk, aki nincs már.

 Nélküled szomorú az élet,

 és még most sem hisszük el, 

hogy többé nem látunk Téged." 

– zokogtam fel. – Annyira szeretlek – suttogtam majd a fa koporsó felé dobtam az eddig szorongatott virágot. Hangosan zokogtam, közben elkezdték betemetni a lyukat, mindenki néma csendben nézte végig az eseményeket, majd az egyik férfi belenyomta a keresztet a friss földbe, amin annyi állt: Renesmee Carlie Swan.

Rászolgálva - 19. fejezet

Sziasztok! Három és fél év után elolvastam újra a történetet, aztán kedvem támadt hozzá. - Rájöttem, hogy érdekel a vége. -  Nem tudom olvassa e egyáltalán valaki, de rájöttem, hogy nagyon szeretném befejezni. Semmit sem ígérek, de ha lesz pár éjszakám, mikor a bizonyos alvó manók nem jönnek, aztán pár órácskám foglalkozni vele, akkor felteszek egy-egy részt.

 19. fejezet - Félelmek

Bella szemszöge

Mindenhol fekete ruhába öltözött emberek álltak, a forksi temetően voltunk. Mindenhol ismerős arcokkal találtam szembe magam, Nessie és Liz emberi barátai, a La Pushiak és végül a Cullenek, Emmett és Edward kivételével. A társaság fele hangosan zokogott, Esmével az élen. Az eső hangosan verte a fekete esernyőket és akkor meghallottam Nessie hangját, amely élesen hasított a nagy csendben, rögtön hátra fordultam és megláttam a teljesen összetört elsőszülött lányomat. Hatalmas könnycseppek gördültek le az arcán, szemei körül lila karikák voltak, az egyik kezében egy fehér rózsát tartott, a másikkal pedig mellkasát ölelte, úgy festett, mint akinek fizikai fájdalmai vannak.

Majd belekezdet, miközben a földbe éppen eresztett koporsót bámulta.

"A múltba visszanézve valami fáj, 
valakit keresünk, aki nincs már. 
Nélküled szomorú az élet, 
és még most sem hisszük el, 
hogy többé nem látunk Téged. " – zokogott fel Nessie. – Köszönök mindent – suttogta majd bedobta a virágot a koporsóra. Nessie Emmettet ölelve zokogott, közben elkezdték betemetni a lyukat, mindenki zokogva nézte végig az eseményeket, majd az egyik férfi belenyomta a keresztet a friss földbe, amin ez állt: Elizabeth Swan. Hosszú percekig csak a táblát bámultam, amin fiatalabbik lányom neve díszelgett. 

Hirtelen a Cullen villában találtam, előttem az egész családdal, már az aprócska gyerekekkel bővülve. Esme és Carlisle között ott állt egy aprócska fiú, majd rögtön mellettük Alicék újabb két gyermekkel, Jasper karjaiban tartott bájos kislány félve bámult a hátam mögé, de az én tekintetem tovább siklott, Liz és Emmett párosra. Lányom hasa már erősen gömbölyödött, Em pedig védelmezően ölelte, egyik karja a derekán a másik pedig nagy pocakján. A lányom szemébe néztem és megláttam tükröződni, a Volturi katonáit. Majd egy pillanatról a másikra hatalmas csattanást hallottam, és mire újra családom felé néztem már csak halott testüket láttam...

Emmett szemszöge

Miután Edward hazaért Carlisle elküldött minket Jasperrel az erdőbe, azzal a céllal, hogy szerezzünk vért. Hiszen Liznek muszáj félretenni tartalékba és akkor már mi is vadásztunk. Mint mostanában mindig, most is próbáltuk gyorsan végezni, de ezen a környéken nem volt túl sok vad ezért időbe telt mire mindketten tudtunk vadászni. Jasper csak egy apró mosollyal az arcán vizsgált most is, hiszen ha távol kerültem Liztől teljesen hülyén viselkedtem. 

-Még egyik páros sem ragaszkodott egymáshoz ennyire, mint ti ketten. Mintha fizikai fájdalmaitok volnának, mikor nem vagytok együtt - mondta, miközben éreztem, hogy érzéseimet elemzi. 

-Sosem szerettem ennyire senkit - feleltem az arcára nézve. 

-Tudom, néha már bekattanok mellettetek - nevetett fel, majd hátba veregetett. 

Percekig néma csöndben hallattunk előre, majd végre megtaláltuk az áldozataink. Gyors vadászat után, pedig már útra is keltünk.  Nem tudom mennyi idő alatt értünk haza, mivel minden erőmet beleadva siettem haza felé, mivel Liz és az apró pocaklakó rettenetesen hiányoztak. 

Már messziről hallottuk a családunkat, valószínűleg az udvaron voltak. A gyerekek újra és újra felnevettek, majd egyre közelebb érve már tisztán haladtunk mindent, majd rá pár percre már a szemünkkel is láthattuk, Carlisle és Edward baseballozni tanította a gyerekeket. Mindenki az udvaron volt, Alice Lucy szőke haján ügyeskedett, Esme pedig épp innivalót hozott, de Liz sehol nem láttam. Rögtön szaglásomra figyeltem, majd pár pillanattal később meg is találtam a teraszon, édesen aludt. 

Mosolyogva köszöntem oda a családomnak, de már szerelmem felé tartottam. Egy vastag takaróba burkolózva feküdt a hatalmas hintaágyon. Mellé léptem, majd csak bámultam hosszú barna tincseit, amelyek kócosan vették körül sápadt arcát, ajkai egy cseppet elnyíltak és halkan szuszogott. Óvatosan hajoltam felé, semmi esetre sem akartam felkelteni, hiszen mostanában alig tudott aludni. 

-Szia - suttogta és pár pislogás után felnézett rám gyönyörű szemeivel. 

-Szia édes - suttogtam, miközben mellé guggoltam és figyeltem álmos vonásait.

-Hiányoztál - mondta egy ásítás közben, de miközben kezét próbálta szája elé tartani, de nem tudtam kihúzni a takaró alól és majdnem leborult az hintaágyról. Az utolsó pillanatban kaptam el az ágy szélét és állítottam meg. Egy pillanatra ijedten nézett rám, majd hangosan felnevetett. 

-Vigyázz magadra - mosolyogtam rá. - Nekem is hiányoztál, de próbálj meg aludni.

-Okés - mondta, miközben becsukta a szemeit. - Te meg menjél játszani, mutass nekik valami újat - küldött felém egy széles mosolyt, miközben egy pillanatra újra kinyitotta szemét, és újra csak elbűvölt bájos mosolyával. 

Szorosan betakartam, majd már indultam volna meg a többiek felé, mikor utánam szólt - Még egy csókot - vigyorogva fordultam vissza, majd hajoltam felé és nyomtam ajkaimat meleg szájára. Pillanatok alatt elmélyítette a csókot, majd a tarkómat magához húzva rántott közelebb magához, majd nyelvét akaratosan csúsztatta a számba. Ezzel teljesen elvesztettem én is az agyam, éreztem, ahogy kezdem elveszteni az uralmat a testem felett. 

-Kikészítesz - morogtam a fülébe. 

-Imádlak  - miközben lágyan megcsókolt. - Na menjél játszani a többiekkel. Neked szurkolok - kacsintott rám. Mosolyogva bámultam álmos arcát, majd egy kósza tincset eltűrtem a füle mögé.  Nagy nehezen rászántam magam, hogy a játékosok felé vegyem az irányt, legszívesebben csak bámultam volna ezt a gyönyörű alvó lányt. 

-Na végre - nevetett fel Adam, miközben egy férfias ölelés után maga mellé rántott. - Te nagy játékos vagy, ugye? Mert nagyon szeretném lealázni őket.  - Mint egy igazi baseball játékos végig néztem az ellenfél csapaton. Edward, Jasper, Carlilse és Lucy míg a mi oldalunkon állt Alice és Adam. Hát Edwarddal nem igazán lehetett labdába rúgni sosem, de ezt hangosan sosem ismertem volna be. 

-Lealázzuk őket - pacsiztam bele Adam tenyerébe. 
-Csak óvatosan fiúk - mosolygott ránk kedvesen Esme.  - Vigyázzatok a kicsikre - simított végig anyáskodóan Adam hátán, de tudtam az utalást nekem szánta.

Liz szemszöge
Mosolyogva ültem fel a hintaágyon és a hangosan nevető családom felé tekintettem, egy nagy párnával kitámasztottam a hátam és csak néztem őket. Emmett és Adam teljes beleadással játszottak, de láttam Emmetten, hogy a gyerkőcök érdekében visszafogta az erejét. Majd Edward hazafutása újabb pontot jelentett az ellenfél csapatnak, mire Em és Adam csak újra pattogni kezdtek.
Két- három perc után már széles mosollyal az arcomon néztem szerelmemet, ahogy képes felhúzni magát a játékon. Mint egy nagyra nőtt gyerek.
Esme figyelmesen vizsgálta a játékot, mert persze majdnem mindenki csalni próbált. Majd mikor Esme a harmadik után szóvá tette, kimagyarázták magukat. A kicsik is nagyon ügyesen játszottak, és csodák csodájára Lucy sem hisztizett, helyette árgus szemekkel figyelte apukája összes mozdulatát. Daniel pedig, kissé meglepve mindenkit néha hangosan felnevetett Emmett  és Adam beteg poénjain. Alicen láttam, hogy már a tudat, hogy gyermekei ilyen jól szórakoznak felvillanyozza és Jasper sokszor komoly képére is egy kissé már félelmetes mosoly csúszott. Carlisle és Esme pedig mint boldog szülők, egyben nagyszülők kissé kilógtak a sorból, próbálták komolyan venni a játékot. Aztán a végére, gondolom a többiek sikeres csalásai után, már Carlisle sem hagyta magát.
Bő egy óra játék után a gyerekek már jól elfáradtak, szóval mindenki szedelődzködni kezdett. Alice és Jasper, a gyerekeiket hajtották a fürdő felé, Esme pedig megindult a konyhába, hogy gyorsan valamit összeüssön a sok éhes száj számára.
Lucy és Daniel egy puszit nyomtak az arcomra, miközben befelé szaladtak Alice előtt. Barátnőm pedig válluk fölött érdeklődött hogylétem felől. Jasper csak cinkosan rám kacsintott, majd követte szerelmét.
Carlisle szintén kérdezgetett egyet kettőt mielőtt Esmével az oldalán a konyhába igyekezett.
Végül a három srác, Edward, Adam és Emmett maradt a hatalmas teraszon.
Adam és Emmett rögtön levágódott a két oldalamra, Edward pedig esetlenül megállt előttünk. Szerelmem rögtön egyik hatalmas kezét a hasamra csúsztatta, Adam pedig az egyik kezét átvetette a vállamon.
-Nővérkém elég cefetül festesz - szólalt meg miközben jobban megvizsgálta az arcom.
-Köszi öcsi, ettől jobban érzem magam - néztem rá gúnyos arccal. - Neked meg nem ártana egy tusolás, bűzlesz -  mosolyogtam rá bájosan.
-Na kösz - nevetett fel, majd már fel is pattant, ezzel a hintát kissé meglökte így lassan mozogni kezdett.  - Gyere, Edward hagyjuk őket romantikázni - kacsintott rám, majd már el is tűntek.
Egy pillanatig  Adamék után bámultam, ahogy eltűntek a nappaliban. Edwardon kattogott az agyam, szegény annyira kívülállónak tűnt az összeszokott társaságunkban. Tudtam, hogy Esmék kedvenc gyereke a kezdettől fogva ő volt, hiszen Carlisle még Esme előtt változtatta át és ők hárman nagyon jól összeszoktak, aztán jött Rosalie, majd Emmett. Én pedig csak százötven évvel később csatlakoztam és mégis jobban a család részének éreztem magam. Azon agyaltam, hogy tudnák Edwardhoz is közelebb kerülni, mert személy szerint semmi problémám nem volt vele, nagyon kevés időt töltöttem vele, ahhoz képest, hogy a többikkel milyen sokat. És az is lehet, hogy vele szemben voltak ellenérzésem. Az elején azért, mert elhagyta anyut, majd aztán az kiderült, hogy jót akart ezzel tenni és inkább feláldozta volna a szívét, minthogy anyunak valamiben hiányt keljen szenvednie. Aztán, mire ez a probléma megoldódott addigra pedig összejöttünk Emmettel, amit pedig hihetetlen rosszul fogadott. Igaz, hogy Em sosem mondta, de tudtam, hogy neki is nagyon nagyon rosszul esett. Láttam, hogy mostanában is bámul minket, mintha olyan meglepő dolog volna, vagy még mindig nem fogta volna fel, hogy szerelmesek vagyunk egymásba. De sajnáltam, nem akartam, hogy a saját családjában rosszul érezze magát.
-Min gondolkozol ennyire cicus? - kérdezte Emmett, miközben a vastag takarókon keresztül is éreztem, hogy óvatosan simogatja a hatalmas pocakom.
-Edwardon, de most hagyjuk - mosolyogtam rá. -  Egy élvezet volt nézni titeket, imádom mikor hülyéskedni, nevetni látlak - suttogtam arca felé hajolva, még mindig mosolyogva.
-Kicsit féltettem a gyerkőcöket - válaszolt és láttam, ahogy az aggodalom suhan át az agyán.
-Édesek voltatok - mosolyogtam rá, majd egy puszit nyomtam az állára.
-Kicsit félek - motyogta a fülembe.
-Mitől Macikám? - kérdeztem vissza rögtön.
-Hogy elég jó apa leszek-e... - motyogta zavartan, miközben kerülte a tekintetem.
-Jaj, Emmettem. Ne mondjál badarságot, fantasztikus apa leszel. Most is olyan jól bánsz a gyerekekkel - néztem rá, miközben az állán végigsimítva szemébe néztem.
-De... - mondta teljesen kétségbeesetten.
-Hihetetlen jó partner vagy, én teljesen megbízom benned. Nekem is vannak félelmeim, de majd együtt, ketten összedolgozunk és szuper szülők leszünk - mosolyogtam rá, miközben egy könny lecsúszott az arcomon.
-Azt gondolod? - kérdezett még mindig kétségbeesetten vissza, miközben egyik ujjbegyével óvatosan letörölte a könnycseppet.
-Azt! Ha valamit nem tudunk, akkor meg Esme és Carlisle biztos kisegít minket valami jó tanáccsal - tettem hozzá.
-Szeretlek - suttogta az ajkaimnak, majd a tarkómat megragadva szenvedélyesen megcsókolt.