BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS

Oldalak

2010. április 25., vasárnap

Best Blogger + friss hírek




Ez egy blogger díj. Szabályok:

1.A logót kiteszem a blogomba!
2.Megköszönöm a díjat annak, akitől kaptam(belinkelve)!
3.Írok magamról max.10 dolgot!
4.Elküldöm max. 10 embernek, akik szerintem megérdemlik!
5.Értesítem őket a díjról!=)

1., 2. Köszönöm Gicus:)
3. 01. Imádok zenét hallgatni, és nem is tudnék zene nélkül élni. /Sokszor idegesít a csend/
02.Imádok írni, de sokkal jobban olvasni.
03. Nagyon féltékeny típus vagyok.
04.Imádok kézilabdázni, és elég jó is vagyok - vagyis azt mondják -.
05. Nagyon szeretem a családom, és a barátnőm.
06. Imádom az élénk színeket, de a feketét is.
07. Néha rám jön az 5 perc
08.Imádom a 30 Seconds To Mars együttes, és Jared Letot.
09. Rengeteg dolog érdekel a világban, egy kíváncsi lány vagyok..
10. Sosem unatkozom, mindig kitalálok valami "őrültséget".:)
4. 01. Liz
02.Alice 1.
03.Alice 2.
04.Nikuska94
05.Szylu
5. Mingyárt:)


Frissről:/
Őszintén szólva ihletem az annyi van:D de időm semmi. A hétvégén a barátnőmnél aludtam, ma tánc este hat körül érek haza, de még csalás meg ilyenek. Meg még semmit sem tanultam. De este valamivel próbálkozok, de lehet már hulla leszek:(
A jövőhetem kész káósz... Sulis programok lesznek meg minden féle, délután. Tanulnom nem nagyon kell majd, szóval lehet este tudok írni.
Sajnálom, hogy nincs friss és a kövi feji is a másikból fog jönni.
sziasztok, megyek készülődni:) Pusziihh

2010. április 17., szombat

Ébredés - Tizenegyedik fejezet

Ez is elég rövid, és függővég:/. Várom a komikat - most nincs komihatár-. de örülnék nekik:)

Szeptember elseje
Nessi szemszöge
Másnap a nagy vita után, mi eljöttünk Lizzel, Vic pedig elhozta a cuccainkat. A következő héten felújítottuk a házat, teljesen máshogy nézz ki, pár falat kivettünk, így tágas terünk lett. Négy szoba, négy fürdő, három gardrób, egy konyha – étkezővel -, egy nappali. A konyha elégé pici, de nagyon szép és otthonos. Nappali sem lett valami, nagyon nagy, inkább ez is otthonos.
Mire észbe kaptunk, következő nap suliba kellett mennünk. Már tavaly is ide jártunk, szóval voltak barátaink, akikkel nyár elején még tartottuk a kapcsolatot, de mivel mindenki elutazott, vagy nem ért rá ezért megszakadt a kapcsolat.
Ma csak évnyitó ünnepség lesz, holnap kezdődik az tanítás.
-Kicsit ki kéne öltöznünk. Nem? – kérdezte a húgom.
-Aham –majd keresgetni kezdtünk. - Megtaláltam!
Liz:


Nessi:


Cipő ugyanolyan:)

-Ez szupi – mosolyodott el. – Gyors felveszem, megcsinálom a hajam, sminkelek és mehetünk is.
-Jó-jó, nyugi – kacagtam fel.
30 perc múlva már a kocsiban ültünk.
-Szerinted nagyon megváltoztak a többiek? – kérdeztem izgatottan. És végig gondoltam a barátainkon. Lora, Emma, Erik, Tony, Mark.
-Hát tuti változtak, hiszen emberek – mosolygott Liz. – De azért meg fogjuk őket ismerni.
A vezetési stílusommal 5 perc alatt a suliban voltunk, a többiek már a megszokott törzshelyen beszélgettek, nevettek. Mikor kiszálltunk a kocsiból sokan megbámultak minket, de mi mintha észre se vettük volna mentünk a barátaink felé.
-Sziasztok lányok – mért végig minket Erik.
-Hali – mosolyogtam, majd mindenkit megöleltem.
-Sziasztok – mosolygott Liz és ő is megölelt mindenkit. – Milyen nyaratok volt?
-Unalmas. Egész végig apám gyerekeire vigyáztam – mesélt Emma. – De találkoztam egy fiúval a revezervátumba, de ez csak tegnap volt. De bearanyozta a nyaram – kacagott.
-Mi – kezdte Lora, majd Tonyra mutatott, mivel ők is tesók voltak. – Floridában töltöttük a nyarat, egész végig sütött a nap, nem, mint itt – mosolygott ő is.
-Mi szörföztünk egész nyáron a La Pushban – mondta Erik, biztos Markkal. -Ti?
-Csak lustultunk… - nevettem fel. – Mát hiányoztatok.
-Ti is csajok – kacsintott Lizre Erik. Hmm mi lesz ebből…
Majd megérkeztek a Cullenek. Mindenki őket figyelte. Edward Volvojával jöttek.
-Ezek meg kik? – kérdezte Lora.
-Biztos újak – suttogta Emma.
-Wáóó, milyen jól néznek ki – mondta Lora.
-Mennyünk már be – mondta Liz.
Bementünk a termünkbe és leültünk egy asztal köré, és mindenki elkezdett mesélni a nyári emlékekről. Majd Alice és Edward is bejöttek, mindenki őket nézte, mi addig Lizel próbáltunk beszélgetni.
Az évnyitó unalmas volt, mint minden évben, de nagyon jó volt találkozni a barátainkkal. Nehéz volt a Cullen család mellett lenni főleg, hogy mindenki róluk beszélt, de megoldottuk.
Victoria a forksi kórházban nem kapott állást, mivel nem volt pszihológusra szükség, ezért Seattle-ben dolgozik. Alig van itthon.
-Liz nem megyünk el vadászni? – kérdeztem húgom.
-De mennyünk, csak öltözzünk át – majd belém karolt és mentünk a gardróbba ott pedig felhúztunk egy szabadidő ruhát és indultunk is.
Csendben szaladtunk egymás mellett, egyszer csak hét vámpír szagát fújta felénk a szél, de ők igazi, emberre vadászó, nomád vámpírok voltak, és felénk jöttek.

Vic háza:

Nessi fürdő:
Nessi szobája:
Liz fürdő:
Liz szobája:

Vic fürdője:
Vic gardróbja:
Vic szobája:

Újabb díj:)


Blog Barát díj:
Ez a díj, csak a legjobbaknak jár!
Szabályok:

1. Tedd be a logót a blogodba!

2. Nevezd, meg akitől kaptad!
Nikuska94:http://micsodavampirfanfic.blogspot.com/ Köszi!! :)

Add tovább 3, legfeljebb 5 embernek:
http://alkonyat-utan.blogspot.com/
http://boldogveg.blogspot.com/

http://twilightsagafanfictions.blogspot.com/


Ébredés - Tizedik fejezet


Visszaemlékezés
Bella szemszöge
Ahogy megálltam az ajtó előtt, a gondolataim, a múltam, az emlékeim elöntötték a fejem.
Edward jelent meg előttem, az erdőben. A szakításunk helyszínén.
*Vett egy nagy levegőt.
-Bella, elmegyünk.
Én is vettem egy nagy levegőt.
-Miért most? Egy másik évben…
-Bella, itt az idő. Végül is mennyi ideig tudunk Forksban maradni? Carlise alig tűnik harmincnak, és most harmincháromnak kéne lennie. Ezt leszámítva, nekünk így is hamarosan elölről kéne kezdenünk.
A válasza összezavart engem. Azt hittem, hogy a távozásuk lényege az, hogy a családját biztonságban tudhassa. Nekünk miért kellene elmennünk, ha ők elmentek? Ránéztem, megpróbáltam megérteni, mire gondolt.Ridegen nézett vissza. Egy émelyítő bukfenc ráébresztett, hogy félreértettem.
-Amikor azt mondtad, hogy nekünk… - suttogtam.
-A családomra és magamra gondoltam – mindegyik szava független és eltérő volt.
Megráztam a fejem, gépiesen előre, megpróbáltam kitisztítani. Edward a türelmetlenség bármilyen jele nélkül várt. Beletelt pár percbe, mire újra tudtam beszélni.
-Rendben – mondtam. – Veled megyek.
-Nem lehet, Bella. A hely, ahova megyünk… az nem a jó hely számodra.
-Ahol te vagy, az a jó hely számomra.
-Én nem vagyok jó neked, Bella.
-Ne legyél nevetséges – mérgesnek akartam hangzani, de ez csak úgy hangzott, mint ha koldulnék. – Te vagy az életem legjobb része.
-Az én világom nem neked való – mondta mogorván.
-Ami Jasperrel történt – az semmi, Edward! Semmi!
-Igazad van – értett egyet. – Az pontosan az volt, amire számítottam.
-Megígérted! Phoenixben megígérted, hogy maradni fogsz…
-Addig, amíg neked a legjobb – szakított félbe, hogy kijavítson.
-Nem! Ez a lelkemről szól, igaz? – kiabáltam, dühös voltam, a szavak csak úgy kirobbantak belőlem, de valahogy ez még mindig úgy hangzott, mint egy kérés. – Carlise beszélt nekem erről, és engem nem érdekel, Edward. Nem érdekel! A tied lehet a lelkem. Nem akarom nélküled – már a tiéd!
Vett egy mély lélegzetet, és lenézett vakon a földre, hosszú ideig. A szája elvékonyodott egész kicsire. Amikor végül felnézett, a szemei megváltoztak, kemények voltak, akár a szilárddá változott folyékony arany.
-Bella, én nem akarom, hogy velem gyere – lassan és precízen beszélt, jeges szemei az arcomon, nézte, ahogy megfeszültem, attól, amit igazán kimondott. Volt egy szünet, amiben többször is megismételtem magamban a szavakat, miközben átvizsgáltam az igazi szándékukat.
-Te… nem… akarsz engem? – próbáltam kitalálni a szavakat, megzavartak, ahogy hangzottak, ebben a sorrendbe.
-Nem.
Felnéztem, értetlenül, a szemeibe. Ő visszanézett rám megbánás nélkül. A szemei olyanok voltak, mint a topáz – nehezek, tiszták és nagyon mélyek. Úgy éreztem, mérföldekre beleláthatnék a szemeibe, de sehol a feneketlen mélységben se láthatnám az ellenmondást arra, amit mondott.
-Nos, ez megváltoztatja a dolgokat – meglepődtem, hogy mennyire nyugodtnak és elfogadhatónak hallatszott a hangom. Biztos azért, mert annyira kábult voltam. Nem tudtam felfogni, amit mondott nekem. Még mindig nem volt értelme.

Félrenézett a fák közé, ahogy beszélt
– Persze, mindig szeretni foglak… akárhogyan is. De ami történt azon az estén, az ráébresztett, hogy itt az idő változtatni. Mert én… belefáradtam, hogy másnak tettessem magam, mint ami vagyok, Bella. Nem vagyok ember. – Visszanézett, és az arca jeges simasága nem volt emberi. - Sokáig engedtem, hogy ez történjen, sajnálom.
-Ne – a hangom most csak suttogás volt, a felismerés végigszivárgott rajtam, csörgedezve akár a maró sav az ereimben. – Ne csináld ezt!
Csak nézett rám, és láttam a szemében, hogy a szavaimmal már elkéstem. Ő már döntött.
-Te nem vagy jó nekem, Bella – megfordította előbbi szavait, így hát nem volt ez ellen kifogásom. Annyira tudtam, hogy nem vagyok elég jó neki. Kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit, majd megint becsuktam. Ő türelmesen várt, az arcáról letörölt minden érzelmet. Újra megpróbáltam.
-Ha… ez az, amit szeretnél.
Egyet bólintott. Az egész testem elzsibbadt. Nem éreztem semmit a nyakamtól lefelé.
-Szeretnék egy szívességet kérni, ha az nem lenne túl sok – mondta.
Azon tűnődtem, hogy mit láthatott meg az arcomon, mert valami reakció átsuhant az arcán. De, mielőtt még rájöhettem volna, visszarendezte az arckifejezését, ugyanabba a nyugodt maszkba.
-Bármit – ígértem, a hangom már egy árnyalattal erősebb volt. Ahogy néztem, fagyos szemei enyhülni kezdtek. Az arany ismét folyadékká vált, olvadttá, belém égve olyan intenzitással, ami megsemmisítő volt.
-Ne csinálj semmi meggondolatlanságot vagy hülyeséget – utasított, már nem közömbösen. – Megértetted, amit mondtam?
Segítség nélkül bólintottam. Szemei kihűltek, a zártság visszatért. – Charlie-ra gondoltam, természetesen. Szüksége van rád. Vigyázz magadra – érte. Megint bólintottam
– Ígérem – suttogtam. Úgy tűnt, hogy megnyugodott egy kicsit.
-Cserébe megígérek valamit – mondta
– Megígérem, hogy ez az utolsó alkalom, hogy látni fogsz engem. Nem jövök vissza. Nem foglak megint keresztül vinni egy olyan dolgon, mint ami ez volt. Tovább kell élned az életed, anélkül hogy beleavatkoznék. Olyan lesz, mintha soha nem léteztem volna.
A térdeim megremegtek, mivel a fák hirtelen elkezdtek inogni. Hallottam, ahogy a vérem gyorsabban dobogott a fülem mögött. A hangja messzinek tűnt.
Ő kedvesen mosolygott. – Ne aggódj. Ember vagy – az emlékezeted nem több, mint egy szita. Az idő majd meggyógyítja minden sebedet.
-És a te emlékeid? – kérdeztem. Úgy hangzott, mintha valami a torkomra akadt volna, mintha fuldokolnék.
-Hát – hezitált egy pillanatig – Én nem fogom elfelejteni. De az én fajtám… minket nagyon könnyen megzavarnak. – mosolygott; a mosolya nyugodt volt, de a szemeit nem érintette.
Tett egy lépést mellőlem. – Ez minden, azt hiszem. Nem fogunk többet zavarni téged.
A többes szám felkeltette a figyelmemet. Ez meglepett engem; azt hittem túl voltam rajta, anélkül, hogy észrevettem volna valamit.
-Alice nem jön vissza – fogtam fel. Nem tudom, hogy hallhatott meg engem – a szavaimnak nem voltak hangjai – de úgy tűnt, hogy megértette. Lassan megrázta a fejét, végig engem figyelve.
-Nem, mind elmentek. Én itt maradtam, hogy elbúcsúzzam tőled.
-Alice elment? – a hangom hitetlenkedve üres volt.
-El akart köszönni, de meggyőztem, hogy egy sima szakítás jobb lesz neked.
Szédültem, nehéz volt összpontosítani. Szavai a fejemben cikáztak, és hallottam a doktor hangját is a kórházból Phoenixben, tavaly tavasszal, ahogyan megmutatta nekem a röntgenképeket. „Látod ez egy egyszerű törés” az ujjai rámutattak a törött csontom képére. „Ez jó! Gyorsabban fog gyógyulni, könnyebben.”Megpróbáltam normálisan lélegezni. Muszáj volt összpontosítanom, hogy megtaláljam a kiutat ebből a rémálomból.
-Viszlát, Bella! – mondta azon a csendes, békés hangján.
-Várj! – nyögtem, utánakaptam, és rávettem elernyedt lábaim, hogy tovább menjenek.
Azt hittem, ő is értem nyúl. De hideg kezei körbezárták a csuklóim, és leszegezték az oldalamra. Lehajolt, és finoman rányomta az ajkait a homlokomra, rövid azonnalisággal. A szemeim becsukódtak."Vigyázz magadra." – lehelte, hűvösség ismét a bőrömön.
Egy gyenge, természetellenes szellő jött. A szemeim felvillantak. A kis juharfa levelei egy finom szellővel megremegtek, miközben elhaladt mellettük.
Elment.*
Egy hétre rá, hogy Edward elhagyott. Az ablak előtt ültem, kisgyerekeket bámultam, akik vidáman ugrándoztak az összesöpört levelekben. Az út túl oldalán egy szerelmes, tini pár ment el, fogták egymás kezét és szerelmesen néztek egymásra. Egyszer Ő is így nézett rám. Hazudott volna?
Akkor esett le, elhagyott. Az életem, számomra a világ legfontosabb embere – azaz vámpírja – eltaszított magától. Nem szeret, mindig hazudott, csak játszott velem. De miért pont velem? Annyi gyönyörű lány van a földön, én csak egy átlagos, szürke egér vagyok… Én hittem neki, én nem féltem tőle, az életemet kockáztattam érte, az életem feladtam volna érte. Mindent feladtam volna érte. Ő meg nem szeret és sosem szeretett. Az a másfél év hazugság volt, az egész. Az egész életem hazugság volt…
Éjszaka mindig, egy éven keresztül, minden éjjel, újra álmodtam a szakítást. Minden egyes nap, úgy jártam, mint egy holdkoros… Nem éltem, az életem az Ő kezében volt, és elvitte. Egy részem nála maradat és örökké nála is fog maradni. A barátaimat, mindenkit ellöktem magamtól, mert fájt. Egy üres ember voltam, aki mindent próbált kitörölni az életéből, ami rá – vagy a családjára – emlékeztetett. Tévét nem néztem, zenét nem hallgattam, olvasni sem olvastam, maximum tudományos könyvet – romantikát nem bírtam volna-. Mikor az iskolában Rómeó és Júliát vettük, majd meg haltam vagy be sem mentem órára-.
Egy évre rá, már Londonban álltam egy sarkon. Igen nagyon élvezetes volt. Miután Charlie meghalt –valaki lelőtte-. Nem volt pénzem, anyámhoz meg nem mertem fordulni, anyunak született még egy kislánya, velem pedig megszakadt a kapcsolta.
Szóval az utcán álltam, amúgy egy Anett nevű csajhoz költöztem Londonba, csak rossz társoságba keveredtem és ez lett belőle. Cigiztem, drogoztam, ittam… mindent kipróbáltam, az alatt az egy hónap alatt, míg Londonba voltam. De jó volt, míg a szerek hatása alatt voltam, nem fájt, csak a pillanat volt. Se múlt, se jövő csak a jelen.
Egyszer csak hírtelen kinyílt előttem az ajtó, és Aro lépett elém. A kép, a múltam megszakadt.
-Isabella – mosolygott rám Aro, mosolyától a hányinger megint elkapott. – Újra itt?
-Igen – meghajoltam. Ő pedig megölelt…
-Miben segíthetek? – nézett rám kíváncsian.
-Ki lesz az a két vámpír, akit kapok? – kérdeztem, próbáltam kedves lenni.
-Janet, mást nem kapsz. De figyelmeztetlek, harcolnod attól kell – mondta mosolyogva. Pont Jane? Miért? Most úgy kitekerném a nyakát Aronak Janenel együtt..

*New Moon. 3. fejezetéből.

Nem valami sokat írtam ebből a fejiből, mivel a szakítás Stepenie tollából van, de imádom ezt a részt, olyan szép és nem akartam átírni sajátra. Ma hozok majd még egyet:) Tíz komi után rögtön:)

2010. április 16., péntek

Ébredés - Kilencedik fejezet

"A gonosz"


Ez elég gyenge, rövid fejezet lett. Sajnálom. Beteg vagyok:S meg álmos is... DE holnap lehet hozom a 10.-et. Hat komi:) lett. A számok, a ruhák után azok a gépemen vannak a ruhák és kiválasztottam, mikor a vázlatot csináltam a töriből anno. De majd berakom, őket útolag:)
És volv még valamikor egy kérdés: Bella átváltoztatott át egy embert?? Hmm, Igen, de még nem árulom el, hogy-hogyan:) SOK KOMI=HOLNAP FRISS

Victória szemszöge
-Te? – nézett rám meglepve Emmett.
-Igen én – mosolyodtam el, hogy meglepődtek. Bár igaz, ők engem „A gonosznak” ismernek.
-De mi közöd hozzájuk? – kérdezte gúnyosan Rose. Már csak ő hiányzott.
-Az legjobb barátnőm lányai, én változtattam át anyukat is, és néha segítek nekik – mindenki meglepődve bámult. – És igen, vega vagyok – mosolyodtam el ismét. – Néhány papírdobozt tudtok adni, ha már az otthonukból elüldöztétek őket? – kérdeztem mosolyogva, türelmesen. Miközben dühöngtem belül, szegény Nessi lés Liz. Jól kikészültek.
-Mi üldöztük el? – kérdezte ismét gúnyosan Rose.
-Rose, te még fogsz pofára esni, hidd el nekem… - mondtam magabiztosan, még mindig mosolyogva. Mikor Bella elment a Volturihoz, írtam Cullenéknek levelet, hogy lett két kislánya Bellának, de Bella Volturi lett és felnevelhetnék őket. Úgy gondoltam, hogy ott lennének a legjobb helyen, de ezt a levelet kedves szőkeségünk eltűntette. Nem tudom, hogy csinálta, de rajta kívül nem tud a levélről senki. Pedig Alicenek látnia kellett volna. De úgy érzem ez örök titok marad.
-Nekem nem beszélj te… - közben már az emeleten pakoltam a dobozokba, vámpírgyorsasággal.
-ÉN?? Mi vagyok? – kacagtam fel. Majd Carlilse és Esme jött be a szobába és meghökkenve figyeltek.
-Victoria? – nézett kikerekedett szemmel Carlilse. Hmm, bár eléggé megváltoztam, külsőleg is, de azért vámpírok vagyunk, az isten szerelmére…
-Üdv Esme és Carlilse – mosolyogtam barátságosa. Velük semmi bajom sem volt. Sőt tiszteltem őket.
-Te mit keresel itt? – kérdezte felháborodva Esme.
-Öhöm, elnézést. Összepakolom a lányok cuccait, elköltöztek – mondtam, próbáltam tapintatos lenni.
-Miért? – kérdezte Esme, már könnyek nélkül zokogott.
-Nyugalom, még fogtok találkozni, és a lányok nevében is sajnálom. Esme, Carlilse, Jasper és Emmett nem tehet semmiről.. vagyis inkább hagyjuk.. – gyorsan lerohantam 3 dobozzal és kiálltam a kocsikkal, majd elkezdtem belepakolni.
-Victoria, a fénykép albumok – adta oda Esme. – Köszönöm. – mindenki az ajtóban állt és értetlenül figyelt. – Egyszer megértitek, sajnálom, hogy nem mondom el az igazat, de a lányok nem akarják… - majd beültem a kocsiba és elindultam a lányokhoz.
Mikor hazaértem Nessi már aludt, Liz pedig az egyik ablakban ült és cigizett. Mióta cigizik ez a lány? Mikről maradtam le…
-Vic? – kérdezte, de a hangja elcsuklott. Ez a lány volt az aki, mindig az erős, a felelősségtudatos, a féltő, az előre gondolkodó, az óvó. Mindig segített Nessinek, sosem mutatta, ha fájt neki, talán kétszer láttam eddig sírni. Amikor megszületett és, amikor Bells elment.
-Igen szívem? – kérdeztem kedvesen.
-Honnan tudtad mi van velünk? Honnan tudtad mikor kell jönnöd? - kérdezgetett. Olyan kíváncsi akárcsak az anyja.
-Olyan érzésem volt, hogy nincs minden rendben szóval gondoltam megnézlek titeket – mosolyogtam. És nem is volt…
-Megyek segítek - elnyomta a cigit és leugrott.
-Még ne pakoljatok ki. Holnap veszek festékeket, meg ami kell eztán kicsit felújítjuk, veszünk bútorokat és majd utána kipakolunk.
-Oké. Hogy-hogy van házad itt? – kíváncsiskodott tovább.
-B tervnek, arra gondoltam nektek is lehet kell, meg nekem sem árt egy plusz ház – erre csak mosolygott.
-Amúgy hol élsz most? – kíváncsiskodott ismét, amin csak mosolyogni tudtam.
-Kanadában, de most költözöm. Valószínű a kórházban van munka lehetőség, akkor lehet itt maradok.
-Kórházban? – kérdezett vissza kikerekedett szemekkel.
-Igen, szihiáter vagyok – mosolyodtam el. Büszke voltam magamra.
-Váóó – kacagott fel.

2010. április 14., szerda

Ébredés - Nyolcadik fejezet

Nem kell kinyírni, tudom nem kellett volna, de szemét vagyok:/. Ígérem valahogy vissza kötöm őket a lányokhoz. Örültem a komiknak:) Most is örülnék:) Nem húzom az idegeiteket, sipirc olvasni:) (ruhák megint nincsenek benne bocsi:( )


Minden felborul, egy pillanat alatt
Liz szemszöge
Mindenki gondolkozott, percekig csend volt a Cullen villában… Rettentően félek, nem kellet volna ideköltöznünk, nem kellett volna megvárnunk őket, nem kellett volna elmondani nekik. Tuti tudják, hogy ki az anyánk, nem hülyék, mindenki tudja. Ilyenkor jól esne egy vadászat.
-Nessi, el megyünk vadászni? – fordultam az említett felé.
-Ti isztok vért is? – kérdezte kíváncsian Carlilse.
-Igen, néha, az is kell a szervezetünkhöz – mosolygott rá angyalian nővérem. Neki megy, ő felejt, vagy félre tudja tenni a múltat – ami nem is a mi múltunk-. De ez nagyon jó tulajdonság, engem egy hárpiának tartanak, őt meg imádják. Nem vagyok féltékeny, csak..csak…inkább hagyjuk.
-De emberekre vadásztok? - kérdezte Carlisle. Nem volt megvető a hangja, inkább csak kíváncsi. Megkedveltem őt, ő olyan diplomatikus, egyben kíváncsi is.
-Nem, dehogy – kacagtam fel. – Szép is lenne.. – mi emberekre vadásznánk, anyu biztos kinyírna minket. Mindenki fellélegzett, hát nem csodálom.
-Mi is mehetünk? – kérdezte Emmett, azzal a bizonyos kaján nézésével, amihez hozzá társult kajánabbnál kajánabb mosolya.
-Hiszen hajnalban voltál – nézet rá Rose – azzal, a bizonyos nézéssel, hogy nem mennék el a helyedben-.
-De meg akarom nézni őket – nevetett fel. Rose utál minket. Bár nem tudom miért, hiszen nem is ismer. Jó-jó a tegnapi nem volt semmi, de ő kezdte..
-Tudunk vadászni, és hát Emmett simán levertünk tegnap is… - nevetett húgom, próbálta oldani a hangulatot.
-Lányok egy pillanat. Renesmee, hogy-hogy? Miből lett? – kíváncsiskodott Esme.
-Nem tudom, majd anyutól kell megkérdezni – mosolygott rá Nessi. – Akkor, aki akar jönni akar, az jöjjön, mi indulunk – állt fel Nessi. Terelte a témát, nagyon jól tudta, hogy miből ered a neve, mint ahogy én is – sajátom is-. Ő Renee és Esme, én pedig Edward igazi édesanyjának nevét kaptam.
-Nessi várj, pulcsi – dobtam a fogasról neki az egyik vastag pulcsit. Mi meg tudunk fázni.
Esme és Rose maradt otthon a többiek mind jöttek.
Gyorsan lerendeztük a vadászatot én egy pumát és két szarvast, Nessi pedig egy macit és egy szarvast. A többiek minket figyeltek, ők nem ettek semmit. Majd haza mentünk, közben mindenki beszélgetett Edward kivételével. Otthon lezuhanyoztunk és felvettük a pizsinket, de még lementünk Emmettel vámpíros filmet nézni, ami mit ne mondjak, nagyon vicces volt. Asszem lent aludtam el, de reggel már az ágyamban ébredtem.
Edward az ablakom előtt állt és engem figyelt.
-Szia - mosolyogtam, bár nagyon zavarba jöttem. Mit néz? Ki ő? Anyut is így nézte? Mindig ezer megválaszolatlan kérdés jut eszembe mikor mellettem van.
-Szia – mosolyodott el halványan.
-Én megyek letusolok – majd kimentem a fürdőbe, hogy össze szedjem magam. Miközben Edwardon gondolkodtam – Mit kéne tennem? Hogy kéne vele viselkednem? -. Gyorsan letusoltam, fogat mostam, közben egy törölközött csavartam magam köré, megfésülködtem és mentem a gardróbba, keresni valami ruhát. Épp akkor jött Nessi is be, ugyancsak törölközőben.
-Hali – ölelt meg, reggeli üdvözlés kép.
-Jó reggelt – öleltem vissza. – Mit vegyünk fel? – néztem rá, ő ebben a zseni.
-Ezt – vett elő egy nike pólót. – Ezzel – egy rövidnadrágot. És magának is elővett egy nike pólót és egy rövidnacit. (polo28, rövidnadrág6 és polo29, rövidnadrág2)
-Kicsit nyárias - emeltem fel a rövid nacit – Nem gondolod? – húztam fel a szemöldököm. Forksban vagyunk… és nem nagyon szeretem, ha kint van a hátsó felem fele, amúgy is elegen legeltetik rajtunk a szemüket.
-Tudom, hogy csak szégyellős vagy – mosolygott rám. Persze, mindent tud az én drága nővérem. Majd visszahajolt a cipős szekrénybe. –Ugyan olyanok vagyunk, szóval neked is jó lábad van, amúgy meg nyár van– kacagott fel.
Erre nem tudtam mit mondani, mosolyogva néztem, amint keresi a kiválasztott cipőt.
Majd kivett egy rózsaszín szandált – Ez az ennyim, keresek neked is valamit.. Megvan!! – nyújtotta nekem is egy szandit. (szandál2)
-Köszi – mentem be a fürdőbe, gyors felöltöztem és mentem is le, reggelizni. Pont akkor jött ki Nessi is a szobájából, együtt mentünk. A többiek a nappaliba voltak. Alice, Rose divatlapokat böngészet, Emmett és Jasper sakkozott, Esme rajzolgatott, Edward bambult ki a fejéből és Carlilse nem volt sehol.
-Sziasztok – mosolygott Nessi – Carlilse? – nézett Esmére.
-Kórázban… - mosolyodott el Esme, miközben a fiúk alaposan végigmértek minket, Rose pedig gyilkos pillantással jutalmazta ezért férjét és persze minket is.
-Jövöhét hétfőn kezdődik a suli, gondolom ti is jöttök... – néztem Alicere.
-Igen, még el kéne menünk vásárolni az iskolakezdésre – ugrott fel Alice.
-Oké, ma mehetünk ha gondolod.. – nézett rá Nessi.
-Oké – mosolygott Alice.
-20 perc múlva indulhatunk – mondtam. Gyorsan reggeliztünk, feldobtunk egy laza sminket, kerestünk táskát, belepakoltunk, húztunk egy kabátot és már a garázsban vártuk Aliceket. (táska4, kabát5 és táska1, kabát2)
Már Rose a BMW-ben ült, majd Alice hangját hallottuk meg, amint a fiúkkal veszekszik.
-Nem érdekel, akkor is jöttök. Em te Roseval mész, a lányok külön, mi meg Edwarddal – adta ki az utasítást.
-Oké – sóhajtottak a fiúk.
Mi mentünk elől 240 km/h utánunk Rose és utánuk Edward. 15 perc múlva már a pláza előtt álltunk és indult a vásárlás. Alice és Rose kemények, hihetetlen mennyi mindent vettek, mi Nessivel is vettünk jó pár darabot, de csak tizedannyit, mint ők. A fiúk, ők a 12. bolt után leültek egy padra és beszélgettek, megértem őket. Mi Nessivel elmentünk ebédelni, miközben ettünk láttam két vámpírnőt, akik szintén vegák voltak, párszor már láttuk őket – plázában, természetesen-, de ők nem tudják, hogy mi tudjuk, hogy ők mik.
Gyors beugrottunk a papírírószer boltba, vettünk pár dolgot és mentünk megkeresni a többieket. Mikor odaértünk az egyik vámpír épp Edwardot csókolgatta, vagyis Edwardon volt, ölelgette, csókolgatta és simogatta. Majd Edward mögül ránk mosolygott és megfogta Edward seggét.
Ezt nem hiszem el, nekünk annyi..Ennyit Anyu, Edward párosról…
Nessi lefagyva állt mellettem, többiek csak most vették észre, hogy mi is ott vagyunk. Alice kétségbeesve nézett ránk. Gyorsan elindultunk a kijárat felé.
Mikor haza értünk, Nessi elkezdett ordítozni…
-Nem, nem és nem! Ez nem lehet! Miért? Pedig ha egyszer anyu kiszabadul, lehettünk volna egy boldog család… Utálom!! Miért kell csalódnom benne! – majd elhallgatott és elkezdett zokogni. Tudtam, tudtam, hogy ez lesz. Rossz döntést hoztam, tudtam, hogy csalódni fogunk bennük. Elrontottam, Nessi összetört, pont ezt nem akartam.
-Sss. Nessi, nyugodj meg. Nem tudunk mit tenni, lehet anyu is egy helyes vámpírpasival jön vissza – dörgölgettem a hátát, mosolyogva. Pedig belül ugyanúgy, ha nem jobban zokogtam, mint ő.
-Két évig voltunk anyuval, tudom, hogy kit szeret és kit nem. Liz te is tudod, mennyire össze volt törve, valami Volturi nem helyettesítheti… Azt hittem minden rendbe jöhet, hogy boldogok leszünk, lesz egy nagy családunk, mindig ezt akartuk, én hittem benne, hogy ők lesznek azok.
-Jaj, Nessim.. – így ültünk egy ideig, majd egyszer csak valaki csöngetett.
-Ki lehet az? – álltam fel, és az a bizonyos vámpír volt. Tizenkilenc-húsz évesnek nézett ki, helyes is volt. Modern ruha volt rajta, farmer és egy kék pulcsi és tiszta is volt. Szóval nem nomád.
-Liz? – kérdezett, rám emelte vörös szemeit. És emberekkel táplálkozik.
-Igen – odaadta a levelet majd elrohant, pont mikor lefékezett Edward Volvója. – Nessi , itt a levél – nyújtottam oda a papírt.
„Lányok!
Nagyon hiányoztok, remélem, hogy minden rendben van. Az élet itt Volterában – nem akarok panaszkodni, de- förtelmes, havonta egyszer újszülötteket, nomádokat kell ölnöm. Megpróbálok beszélni Aroval, de nem ígérhetek semmit. Sajnálom, hogy ilyen az életetek, sajnálom, hogy nem lehetek ott. Bocsássatok meg nekem, kérlek titeket…
Rengeteg kérdésem van. Mi van veletek? Hány évesen áltatok meg? Hol éltek? Van barátotok, férjetek? Együtt vagytok egyáltalán?
Nem tudtok most üzenni, de majd fogunk találkozni…egyszer…biztos.
Ti tartjátok bennem a lelket, szóval vigyázatok magatokra, egymásra. Szeretlek benneteket, legyetek boldogok…
Csók anyátok, Bella”
Közben azon gondolkodtam, hogy el kéne költöznünk innen, így nehéz lesz velük élnünk és a titkokból már eleget elárultunk. De hova mennyünk?
-Nem mehetek sehova! – jött be Alice.
-Ki volt ez a vámpír?! – jött be Edward felháborodva, de úgy tettem mintha ott sem lenne. Vajon hol hagyta a barátnőjét?
-De elmegyünk – jelentettem ki magabiztosan.
-Miért? – kérdezett vissza, de már zokogott – persze könnyek nélkül-.
-Ezeregy okunk van, azt sem értem miért költöztünk ide. Már az is hiba volt – suttogtam.
-Mert Edward miatt? – kérdezte. Pedig olyan színpatikus volt, de csak benne is csalódunk, ha közelebb engedjük magunkhoz.
-Részben – válaszoltam, de elcsuklott a hangom.
-Ti szerelmesek vagytok belé? – kérdezte vagy inkább állította Jasper.
-Mi? - nevettem fel. – Még az kéne – nevettem fel gúnyosan.
-Féltékenyek, csalódottak vagytok – elemezett minket Jasper.
-És? Attól szerelmesnek kéne lennünk? – ordítozott Nessi. – Liz mindig is tudtad, kutyából nem lesz szalonna. Elköltözünk, de Forksban kell maradnunk... – fejezte be halkabban Nessi.
-Mi? Mit csináltunk? – kérdezte Alice.
-Elb*sztátok valaki életét, akit már rég el is felejtettetek, és a múlt visszavág – jött be Victoria. Mindenki döbbenten nézett rá. – Gyertek lányok, van egy házam Forks másik végén – ölelte meg Nessit.
-Victora? – nézett fel Nessi.
-Semmi baj Nessim.. – majd kiesett a levél nővérem kezéből.
-Írt? – lepődött meg Vic.
-Uhum – válaszoltam röviden.
-Jó akkor mennyetek a házba én elintézem a cuccaitokat – megfogta a kezem és megmutatta merre kell menni. Majd felkaptam a nővérem és rohantam az új otthonunk felé. Közben már én is csak zokogtam.

2010. április 11., vasárnap

Ébredés - Hetedik fejezet

Halii, itt a friss, bocs a késésért, de kicsit elhúzódott a dolgom és most csináltam még a töri esszém:@(amit, meg kell jegyezek 3x újra kellet csinálni). Holnap nem hiszem, hogy hozok frisset, de ki tudja.:) Legkésőbb szerdán:) Puszi és KOMIKAT! Bocsi, hogy a ruhák nincsenek benne, de gyorsan fel akartam tenni, majd berakom őket.

http://www.bscreview.com/wp-content/uploads/2009/09/rosalie-twilight-new-moon.jpg
Pofonok, titkok és egy jó hír
Liz szemszöge
-Most mi van? – kérdeztem.
-Rose, mindig is szeretett volna gyereket és a vámpíroknak nem lehet – magyarázta Carlisle.
-Sajnálom Rose - suttogtam.
-Engem te ne sajnálj, menny a fenébe… - kirohant az udvarra. Én pedig utána.
-Miért mit kellett volna mondanom? Hát Rose az cumi? Vagy mi? – szóltam utána.
-Hülye kislány az anyáddal együtt elmehetek a fenébe… - halottam meg messziről, de nem tudtam, hogy most ezt csak az agyam találta ki vagy mi. De utána mennék és kinyírnám, de nem lenne jó kezdés a Cullen családnál, ha első nap az egyiket kinyírom. De az anyámat a szájára ne vegye többet, és már szaladtam is utána. A többiek pedig utánam, Alice biztos látta. Már utol is értem, de a többiek még sehol…Hmm, lehet nem bánják megfosztom őket egy szőkétől. Nem sosem verekedtem csak úgy, de ez most más, az a nő már a kezdetektől utál és az nem is érdekel, de anyut is… Megölöm, én meg fogom ölni. Nem Liz, nem vagy gyilkos. Veszekedett két felem.
-Na mit akarsz? Nekem fogsz jönni? – még direkt húz, ez a csaj. Odalépte hozzá és az összes erőmet összeszedve megpofoztam.
-Az anyámat a szádra ne vedd többet, mert esküszöm, megöllek – ordítottam neki. A közeli fákról, a madarak rögtön fölreppentek már a csattanásra.
-Te fogsz megölni? – nevetett- Vagy az anyád? - mosolygott rám, öntelt mosolyával.
-Anyám sosem fog megölni téged, sajnálná a családod. És szeretett téged is – mondtam magabiztosan. – Bár nem értem miért.
-Haha, tudod kinek kell anyád szeretete - adtam neki még egy pofont, megtántorodott tőle. És nekem esett.
-Rose kérlek ne – sipított Esme. Kit féltett? Biztos őt. Majd elkezdtünk harcolni. Nyugodj le Elizabeth, dühvel nem lehet harcolni. Mondogattam magamba. Nem fogod megölni, anyu nem akarná. Nem támadtam, csak védekeztem.
-Na mi van? Félsz kislány?- kérdezte gúnyosan.
-Nem csak nem akarok gyilkos lenni… - és belerúgtam és elrepült egy pár métert.
-Sajnálom, de az anyámért ölök – fordultam a Cullenek felé, akik ledöbbenve álltak. – Roset is szerette… - suttodtam. – Nem értem – már hazafelé szaladtam.
-Hmm, már látom jól kifogunk jönni - mentem be a nappaliba, a többiek Emmett és Rose kivételével jöttek utánam. – Itt maradjunk vagy szeretnétek, ha inkább elköltöznénk? – ültem le az egyik kanapéra.
-Maradjatok – mondta Alice.
-Biztos? - kérdeztem és a többiek is csak bólintottak. - Oké, úgyis a vendégszobákat alakítottuk át magunknak – motyogtam. – Van valami kérdésetek? - senki nem szólt semmit. - Oké, holnap is lesz nap, most én megyek és lefekszem.
-Ti alszotok? – kérdezte Carlisle.
-Igen, de ténylég megyek, nagyon fáradt vagyok – nyomtam el egy ásítást.
-Persze, menny csak – mosolygott rám Esme. Körbenéztem, mindenki megütközve ült és bámúlt, gondolkodott, mi történt az előbb.
-Jó éjszakát – mentem fel a lépcsőn, át sem öltöztem semmi, lerúgtam a cipő és bedőltem az ágyba és már aludtam is.
Nessi szemszöge
Épp most ébredeztem, atyám megint elájultam, hihetetlen. Mitől lehet ez?
Gyorsan letusoltam, mivel nagyon beizadtam és felkaptam egy fehér nadrágot és egy trikót. (naci7, trikó1, karkötő7, fülbevaló26)
Átmentem Lizi szobájába, ő is aludt, ruhástul, nem volt szívem felkelteni.
Hangtalanul elindultam a lépcsőn lefelé, hogy egyek valamit.
Nem nagyon figyelhettem, mert egyszer csak nekimentem valakinek, Edwardnak. Ahogy hozzá értem, küldtem neki egy képet, magáról, de teljesen véletlenül. Kikerekedett szemekkel nézett rám, én meg megöleltem. Mindig úgy vágytam egy apára, és végül is Edward volt a legközelebb hozzá. Lefagyott, majd visszaölelt.
-Jó reggelt – húzódtam el tőle pár perc múlva. – Mindent megbeszéltetek este? – kérdeztem.
-Nagyából – mosolyodott el halványan.
-Én megyek reggelizni, elkísérsz? - mosolyogtam kedvesen.
-Persze - majd megfordult és indultunk le a lépcsőn. Hosszú ideig csendben voltunk, egyszer csak Liz jelent meg előttem, de ő még a tegnapi ruhájában, álmos fejjel, kusza tincsekkel.
-Drágám, hogy vagy? – ölelt át. – Úgy aggódtam, az a hülye képesség kikészít… - azt látom, gondoltam magamba.
-Jól vagyok, semmi bajom, nyugodj meg. Eszel te is? –kérdeztem húgom. Ránézett Edwardra – Nem, most nem, kösz – majd eltűnt, szóval mérges Edwardra, megértem. Megkajáltam, majd felmentem Lizhez,mégis meg kéne beszélnünk mennyit tudnak a Cullenek.
-Liz beszélnünk kell – majd a fejemre mutattam. Innentől fejben folytattam.
„-Szóval mennyit tudnak? – kérdeztem.
- Csak annyit, hogy félvérek vagyunk. És anyu a Volturi katona, de azt nem tudják, hogy ő Bella. Vagyis nem mondtam nekik, de biztos rájöttek már. Képességeinkről sem tudnak, de szerintem lassan rá fognak jönni – gondolkodott Liz. Közben benyúltam a szekrénybe és kivettem egy farmart és egy trikó. (naci27, trikó3,fülbevaló15, karkötő20).
-Uhum. Nekimentem Edwardnak és tök véletlen küldtem neki egy képet, bocsi .
-Semmi gond, csak anyura vigyázz, vagyis ne tudják meg, hogy kinek a kiei vagyunk..
-Miért? – kérdeztem.
-Szerintem jobb lesz így, ha anyu egyszer kijut Volterából nem feltétlenül a Cullen családhoz kell futnia.
-Oké, te tudod – mosolyogtam rá.”
-Köszi – mosolygott rám. Gyorsan átöltözött én pedig a karperecem nézegettem, amit még anyutól kaptam – az övé volt-. Ez az egyetlen dolog, ami tőle van – meg persze a fényképek-.
Lementünk a nappaliba, ahol Alice újságokat lapozgatott, Esme pedig a fényképalbumainkat nézte. Hmm, hamar berendezkedtek. De hol lehet Rose.
-Oh, elnézést, hogy megnéztem. Nagyon aranyosak vagytok – hála az égnek, anyura azt hitte mi vagyunk, vagy nem nézte meg őket…
-Semmi gond. Köszönjük – mosolyogtam barátságosan, vagyis próbálkoztam.
-Milyen gyakran csináltatok képeket? – kíváncsiskodott, mosolyogva.
-Hetente, mivel nagyon gyorsan nőttünk… - mosolyogtam.
-Anyunak csináltuk, hogy egyszer megtudja nézni, hogy nőttünk fel – mondta Liz.
-Kivel éltetek? – kérdezte továbbra is kíváncsian.
-Mindig csak ketten, két éves korunk óta - mondtam. Közben megszorítottam húgom kezét.
-Kettő? – kérdezett vissza kikerekedett szemekkel.
-Két évesen 6-nak néztünk ki, és az értelmi szintünk 8-on volt szóval nem nagy dolog és Vic néha besegített– beszélt Liz, nagy dolog volt, de sosem szerette ha sajnálnak minket.
-Nem lehetett könnyű… - bámult maga elé.
-Nem volt, de ketten voltunk mindig és így is maradunk, örökké együtt – ölelt meg a nővérem. Esme gondolkodva méregetett minket.
-Alice megnézed a gardróbunkat? – kérdeztem mosolyogva. – Halottam nagy vásárlás mániákus vagy – kacagtam.
-Az lennénk? – kérdezte Alice.
-Még mennyire – jött be Emmett. – Már csak az a kérdés, hova fogunk ennyi kocsit berakni.. – gondolkodott tovább. Hány kocsijuk van ezeknek? Végülis nekünk kettőnknek kettő, akkor, hetüknek lehet hét…
-Gyertek – húzta húgom fel Alicet az emeletre.
-Wáóó – nézett körbe Alice. – Van stílus érzéketek. Közös gardróbotok van? - kérdezősködött, miközben körbenézett.
-Igen, úgyis egy méretünk van mindenből... – mondtam.
-Ezt felpróbálhatom? – húzott ki egy rózsaszín ruhát Alice.
-Persze – mosolygott rá Lizi. – Nekem úgyis túl rózsaszín –kacagott.
Új látomásban voltam, épp olvastam valami könyvet, aztán csöngetett egy fiú, azaz vámpír, egy levelet nyújtott át. Kibontottam és anyu írása volt.
„Lányok” és véget is ért a látomás..
Liz lefagyva állt.
-Istenem, azt tudod mit jelent?! - ugrottam a nyakába.
-Ez szenszációs.. – kacagott fel.
-Mi történt? – kérdezte ledöbbenve Alice, a képességeinkről még nem tudnak…
-Anyu küldeni fog egy levelet! – kacagtam.
-De ezt honnan tudod? – kérdezte a kobold.
-Látomásom volt, és ő pedig kiolvasta a fejemből – mutatott rám.
-Két képességeteg van? – esett le az áll. Nemlegesen megráztam a fejem.
-Három. Nekem a pajzs, a jövőbe látás, és a vetítés, de csak érintésre – mondtam.
-Nekem pedig szintén pajzs, múlt látása, és a gondolatolvasás, de csak érintésre – folytatta Liz. - Ezért nem tudhat rólunk a Volturi…
-Wáóó. Mindenki a nappaliba –mondta hangosabban Alice.. – A többieknek is el kell mondanotok – már ki is röppent a szobából.
Liz szemszöge
-Oké, mindjárt megyünk – szóltam utánuk. – Na mit szólsz? – fordultam nővérkém felé.
-Úgy örülök…- a gardrób közepén ölelkeztünk, percekig. – Na, de mennyünk ne várassuk meg őket – leszaladtunk a lépcsőn, a nappaliba mindenki minket várt, persze Rose kivételével. Hála az égnek.
-Gondolom mindenki hallotta, amit beszéltünk, meg mutatom – mondtam. – Nessi, add ide a kezed, én agyamból majd olvasd ki, mivel mi tudunk egymás gondolatában olvasni, így ő közvetíti mit láttam a jövőtökben. Ki a legkíváncsibb a múltjára?
-Én – pattant fel Alice.
-Oké, gyere – megfogtam a kezét és a képek csak úgy villantak be, Alice három éves, hat, nyolc, tizenkettő, tizennégy, tizenhét… itt több kép jött, elmegyógyintézet, idősvámpír. Közben pár kép a családjáról.
-Többet adtál fél perc alatt, mint amit találtam 150 év alatt találtam, köszönöm – ölelt meg, szegénykém..
-Jasper, te is megszeretnéd nézni Alice múltját? Alice megmutathatom neki? – fordultam először Jasperhez, majd Alicehez.
-Persze – mosolyogtak.
-Oké – megfogtam Jasper kezét és simán átküldtem, amit az imént találtam.
-Ez nagyszerű képesség – mosolygott Jasper.

2010. április 10., szombat

Lopnak? ITT!

Mindenki figyelem!
Egy másolóra bukkantak köreinkben, szóval mindenki figyeljen.
Igen szó szerint két írót (IVY - "FEKETE ANGYAL" ÉS ALICE "ENNYIT A BOLDOG VÉGRŐL)
Történetének első fejezetét szóról szóra, betűről betűre lemásolta egy ri*anc.
Ezez hihetelen valaki megdolgozik azokért a fejezetekért, hogy a legjobbat nyújtsa és akkor valaki ctr c ctr v-vel bemásolja és úgy adja el mintha ővé lenne.
Én egyet nagyon nem értek, azt hitte akkora sikere lesz mint Alicenek és Ivinek, senki nem veszi észre, hogy ugyan az a a szöveg?
Tami és Viv néven jelentkezett, szóval figyelem...
bővebb infó: ITT
itt a két oldal ahová felmásolta a töriket:

IVYÉ: http://alkonyatmaskepp.blogspot.com/

ALICEÉ http://ennyitaboldogvegrol.blogspot.com/

az igazi blogok itt: Ivi és Alice

Tartsunk össze!

A Swan lányok első díja:D (reméljük nem az utolsó)


Blogger Díj:

1. Tedd be a logót a blogodba!
2. Nevezd, meg akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdéseket!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve) akinek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket

Köszönöm Nincsiínel:) http://twilighthappyendornot.blogspot.com/
és Gicusnak:) http://jennyedward.blogspot.com/
és Alicenek:)http://www.zoeblack-alice.blogspot.com/

Kérdések: Kedvenc
...irom:Stephenie Meyer, Claudia Gray
...könyvem: Twilight saga (Eclipse, Twilight), Evernight
...ételem: pizza, rántott hús, rakottkrumpli;)
...italom: fitnes szépség^^
...színem:minden élénk szín, fekete, fehér
....énekesem: Jared Leto, Sp
...énekes nő: Lady Gaga
...Eggyütes: 30 Second To Mars
...Dj: nincs:)
...színészem: Kristen Stewart,Kellan Lutz, Asley Green
...mozi film: Twilight, Ötven első randi, Gettó milliomos.. meg sok más, de nem jut eszembe--
...sorozat: Grace Klinika, My So Called Life, Skins
...dalom: 2 percenként változik (általában, nem a legújabb számokat kedvelem)
...hangszerem: gitár (bár nem tudok, de szeretnék egyszer..majd..) XD
...Hónap: július
...nap:szombat
...évszak:tavasz
....napszak: éjszaka, :)
...sport: kézilabda
...bloggerem: mindenkit szeretek akit olvasok
...kommentelom: mindenkit szeretek aki kommentel nekem :)(L)
...Kedven idézet: rengeteg van:) csak egy rövidet: Az élet nem habostorta!

és akiknek adom:
Ivi:
http://feketeangyalsaga.blogspot.com/
Dorszii és Bella1213:
http://secretlife-bella1213.blogspot.com/
Alice:
http://boldogveg.blogspot.com
Nikki:
http://twilightsagafanfictions.blogspot.com/
Nikuska94:
http://micsodavampirfanfic.blogspot.com/
Liz:
http://alkonyat-utan.blogspot.com/

Ébredés - Hatodik fejezet

Wááá 12 komi, ezt nevezem. Látjátok tudtok ti. Uhh úgy örülök:)
Most megint utálni fogtok... Bocsii (megjegyzem egy hamar nem fog kiderülni, hogy Bella az anyuk. későbbre tartogatom ezt a jó hírt:)) Bocsi..

Új prozsekt
Bella szemszöge
Edward Cullen, úgy hiányzol… - suttogtam, az emberi emlékeim elhalványodtak, de az érzéseim felerősödtek. Úgy teszek, mintha élnék, pedig csak egy baba vagyok..a polcon ülve,szép ruhában,üres szemmel,merev háttal,érzéketlen mosolygással;a távolba révedve lebénultan figyelek,és ha rád gondolok porcelánszívem megremeg.
Inkább váltsunk témát. 3 napja jöttünk meg a feladatnunk helyszínéről, arról a helyről, ahol megint megöltünk 28 érző lényt. Nincs is esélyük megváltozni, nem segít nekik soha, senki. Mitől várjuk, hogy lássák a tiszta utat, ha magukra hagyjuk őket a sötétségben. Sokszor gondolkodtam, hogy valamit ki kéne találni, hogy kapjanak legalább egy esélyt. De mit? – gondolkodtam, miközben az ablakban ültem és az erdőt bámultam.
Mit csinálhatnak a lányok? Hol lehetnek? Valahogy kell információt szereznem róluk. De hogy?
Utálom Volterát. Utálom a magányt. Utálom Edward Cullent, ha ő nem kavar meg engem akkor nem megyek el Forksból, akkor nem lennék vámpír, de nem lennének a lányok..azt nem bírnám ki. Hiszen ők a legjobb teremtések a Földön, bár ha embereket ölnének vagy bármi ilyen akkor is imádnám őket, ők az enyimek… Vagy lehet, hogy már nem csak az enyimek? Van férjük?Vagy lehet gyerekük is? Istenem, már lehet, hogy van unokám? Nem tudok róluk semmit, vajon eltudnák kéretőzni Arotól egy hónapra? Vagy örökre?
Nem értem saját magamat sem. Annyi képességem van már, hogy akár az egész Volturit kinyírhatnám és mégis itt vagyok, és teljesítem Aro parancsait, érző lényeket gyilkolok. Volterában megforduló összes vámpír képességét átvettem. És a pajzsom már nem csak „elméleti”, hanem fizikai is. Szerintem a legerősebb vámpír vagyok, mindig is fura voltam – mondogatta Edward. –Emberként gyengébb voltam az átlagnál, most meg erősebb. Azért, most elmennék Edward előtt, nézze meg, mit hagyott ki.
Már a nagy terem előtt álltam, de nem tudtam miért és, hogy kerültem ide. Majd kinyílt az ajtó.
-Drága Isabellám – mosolygott rám Aro. Majd megindult felém és átölelt, hogy „leellenőrizze” a képességem. – Miben segíthetek? – mosolygott rám. Olyan undorító, kiráz tőle a hideg. Mint férfi fuuj..
-Öhm – mit mondjak? – Nem tudom.. – húztam el a szám.
-Az meg, hogy lehet? - kacagott. Edward – vagy a többi Cullen – kacagásához képest, inkább a vészjósló kacaj volt, mint megnyugtató. – Tudom, hogy valami nyomja a szíved – mosolygott rám, amitől a hányinger kerülgetett.
-Szóval arra gondoltam, hogy …
-Mire kedvesem? – kíváncsiskodott.
-Tudod én vega vagyok..
-Csak nem áttérsz az emberekre? – nézett rám azzal a nézésel, hogy én tudtam, én megmondtam.
-Nem, dehogy is – csalódott volt, de mintha örült volna. – Mit szólnál, ha adnánk egy esélyt az újszülötteknek? Vagy segítenénk az embereken élő vámpíroknak, vegává válni?
-És az miért lenne nekünk jó? – kérdezett vissza. – Csak több feladattal járna…
-De nem kéne mindenkit megölni… És ha sikerül, kevesebb a lelepleződés esélye.. – tudtam, hogy ez számít Aronak.
-Te elvállalnád? Kapsz magad mellé két vámpírt… - morfondírozott.
-Köszönöm – mosolyogtam rá angyalian.
-Mi lesz ebből.. – monda magának. – De harcolnod is kell! – nézett vissza rám.
-Oké. Ja és Aro. Kimehetek a városba? –kérdeztem. – Ma nem süt a nap…
-Persze menny – de láttam, hogy inkább gondolkodik.
Meghajoltam előtte és szaladtam fel a szobámba. Gyorsan felvettem egy „modern” ruhát. Kitaláltam, hogy küldök Nessiéknek egy levelet, bár válaszolni úgysem fognak, de legalább ők megnyugodnak. De hova küldjem? Gondolkoztam, miközben már az emberek között haladtam, persze mindenki végigmért, a férfiak utánam szóltak – mint mindig-, de most nem érdekelt – ötven év alatt azért csak megszokja az ember, azaz vámpír.
Forksba fogom küldeni egy vámpírral, ha rájönnek, maximum annyit mondok, hogy egy leszármazodtam vagy valami..Gyorsan megírtam a levelet.
Ki legyen az a vámpír? Két vámpírban bízhatok meg az egyik Victoria – ami kissé ironikus. Hiszen meg akart ölni, de mikor volt már.- másik Dávid. Ő állati véren él, de remélem az „új programommal” át tudom szoktatni őt. Tíz éve lett vámpír, ő nem Volturi tag – szerencsére. – Kicsit lehet felelőtlenség a lányaimhoz egy igazi, vérbeli vámpírt küldeni, de a lányok úgyis megvédik magukat és amúgy is bízom Dávidban. Dávidot 10 éve változtattam át, és kicsit nevelgettem, mikor el tudtam szökni Volterából…Nagyon jóba voltunk, vagyunk mintha az öcsém lenne. Szóval, ő lesz a postás, megyek is meg kell keresnem. Szaladtam az erdőn végig, fél óra múlva meg is találtam épp egy sziklán ült és bámult ki a fejéből.
-Hali – mosolyogtam. – Mizujs Dávidom – kacagtam, miközben megöleltem.
-Nővérkém – kacagott fel ő is. – Végre látlak. Már hiányzott, majd föl kapott és megpörgetett a levegőben. Ő, hogy is mondjam, olyan mint Emmett. Aranyos, vicces, erős és sexmániás… Nagyon szeretem, ő az egyetlen Olaszországban, akiért ölnék. Bolondokat beszélsz Bella. Hiszen Aroért is ölsz…
-Önző mód megint szívességre kérlek - bűntudatom volt, mindig csak kértem tőle.
-Neked bármikor. Ez természetes – mosolygott rám angyalian. – És mi lesz a feladatom, Mrs. Legerősebb Volturi, aki egy Anyuka és egy kiváló nővér – mosolygott rám. Igen, ő tudta a titkom, de az elméjét egy új képességemmel védeni tudom. Nagyszerű nem? Van valami haszna Volterának is, ha egyszer innen kijutok, nem kell félnem valami nomádoktól, újszülöttektől vagy akár a Volturitól.
-Ezt – nyújtottam át a levelet. – Vidd el Forksba. Lizznek vagy Nessinek személyesen add oda, rögtön gyere el utána, de kérlek előtte egy picit figyeld meg őket, minden rendben van-e – mondtam neki a küldetést.
-Csak ennyi. Végre meglátogathatom a gyönyörű unokahugaimat – kacagott. – Hmm. Biztos hasonlítanak rám – gondolkodik.
-Jól ments le mindent, minden részletre kíváncsi vagyok.
-Minden részletre? – nézz rám sejtelmesen és a mondat végére kaján vigyor jelenik meg arcán.
-Bolond – bokszolom vállába.
-Áúú, basszus. Nagyon erős vagy, jobb ha vigyázok veled.. – mondja komolyan.
-Bocsi, nem akarzam. Nagyon fájt? – aggodalmaskodtam.
-Bevetted – kacagott fel.
-Bolond vagy, ez nem volt vicces – mosolyogtam én is.
-Mesélj mi történik a falakon belül? – tért át komolyra, ez volt a különbség Emmett és Dávid között, ő tudta mikor kell leállni és felismerte a határokat.
-Újszülötteknek fogok esélyt adni, ha áttérnek állati vérre, és a emberit fogyasztókat is téríteni próbálom – kacsintottam rá.
-Én is megpróbálom, nem akarok gyilkos lenni – húzta el a száját.
-Ez a beszéd báttyus – öleltem meg. – Én megyek is, szeretlek – öleltem meg. – Vidd a levelet.
-Én is szeretlek nővérkém, vigyázz magadra. Én pedig figyelem a lányokat és hozom a hírt.
-Köszönöm, örök hála – és már szaladtam is, gyorsan vadásztam is, legyen valami alibim.
Vásároltam pár cuccot a városban, és mentem vissza a börtönömbe. Felszaladtam a cuccokkal és rögtön mentem Aro-hoz. Még nem tudom kiket kapok magam mellé. Remélem nem Janet…

Ébredés - Ötödik fejezet

Sziasztok. Megint 7 komira felteszem a frisset. Nem lesz komihatár. Nem lesz minden nap friss. Heti kétszer kaptok frisst. Őszintén egy picit kiakadtam, hogy 17 rendszeres olvasóból 6 képes írni. Azért ez már gáz. Megértem, hogy nem mindenki jön fel minden nap, de pl. tegnap ketten csatlakoztak rendszeres olvasókhoz... Itt voltak, olvasták a fejiket. Én órákig csinálok egy fejit, nektek 5 perc a komi nem?? Vagy csak chatbe valami, csak annyi "jó volt" vagy "egyre rosszabb". Sajnálom a 6 komizót, hogy nem hozok nekik mindennap frisset. :( Na, de olvassatok.

Van Isten?
Alice szemszöge
Csöndben ülünk a kocsiban. Rose, és Jasper között ülök, elől pedig Carlisle a kormánynál és Esme az anyósülésen. 50 éve csöndben vagyok – a szokotthoz képest-, nem dob fel egy vásárlás, vagy egy esküvő. Elhagytuk Bellát, életem legnagyobb ballépése volt, hogy engedtem Edwardnak. Ő is szenved, mi is szenvedünk. Bár ha tudnám, hogy legjobb barátnőm – aki most valószínű utál. –boldog, van sok gyereke és férje, akivel megöregedhet. Uram atyám az én Bellám megöregedett? Számoljunk csak. 51+18=69 Több mint hatvankilenc éves? Vagy lehet már meg is halt? Ebbe még bele sem gondoltam… Utána kell néznem, mi lett vele, boldog volt-e, hol élt, talán itt? Ki kell mennem a temetőbe, hátha el van temetve itt, vagy valami… Istenem könyörgök – nem hiszek benned, sosem imádkoztam, de hallgass meg. –Add, hogy valami csoda folytán éljen az én Bellám. Kérlek.
Visszajöttünk Forksba, hogy lezárjuk a múltat erre én elkezdek reménykedni? Turkálni a múltban? Gratulálok Alice, már biztos elkéstél. – fogtam magammal gondolatban kezet.
Rosera néztem, amint mosolyog. Ő az egyetlen, aki ajkán az ötven év alatt volt mosoly, ő boldog. Mindenki szellemmé, élőhalottá vált – belül is. – Esme összetört elvesztette az egyik lányát, aki annyira a szívéhez nőt egy év alatt, mint mi száz év folyamán, de ez még nem volt elég neki, Edward is teljesen megváltozott, sosem zongorázik. Mindig rockot hallgat – nem bírja a csendet. Pedig régen órákon keresztül csendben ült. Most meg…-. Carlisle, nála is hasonló a helyzet, mint Esménél. Egyszer valami olyat említett, hogy mondott neki valamit Bella, a buli után – mikor az üvegszilánkokat szedte ki-, a munkájába menekül, huszonnégy órákat dolgozik. Jasper, aki szerette Bellát – sosem mondta, de úgy éreztem, valamiért nagyon megkedvelte. – bízott benne. Nem elég neki a saját fájdalma – önmarcangolással párosítva- mindenki érzéseit érzi. Sokszor mondta már, hogy próbál Rosera összpontosítani, mert ő boldog, de felfordul tőle a gyomra. Hát megértem, Roseban rengeteget csalódtam.
Bella, kérlek valahogy ments minket meg. Ez így nem mehet az örökké valóságig. Könyörgöm, valaki segítsen…
Meg is érkeztünk. Forks, ahol minden megváltozott, ahol minden jóra fordult és ahol mindent elrontottunk.
Többiek kiszálltak már a kocsiból, és nagyon bámultak valamit, de nem értettem semmit. Jasper segített kikászálódni, majd én is meg döbbentem. Két gyönyörű Bella állt előttünk... Hát van Isten?!
-Üdv, Elizabeth vagyok, ő pedig a testvérem Renesmee – állt fel a támadó-védekező pózból az egyik, majd a mögötte lévő követte. Gyorsan megvakartam a szemem, egy vámpír láthat ketőt?
-Hogy kerültök ide? – kérdezte a Rose, szokásához híven, flegmán.
-Itt lakunk. Már egy éve – mondtam mosolyogva a lány. Bella1.
-Szüleitek? – kérdezte Esme barátságosan.
-Öhm meghaltak. Mennyünk be – szülei meghaltak, és ezt így közli erős csaj…beszélt még mindig Bella1.
-Emmett, Edward minden rendben? Nem lett bajotok? – kérdezte Bella2. Mindenki lefagyott. Egy mi bajuk lehetne? Kettő honnan tudja a nevüket?
-Honnan ismertek minket? - kérdezte meglepve Emmett.
-Nem mondhatjuk el, sajnálom – sütötte le a szemét Bella1.
-Miért? – léptem ki Jasper mellől, közelebbről még gyönyörűbbek voltak.
-Nektek és nekünk is biztonságosabb – mondtam magabiztosan.
-Valami nem stimmel velük – kezdte Emmett, magyarázni nekünk – úgy harcolnak, mint mi, nem, sokkal jobban. És vele – mutatott Bella1-re, aki asszem Elizabeth- olyan harcolni, mint Edwarddal, mintha olvasna a gondolatokban. Mindkettőnket leszereltek– nézett rá Bella1-re meglepetten, mintha most esne le neki. Kíváncsian mértem végig a lányokat, kik lehetnek? Bella rokonai? Kit dobott le hozzánk az Isten?
-Mik vagytok? –kérdezet Edward. Közben elkezdtem körbenézni a nappaliban, a képek… Hiszen ez-ez Bella.. vagy nem? Áhh ennyire nem hasonlíthatnak, mintha le lenne klónozva még két példányba Bella.
-Nessi! – kiáltott fel Bella1.És elkapta Bella2-őt aki a föld felé zuhant, valakire nagyon hasonlított. Bella is így szokott, zuhanni..
-Valamilyen betegsége van? – lépett oda Carlisle.
-Nincs. Csak pihennie kell – motyogta. - Pillanat – megfogta Bella1 Bella2-vel és felszaladt a lépcsőn. Vámpírgyorsasággal, nem, gyorsabban, mint Edward. Valami itt nagyon nem stimmel. Pedig a szíve az dobog, sőt talán túl gyorsan is.
-Elizabeth valamilyen magyarázatot adnod kell – mondta Jasperem.
-Tudom, csak féltem a nővérem, és titeket.. Anyu ki fog nyírni… - vakargatta a fejét.
-Mi, akkor mégis élnek a szüleid? – kérdezte Rose, ismét gúnyosan.
-Hát attól függ, hogy nézzük. Ti éltek? –az anyja vámpír?- Tudom, hogy bízhatok bennetek, de mégsem vagyok benne biztos – suttogta.
-Honnan ismersz minket? – kérdezte Esme.
-Nagy legendátok van, a vámpírok között. Elmondom a mesénk, de senkinek nem mondhatjátok el, és nagyon Aroval ne érintkezzetek – Aro? Volturi?
-Ismered a Volturit? – kérdezte meghökkenve Carlisle.
-Igen, anyukám Volturi tag… - utat engedett magának első könnycseppe. – 48 éve. Mi 50 éve születtünk.
-50 éve? – kérdezte Rose. Végigmértem Roset és rájöttem, hiszen ő féltékeny a lányokra, hiszen szebbek nála.
-Igen. Mi félvérek vagyunk. Félig ember és félig vámpír. Vámpír apától, ember anyától – Félvér? Vámpír apa? Ember anya? Volturi? 50 év? Uhh, nekem ez sok.
-Jó, én nem értek semmit. Ti egy Volturi lánya vagytok, az apátok pedig egy vámpír? – kérdezett Rose. – A vámpíroknak lehet gyerekük? – sipított.
-Igen, lehet, de csak ha az anya ember – mondta, miközben tekintetét Rose szemébe fúrta, nem sok ember – vagy vámpír – képes erre. Rose rettenetesen tud nézni.

2010. április 8., csütörtök

Ébredés - Negyedik fejezet


Megérkeztek
Nessi szemszöge
Reggeli után, mindketten a nappaliban ültünk a kanapén, nagyon idegesek voltunk. Nagyon sokat köszönhetek Liznek, elmúlt három napban, mint mindig rengeteget segített nekem, büszke voltam rá, és persze bűntudatom volt. Én vagyok az idősebb és mégis ő vigyáz rám, segít nekem, miközben ő meg lehet, rosszabbul van, mint én.
Egyszer csak eszembe jutott, mivel tudom elterelni a figyelmét, odaszaladtam az egyik polchoz és levettem a fényképalbumainkat, öt volt anyunak, az emberi életéről – amit Renne halála után hoztunk el- és három, ami rólunk készült, anyunak csináltuk, ezzel pótolva a lemaradt élményeinket, általában egymást lefényképeztük, de volt mikor az idegeneket kértünk meg,– például a Effiel torony előtt- pár közös képek ki is tettünk, meg persze anyuról párat.
Elkezdtük, anyu életével, sok kép volt, amin még nagyon kicsi volt. Majd haladtunk ez időben, már a mi albumainknál jártunk, amikor hírtelen az erdő volt körülöttem, látomásom volt.
„Edward és Emmett jön ki az erdőből.
-Nem hiszem, hogy visszajöttem ide, pont Forksba –bosszankodott Edward.
-Olyan, hülye vagy Edward. Én értem, hogy szeretted, meg minden, de te voltál ekkora gyökér – akadt ki Emmett.
-De.. – próbálkozott magyarázkodni
-Ne sajnáltasd már magad, a rohadt életbe, ötven éve ez megy, meddig akarod folytatni? Mindenkinek fáj, hogy nincs velünk, de te ba*sztad el, már bocs. Neked kéne boldogítani minket a francba már… El kell felejtened…
-De nem tudom… - húzta el a száját.
-Mindenkit el lehet felejteni – és akkor egymásnak estek, mintha két szikla csattant volna egymáson, az erdőben egy kilométeres körzetben lehetett hallani. Ez nem játék volt, vérre ment. Emmett sokkal erősebb volt- főleg, hogy Edward gyengének festett-, de Edward már előre tudta bátya lépéseit.” Megszakadt a kép.
-Atyám … szét kell szednünk őket – mondta a húgom.
-Igen. De gyorsabbak mint gondoltam, tízpercen belül ideérnek.
-Oké – felállt és elkezdett járkálni fel-alá. – De hogy? Sétáljunk ki simán? - kérdezte, miközben az arcomat vizsgálta.
-Nem tudom. Mennyit mondunk el nekik? – kérdeztem húgom, ő volt a főnök.
-Max hogy félvérek vagyunk, a képességeinket semmiképp. Aro kiolvashatja belőlük…
-Nekik is bajuk lehet ebből. – suttogtam.
-Igen – majd csendbe vártunk, én megpróbáltam fürkészni a jövőt, de vagy semmi nem volt vagy ugyanaz, mint eddig. – Sütni fog a nap.
-Mindenhogy lebukunk, hogy nem vagyunk emberek. Ha szétszedjük őket, akkor az erőnkkel, ha meglátnak minket, akkor a napfény miatt…
És ekkor nagy csattanásra kaptuk fel a fejünket…
Liz
Odaszaladtam az ablakhoz és már harcoltak. – Ennyire elnéztük volna az időt? – kaptam a fejemhez. -Első terv, szétszedjük őket – jelentettem ki.
-Tied Edward, van pajzsod, nem látja a lépéseid, de te látod az övét, könnyű lesz, én látom Emmett gondolatait és így menni fog ő is.
-Biztos? – torzult el nővérem arca.
-Igen, de magadra figyelj, nem lesz gond. Csak Edwardra koncentrálj – mondtam keményen.
-Szeretlek húgi – ölelt meg.
-Jó, nyugi én is – mosolyogtam bíztatólag, pedig rettenetesen féltem.
Majd kiszaladtunk – vámpírsebességgel - és rávetettük magunkat a fiúkra. Meg sem lepődtek, ettől féltem, ellepte az elméjüket az a bizonyos köd… Emmett erősebb volt, mint gondoltam, persze -azt mondják – jó harcosok vagyunk, de nem harcolunk minden nap, Emmett minden mozdulatát ki tudtam védeni, tizenöt percig „táncoltunk”, ő próbálkozott, de kivédtem, közben kétszer a nővéremre kaptam a tekintettem. Minden jól ment, a helyzethez képest. Egy határozott ütéssel elrepítettem 100 méterrel arrébb, majd kivitt húsz fát és megállt, éreztem, hogy magához tér, a köd visszahúzódott elméje fölé…
Majd húsz másodpercre rá már Edward is repült a másik irányba, neki is felszállt a köd a fejéből.
„Nessi védekező póz, nem lesz gond, de ki tudja.” – üzentem gondolatban.
Fiúk már jöttek is ki a két irányból és sokkolva bámultak minket. Így álltunk, talán órákig is. Én figyeltem őket, nővérem a jövőt fürkészte. Egyszer csak egy autó állt meg, tőlünk 87 méterre.
És kiszállt öt vega vámpír, akik szintén megütközve néztek minket.
Egy magas szőke, egy alacsony, kobold szerű és egy anya fillingű nő. Valamint két szőke férfi.
Most mit lépjek? Mit mondjak?
„Nessi, mit csináljunk?” – kérdeztem nővérem.
„Nem tudom.” –válaszolt.
-Üdv, Elizabeth vagyok, ő pedig a testvérem Renesmee – vágtam bele, magabiztosságot sugározva. vagyis az volt a célom, az más kérdés, hogy sikerült-e.
-Hogy kerültök ide? – kérdezte a szőke csaj, kissé flegmán.
-Itt lakunk. Már egy éve – mondtam mosolyogva. Belül majd szét vetett az ideg.
-Szüleitek? – kérdezte Esme.
-Öhm meghaltak. Mennyünk be – mutattam a ház felé.
-Emmett, Edward minden rendben? Nem lett bajotok? – kérdezte Nessi. Itt mindenki lefagyott.
-Honnan ismertek minket? - kérdezte meglepve Emmett.
-Nem mondhatjuk el, sajnálom – sütöttem le a szemem.
-Miért? – lépett elő, a koboldszerű csajszi, ő lesz Alice. Színpatikusnak tűnt – főleg a szőkéhez képest -.
-Nektek és nekünk is biztonságosabb – próbáltam magabiztosan.
-Valami nem stimmel velük – kezdte Emmett, magyarázni a családjának – úgy harcolnak, mint mi, nem, sokkal jobban. És vele – mutatott rám- olyan harcolni, mint Edwarddal, mintha olvasni a gondolatban. Mindkettőnket leszereltek– nézett rám meglepetten, mintha most esne le neki. Mindenki más kíváncsisággal nézett ránk.
-Mik vagytok? –kérdezet Edward. Közben Alice elkezdett körbenézni a nappaliban, de nem rá figyeltem. Csak azt vettem észre, hogy Nessi, megint elájult.
-Nessi! – kaptam utána, amikor már majdnem találkozott a parkettával. Már jött is oda Carlisle. – Ne csináld ezt velem Nessi – motyogtam.
-Valamilyen betegsége van? – kérdezte a doki.
-Nincs. Csak pihennie kell – motyogtam. - Pillanat – megfogtam a nővérem és felrohantam vele az emeletre, lefektettem, levettem a cipőjét és megpusziltam. Majd indultam lefelé.
-Elizabeth valamilyen magyarázatot adnod kell – mondta a göndör hajú szőke, ő lesz Alice párja. Jasper.
-Tudom, csak féltem a nővérem, és titeket.. Anyu ki fog nyírni… - vakargattam a fejem. Baszus túl sokat elmondok nekik. Szidtam magamat fejben.
-Mi, akkor mégis élnek a szüleid? – kérdezte Rose, ismét gúnyosan.
-Hát attól függ, hogy nézzük. Ti éltek? –nem akartam bunkó lenni, de most valahogy mérges voltam rájuk, azért, hogy anyut elhagyták, vagy azért, mert megzavarták a békénket- Tudom, hogy bízhatok bennetek, de mégsem vagyok benne biztos – suttogtam. Mi legyen? Mit lépjek?
-Honnan ismersz minket? – kérdezte Esme.
-Nagy legendátok van, a vámpírok között – blöfföltem. –Elmondom a mesénk, de senkinek nem mondhatjátok el, és nagyon Aroval ne érintkezzetek – Liz! Nyugodj meg, nem lesz semmi baj, mondogattam magamba.
-Ismered a Volturit? – kérdezte meghökkenve Carlisle.
-Igen, anyukám Volturi tag… - utat engedett magának első könnycseppem. – 48 éve. Mi 50 éve születtünk - mindenki ledöbbenve állt. Ezt se kellett volna elmondanom.
-50 éve? – kérdezte Rose.
-Igen. Mi félvérek vagyunk. Félig ember és félig vámpír. Vámpír apától, ember anyától.
-Jó, én nem értek semmit. Ti egy Volturi lánya vagytok, az apátok pedig egy vámpír? – kérdezett Rose. – A vámpíroknak lehet gyerekük? – sipított.
-Igen, lehet, de csak ha az anya ember – mondtam, miközben a szemébe néztem, mely lángokat szórt.