Farkaslány a vámpíroknál! by. Dóri

Sziasztok! Nem még nem fejezettel jelentkezem.:)
Blogajánlás következik.:)
Beszálltam egy blogba béta ként, de ilyen kis mindenes vagyok inkább.:) Elindítottam egy író palántád a blogger világában... Tegnap este órákig dolgoztunk a blogon és nagyon örülnék, ha megnéznétek. Kíváncsian várjuk a véleményeket 8).
Farkaslány a vámpíroknál! by. Dóri -igen, ha két Dóri összefog.:P-

Szóval nézzetek be:) Este jelentkezem egy frissel:)

Rászolgálva - A sors

Voilá, c'est lá! Szóval megérkezett a 11. fejezet is. Milyen ügyes és gyors vagyok ugye?:O Próbálkozik az ember..:D Hétvégén jelentkezem szerintem a következővel:) Köszönöm a komikat, jó olvasást. Evinek megy (L) ÉS NEM KINYÍRNI ENGEM!!!
11. fejezet - A sors

Liz szemszöge
-Drágám – suttogta Emmett nyugodtabban.
Kezemet hasamra csúsztattam és lapos volt. Először teljesen természetes volt, aztán leesett. Nekem nagy pocakomnak kéne lenni. A szemeim rögtön kipattantak és hasamat keresték. Semmi, olyan, mint régen. A baba… A hiányérzet, a fájdalom megcsapta szívemet.
-Sajnálom – mondta fájdalmasan Emmett.
Könnyeim megindultak arcomon.
-Ezt akartad ugye? Hmm? Most így megint kellek mi? Abból pedig nem kapsz Emmett Cullen! – keltem ki magamból.

Esme szemszöge
A házra fájdalom, és szomorúság szállt. Lizi két napja fekszik eszméletlenül, baba nélkül. Elvetélt. Bár ez nem is volt meglepő annyi vér után. Mindenki várta, hogy túllegyünk ezen az egészen, mert tudtok szívünk legmélyén, hogy Liznek lehet még gyereke, lehetnek még boldogok Emmettel. De féltünk a pillanattól mikor felébred Lizi. Tudtam mit fog érezni. Már átéltem én is. Sajnos. A legnagyobb ellenségemnek nem kívánom és sosem kívántam ezt a fájdalmat, amit most Liz, a mindenki által szeretett személy kapott.
Emmett megint magát ostorozza. Próbáltuk meggyőzni, hogy ez nem az ő hibája. Tényleg nem az ő hibája volt, sőt senki nem volt hibás ezért az egészért. Csak az az autós, aki belehajtott Liz kocsijába. Senki más. Hitetlenkedve fordultam magamba, hiszen Lizi nem ezt érdemli. Ezt senki sem érdemli meg, főleg nem ő.
Egyszer csak Lizi hangja csapta meg a fülemet.
-Ezt akartad ugye? Hmm? Most így megint kellek mi? Abból pedig nem kapsz Emmett Cullen! – ordított. Sosem hallottam még ilyen hangnemben beszélni Lizt, és nem is akartam többet.
-Én nem… Lizi, hogy gondolhatsz ilyet – mondta kedvesen Emmett.
Már a lépcsőn suhantam fel. Mint mindenki más.
-Te ezt akartad – üvöltött Liz.
-Liz ezt te sem gondolod komolyan – mondta nyugtatólag Edward.
-Honnan a francból tudod te, hogy én mit gondolok? – indult meg Edward felé Liz.
-Liz! – üvöltött Bella. – Liz – kezdett bele nyugodtabban. – Lehet még gyereked.
-Lehet, de ti nem akarjátok. Meg akartok tartani ilyennek, hogy ne legyen saját életem. Mindig csak segítsek nektek – üvöltött torka szakadtából.
-Liz, mi is azt szeretnénk ha boldog lennél – mondta gyengéden Bella.
-Oda ne rohanjak anyuci – adta elő magát flegmán. – Csak nem megjött az anyai ösztön?
-Elizabeth ez nem te vagy – lépett be Adam. – Te nagyon jól tudod, hogy mindenki azt akarta, hogy boldog legyél. Emmett azért nem akart veled lefeküdni, mert féltett, meg akart óvni. Nem azért mert nem indult be rád. Emmett, Bella, Edward és mindenki szeret téged. Mindegyikünk szorított, hogy boldogok legyetek. És lehettek azok Liz – ölelte át a már remegő lányt fiam. Büszkeség öntött el.
-Kicsit hagyjuk őket magukra – suttogta Edward.
Emmet gyorsan kiment a szobából, majd a házból. Mi pedig úgy csináltunk mintha minden rendben lenne. Carlisle leült a nappaliba, én vasaltam, Alice a gyerekekkel játszott, Bella az ablak előtt állt és bámult kifelé. Edward és Jasper pedig Emmett után vetették magukat.

Edward szemszöge
Emmett az erdő közepén ült. Jasperrel azt hittük vadászni fog, vagy fákat írt, de nem. Külsőleg teljesen nyugodt volt, bár a gondolati nem erről árulkodtak.
Magát hibáztatja és nem segített neki semmit Liz vádaskodása sem, ami persze érthető volt.
-Emmett – szólította meg Jasper, majd ültünk le mellé.
-Szeretném ha megölnétek – suttogta Emmett.
-Mi van? – kérdeztem vissza értetlenül. Valamit biztos félrehallottam.
-Edward nincs semmi baj a füleddel – suttogta miközben könyörgően a szemeimbe nézett.
-Emmett ez nem lenne korrekt – kezdett bele Jasper a meggyőzésbe. de pont így? Értetlenül néztem Jasperre. A gondolataikat nem tudtam követni, mindkettőjüknek szavak millió ugráltak a fejükben.
- Nem adhatod fel Emmett. Liznek szüksége van rád – fogta meg a vállát Jasper és mélyen a szemébe nézett.
-De már nem akar tőlem semmit – fogta tenyerei közé arcát.
-Ne beszélj butaságokat. Liz imád téged, egyszerűen nehéz neki feldolgozni ezt az egészet.
-Gondolj bele a helyzetébe – motyogtam.
-Ne is mond. Ti mit csinálnátok ellenkező helyzetben?! – kérdezte a földet bámulva kezeit ökölbe szorította térdén.
-Érezni kell, hogy fontos neked és szeretned kell. Nem tűnhetsz el Emmett, most az lenne a legrosszabb megoldás – jelentette ki Jasper. A kérdést gondolom direkt kikerülve. Hiszen Emmett a helyzethez képest jól bírta. Én nem tudom mit tettem volna a helyében… Talán irány a Volturi felé.

Adam szemszöge
Szorosan öleltem át Liz remegő testét. Megszakadt a szívem állapotán. Egyetértettem vele és majdnem csak igaza is volt az imént, de nagyon jól tudom meg fogja még bánni ezt is. Szóval jobb, hogy leállítottam. Nagyon sajnáltam Emmettet, hiszen ő semmiről sem tehetett, és talán neki fáj a legjobban szerelme állapota. Bár nehéz elképzelni, hogy bárkinek is jobban fáj, mint nekem…
-Sírj csak – simogattam hátát. Percek óta ott álltunk és öleltük egymást.
Egyszer csak megpillantottam Emmettet és másik két bácsikámat, amint az udvaron átvágva közelednek a házunk felé.
-Liz? – toltam el egy kissé magamtól.
-Hmm? – kérdezett vissza.
-Tudod, hogy erről senki sem tehet – néztem mélyen a szemébe. - Emmett csak jót akart – szorítottam meg a kezét.
-Tudom – bólintott.
-Szeretnél beszélni vele? – kérdeztem mosolyogva. Válasz helyett nemlegesen megrázta a fejét.
-Miért? – kérdeztem vissza.
-Megbántottam – ült fel az ágyra, miközben a kezeit tördelte.
-Emmett nem haragszik rád – öleltem át és egy puszit nyomtam arcára. – Emmett! – szóltam hangosabban. – Gyere fel - majd visszafordultam Lizi felé. - Most egymásra van a legnagyobb szükségetek. Boldogok lesztek Liz – engedtem el a kezét majd elindultam az ajtó irányába.
-Köszönöm – suttogta apró mosollyal az arcán.
Emmettel a folyosón találkoztam össze.
-Ne idegeskedj – szorítottam meg a vállát. – Minden rendben lesz – egy biztató mosoly után otthagytam.
Ő pedig lassan megindult az ajtó felé.

Emmett szemszöge
Bizonytalanul lépkedtem az ajtó felé, majd lassan beléptem rajta. Szerelmem az ágyon ült, fejét lehajtva egyik keze hasán pihent a másikkal meg tartotta magát. Szörnyű volt Őt így látni.
-Sajnálom Emmett – csak ennyit mondott és semmi mást.
Odaléptem mellé és nem tudtam mit csináljak vele. Megöleljem vagy ne? Kezei kezem után nyúltak és megszorította azokat.
-Szeretlek – öleltem át törékeny testét.
-Én is Emmett – zokogott mellkasomba.

(..Egy héttel később..)
Liz szemszöge
Egy hete ébredtem fel, egy hete vetéltem el. Nehéz egy hét volt ez, de Emmett és a családom rengeteget segített. Most már ott állok, mintha ha csak egy rossz álom lett volna. Persze van mikor rám jön a sírhatnék, de már tudom kezelni a helyzetet. És reménykedem, hogy mihamarabb megint megtörténik velem, velünk a csoda. Másfél hete nem is szeretkeztem Emmettel. Most valahogy nem ment és az elején még egy próbának indult. Tényleg szeret-e Emmett versenyben. Szerelmem úriember módjára viselkedett. A nap huszonnégy óráját együtt töltöttük, egyre pozitívebb állapotban.
De tényleg mindenki azon volt, hogy jól érezzem magam. Minden napra kitaláltak valami közös programot, mint például túrázás, baseballozás, közös vadászat.
Most nyitotta fel igazán a szemem az élet, a sors. Ami úgy rendelte, hogy az a kis pocaklakó szűnjön meg létezni. Most látom igazán, mennyit számítok nekik, a családomnak.
-Lassan készülődjetek egy óra múlva indulunk – mosolygott be az ajtón Alice.
Forksba megyünk, a nővérem esküvőjére.
-Ma végre láthatom a nővérem – bújtam Emmetthez. Csak egy csókot nyomott a fejem búbjára.
Lassan készülődni kezdtünk, letusoltunk és miközben fogat mostam Emmett arcát bámultam a tükörből. Olyan szeremmel nézett rám és olyan szenvedéllyel. Mikor meglátta, hogy őt bámulom elkapta a tekintetét.
-Te miben jössz? – kérdezte már a gardróbban.
-Még várjunk azzal az öltözködéssel - simultam szenvedélyesen mellkasához. Tudtam, hogy kellek neki, tudtam, hogy akar.
-Liz, tudom, hogy még nem állsz készen – csókolt meg lágyan majd miközben még mindig ölelt kinyitotta az egyik szekrényajtót.
Nem erőltettem tovább a dolgot mert tudtam, hogy igaza van. De mérhetetlen bűntudatom volt.
-Most csak egy farmerbe szerintem – mosolyogtam rá majd elszakadtam és az én szekrényem felé fordultam. Világos farmert emeltem ki a szekrényből, egy trikóval és mellénnyel.
-Csinos – mosolygott rám szerelmem. – Választasz nekem is? – nézett rám vigyorogva.
-Neked? Bármit – nyomtam egy csókot szájára majd a szekrénye felé fordultam. Egy fehér nadrág, sötétkék póló és egy fehér kabát lett a nyertes.
Kicsit kisminkeltem magam, megigazítottam a hajam és már indultunk is le az emeleten.
-Legalább egy almát egyél – dobot a kezembe anyu egy zöld almát.
-Mi nem kaphatunk ilyen kiszolgálást? – kuncogott Lucy.
-Ha annyi évesek lesztek mint én, akkor igen – simítottam végig Lucy orrán.
-Rendben – vigyorogott.
-Arra gondoltam, hogy lassan megtaníthatnátok engem is vezetni – mondta Edwardnak Adam, miközben azon egyezkedtek Alicék ki melyik kocsival megy.
-Arról szó sem lehet – jelentette ki Esme.
-Most miért anyu? –kérdezte aranyosan Adam, amire Esme mindig megenyhül, de most nem.
-Veszélyes - mondta Esme és Carlislére nézett.
-Az – bólogatott ő is. Vicces volt, mert szerintem Carlisle megengedte volna, csak félt Esmétől.
-Az nem veszélyes hogy vámpírokkal lakunk? – kezdett kiakadni Adam.
-Adam! – szólt rá Esme.
-Értettem – bólintott Adam.
-Carlisle megtaníthat vezetni, de Edward vagy Alice nem – mondta Esme.
-Miért? – kérdezte Edward értetlenül.
-Szerinted?! – kérdezte nevetve Bella.
-De hogy én sem.. – kacarászott Alice.
Fél óra múlva már úton voltunk a nagy nevezetes Forks felé. Mi Edwarddal és anyuval mentünk. Edward vezetett, anyu az anyósülésen foglalt helyet mi pedig hátul beszélgettünk szerelmemmel.
Másfél óra elteltével anyu vigyorogva jelentette be, hogy Forksban vagyunk. Árgus szemekkel figyeltük a megszokott, szeretett zöld tájat. Edward és anyu keze szorosan összefonódott, mint ez enyém Emmettel. Forks jelentős szerepet töltött be mind a négyünk életében.

Helyesírási hibákért elnézést kér..:) De nagyon álmos, és kaki kedve van:/
Komikat;)

Sziasztok olvasók!
Meghoztam nagy nehezen a következő fejezetet. Már most kijelentem, hogy nem fogok beleférni a tervezett 20 fejibe szóval több lesz.:)
Mai friss elég sokkolt lett és sokan panaszkodni fogtok, hogy ti nem ilyet akartok. Hol a boldogság...stb.
Rengeteg emberrel beszéltem/beszélek nap mint nap a fejezetekről, a történet alakulástól. Most kijelentem, minden eddigi mondatom lehet megváltozik. Mivel nagyon nem hozok frisset, mivel nem tudok ráállni arra az érzelemre, gondolatra amit hoznom kéne. Ezért mostantól szabadon írom, mint az első két könyvet is csináltam.:) Nem ígérek több fejit, de így jobban el tudom képzelni.:))
Nem ígérek pozitív befejezést sem!!!!
Értetek írok, de akkor tudok a legjobbat adni, ha magam találom ki, nem ti!

Köszönöm a 21. komit aranyosak vagytok.:)) Nagyon örülök neki mikor olvasom és szégyelem a fejem, hogy csak ilyen ritkán jelentkezem és a chatben sem vagyok ott. De egyszerűen néha kicsúsznak a dolgok a kezeim közül.:/ Csak én blogomon rendszeresebben jelentkezem, ha gondoljátok kövessetek ott:P

Egyenlőre ennyi:D Remélem tetszik a 10. fejezet, jó olvasást:P
Puszi, đóri

Rászolgálva - 10.fejezet

10. fejezet - Sötétség
Emmett szemszöge
Gyorsan kaptam szerelmem után, mikor elkezdett közeledni a padló felé. A boldogság megfagyott a szobában, a nyugodt hangulat porrá volt, feszültség tapintható volt.
-Vidd fel az orvosi szobába! – hallottam meg apám parancsát.
Már szaladtam is szerelmemmel az emeletre. Carlisle már a szobában volt Edward pedig kitárta előttünk az ajtót. Óvatosan lefektettem szerelmem, a fehér ágyra, amely most félelmetesen festett. Carlisle Lizim mellé lépett majd vizsgálni kezdte, nem tudtam semmi másra koncentrálni, csak Rá. Arcát vizsgáltam miközben kezét szorítottam. Bella a másik oldalon tördelte kezeit.
Hosszú, szenvedéssel eltöltött percek után szorítást éreztem a kezemnél.
-Emmett – suttogta szerelmem.
-Hozzatok neki vért! – mondta Edward Jasper felé fordulva.
Pár perc múlva szerelmem már bőszen itta pohárszámra a meleg nedűt.
-Honnan tudtad? – kérdezte Bella.
-A gondolatai – nézett hitetlenkedve Lizre öcsém.
-Felhúzta a pajzsát – motyogta Bella.
-Feltudja húzni a pajzsát? – kérdezte kikerekedett szemekkel Edward.
-Fel – mosolygott Bella.
-És te is? – suttogta szenvedélyesen Edward. Nekem most pont ez kell öcsi. Kösz.
-Hogy vagy? – cirógattam meg szerelmem arcát, amelyen piros rózsák játszottak.
-Jól, csak éhesek voltunk – simogatott végig a hasán.
Most tudatosult bennem teljesen, hogy mekkora veszélynek van kitéve szerelmem.
-Nincs semmi baj – simított végig Liz az arcomon, majd csókra nyújtotta száját. Ahogy ajkaim még kissé véres ajkaihoz értek nagyon felizgatott, de ennek most nincs itt az ideje.
Fél óráin keresztül vizsgálta apám életem értelmét, majd felmentünk a szobánkba.
-Beszélnünk kell – tettem be az ágyba szerelmemet.
-Megfürdök először – állt fel.
-Hé, csak ne olyan gyorsan – léptem utána. Majd bevezettem a fürdőbe.
-Emmett. Tudok egyedül menni, sőt még fürödni is – vigyorgott rám.
-Nem érdekel – vontam vállat.
-Köszi – fordította el a fejét. Megsértődött? – Menny ki – suttogta, de nem nézett rám.
-Bella! – hívtam hangosan az említettet.
-Nem – vágta rá durcásan szerelmem. – Anyu maradj csak – mondta kedvesebben.
-Egyedül akarok lenni – jelentette ki. Nyomatékosítás ként jelentőségteljesen az ajtóra nézett.
-Rendben – suttogtam.
Idegesen kitrappoltam a szobából és leültem az ágyra. Kezdett kicsit sok lenni nekem ez az egész. Apa leszek, életem szerelme hónapokig fog emiatt szenvedni, most haragszik rám... Fejemet fogva gondolkodtam, hogy mit és hogyan kéne tennem.
Nem tudom mennyi idő telhetett el mikor két forró érintést éreztem a hátamon.
-Em, ne haragudj – nézett rám könnyes szemekkel.
-Miért haragudnék? – fordultam felé és mosolyogva megöleltem.
Zokogva ölelt vissza, mintha sosem akarna elengedni.
Lassan eldőltünk az ágyban, szerelmem kényelmesen elhelyezkedett mellkasomon. Mosolyogva simogattam a hátát, miközben ő arcomat vizsgálta.
-Szeretlek Emmett Cullen – motyogta és sós illat töltötte be a szobát.
-Sírsz? - emeltem fel fejét. Könnyei egymás után csordultak ki. Szörnyű volt Őt így látni.
-Mi a baj szívem? – kérdeztem ijedten.
-Semmi – törölte le a szemét.
-Lizi? Mond el – motyogtam miközben szemei után kutattam.
-Semmi csak a hormonok – nevetett fel. – Tudod mihez lenne kedvem?! – ült fel lassan ágyékomra.
-Szó sem lehet róla – toltam el kezét, amely már nadrágom cipzárjával bajlódott.
-Miért? – kérdezte ismét zokogva.
-Aludnod kell – simítottam végig a haján.
-Nem kellek ugye? Túl kövér vagyok? Undorotsz tőlem? – ugrott ki az ágyból, majd zokogva kirohant a szobából.
-Anyádat! – hallottam meg hangját majd ajtó csapódását.
-Edward, Alice!? Hova megy? – rohantam kifelé. Ilyen állapotba nem vezethet.
-Újra rajta van az pajzs.. – motyogta Edward idegesen.
-Nem döntött – állt csukott szemmel mellettem Alice.

Rose/ Lilen szemszöge
Nemsokára itt az esküvő, Nessievel már mindent jól megterveztünk. A koszorúslány ruhától kezdve a dekoráción át a vendéglistáig. Vendéglista… Nem is tudom, hogy eddig, hogy nem esett le, hogy Cullenek is jönnek. Hiszen ez érthető. Lehet csak nem akartam belegondolni. Sammel minden rendben köztünk. Elég tüzes személyiség, de nagyon jól megtudom fogni. Persze kisebb vitáink ebből már voltak, de a békülés nagyon édes. Szóval annyira azért nem bánom.
Épp a Port Angelesi plázában rójuk köreinket szerelmemmel. A megfelelő nászajándék reményében.
-Szerinted lehet gyerekük? – kérdezte egyszer csak meg Sam. Hírtelen jött a kérdés és szíven ütött.
-Szerintem igen – bólogattam. – Miért? – kérdeztem vissza.
-Csak elképzeltem Jaket, ahogy lóg rajta három gyerek – kuncogott.
-Jake jó apa lesz – mosolyogtam. Attól, hogy engem utál én nagyon szerettem Jaket. Nem azt, aki ki akar nyírni és mikor rád nézz legszívesebben elszaladnál. Azt a Jacobot szeretem, akiről barátnőm áradozik, akit az ő szemében látok.
-A bevésődés egyik szabálya, hogy olyanba vésődsz be, akivel lehet közös gyereketek – vizsgálta a cipőjét szerelmem.
-Nekem nem lehet gyerekem Sam – jelentettem ki. Már elfogadtam, márt nem tudtam tenni. Bár féltem szerelmem véleményétől.
-Tudom – ölelt át majd lassan megcsókolt.
Sam ilyen volt. Bármikor meg tudott vigasztalni, mindig tudta mire van szükségem. A többiek szerint kiállhatatlan, ha látnák ezt a felét, azt hogy viselkedik velem megváltozna a véleményük.

Liz szemszöge
Idegesen szorítottam a kormányt. Nem tudtam hova tartok, nem tudtam miért, nem tudtom semmit. Nem értettem magamat, nem értettem mit akarok. Csak egyedül lenni, csak átgondolni a dolgokat egyedül, magammal.
Mióta Emmettel összehozott a sors, nem is volt időm gondolkodni. Nem volt időm magammal foglalkozni… Nem Emmett a hibás, hiszen én akartam vele tölteni minden időmet. Sőt, még most is. De néha az embernek, vámpírnak vagy esetünkben félvérnek is pihenni kell.
Lassan leparkoltam az út szélére.
Te mit szeretnél? Nem megölelni, nem megcsókolni? Most komolyan nem lenne jobb, megölelni őt, mint itt dekkolni? Ha nem is akar velem szeretkezni. Mér a kulcson volt a kezem, már majdnem elindultam mikor eszembe jutott a kérdés. Miért nem akar velem szeretkezni? Már nem szeret? Nem tetszik neki, hogy nézek ki? Nagyobb lett a hasam és a melleim… Most ezért?
Könnyeim lassan lecsordultak arcomról. Sós könnyeik elértek ajkaimig.
Hangos dudálásra lettem figyelmes, majd egy vakító fény és éles fájdalom az oldalamban.

Bella szemszöge
-Alice látnod kell! Valami történi fog vele… - könyörögtem barátnőmnek.
Szerelmem nyugtatólag simogatta hátam, de most eltudtam volna küldeni még őt is egy melegebb éghajlatra.
-Keresük meg – jelentette ki Adam. – Mennyetek el én itthon maradok a kicsikkel.
-Minél többen vagytok annál hamarabb megtaláljátok. Nem juthatott olyan messze – bólintott Daniel is.
-Igazuk van – egyeztem bele. – Mennyünk.
Esme és Alice pár perc múlva indultak csak utánunk. Sebesen vágtunk át az úton, sebesen kerestem lányom, mert tudtam valami rossz fog vele történni. Ez az a bizonyos anyai megérzés, amely sosem csal, sosem téved.
Hangos csattanásra lettem figyelmes, pár száz méterre lehetett tőlünk. Mindenki a hang irányába fordult és megindultunk felé.
Liz kocsija volt és egy másik autó. Vér illata csapta meg az orromat. A lányom vérének illata. A lábam megremegett, a szívem összetört. Mi van ha?
A fiúk már a kocsik mellett álltak és fémdarabokat téptek le az autókból. A természet hangjába bele-bele hasított az éles hang. A következő pillanatban Edward kiemelte Lizit a kocsiból. A felsőjén hatalmas vérfolttal, az arcán sebekkel, eszméletlenül.
-Istenem – indultam meg felé, de menet közben összedőlt a világ és összeesetem.

Esme szemszöge
Gyorsan Bella után kaptam és megtartottam őt. Jasper átvette kezeim közül lányomat, majd Carlislék felé mutatott. Óriás vérfolt terült szét a betonon.
-Valami anyagot agyatok! – üvöltött fel Edward.
Alice oda nyomta neki vastag pulcsiját, és fiam rögtön a sebre nyomta.
-Nem bírom – sikkantott fel Alice és elszaladt az erdő irányába, ahol valószínűleg szerelme és Bella is lehetett.
Carlisle szorgosan dolgozott Lizi felett, aki iszonyatosan festett. És akkor tudatosult bennem, Lizi a mi Lizink fekszik itt. Akinek mindent köszönhetünk. A családunk mozgató rugója, a családunk szíve. Nélküle hol lenne Adam, Lucy és Daniel? Emmettel mi lenne? És a mi boldogságunkkal?
Liz és a babája. Akik most küzdenek életükért, akiket elveszthetünk. Nem! Esme, ilyenekre nem is gondolhatsz. Lizt erős fából faragták, túl fogja élni. A baba pedig…
Emmett idegesen térdelt szerelme mellett. Mérges volt és félt. Mérges, sőt dühös volt magára. Félt, rettegett, mint mindegyikünk.
-Kezd elállni a vérzés – motyogta Carlisle.
-Jasper hozzatok vért! – jelentettem ki hangosan, hogy ők is meghallják, ha messzebb vannak.
Fél óra múlva már a házban voltunk. Carlsile és Emmett Lizivel fent, az orvosi szobában, mi pedig a nappaliban.
Bella magához tért, nem értettük, hogy mi történ vele. Hiszen egy vámpír nem ájulhat el.
A telefon vad csörgésbe kezdett Bella zsebében.
-Nessie – motyogta.
-Anyu. Minden rendben?! Liz nem feszi fel a telefont, valami baj van… - csapott meg az ideges hang. Nessie nem volt a szívem csücske, de most, ebben a pillanatban megszakadt érte is a szívem. Érezte, hogy testvére min megy keresztül és félt.
-Nessie feküdj vissza – hallottam meg Jake hangját.
-Mi történt veled? – kérdezte ijedten Bella.
-Mi van Lizzel anyu? – zokogott fel.
-Semmi baja sincs szívem – válaszolt vissza Bella.
-De érzem. A fájdalom ok nélkül… - mondta elrévedve.
-Mi történt?- kérdezett vissza értetlenül.
-Az oldalamba iszonyatos fájdalmat éreztem és elájultam – suttogta.
-Pont mint Liz… - motyogta Jasper.
-Mi van Lizzel? – kérdezte Nessie kiakadva.
-Semmi gond nincs – remegett meg a hangja. Nagyon nehéz egy anyának hazudni, a saját gyerekének. De tudtuk, hogy ez a jó döntés és ez megkönnyítette a helyzetet. Értettem miért teszi ezt Bella és tudtam milyen nehéz neki.

Liz szemszöge
Mindenhol sötétség. Mindenhol hideg. Minden irányból félelem.
Semmit nem éreztem, mégis féltem, rettegtem. Az agyam tompán működött. Ha nem lett volna ilyen hideg és nem féltem volna az ismeretlen sötétségtől talán élvezem a helyzetet. Ezt akartad Lizi, had gondolkodhass. Tessék megkaptad. Próbáltam valamivel elütni az időt, hosszú percek, órák vagy napok teltek már el ebben a sötétségben. Kezdem lassacskán megszokni, mikor szorítást érzetem a kezemnél. Emmett?!
-Tudom, hogy egy szemét állat vagyok és nem érdemellek meg, de térj magadhoz. Kérlek, szerelmem – motyogta fájdalmas hangon. A szívem apróra húzta magát, de mégis megfeszült a fájdalomtól. Legnagyobb ellenségemnek nem ajánlom, hogy ezt átérezze. Amint a neki legfontosabb személy hangjából ennyi fájdalom árad.
Te megtudod szüntetni a fájdalmát. Mire vársz még?
-Em – suttogtam erőtlenül.

Rászolgálva - 9. fejezet

A 8 komizónak küldeném.:) Evcu imádlak!

9. fejezet - Meglepetések

Nessie szemszöge
Egy hónapja él Lilien a La Pusban. Nagyon jól összebarátkoztunk, rengeteget lógtunk együtt. Talán kijelenthetem az is, hogy legjobb barátnők is lettünk. Két igazi oka volt ennek a barátságnak, egy, mert senki más nem bízik meg benne - persze, Sam igen- rajtam kívül. Kettő nagyon hasonlítunk, nem kinézetre vagy ilyesmi, inkább belül a szívünk mélyén. Szerelmem szerint, ebből csak baj lesz. Bizalmatlan. Már volt pár vitánk ezen, én tejesen megértem őt is. Nem piskóta jó döntéseket hozni. Igen, döntéseket hozni… Seth és Jake most együtt alfák vagy, hogy is mondjam. Seth hamarosan kiszáll, szóval kell egy kis oktatás. Jake kiváló falkavezér lesz, bár Seth is az.
-Már megint min jár az eszed? – cirógatta szerelmem csupasz hátamat.
-Semmi – mosolyogtam. – Azt hittem még alszol – bújtam hozzá közelebb.
-Pedig már nem – mosolygott álmosan.
-Álmos vagy? - feküdtem mellkasára.
-Egy picit – simította óriás kezeit derekamra.
-Még aludhatsz – nyomtam egy csókot arcára. Majd a lassan kicsúsztam az ágy szélére, vagyis próbáltam. Hiszen két erős kar megakadályozott.
Kérdőn néztem szerelmemre.
-Ne menj el - vette könyörgőre a formát.
És persze, neki nem lehet ellenállni.
Mosolyogva másztam rá, és egy szenvedélyes csókban forrtunk össze. Épp elkezdtem vadulni, mikor halk kopogtatást hallottunk.
-Nessi, a meghívókat még meg kell cé…. Hopsz, bocsi – lépett is ki Lux.
-Ahjj – sóhajtott fel Jake.
-Nyugi van. Épp az mi esküvőnket szervezi – csókoltam meg utoljára, majd magammal húzva a takarót felálltam, és a szekrény elé sétáltam.
-Várod már? – kérdezte halkan.
-Persze – húztam magamra egy bugyit. - Te nem? – néztem ijedten hátra.
-De, de – vigyorgott. – Bár számomra nem számít, hiszen csak egy papír…
-Ez egy eskü Jake – néztem keményen a szemébe.
-Szerintem ez az eskü hónapok óta megszületett, szerelmem – suttogta szerelmesen. – Te vagy az életem értelme, ha a feleségem leszel csak még büszkébb leszek – kelt fel és ölelt át szorosan.
-Jaj, de édes vagy – öleltem át vállait.
Telefonom vad csörgésbe kezdett.
-Halo – vettem fel pár másodperc múlva.
-Szia Nessie! – halottam meg Alice Cullen hangját.
-Szia. Miben segíthetek? – kérdeztem rögtön.
-Szeretnék besegíteni - hadarta, valószínűleg vigyorogva. Mibe akar ez besegíteni? Vizsgáltam Jake arcát, de csak megrántotta a vállát.
-Miben? – kérdeztem értetlenül.
-Szevezésben – mondta kissé unottan.
-Milyen szervezésben? – kérdeztem vissza. Semmit sem értettem.
-Esküvő. Tudod Nessie és Jake! – nevetett.
-De, hiszen… Óóó – suttogtam.
-Nem segíthetek? – kérdezte bánatosan.
-Dehogynem – vidultam fel.
-Úgy gondoltam, hogy telefonon és neten intézem a dolgokat szóval nem megyek felétek sem – nevetett.
-Oké – annál jobb. Nem tudom mit szólna Lilienhez.
-Most le kell tennem, Liziék hamarosan itthon lesznek – hadarta.
-Miért hol vannak? – kérdeztem.
Mostanában nem hívtam nővérem, nehogy elszóljam magam az esküvőről. Nem tudom miért akartam még titokban tartani előttük, de úgy érzem így lesz tökéletes.
-Kiruccanáson. Nem is beszéltetek? – kérdezte meg meglepetten.
-Nem, de majd bepótoljuk – mosolyogtam zavartan.
-Akkor szia. Puszilom Jaket – suttogta Alice.
Nem értettem, hiszen Alice nem is bír engem, vagyis megértem, hogy miért csak… Miért akar segíteni? Miért puszilja Jaket?
-Kiráz tőle a hideg – vakarta a fejét Jake.
-Sajnálom, de a családom – nyomtam egy puszit szerelmem ajkaira. Magamra kaptam a ruhám és megindultam a fürdő felé.
-Szia – jött velem szembe a folyosón Sam.
-Szia – mosolyogtam vissza és tök elmentem mellette. Majd egyszer csak leesett, Sam mit keres itt? – Miért vagy itt? – kérdeztem félig a fürdő ajtóban már.
-Jakehez jöttem – mosolygott rám, barátként. Sam nagyon jó barát volt, örültem, hogy végre bevésődött, normálisabb lett. Kijelentem normálisabb, nem normális. Kuncogtam a saját viccemen.
-Oké – rántottam meg a vállam.
Gyorsan fogat mostam majd lesiettem a nappaliba.
-Azt hittem még nyomtok egy gyors menetet – vigyorgott rám kajánul Lux. Nagyon perverz a csaj.
-Honnan tudod, hogy nem nyomtunk? – néztem rá értetlenül.
-Szia Nessie – lépett elém Lilien egy halom papírral.
-Szia – öleltem meg.
-Kezdjük a munkát csajok – csapta össze a kezét barátnőm.
Már vagy öt perce néma csendben írogattunk, mikor Lilien lefagyott.
-Cullen? - kérdezte tőlem ijedten.
-A nővérem és az anyám családja – néztem rá békítőleg.
-Tudom, de akkor én nem lehetek itt – húzta össze magát a kanapén.
-Miért ne lehetnél? – kérdezte értetlenül Lux.
-Nem akarom, hogy ez arról szól, hogy mit keresek itt, mekkora egy szemét kurva vagyok és egyebek – nézett a szemembe.
-Lili a barátnőm vagy, itt leszel és kész. Ez az ÉN esküvőm, és ÉN döntöm el, hogy ki van meghívva és ki nem. Itt leszel és kész. Ha elmész nagyon mérges leszek – néztem rá figyelmeztetőleg.
-Lányok! – jött le a lépcsőn Jake és Sam.
-Jól vagyunk – mosolyogtam majd visszahajoltam a borítékok fölé. Bár remegett a kezem, mint a nyárfalevél. Tudtam, hogy nem nagyon fognak örülni Liliennek, de nem érdekelt. Vagyis érdekelt, de nem tudtam lemondani Lilienről sem.

Lizi szemszöge
-Adam! – ugrottam az említett nyakába, ő hiányzott a legjobban.
-Liz, megfulladok – nevetett fel.
-Oh, bocsi – léptem egy kissé hátrébb.
-Helló öcskös, jól megnőttél – rázott vele kezet Emmett, majd megölelték egymást. Ez a kézfogás dolog úgy láttam sokat jelentett Adamnak. Piros pont Em macinak. Vigyorogtam.
-Gyertek. Esme és Carlisle már nagyon vár titeket – húzott maga után.
Esme és Carlisle tényleg izgatottan vártak minket. Megölelgettük őket majd beszálltunk Carlisle kocsijába.
Esme, én és Emmett hátul ültünk. Carlisle vezetett, Adam pedig az anyósülésről bámult hátra felé.
-Hiányoztatok – mosolygott Esme.
-Ti is – tettem kezemet a hasamra, amit Esme egy mosollyal jutalmazott.
-Sőt még eggyel többen is jöttetek – kacsintott rám Adam.
Nem ilyen reakcióra vártam Adamtől, sőt… Mintha megjátszotta volna?!
-Hogy vagy? – kérdezte Carlisle.
-Jól – mosolyogtam. – Sőt, fantasztikusan – szorítottam meg szerelmem kezét.
-Emmett, hogy van Liz? – kérdezte nevetve Adam. – Még ha épp halálán volna, akkor is azt mondaná, hogy jól van – nézett rám hülyén Adam.
-Reggel volt rosszul, többet alszik és néha megszédül – mondta Emmett, majd bocsánatot kérve rám nézett.
-Ezt még visszakapod – suttogtam fülébe.
-Szerelmesebbek vagytok, mint, ahogy elmentetek – nevetett Adam.
Végig fecsegtük az időd hazáig. Emmett és Carlisle kipakoltak a csomagtartóból mi pedig lassan a ház irányába indultunk. Emmett vigyorogva nyomott egy csókot számra, mikor megvártam az ajtó előtt.
Esme és Carlisle már sehol sem voltak mikor szétváltunk Adam pedig mosolyogva invitált minket beljebb az ajtón.
-Üdv itthon! – sikkantottak fel Alicék, de akire először megláttam, az nem volt más, mint anyu.
Rögtön a nyakába ugrottam és öleltem, ahogy csak bírtam. Hiányzott, majd mindenkit megölelgettem és a szoba közepére pakolt cuki dobozok felé terelt Alice. Kék vagy rózsaszín… Kék! Fiú lesz. Érezem.
-Kék? – kérdezte Esme.
-Igen, fiú lesz – simítottam végig gömbölyödő pocakomon. Mikor hírtelen elsötétült a világ.

Nessie ruha:

Rajtatok múlik skacok!

Sziasztok! Most egy kis közérdekű jön.:)
8 komi érkezett:S *szomorú fejet vág*
Nem vagyok az a panaszkodós típus vagy lehet az vagyok::/ Na tök mindegy, szóval nekem ez kevés...
8 ember nagyon sok, és nagyon kevés. Sok ahhoz, hogy tudom 8 ember napját színesebbé tettem, de kevés ahhoz képest, hogy 141 olvasó van...
Suli! Értem én, itt a suli... Nincs idő komizni... DE TI, HOGY VÁRJÁTOK AKKOR EL TŐLEM A FEJIT????
Felfogom tenni a könyv utolsó fejezeteit is... Fel fogom tenni, nem érdekel, hány komi van...:)
DE az én tempómba, és ha ekkora a lelkesedés 99% hogy nem lesz 4. könyv... Magatokra vessetek.:/ Sőt ha nagyon berágok, letörlöm a blogot..*gonosz fej*
Ez mind1 blogra vonatkozik..:) A körhintára is, amit most Evcuval írunk közösen. Elégedetlen vagyok!
20 percen belül kövi feji:P

Rászolgálva - 8. fejezet

Sziasztok lányok! Sajnálom, hogy csak ilyen későn hozom és nem is lett valami hosszú.. De most ennyi lett:) Remélem tetszik:) És kicsit mérges vagyok, hogy csak 13 komi gyűlt össze... Nincs komihatár, de ha nem kapok 20-at... az izgi fejiket később hozom:) Tudom rendes vagyok.. :P Jó olvasást, és Evcunak küldöm.

8. fejezet - Emberi érzések, egy vámpír szívében
Liz szemszöge
Mosolyogva szálltunk fel a gépre szerelmemmel. Bár nagyon nehéz volt elhagyni a szigetet, de ha egyszer menni kell, akkor menni kell. Lenge inget vettem fel, amelyben egyáltalán nem látszott a hasam. Egy feszülős felsőben már láthatta volna a nagy világ, de így sokkal kényelmesebb is.
Már pár nap után rájöttünk, hogy az én terhességem nem olyan, mint ha ember lennék. Gyorsabb, sokkal gyorsabb. Bár erre számítani lehetett, hiszen a baba háromnegyed vér. Anyám, de bonyolult. Remélem minden rendben lesz. Nagyon boldogak vagyunk Emmettel, de mindkettőnkben ott van a félelem is.
-Jól vagy? – simította hatalmas kezét hasamra.
-Persze, csak elgondolkodtam – mosolyogtam, miközben kezemet kezére tettem.
Mosolyogva csacsogtam mindenféle dologról. Általában nem vagyok ennyire bőbeszédű, de nagyon izgatott voltam.
-Mi legyen a neve? – kérdeztem Emmettől.
-Nem tudom – nézett rám értetlenül. – De erre még ráérünk…
-Szerintem fiú lesz, olyan, mint te. Egy kis Emmett – öleltem magam körbe, miközben Emmett vigyorgó képét néztem.
-Szerintem meg egy olyan gyönyörű kislány lesz, mint te – fogta meg a kezem.
-Mindegy, hogy mi lesz, csak egészséges legyen – mosolyogtam rá.
-Igaz – ölelt magához.
Bella szemszöge
-Oké, oké! – tapsikolt Alice.
-Ki megy ki eléjük? – kérdeztem izgatottan.
-Te semmiképp, te vagy a meglepi – vigyorgott, majd becsukta szemeit. - Adam, Esme és Carlisle – mosolygott Alice.
-Rendben –bólintott mosolyogva Esme a kanapéról.
-Most szálltak fel a gépre, szóval két óra múlva ráértek indulni – mosolygott vissza barátnőm.
-Alice kezdjük a díszítést – mondta Edward.
-Te mész főzni – mutatott rám a pattogó labda.
-Mit főzzek? – kérdeztem mosolyogva.
-Mindent nekem kell megmondani? – nevetett Alice.
-Bolonyait – mosolygott Lucy. – Nem nekem, megérzés… - mosolygott. Persze, majd neki…
-Oké – nyomtam egy puszit szerelmem arcára, majd megindultam a konyha felé.
-Tetszeni fog nekik, ne izgulj – mosolygott Daniel a pultról. - Szerinted haragudnak a múltkoriért, elég rosszul jött ki – állapította meg a kis okos, miközben engem figyelt.
-Igen – bólintottam.
-Érthető lenne – motyogta, miközben zokniját vizsgálta. – Liz biztos nem fog, Emmett lehet, de ő is csak akkor ha Lizi kiborult utána. De nekünk nem fogja felhányni, főleg ha hazajönnek – nézett a szemembe.
-Igazad van. Így még rosszabb – bontottam ki a spagetti tésztát.
-Nyugalom Bella – lépett be az ajtón Jasper.
-Nem lesz gond – sikkantott Alice.
Nem értettem barátnőm viselkedését, hiszen Lucy és ő miatta lett ez az egész… Jó, nem kenem rájuk, de…
-Bella! – szólt rám Jasper.
-Leálltam – mosolyogtam.
-Olyan cukik ezek a ruhák – hallottam meg Alice hangját a nappaliból. – Bella neked van stílusérzéked? – kérdeztem meglepetten.
-Időben észrevetted – nevettem fel, miközben gyorsan elmosogattam.
-Jó, hogy időben megtaláltad – öltött rám nyelvet, miközben a babaruhákat pakolgatta cuki rózsaszín és kék dobozkákba. Majdnem csak túl cuki dobozkákba…
Emmett szemszöge
Szerelmem lassan elszunyókált kezeim között, az utóbbi három nap, egyre többet alszik. Olyan édes volt, örültem, hogy végre boldog, de nagyon féltem. Mi lesz most? Főleg, hogy ilyen gyorsan nő?
-Emmett – suttogta halkan. Azt hittem már felkelt, de nem. Sőt, egyre mélyebben szunyókált. Mindig mikor rólam álmodik, vagyis az én nevem suttogja, alvás közben újra érzem azt a meleget a régen megfagyott szívem körül. Ez nem a fizikai melegség, ez a boldogság.
-Hozhatok valamit? – suttogta mosolyogva egy húszon éves nő.
-Nem köszönöm – engedtem meg felé egy mosolyt.
-Rendben – tologatta tovább kocsiját.
Az embereket figyeltem perceken keresztül. Mellettünk srégen egy idős házaspár ült, egymás fonnyadt kezét szorongatták. Látszott köztünk a szeretet, a harmónia. Talán köztünk is így látszik?
Előttük két férfi és egy nő ült. Az egyik férfin öltönyben, laptoppal az ölében, szorgosan dolgozott. A másik a mellette ülő nőt fűzte, első ránézésre azt hittem férj és feleség. De a nő kezén nem volt gyűrű, míg a férfién ott csillogott. Következő pillanatban leesett a tárcája, amiből kiesett három apró fénykép. Két kislány és egy kisfiú, a gyerekei… Emberek, hazugságok, megcsalások…
Előttük két fiatal lány, aki testvérek lehettek, hiszen nagyon hasonlítottak egymásra. Mindkettőjük kezén egy-egy fekete szalag díszelgett, a halál jele. A fiatalabbik lány arcáról könnycsepp csöppent le, ezzel egy időben megremeget a másik. Emberek, akik életében ott szerepel a halál, akiknél száz éven belül beköszönt. Szerencsések vagyunk, még ha átok és szenvedés is-e lét. Mázlisták vagyunk, hogy örökké élhetünk azzal, akit jobban szeretünk bárminél, a létünknél, a szomjunk oltásánál, a családunknál… Jobban, mint bármi mást.
-Megkérjük kedves utasainkat kapcsolják be a biztonsági öveket! Hamarosan leszállunk – szakított ki egy zord női hang a gondolkodásból.
Szerelmem mosolygós arcára tévedt a tekintetem, majd lassan végigsimítottam arca gyönyörű vonalán. Bella gyönyörű, de fel sem érhet lánya szépségéhez állapítottam meg. Bár, ha jobban belemegyünk ebbe a dologba senki sem olyan tökéletes, mint se én, se te, se senki.
-Ébren vagyok – suttogta, még mindig csukott szemmel.
-Oké – csókoltam meg ajkait.
-Hmm, fincsi – kászálódott ki kezeim közül, melyek hírtelen értelmetlenek lettek számomra. Minden az volt a világon, ami nem ért hozzá, ami nem segítette őt.
Pár perc múlva mosolyogva sétált végig az emberek között. Mindenki őt bámulta, kirítt az egyszerű emberek közül. Két válltáska az én vállamon volt, egy guruló bőrönd pedig az ő kezében.
Esmét és Carlislét pillantottam meg, amint nagy bőszen minket keresnek tekintetükkel. Alice és a képessége…
-Ott vannak Esméék – fogtam meg szerelmem derekát.
-Én nem látom őket – állt lábujjhegyre, komolyan, mint egy kislány.
-Talán mert pici vagy – ugrattam vigyorogva.
-Csak mert te ekkora darab vagy, nem jelenti, hogy én pici vagyok – öltött rám nyelvet, de nagyban mosolygott.
-Imádlak – nyomtam egy csókot a szájára.
-Hmm, én is – nevetett. – Akkor mond az irányt. Élvezd ki a helyzetet, mert nem sokszor irányíthatsz… - nevetett.
-Papucs férjet akarsz? – kérdeztem meglepetten.
-Nem is tudom. Találd ki – nevetett a képembe.
-Héé, vigyázz magadra kislány – fogtam meg a kezét szorosan.
-Azért sajnálom, hogy vége – motyogta sokkal szomorúbban.
-Hidd el én is, majd megismételjük – motyogtam szemeibe elveszve.
-De, akkor már hárman leszünk – emlékeztetett mosolyogva.
-Igen – vigyorogtam. Milyen sorsom lesz, két nővel…
-Sziasztok! – lépett elénk egy fiatal srác. Még sosem láttam, bár nagyon hasonlított valakire…

Körhinta - Új blogon jelentkezem!!

Sziasztok lányok!
Nem frissel jelentkezem, vagyis nem itt frisseltem.:)
DE beszálltam egy töribe, Evcuval.:) KATT
Az 5. fejezettől én is írok benne - az 5. második fele az én alkotásom.:)-.
Szeretném ha minél többen elolvasnátok, friss pótlásként is:)
Sajnos a hétvégém elég gáz.:S Tanulás-tanulás-vásárlás-tanulás-tanulás-.-
Szerintem vasárnap tudok hozni egy fejezetet.:) De nem 100%:(
Puszii:)

ui.: komizni! komizni!!