Rászolgálva - 18. fejezet

Sziasztok! Ezzel a fejezettel szeretnék még egyszer bocsánatot kérni. Köszönöm, hogy elmondtátok a véleményeteket, változtatni fogok. Kezdésnek hosszabb és talán jobb feji.:) Jó olvasást!

18. fejezet - Kavarodás

Emmett szemszög
Szerelmem gyönyörű testét néztem, amin lassan elindultak a meleg vízcseppek. Tudtam, hogy saját magamat kínzom azzal, hogy őt bámulom, de egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem. Már elégé gömbölyödött pocakja, de egyáltalán nem rontott az összhatáson. Megállítottam volna most az időt, szerettem volna ha lassabban megy. Tudtam, hogy nagyon szeretné már azt a babát, én sem érzek máshogy, csak hát a szülés sem lesz könnyű, hiszen a gyermekünk több mint fele vámpír és ez elég vészjóslóan hangzik. Féltettem szerelmemet, hiszen ki nem féltette volna őt az én helyemben. Meg hát abban sem voltam biztos, hogy jó apa lennék. Nagyon jól kijövök a srácokkal, csak hogy van-e annyi bennem, hogy Lizzel felneveljünk egy gyereket. Én mindig csak a perverz nagybácsi szerepét töltöm be, ami nem tudom milyen hatással fog gyerekünkre hatni.
-Hé, Emmett! - ült le az ölembe Liz már teljesen felöltözve.
-Gyors voltál – csókoltam bele nyakába.
-Mire gondoltál? – kérdezte miközben felkapott a karjaimba és az ágyhoz cipeltem. - Nem, nem. A nappaliba szeretnék menni – nézett rám kérlelően.
-Rendben – mosolyogtam, de nem tettem le.
-Menni. Az azt jelenti, hogy a két lábamon – nézett rám kérlelően.
-Nem, nem – mosolyogtam rá, majd egy csókkal elhallgattattam.
-Jó kis módszer Mackó – simított végig a nyakamon és mellkasomhoz bújt.
-Mennyetek a konyhába már kikészítettem a levest – mosolygott rám Esme. Mióta Rose lelépett, sokkal közelebb kerültem Esméhez, mivel Liz elég sok időt töltött vele, én pedig Lizzel. Szóval egymásból adódtak a dolgok.
Letettem szerelmemet az egyik székre én pedig mellé ültem és mosolyogva vizsgáltam, amint magába lapátolja a „finom” levest.
Következő pillanatban a telefon csörgésére kaptam fel a fejem, de Esme már rögtön fel is vette.
-Szia Esme. Lizzel szeretnék beszélni – halottam meg Bella hangját.
Elég mérges voltam rá, hiszen ha nincsenek is olyan jóba szerelmemmel, azért itt lehetne vele még terhes vagy valami.
-Szia anyu! – mondta mosolyogva Liz, de a szemei szomorúan csillogtak.
-Sajnálom, hogy nem vagyok ott – kezdte el Bella a bocsánatkérést.
-Semmi baj, elvagyok a többiekkel – mosolygott majd megszorította a kezem.
-Elég komplikált az úgy, arra szeretnélek megkérni, hogy ne menj egyedül sehova és senki sem a családból – hadarta el Bella.
-Mi történt? – kérdezte ijedten szerelmem.
-Van egy Kevin nevű vámpír, megölte két emberem és veszélyes lehet veletek szemben, mert rajtam akar bosszút állni – motyogta ismét Bella a vonal másik végéről.
-Vigyázz magadra! – motyogta Liz, majd Esmére nézett. – Edward is ott van?
-Igen – hallottam meg öcsém hangját.
-Esme szeretne veled beszélni – mondta Liz majd Esme kezébe nyomta a készüléket.
Szerelmem felállt és elindult a nappaliba.
-Emmett, - nézett rám – kérlek hívd fel Jasperéket, hogy jöjjenek haza – motyogta szerelmem, majd leült a tévé elé.

Tettem, amire Liz is kért és felhívtam Jaspert.
-Hallo? – vette fel Alice a telefont.
-Szia Alice, Emmett vagyok. Haza kell jönnötök, azonnal induljatok el, megyek elétek – mondtam a telefonba.
-Jasper! Gyertek! – szólt hangosabban Alice. - Valami baj van? Lizzel minden oké? – tette fel ijedten a kérdést.
-Minden rendben, de most rögtön induljatok visszafelé – mondtam, majd letettem a telefont.
Nem túl előnyös, hogy két félvérrel sétálgatnak az erdőben, miközben egy bosszúéhes vámpír kiszemelt minket.
-Emmett! – nézett rám szerelmem. – Vigyázz magadra – nyomtam egy csókot puha ajkaira, majd kirohantam a házból.

Liz szemszöge
Szerettem anyumat, hiszen egy gyereknek szeretni kell az édesanyát. Ez az születéstől a zsigereidben van, nem tudsz ellene tenni. Szerettem Bellát, szerettem mikor hosszú éveken keresztül Volterában volt, minket magunkra hagyva. Szerettem mikor szét akart választani minket Emmettel, szerettem életem minden egyes percében. De az elmúlt másfél évben, mióta visszajött a szeretet mellől kezdenek eltűnni a pozitív érzelmeim felé, mint például a tisztelet, vagy a ragaszkodás. Mégis a legszomorúbb az, hogy ezeknek az érzéseknek az eltűnésével párhuzamban új pozitívbak nem mondható érzelmek jelentek meg bennem, mint például a düh és a csalódottság. Hittem Bella Swan erejében, magabiztosságában és az egész mindenségben, de ez a dolog kezd elhomályosulni.
Lehet ebben a Cullen család felbukkanásának nagy szerepe van, hiszen van egy nagy családom, ami hosszú éveken keresztül nem volt.
-Minden rendben szívem? – ült le mellém Esme és megszorította a kezemet.
-Persze – mosolyogtam rá biztatólak, ő is visszamosolygott, de nem az a szokásos mosoly volt.
-De veled valami nincs? –tettem fel a kérdést, ami már félig kijelentés volt.
-Semmi baj szívem – simogatta végig a kezét a hasamon.
-Esme, nekem mindent elmondhatsz – tettem a kezemet kezére.
-Nem akarlak ezzel fárasztani – állt fel hírtelen és elkezdte igazgatni a virágokat a vázában.
-Esme, mond! Addig úgysem hagylak még nem mondod el – mosolyogtam majd megveregettem magam mellett a kanapét.
-Anyira szeretlek kicsim, olyan mintha a saját lányom lennél, Adam szeretett nővére – simított végig a hajamon.
-Anyám helyett anyám vagy Esme – nyomtam egy puszit az arcára. - De most mesélj – elérzékenyült arccal pár percig maga elé bámult.
-Tudod, mielőtt megjelentél volna az életünkben, Edwarddal volt a legjobb a kapcsolatom Carlisle után. Vagyis mindenkivel nagyon jó volt, de vele egy sokkal erősebb fonál kötött össze. Hiszen mint tudod Carlisle már Edwarddal élt mikor engem is átváltoztatott – csak bólintva jeleztem, hogy tudom miről beszél -. – Szóval mikor megismerkedett Bellával, nagyon örültem neki, hogy több mint száz év után szerelemre talált, persze féltettem Bellát, mivel kis idő után őt is ugyanúgy megszerettem, mintha az egyik gyerekem lett volna. Közben volt pár baleset, mint például James támadása vagy a végzetes szülinapi parti. Edward utána elhatározta, hogy elhagyjuk Bellát, hogy nyugodt emberi élete legyen, Edward azt hazudta anyukádnak, hogy már nem szereti. Nem értettem egyet nézeteivel, de nem engedte, hogy beleszóljunk. Miután elhagytuk Forksot mindenki kikészült, majd szétszéledt a család. Majd jó pár év múlva együtt visszaköltöztünk ismét az USA legcsapadékosabb városába és találkoztunk veletek. Mind azt hittük teljesen megőrültünk, hiszen pontosan úgy néztetek ki elsőre minta a régi, emberi Bella Swan. Utána tudod mi történt – mosolygott rám. – Majd Bella megjelent karácsonykor és a kép, amit róla alkottam teljesen megváltozott. Persze nem rossz irányba, de az ő új személyisége messze eset az én olykori lányomtól. Nem mondom, hogy nem szeretem őt, és meg is értem miért lett ilyen, egyszerűen nehéz elfogadnom. De erősen próbálkoztam és szinta sikerült is, mikor összejöttek ismét Edwarddal, akkor minden még jobban megváltozott. Most is Edward csak úgy eltűnik, nem beszél se velem, sem pedig Alicel. Nem akarok önző lenni, de olyan mintha csak Bells lenne, senki más. Tudom, hogy önző vagyok… - tördelte kezeit.
-Teljesen egyetértek veled – mosolyogtam rá és megszorítottam a kezét. – Tudod én sem ilyen anyát vártam vissza, nem ilyen volt és most is, megértem, hogy nagy baj van, de mégis nehezen tudom elviselni… - gördült le egy könnycsepp a szememből, alaphelyzetben nem sírtam volna el magam, de most a terhességre fogván megtehettem.
Szorosan Esme karjaiba bújtam és hosszú percekig öleltük egymást, majd csak egyszer elsötétült a világ, bizonyára aludtam.

Carlisle szm.
Sosem voltam a gyors vezetés híve, de mivel Esme felhívott, hogy Belláék milyen hírrel szolgáltak, és amilyen gyorsan csak lehetett hazafelé indultam. Már csak pár percre voltam a házunktól és Edward és Isabella kapcsolatán gondolkodtam, utóbbi elégé megváltozott, persze érthető okok miatt, de már nem volt ennyire színpatikus. Lehet, hogy önző vagyok, de nem szeretem, ha Edward más utakon jár, mint mi, és most Liznek is szüksége lenne az anyukájára. Bár mostanában azt veszem észre, hogy Esme nagyon összebarátkozott a legújabb lányunkkal, ha fogalmazhatok így. Mindkettőjük a családmozgató rugója lett. Bár Liz mindenkihez nagyon közel került, Alicel mintha az édes testvérek és egyben nagyon jó barátnők lennének, ezáltal mintha a Lucy és Daniel nénikéje lenne, Jasperrel különös mód kijött, pedig Jazzt közelebbről megismerni még nekünk sem ment ennyi év után teljesen. És ott van Adam és Emmett, akikkel már elszakíthatatlan madzag köti össze Lizt. Első körben Lizben a régi Bellát véltem felfedezni, de erre már néha rácáfolt, persze voltak sok hasonlóság köztük, de Liz erősebb és ezáltal magabiztosabb, mint a mi ember Bellánk.
Táskámért a másik üléshez nyúltam majd szó szerint kiugrottam az autóból és a ház felé vettem az irányt. Lassan beléptem a nappaliba, ahol Esme karjaiban véltem felfedezni Lizt, miközben már halkan szuszogott.
Adam az egyik kanapén ült a laptopjával és némán olvasott, rögtön szerelmem mellé léptem és egy csókot leheltem ajkaira, majd megöleltem Adamot és leültem a kanapéra.
-Felvigyem? – kérdezte Adam, miközben Liz mellé lépett.
-Igen, kérlek – mosolygott Esme, majd egy puszit nyomott Liz hajába és fiam el is suhant vele.
Liz szemszöge
Mosolyogva nyitottam ki a szemem, mikor megéreztem szerelmem ajkait az enyémeken.
-Jó reggelt Csipkerózsika - vigyorgott rám én pedig eldöntöttem az ágyon és ajkaira hajolva csókolni kezdtem.
-Ilyen kívánatos vagyok ma? – suttogta miközben nyakamat puszilgatta.
-Minden nap kívánatosabb vagy, pedig azt hittem ez már lehetetlen – suttogtam miközben haját simogattam. – Minden rendben Alicékkel? – tettem fel a kérdést miután eszembe jutott milyen híreket kaptunk tegnap.
-Igen. Minden rendben volt – mosolygott majd mellkasára vont.
Bella szemszöge
Edwardot megkértem, hogy mennyen haza a családunkhoz. Tudtam, hogy ott van ő is a legnagyobb biztonságban és Cullen családnak is nagyon hiányzik már. A bűntudat mardosta testemet, hiszen ezt a pár hónapot még Liz terhes mellette szerettem volna tölteni. Nem egy nyomorult vámpír miatt elszakadni tőle és Voltera és London között szaladgálni. Azért mindennek van határa. Egész olaszországi bagázst ki tudtam volna nyírni, olyan dühös voltam, mint már rég.
Martinékat megkértem, hogy maradjanak együtt, hátha tartogat még valamit a Volruti a későbbiekre.
Épp leereszkedtem voltera alatti alagútba és megindultam Aro felé. Magas sarkúm hangosan kopogott az ősrégi parkettán. Halottam, hogy Aroék épp táplálkoznak azért kénytelen voltam a recepció mellett megállni, ahol ismét egy új csinos emberlány volt és idegesen vizsgált engem.
-Segíthetek valamiben? – kérdezte tőlem mosolyogva.
-Ha befognád a szád – morrantam rá. Hogy lehet valaki annyira hülye, hogy emberként vámpírokat szolgál.
-Amúgy te meg miért vagy itt? Tudod, hogy meg fogsz halni? Az elődjeid is bizonyára finomak voltak –néztem fel rá gúnyosan és mégis érdeklődően. Kíváncsi voltam mi viszi ilyen badarságra az ember lányát.
-Engem is átváltoztatnak, gyönyörű leszek, és örökké fogok élni – vigyorgott rám.
-Embereket fogsz ölni, sosem lehetnek gyerekeid és kárhozatra vagy ítélve – mondtam neki keményen.
-De szép leszek – vigyorgott, miközben végigsimított hosszú haján.
-Te tudod – rántottam meg a vállam, mert már láttam, hogy páran kezdenek kijönni a nagy teremből, ahol a kegyetlen gyilkolás folyt.
Idegesen lépkedtem egyenes a vezetők elé, nem érdekelt kinek megyek neki, csak mentem.
-Kedves Marie! – lépett elém vigyorogva Aro. – Már vissza is jöttél? – komolyan azt hiszi, visszaállok a szolgálatába.
-Mint látod, itt vagyok. Lenne egy kérdésem – néztem rá mérgesen. Majd kivettem a zsebemből a medált.
-Szeretnél új nyakláncot, elszakad? – kérdezte bambán.
-Aro, ne nézz hülyének, mert az utolsó idegszálamon táncolsz – léptem közelebb hozzá és fenyegetően rá néztem.
-Hol találtad? – kérdezte teljesen nyugodtan, miközben visszaült a székébe.
-A barátaimat megtámadta Kevin és valakik. Az egyik nőci elhagyta ezt – vágtam le a földre a medált, ami rögtön darabokra tört. Tudni akarom mit kerestetek ott! – üvöltöttem teljes erőből.
Majd a következő pillanatban elsötétült a világ.