Rászolgálva - 19. fejezet

Sziasztok! Három és fél év után elolvastam újra a történetet, aztán kedvem támadt hozzá. - Rájöttem, hogy érdekel a vége. -  Nem tudom olvassa e egyáltalán valaki, de rájöttem, hogy nagyon szeretném befejezni. Semmit sem ígérek, de ha lesz pár éjszakám, mikor a bizonyos alvó manók nem jönnek, aztán pár órácskám foglalkozni vele, akkor felteszek egy-egy részt.

 19. fejezet - Félelmek

Bella szemszöge

Mindenhol fekete ruhába öltözött emberek álltak, a forksi temetően voltunk. Mindenhol ismerős arcokkal találtam szembe magam, Nessie és Liz emberi barátai, a La Pushiak és végül a Cullenek, Emmett és Edward kivételével. A társaság fele hangosan zokogott, Esmével az élen. Az eső hangosan verte a fekete esernyőket és akkor meghallottam Nessie hangját, amely élesen hasított a nagy csendben, rögtön hátra fordultam és megláttam a teljesen összetört elsőszülött lányomat. Hatalmas könnycseppek gördültek le az arcán, szemei körül lila karikák voltak, az egyik kezében egy fehér rózsát tartott, a másikkal pedig mellkasát ölelte, úgy festett, mint akinek fizikai fájdalmai vannak.

Majd belekezdet, miközben a földbe éppen eresztett koporsót bámulta.

"A múltba visszanézve valami fáj, 
valakit keresünk, aki nincs már. 
Nélküled szomorú az élet, 
és még most sem hisszük el, 
hogy többé nem látunk Téged. " – zokogott fel Nessie. – Köszönök mindent – suttogta majd bedobta a virágot a koporsóra. Nessie Emmettet ölelve zokogott, közben elkezdték betemetni a lyukat, mindenki zokogva nézte végig az eseményeket, majd az egyik férfi belenyomta a keresztet a friss földbe, amin ez állt: Elizabeth Swan. Hosszú percekig csak a táblát bámultam, amin fiatalabbik lányom neve díszelgett. 

Hirtelen a Cullen villában találtam, előttem az egész családdal, már az aprócska gyerekekkel bővülve. Esme és Carlisle között ott állt egy aprócska fiú, majd rögtön mellettük Alicék újabb két gyermekkel, Jasper karjaiban tartott bájos kislány félve bámult a hátam mögé, de az én tekintetem tovább siklott, Liz és Emmett párosra. Lányom hasa már erősen gömbölyödött, Em pedig védelmezően ölelte, egyik karja a derekán a másik pedig nagy pocakján. A lányom szemébe néztem és megláttam tükröződni, a Volturi katonáit. Majd egy pillanatról a másikra hatalmas csattanást hallottam, és mire újra családom felé néztem már csak halott testüket láttam...

Emmett szemszöge

Miután Edward hazaért Carlisle elküldött minket Jasperrel az erdőbe, azzal a céllal, hogy szerezzünk vért. Hiszen Liznek muszáj félretenni tartalékba és akkor már mi is vadásztunk. Mint mostanában mindig, most is próbáltuk gyorsan végezni, de ezen a környéken nem volt túl sok vad ezért időbe telt mire mindketten tudtunk vadászni. Jasper csak egy apró mosollyal az arcán vizsgált most is, hiszen ha távol kerültem Liztől teljesen hülyén viselkedtem. 

-Még egyik páros sem ragaszkodott egymáshoz ennyire, mint ti ketten. Mintha fizikai fájdalmaitok volnának, mikor nem vagytok együtt - mondta, miközben éreztem, hogy érzéseimet elemzi. 

-Sosem szerettem ennyire senkit - feleltem az arcára nézve. 

-Tudom, néha már bekattanok mellettetek - nevetett fel, majd hátba veregetett. 

Percekig néma csöndben hallattunk előre, majd végre megtaláltuk az áldozataink. Gyors vadászat után, pedig már útra is keltünk.  Nem tudom mennyi idő alatt értünk haza, mivel minden erőmet beleadva siettem haza felé, mivel Liz és az apró pocaklakó rettenetesen hiányoztak. 

Már messziről hallottuk a családunkat, valószínűleg az udvaron voltak. A gyerekek újra és újra felnevettek, majd egyre közelebb érve már tisztán haladtunk mindent, majd rá pár percre már a szemünkkel is láthattuk, Carlisle és Edward baseballozni tanította a gyerekeket. Mindenki az udvaron volt, Alice Lucy szőke haján ügyeskedett, Esme pedig épp innivalót hozott, de Liz sehol nem láttam. Rögtön szaglásomra figyeltem, majd pár pillanattal később meg is találtam a teraszon, édesen aludt. 

Mosolyogva köszöntem oda a családomnak, de már szerelmem felé tartottam. Egy vastag takaróba burkolózva feküdt a hatalmas hintaágyon. Mellé léptem, majd csak bámultam hosszú barna tincseit, amelyek kócosan vették körül sápadt arcát, ajkai egy cseppet elnyíltak és halkan szuszogott. Óvatosan hajoltam felé, semmi esetre sem akartam felkelteni, hiszen mostanában alig tudott aludni. 

-Szia - suttogta és pár pislogás után felnézett rám gyönyörű szemeivel. 

-Szia édes - suttogtam, miközben mellé guggoltam és figyeltem álmos vonásait.

-Hiányoztál - mondta egy ásítás közben, de miközben kezét próbálta szája elé tartani, de nem tudtam kihúzni a takaró alól és majdnem leborult az hintaágyról. Az utolsó pillanatban kaptam el az ágy szélét és állítottam meg. Egy pillanatra ijedten nézett rám, majd hangosan felnevetett. 

-Vigyázz magadra - mosolyogtam rá. - Nekem is hiányoztál, de próbálj meg aludni.

-Okés - mondta, miközben becsukta a szemeit. - Te meg menjél játszani, mutass nekik valami újat - küldött felém egy széles mosolyt, miközben egy pillanatra újra kinyitotta szemét, és újra csak elbűvölt bájos mosolyával. 

Szorosan betakartam, majd már indultam volna meg a többiek felé, mikor utánam szólt - Még egy csókot - vigyorogva fordultam vissza, majd hajoltam felé és nyomtam ajkaimat meleg szájára. Pillanatok alatt elmélyítette a csókot, majd a tarkómat magához húzva rántott közelebb magához, majd nyelvét akaratosan csúsztatta a számba. Ezzel teljesen elvesztettem én is az agyam, éreztem, ahogy kezdem elveszteni az uralmat a testem felett. 

-Kikészítesz - morogtam a fülébe. 

-Imádlak  - miközben lágyan megcsókolt. - Na menjél játszani a többiekkel. Neked szurkolok - kacsintott rám. Mosolyogva bámultam álmos arcát, majd egy kósza tincset eltűrtem a füle mögé.  Nagy nehezen rászántam magam, hogy a játékosok felé vegyem az irányt, legszívesebben csak bámultam volna ezt a gyönyörű alvó lányt. 

-Na végre - nevetett fel Adam, miközben egy férfias ölelés után maga mellé rántott. - Te nagy játékos vagy, ugye? Mert nagyon szeretném lealázni őket.  - Mint egy igazi baseball játékos végig néztem az ellenfél csapaton. Edward, Jasper, Carlilse és Lucy míg a mi oldalunkon állt Alice és Adam. Hát Edwarddal nem igazán lehetett labdába rúgni sosem, de ezt hangosan sosem ismertem volna be. 

-Lealázzuk őket - pacsiztam bele Adam tenyerébe. 
-Csak óvatosan fiúk - mosolygott ránk kedvesen Esme.  - Vigyázzatok a kicsikre - simított végig anyáskodóan Adam hátán, de tudtam az utalást nekem szánta.

Liz szemszöge
Mosolyogva ültem fel a hintaágyon és a hangosan nevető családom felé tekintettem, egy nagy párnával kitámasztottam a hátam és csak néztem őket. Emmett és Adam teljes beleadással játszottak, de láttam Emmetten, hogy a gyerkőcök érdekében visszafogta az erejét. Majd Edward hazafutása újabb pontot jelentett az ellenfél csapatnak, mire Em és Adam csak újra pattogni kezdtek.
Két- három perc után már széles mosollyal az arcomon néztem szerelmemet, ahogy képes felhúzni magát a játékon. Mint egy nagyra nőtt gyerek.
Esme figyelmesen vizsgálta a játékot, mert persze majdnem mindenki csalni próbált. Majd mikor Esme a harmadik után szóvá tette, kimagyarázták magukat. A kicsik is nagyon ügyesen játszottak, és csodák csodájára Lucy sem hisztizett, helyette árgus szemekkel figyelte apukája összes mozdulatát. Daniel pedig, kissé meglepve mindenkit néha hangosan felnevetett Emmett  és Adam beteg poénjain. Alicen láttam, hogy már a tudat, hogy gyermekei ilyen jól szórakoznak felvillanyozza és Jasper sokszor komoly képére is egy kissé már félelmetes mosoly csúszott. Carlisle és Esme pedig mint boldog szülők, egyben nagyszülők kissé kilógtak a sorból, próbálták komolyan venni a játékot. Aztán a végére, gondolom a többiek sikeres csalásai után, már Carlisle sem hagyta magát.
Bő egy óra játék után a gyerekek már jól elfáradtak, szóval mindenki szedelődzködni kezdett. Alice és Jasper, a gyerekeiket hajtották a fürdő felé, Esme pedig megindult a konyhába, hogy gyorsan valamit összeüssön a sok éhes száj számára.
Lucy és Daniel egy puszit nyomtak az arcomra, miközben befelé szaladtak Alice előtt. Barátnőm pedig válluk fölött érdeklődött hogylétem felől. Jasper csak cinkosan rám kacsintott, majd követte szerelmét.
Carlisle szintén kérdezgetett egyet kettőt mielőtt Esmével az oldalán a konyhába igyekezett.
Végül a három srác, Edward, Adam és Emmett maradt a hatalmas teraszon.
Adam és Emmett rögtön levágódott a két oldalamra, Edward pedig esetlenül megállt előttünk. Szerelmem rögtön egyik hatalmas kezét a hasamra csúsztatta, Adam pedig az egyik kezét átvetette a vállamon.
-Nővérkém elég cefetül festesz - szólalt meg miközben jobban megvizsgálta az arcom.
-Köszi öcsi, ettől jobban érzem magam - néztem rá gúnyos arccal. - Neked meg nem ártana egy tusolás, bűzlesz -  mosolyogtam rá bájosan.
-Na kösz - nevetett fel, majd már fel is pattant, ezzel a hintát kissé meglökte így lassan mozogni kezdett.  - Gyere, Edward hagyjuk őket romantikázni - kacsintott rám, majd már el is tűntek.
Egy pillanatig  Adamék után bámultam, ahogy eltűntek a nappaliban. Edwardon kattogott az agyam, szegény annyira kívülállónak tűnt az összeszokott társaságunkban. Tudtam, hogy Esmék kedvenc gyereke a kezdettől fogva ő volt, hiszen Carlisle még Esme előtt változtatta át és ők hárman nagyon jól összeszoktak, aztán jött Rosalie, majd Emmett. Én pedig csak százötven évvel később csatlakoztam és mégis jobban a család részének éreztem magam. Azon agyaltam, hogy tudnák Edwardhoz is közelebb kerülni, mert személy szerint semmi problémám nem volt vele, nagyon kevés időt töltöttem vele, ahhoz képest, hogy a többikkel milyen sokat. És az is lehet, hogy vele szemben voltak ellenérzésem. Az elején azért, mert elhagyta anyut, majd aztán az kiderült, hogy jót akart ezzel tenni és inkább feláldozta volna a szívét, minthogy anyunak valamiben hiányt keljen szenvednie. Aztán, mire ez a probléma megoldódott addigra pedig összejöttünk Emmettel, amit pedig hihetetlen rosszul fogadott. Igaz, hogy Em sosem mondta, de tudtam, hogy neki is nagyon nagyon rosszul esett. Láttam, hogy mostanában is bámul minket, mintha olyan meglepő dolog volna, vagy még mindig nem fogta volna fel, hogy szerelmesek vagyunk egymásba. De sajnáltam, nem akartam, hogy a saját családjában rosszul érezze magát.
-Min gondolkozol ennyire cicus? - kérdezte Emmett, miközben a vastag takarókon keresztül is éreztem, hogy óvatosan simogatja a hatalmas pocakom.
-Edwardon, de most hagyjuk - mosolyogtam rá. -  Egy élvezet volt nézni titeket, imádom mikor hülyéskedni, nevetni látlak - suttogtam arca felé hajolva, még mindig mosolyogva.
-Kicsit féltettem a gyerkőcöket - válaszolt és láttam, ahogy az aggodalom suhan át az agyán.
-Édesek voltatok - mosolyogtam rá, majd egy puszit nyomtam az állára.
-Kicsit félek - motyogta a fülembe.
-Mitől Macikám? - kérdeztem vissza rögtön.
-Hogy elég jó apa leszek-e... - motyogta zavartan, miközben kerülte a tekintetem.
-Jaj, Emmettem. Ne mondjál badarságot, fantasztikus apa leszel. Most is olyan jól bánsz a gyerekekkel - néztem rá, miközben az állán végigsimítva szemébe néztem.
-De... - mondta teljesen kétségbeesetten.
-Hihetetlen jó partner vagy, én teljesen megbízom benned. Nekem is vannak félelmeim, de majd együtt, ketten összedolgozunk és szuper szülők leszünk - mosolyogtam rá, miközben egy könny lecsúszott az arcomon.
-Azt gondolod? - kérdezett még mindig kétségbeesetten vissza, miközben egyik ujjbegyével óvatosan letörölte a könnycseppet.
-Azt! Ha valamit nem tudunk, akkor meg Esme és Carlisle biztos kisegít minket valami jó tanáccsal - tettem hozzá.
-Szeretlek - suttogta az ajkaimnak, majd a tarkómat megragadva szenvedélyesen megcsókolt.