Rászolgálva - 20. fejezet

Halihó! Megérkezett a következő! Ma volt egy két órás buszutam volt, amin kiagyaltam a folytatást. Most már csak meg kell valósítani! :P Jó olvasást! Küldeném a fejezetet Evelyn és Yvi számára, akik már komiztak is a tegnap este feltett fejezethez. :) 

 20. fejezet - A kapocs

Nessie szemszöge

Álmatlanul feküdtem az ágyban, mint mostanában gyakran a vékony tetőn kopogó esőcseppeket hallgattam, majd ezt megunva a mellettem terpeszkedő, halkan horkoló szerelmemre koncentráltam. Hallgattam ütemes szívverését, halk hortyogását és néha a száján kicsúszó motyogásokat. Nem tudtam mire fogni álmatlanságom. Mióta visszatértünk a nászúrtól egyre gyakrabban töltöm az éjszakát vergődések között, napközben pedig csak szenvedek a fáradtságtól. Aztán persze a kimerültség miatt semmi sem sikerül. Már attól féltem Jake mikor orrol be rám hisztis viselkedésem miatt. Hiszen mindig próbál segíteni, de én csak újra és újra ráförmedek, mint egy házi sárkány. Mindig azt mondják az első házas év a legnehezebb, szegény Farkasom számára ez most úgy tűnik nagyon bejött, bár nem gondolom, hogy egy évig el tudná viselni a furcsa kitöréseim. Egyszerűen frusztrált voltam. Aztán jött két éjszaka, amikor ki tudtam pihenni magam és akkor pedig minden jól ment, talán a hangulatingadozásaim voltak a legdurvábbak.

Ma is, berágtam azért Jacobra, mert halkan lépett be a szobába - vagy csak el voltam bambulva -  és irtózatosan megijesztett. Kiabálásom némán tűrte, aztán mikor befejeztem fogta magát elment tusolni, majd az ágy legtávolabbi részére levágódott. Persze többször is bocsánatot kért, de én mint a legklasszabb jégkirálynő meg sem mozdultam ölelő karjai között, sőt ellöktem magamtól. Nem értettem mi történik, hogy lehetek ilyen barom. Pedig oda vagyok Jacobért, az életemet adnám érte.

A nászutunk is hihetetlen jó volt, bátran merem állítani, még sosem éreztem magam ennyire boldognak. Csak két órára voltunk a forksi zűrzavartól, egy eldugott nyaralóhelyen egy aprócska faházat béreltünk, de minden mennyei volt. Egész nap csak egymással foglalkoztunk, irdaltan sokat szeretkeztünk, majd esténként romantikáztunk a parton, jókat ettünk, ittunk és nagyon jól szórakoztunk.

Aztán a hazatérésünk után pár nappal már megjelent a gyomromban az a szorító érzés, miszerint valami a jövőben balul fog kiütni, de egyszerűen nem tudtam miért érzem ezt. Tudtam, hogy nővérem a legnagyobb biztonságban van a Cullen család közelében, így attól féltem, hogy a megérzésem szerelmemmel kapcsolatos. Arra apelláltam, hogy valami el fog romlani. Nem leszek elég jó feleség, társ, szerető és családanya. És tessék a rossz érzésem annyira eluralkodott rajtam, hogy tényleg csak kiakasztom életem legfontosabb férfiát. Pedig tisztában vagyok vele, hogy az ő élete sem fenékig tejfel, hiszen azzal, hogy megkapta a teljes körű vezetői szerepet a falkában hihetetlen teher nyomta a vállait. Felelősségtudatosan és előre megfontoltan viselkedett, tudtam, hogy igazán jó vezére lesz a fiúknak, de nem egyszerű feladat áll előtte. Az én dolgom pedig az lenne, hogy teljes beleadással támogassam. Ehelyett mit teszek? Mint egy hisztis kislány az együtt töltött órákban is még inkább eltávolodok tőle.

Zavartan ráztam le magamról a takarót, mert már ömlött rólam az izzadtság az idegesség miatt, most is, képes vagyok hajnali háromkor saját magamat felhúzni. Gyorsan az ablak mellé léptem, majd azt kinyitva azt magamba szívtam az friss eső és az erdő megnyugtató illatát. Szorosan öleltem magamat körben, hiszen a pizsamaként használt trikóm és az éppen fenekemet takaró rövidnadrág nem épp a legideálisabb volt az ablakban álláshoz.

Percekig csak a zuhogó esőt bámultam, ahogyan az út szélén lévő kátyúkban összegyűlik és az újabb és újabb cseppek hangosan koppannak. Majd a ház falától csak pár méterre lévő fa ágait vizsgáltam, ahogy az újabb vízcseppek lelökik maguk elől az előttük pár perccel érkezőket. Úgy bámultam a forksi esőt, mintha válaszolna az összes kérdésemre, mintha kiolvashatnám belőle a választ az engem nyomasztó miértekre.

Hirtelen meleg karok érintésére kaptam fel a fejem, Jake hatalmas forró keze lágyan simított végig fedetlen derekamon. Én pedig boldogan simultam karjaiba, talán még rendbe hozhatom a dolgokat.

-Édesem, mi a baj? - kérdezte érces hangon, mire én akaratlanul megremegtem.  - Miért sírsz?

-Szeretlek - fordultam meg karjai között, majd a kezem borostás arcára simítottam és elvesztem mélybarna szemeiben, mint jó pár hónappal ezelőtt, mikor életemben először láttam. - Annyira szeretlek - suttogtam fájdalmasan, hiszen a szívem bele hasadt volna ha elveszítem, ha elidegenítem magam mellől.

-Sss, tudom Nessiem - suttogta ő is vissza, miközben keze a tarkómra siklott és arcomat a sajátja felé fordította. - Bármi nehézség van, akkor is szeretlek és az így lesz örökké - duruzsolta, még mindig mélyen a szemembe nézve.

-Nem akartalak bántani, annyira sajnálom, hogy ilyen hisztis vagyok mostanában - feleltem, de a mondat közepén elcsuklott a hangom, mivel a szívemben már órák óta vívott harcot már nem tudtam rejtegetni, hangosan zokogni kezdtem, talán úgy, ahogy ezelőtt még sosem.

-Ilyen napjaid vannak, egyáltalán nem haragszom. Jaj, ne sírj szerelmem - suttogta, majd karjaiba kapva leült az ágyba, engem pedig szorosan ölelésében tartott.

-Nem érdemellek meg - suttogtam forró nyakába, majd egy újabb zokogás tört fel belőlem. - Támogatnom kellene, tudom, hogy nagyon nehéz dolgod van a falkával meg minden. Mikor pedig végre együtt vagyok csak veszekszem veled, te nálam sokkal jobbat érdemelsz - motyogtam továbbra is nyakába fúrva arcomat.

-Renesmee Carlie Swan, nézz a szemembe! - emelte meg a hangját. - Ilyen badarságot meg ne halljak még egyszer, én vagyok a földön a legszerencsésebb férfi, hogy egy ilyen elragadó, gyönyörű és szeretni való lány engem szeret. Imádlak, az össze hibáddal együtt. Szerelmes vagyok beléd és az össze apró dologba, ami veled kapcsolatos.

Liz szemszöge

A hihetetlen kellemes délután után, amit a szeretett családommal tölthettem el, bőségesen vacsoráztam. Majd Emmettel az oldalamon megindultam az emeletre. Végre kiharcoltam, hogy had sétáljak egy picit egyedül és ne az én hős szerelmesem cipeljen végig a házon, persze ebben nagy szerepe volt Carlislenek is. Hiszen mikor elkezdtünk erről vitatkozni, ő az én oldalamon állt, miszerint nem árt egy kis mozgás.

Emmett hideg tenyerében elveszett apró kezem, hüvelykujja apró köröket írt le kézfejemen és rögtön ez az apróság melegséggel töltötte el a szívemet. Mosollyal az arcomon torpantam meg a lépcsőfordulóban, majd visszarántottam magamhoz. Mondhatni a meglepetés erejével kaptam tarkója után, majd lábujjhegyre állva nyomtam ajkaimat az ő kemény, nedves szájához. Egy fél percig mozdulatlanul tartott, majd ő is hozzám hasonló beleéléssel csókolni kezdett. Istenem, de imádom azt a férfit.

-Ezt most komoly? - hallottam meg egy vékony hangot magunk mellől. Egy gyors puszi után, rögtön a mellettünk elképedt tekintettel álló Lucyra pillantottam. - Mégis mit csináltok? - kérdezte rám nézve.

-Emmett bácsi adott egy puszit - guggoltam le az aprócska szőkeség elé, aki még mindig nagyra tágult kék szemekkel fürkészett minket.

-Ez nem egy puszi volt, ledugta a nyelvét a szádon - mondta teljesen felháborodva. - Ez undorító! - mondta majd felfelé szaladt a lépcsőn. Az utolsó foknál megállva átpillantott válla felett, majd a fölém magasodó Emmettre szegezte a szemeit. - Emmett bácsi - kezdte vékony hangján, majd bevetette az Alicetől már jól ismert édes tekintetet, akinek a családban senki sem tudott ellenállni.

-Mit szeretnél, Lucy? - kérdezte mosolyogva szerelmem.

-Olvasol ma este nekem te mesét? - kérdezte, miközben apró pizsamája alját húzogatta, majd újra felpillantott Emmettre. 

-Persze, na gyere nagylány! - mosolygott szélesen, majd egy gyors puszi után a törpe mellé lépett, majd az felkapva a karjaiba megindult a folyosón. az utolsó pillanatban visszafordultak. Lucy felém kiabált egy elbűvölő mosoly kíséretében. - Jó éjszakát Liz néni!

-Neked is drágám! - mosolyogtam vissza rá. Emmett pedig a kislány tudta nélkül annyit suttogott: Nagyon szeretlek. Ezzel a mosolyom még szélesebb lett.

Mondhatnám, hogy a boldogságtól már szárnyalva tettem meg az utat a szobánkig, de ez egy irdatlan nagy hazugság lenne. Az utolsó métereken már vonszoltam magam, hihetetlenül megéreztem azokat a plusz kilókat és a lábamról majd ledöntő fáradtságot. Rögtön az ágy felé vettem az irányt, majd leülve kicsit pihenni kezdtem. Közben hallgattam Emmett dallamos hangját, amint az unokahúgomnak épp mesét mond. Direkt csak az ő hangjára koncentráltam, őrületesen boldog voltam.  A mese végére majdnem engem is elnyomott az álom, de végül erőt vettem magamon és a fürdő felé vettem az irányt.

Komótosan mozogtam a hatalmas fürdőszobában, megengedtem a forró vizet, majd a kedvenc habfürdőmet csepegtettem bele. Épp elgondolkodva bámultam a kádba ömlő vizet, mikor Emmett felbukkant az ajtóban.

-Fürdesz velem? - kérdeztem, miközben kacéran rá mosolyogtam. Egy pillanatra elgondolkodott, majd viszonozta kacér pillantásom.

-Milyen kérdés? Jó, hogy fürdőzök egyet a jegyesemmel - vigyorgott rám, majd felém lépve már le is kapta vállaira feszülő pulóvert, a trikójával együtt. Mint egy szűz lány bámultam férfias vállait, kidolgozott felsőtestét. A szívem vad iramba kapcsolt, a szám kiszáradt, a bőröm felforrósodott.

Egy szó nélkül húzta le rólam a vastag pulcsim, majd a mikor a fejemnél megakadt egy hajamba tűzött csatt miatt kuncogni kezdett. Percekig operálta a pulóvert, mire sikerült megszabadulni tőle. Persze hangos nevetés tört fel mindkettőnkből, mikor az arcom kiszabadult a pulóver fogságából, rögtön ajkaimra hajolt és kóstolgatni kezdte azokat.

Húsz perccel később már az ágyban voltam, Emmett eszméletlen figyelmes volt, rögtön mikor látta, hogy milyen fáradt vagyok mindenben a segítségemre volt. Szerelemes csókokat váltottunk fürdőzés és öltözködés közben is. Szerelmem csillogó szemekkel bámulta erősen gömbölyödő pocakomat, majd nevetve segített felhúzni az ő egyik pólóját. A szenvedés helyett ma nevetve néztem a tükörbe, elhittem Emnek, hogy így is kívánatos vagyok és ő így, plusz mínusz húsz kilóval is oda van értem. 

Hulla fáradtan dőltem be az ágyba, örültem, hogy végre fekvő helyzetbe kerültem. Mondhatni a gerincem fellélegzett, hogy végre nem annak kellett megtartani a hatalmas pocakom. Szerelmem gyorsan mellém mászott én pedig mellkasára fektettem az arcom és pár perc alatt mély álomba merültem, addig még egy rémálom nem vette kezdetét

Mindenhol fekete ruhába öltözött emberek sorakoztak, a forksi temetően voltunk. Tudtam merre kell elindulni az apró ösvényen, hogy Charlie nagypapa sírjánál kössek ki.  Mindenhol ismerős arcokkal találtam szembe magam, emberi barátaink, a farkasok és végül újdonsült családom, a Cullenek.  Az eső hangosan verte a fekete esernyőket és akkor meghallottam saját hangomat, amely idegennek tűnt még számomra is. A könnyektől melyek ellepték az arcom alig láttam valamit, az egyik kezemben egy fehér rózsát szorítottam, olyan erősen, hogy csodálkoztam, hogy nem tört el ujjaim között. Aztán egy apró papírt húztam elő fekete kabátom zsebéből, miközben a földkupacok közé leeresztett koporsót követtem a tekintetemmel. Lassan olvasni kezdtem, de az arcom görcsben volt, alig tudtam mozgatni ajkaim, nagy nehézségek árán sikerült csak hangokat kipréselni magamból:

 "A múltba visszanézve valami fáj, 

valakit keresünk, aki nincs már.

 Nélküled szomorú az élet,

 és még most sem hisszük el, 

hogy többé nem látunk Téged." 

– zokogtam fel. – Annyira szeretlek – suttogtam majd a fa koporsó felé dobtam az eddig szorongatott virágot. Hangosan zokogtam, közben elkezdték betemetni a lyukat, mindenki néma csendben nézte végig az eseményeket, majd az egyik férfi belenyomta a keresztet a friss földbe, amin annyi állt: Renesmee Carlie Swan.