Karácsonyi meglepetés 3 .

Lehet unalmas, de ez nem mindennapi fejezet lett:D

Szóval sziasztok drágáim!
Kilenc óráig úgy gondoltam, hogy nem tudok ma már összehozni nektek egy ajándékot, de olyan bűntudatom volt...:D Hihetetlen mit hoztok ki belőlem, és rá kell jönnöm imádlak titeket:) Még ha kevés az a nyomorult komment is, akkor is:D Ez a z utolsó karácsonyi ajándék szerintem.:D De ki tudja, vannak hirtelen ötletem:D Szóval köszönöm az éves szereteteteket és , hogy itt voltatok. Rengeteg, nagyon jó barátot szereztem a blog által. Szóval már megérte:D Innentől lehet uncsi lesz: - de muszáj kiírnom magamból -
Alice: ő volt az első igazi blogger/twilight imádó barátom és hosszú hetek óta nem beszéltünk már, de valahogy olyan barátság alakult ki köztünk, hogy most is tudnánk mindenről beszélni. Köszönöm Alice, életem egyik legjobb nyara köszönhető nagy részben neked:D
Nyinyke: veled is elégé megkopott mostanság a barátság - időmértékben - és ez főként rajtam múlt. Sajnálom, de azért köszönök mindent. Hogy beleírtál a töridbe és hogy összevesztünk - véresen komolyan XD - Kellanon.:D
Evcu: talán te vagy a legsorsdöntőbb, de ez nem csak a blog miatt volt és és és tudod mit érzek. Szeretlek és nagyon boldog napokat töltünk együtt.:D Majd szilveszter ;) Like:D Köszönök mindent:P
Dorcy: veled mostanság kezdtünk el barátkozni és egy igazán jó fej csajszi vagy.:D Ez biztos, sokat fejlődtél írás terén is:D És őszintén szólva, ma / tegnap mondtál nekem olyan dolgokat, amik miatt még szinpibb lettél:D Ez a barátság szerintem sokáig fog tartani.:D

A köszönetáradat után, pedig következzen egy nem túl hosszú, de azért boldog karit kívánó fejezet a tollamból. Nem hosszú, de nekem elégé tetszik.:D Remélem kapok pár komit, mert ilyeneket nem szoktam írni:D BOLDOG KARÁCSONYT!

Boldog karácsony, együtt!

„Boldog karácsonyt!”
Olvastam végig a táblát a sokadik bolt ajtaján. Huszonnegyedike reggel van, de az emberek még mindig ajándékokért szaladgálnak. Igaz a legtöbben fenyőfát veszik meg ma – állapítottam meg miközben az embereket vizsgáltam, akik elég idegesnek tűntek a szeretet ünnepén.
-Nem hiszem el, hogy pont egy ilyen görcsöt kellett venned! –sikított fel abban a másodpercben egy nő mellettem. A hírtelen feltörő hisztérikus hangjától megugrottam kissé, és kirázott a hideg. Bár már elég hideg volt így is a mínuszok röpködtek napközben, nem hogy éjszaka. Az éjszakák nagyon nehezek voltak, főleg így télen. Nyáron akár sátorban is elaludtunk Nessivel, de most rettegtünk, hogy egyik reggelre megfagyunk.
-Drágám, semmi baja annak a fának. Tökéletesen fog állni a nappaliban – válaszolt kedvesen a férj, igen félt a felesége reakciójától.
-Nem hiszem el, hogy rád semmit sem lehet bízni. Én veszem meg az ajándékokat, én sütök, főzök és takarítok. Te meg egy nyüves fát nem tudsz megvenni! – ordibált a nő már eléggé kikelve magából. Ha tudná, hogy mekkora ajándék, hogy ő süthet, hogy van egy nappalija, ahol a kandallóban tűz lobog és meleget áraszt. Én csak egy vastag takarót tartottam kezem között, amit egy boltból loptam. Nem volt könnyű feladat, és amúgy meg utálok lopni, de attól nagyon jól megy. Általában csak Nessinek szoktam ilyen úton beszerezni dolgokat, meg persze magamnak pár fontos dolgot. Épp az egyik pláza felé igyekeztem, Nessivel oda bújtunk meg, legalább napközben melegben legyünk.
Szalonozva a sok vásárló között, akik meleg szövetkabátban voltak, a fejükön divat sapkával és egy nagyon szép, de látszólag nem valami meleg sállal. Igen, ők úgyis beülnek a kocsiba, feltekerik a fűtést és haza mennek, a meleg házukba, ahol fenyőillat kavarodik a sütemények aromájával, ahol azon veszekednek milyen görbe a fa. Mi meg? Szakadt kabátban, vastag – már többször feljavított- és számunkra nagy sapkában voltunk. Szemeimről minden második percben fel kellett toljam, hogy kilássak alóla. Nővérem ugyan azon a padon ült, amin hagytam és a plüssmackót szorongatott a kezében. Igen ő volt, Edward a maci. Őt még anyutól kaptunk ez az, amit sosem hagyunk el ez ad erőt nekünk, hogy éljünk tovább, hogy van valahol egy édesanyánk.
-Szia – ültem le Nessie mellé, aki kitartón maga elé bámult. Órákig így ültünk én pedig csak azon gondolkodtam, hová mehetnénk a hideg elől. Novembertől februárig ez volt a fő gondolatom, utána pedig az, hogy mit együnk. Nővérkém kitartóan bámulta az embereket körülöttünk és láttam szemeiben a sóvárgást egy olyan életre, amilyen nekik van. És nekünk talán soha nem lesz.
Én nem voltam féltékeny, sőt még irigy sem. Egyszerűen elfogadtam, hogy más olyan helyre szültetik, hogy van apukája –ami nekünk nincs -, hogy minden karácsonyt a családjával tölt. Nekünk is volt ilyen karácsonyunk, Bellával és Victóriával, de nekünk csak két ilyen ünnep adatott.
-Itt maradhatnánk! – szólalt meg Nessi hírtelen, engem visszahozva a jelenbe.
-Lehet kiraknak minket – húztam el a szám.
-Elbújunk – mosolygott el angyalian. Olyan gyönyörű volt még koszos ruhákban is, sokkal szebb volt, mint én. Hiszen ő általában kétszer annyit evett.
Bebujtunk egy-egy óriás virágláda mögé és reménykedtünk nem fognak minket megtalálni.
Este nyolc órakor már csak a takarítók járkáltak fel alá az üzletben és Nessivel már órák óta ott ültünk összekuporodva és reménykedve, hogy meleg helyen tölthetjük a szentestét.
-Menjél nyugodtan Tom, az asszony már ki lesz készülve, hogy lekéstél az ajándékozásról – nevetett egy férfi, aki éppen Nessie előtti virágokról szedte le a száraz leveleket.
-Áh, köszi Nicolas, az asszony legalább hamarabb kinyír – nevetett, majd kilépett az ajtón, de én csak Nessit és azt a manust bámultam, aki karácsonyi dalokat dudorászott és már indult is a következő virághoz mikor egy barna levél leesett a kezéből, lehajolt érte és akkor már tudtuk Nessivel lebuktunk, nővérkém rám nézett majd futni kezdet az ajtó felé.
-Takarodj innen! – üvöltött fel az ember. – Nyomorult csőlakó – kiáltotta, miközben Nessie már kiért az ajtón én is felpattantam és szaladtan utána.
-Nem kellett volna kijönnöd. Legalább neked meleg karácsonyod lett volna – mosolygott rám, miközben egy könnycsepp legördült az arcán.
-Nem hagylak egyedül, hiszen karácsony van – öleltem át szorosan. Miközben magunkra teríttettem a délelőtt szerzett pokrócot. A várost jártuk, melegebb hely után kutatva mikor Nessie egyszer csak leült a macskaköves utca közepén.
-Liz, nehogy azt hidd, valahova beengednek minket – nevetett fel miközben végig feküdt a kövön.
-Nessie állj fel! Tovább kell mennünk, itt megfagyunk – megfogtam kezét és felhúztam volna, ha engedi.
-Liz, nem fogunk meghalni – mosolygott rám bíztatóan.
-Oké, de szeretném, ha lennének ujjaink még jövőre is – nevettem fel. Ez volt a legjobb megoldás nevetni a helyzetünkön, nevetni a nyomorunkon. A könnyek csak arcunkra fagytak volna.
-Úgyis visszanő – kuncogott miközben felült és felhúzta mellkasához lábait és összebújva melegedtünk.
Már vagy húsz perc eltelt így csendben ülve, a villanyoszlopokon világító csillagok bevilágították az egész utcát és lassan elkezdett esni a hó. Nessievel egymásra néztünk majd hangosan nevetni kezdtünk…
-Emlékszel tavaly ilyenkor hol voltunk? – kérdezte pár perc múlva.
-Igen. Egy vasútállomáson - bólintottam, kissé értetlenül nem nagyon értettem, hogy miért is kérdi.
-Pontossan. Emlékszel mit csináltunk? – kérdezte egyre nagyobb vigyorral az arcán és a szeretet csillogott a szemében.
-Mesét mondtunk– mosolyogtam, mikor magam elé idéztem azt a meghitt estét. Igaz, hogy emberek járkáltak rajtunk reggel mikor felébredtünk, de nagyon jó karácsony volt. Talán az egyik legjobb, az első anyuék nélkül.
-A gyufa árus kislányt – mosolygott, ez volt a kedvenc mesénk. Hiszen ez nem pompáról, hercegről, királykisasszonyról szólt. Ez rólunk szólt és igaz volt.
-Kegyetlen hideg volt, hullott a hó és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb. Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy - az édesanyja hordta valamikor -, s ahogy két arra vágtató kocsi elől a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el - azt mondta, majd bölcsőnek használja, ha megházasodik, a másikat pedig meg se találta a szegény kislány…* - kezdtem el mesélni Nessie hozzám bújt és csukott szemmel hallgatta. Egész éjszaka fent voltunk, hogy nehogy megfagyjunk, majd hajnaltájt nővérkém elaludt vállaimon.
Mondhatnám azt, hogy rossz életem van, de ezt mondja az a nő is, aki szerint a férje által választott fa görbe volt. Értékelnem kell azt, hogy nem vagyok egyedül. Mert nem a pénz fontos, nem a karácsonyfa, nem a finom sütemények, sőt még nem is a meleg kandalló, hanem a szeretett, ami imádott nővérem szeméből sugárzott karácsony éjjelén. Egy igazi boldog karácsonyunk volt, együtt.

*A kis gyufaárus lány: ez egész történet itt:)