Rászolgálva - A sors

Voilá, c'est lá! Szóval megérkezett a 11. fejezet is. Milyen ügyes és gyors vagyok ugye?:O Próbálkozik az ember..:D Hétvégén jelentkezem szerintem a következővel:) Köszönöm a komikat, jó olvasást. Evinek megy (L) ÉS NEM KINYÍRNI ENGEM!!!
11. fejezet - A sors

Liz szemszöge
-Drágám – suttogta Emmett nyugodtabban.
Kezemet hasamra csúsztattam és lapos volt. Először teljesen természetes volt, aztán leesett. Nekem nagy pocakomnak kéne lenni. A szemeim rögtön kipattantak és hasamat keresték. Semmi, olyan, mint régen. A baba… A hiányérzet, a fájdalom megcsapta szívemet.
-Sajnálom – mondta fájdalmasan Emmett.
Könnyeim megindultak arcomon.
-Ezt akartad ugye? Hmm? Most így megint kellek mi? Abból pedig nem kapsz Emmett Cullen! – keltem ki magamból.

Esme szemszöge
A házra fájdalom, és szomorúság szállt. Lizi két napja fekszik eszméletlenül, baba nélkül. Elvetélt. Bár ez nem is volt meglepő annyi vér után. Mindenki várta, hogy túllegyünk ezen az egészen, mert tudtok szívünk legmélyén, hogy Liznek lehet még gyereke, lehetnek még boldogok Emmettel. De féltünk a pillanattól mikor felébred Lizi. Tudtam mit fog érezni. Már átéltem én is. Sajnos. A legnagyobb ellenségemnek nem kívánom és sosem kívántam ezt a fájdalmat, amit most Liz, a mindenki által szeretett személy kapott.
Emmett megint magát ostorozza. Próbáltuk meggyőzni, hogy ez nem az ő hibája. Tényleg nem az ő hibája volt, sőt senki nem volt hibás ezért az egészért. Csak az az autós, aki belehajtott Liz kocsijába. Senki más. Hitetlenkedve fordultam magamba, hiszen Lizi nem ezt érdemli. Ezt senki sem érdemli meg, főleg nem ő.
Egyszer csak Lizi hangja csapta meg a fülemet.
-Ezt akartad ugye? Hmm? Most így megint kellek mi? Abból pedig nem kapsz Emmett Cullen! – ordított. Sosem hallottam még ilyen hangnemben beszélni Lizt, és nem is akartam többet.
-Én nem… Lizi, hogy gondolhatsz ilyet – mondta kedvesen Emmett.
Már a lépcsőn suhantam fel. Mint mindenki más.
-Te ezt akartad – üvöltött Liz.
-Liz ezt te sem gondolod komolyan – mondta nyugtatólag Edward.
-Honnan a francból tudod te, hogy én mit gondolok? – indult meg Edward felé Liz.
-Liz! – üvöltött Bella. – Liz – kezdett bele nyugodtabban. – Lehet még gyereked.
-Lehet, de ti nem akarjátok. Meg akartok tartani ilyennek, hogy ne legyen saját életem. Mindig csak segítsek nektek – üvöltött torka szakadtából.
-Liz, mi is azt szeretnénk ha boldog lennél – mondta gyengéden Bella.
-Oda ne rohanjak anyuci – adta elő magát flegmán. – Csak nem megjött az anyai ösztön?
-Elizabeth ez nem te vagy – lépett be Adam. – Te nagyon jól tudod, hogy mindenki azt akarta, hogy boldog legyél. Emmett azért nem akart veled lefeküdni, mert féltett, meg akart óvni. Nem azért mert nem indult be rád. Emmett, Bella, Edward és mindenki szeret téged. Mindegyikünk szorított, hogy boldogok legyetek. És lehettek azok Liz – ölelte át a már remegő lányt fiam. Büszkeség öntött el.
-Kicsit hagyjuk őket magukra – suttogta Edward.
Emmet gyorsan kiment a szobából, majd a házból. Mi pedig úgy csináltunk mintha minden rendben lenne. Carlisle leült a nappaliba, én vasaltam, Alice a gyerekekkel játszott, Bella az ablak előtt állt és bámult kifelé. Edward és Jasper pedig Emmett után vetették magukat.

Edward szemszöge
Emmett az erdő közepén ült. Jasperrel azt hittük vadászni fog, vagy fákat írt, de nem. Külsőleg teljesen nyugodt volt, bár a gondolati nem erről árulkodtak.
Magát hibáztatja és nem segített neki semmit Liz vádaskodása sem, ami persze érthető volt.
-Emmett – szólította meg Jasper, majd ültünk le mellé.
-Szeretném ha megölnétek – suttogta Emmett.
-Mi van? – kérdeztem vissza értetlenül. Valamit biztos félrehallottam.
-Edward nincs semmi baj a füleddel – suttogta miközben könyörgően a szemeimbe nézett.
-Emmett ez nem lenne korrekt – kezdett bele Jasper a meggyőzésbe. de pont így? Értetlenül néztem Jasperre. A gondolataikat nem tudtam követni, mindkettőjüknek szavak millió ugráltak a fejükben.
- Nem adhatod fel Emmett. Liznek szüksége van rád – fogta meg a vállát Jasper és mélyen a szemébe nézett.
-De már nem akar tőlem semmit – fogta tenyerei közé arcát.
-Ne beszélj butaságokat. Liz imád téged, egyszerűen nehéz neki feldolgozni ezt az egészet.
-Gondolj bele a helyzetébe – motyogtam.
-Ne is mond. Ti mit csinálnátok ellenkező helyzetben?! – kérdezte a földet bámulva kezeit ökölbe szorította térdén.
-Érezni kell, hogy fontos neked és szeretned kell. Nem tűnhetsz el Emmett, most az lenne a legrosszabb megoldás – jelentette ki Jasper. A kérdést gondolom direkt kikerülve. Hiszen Emmett a helyzethez képest jól bírta. Én nem tudom mit tettem volna a helyében… Talán irány a Volturi felé.

Adam szemszöge
Szorosan öleltem át Liz remegő testét. Megszakadt a szívem állapotán. Egyetértettem vele és majdnem csak igaza is volt az imént, de nagyon jól tudom meg fogja még bánni ezt is. Szóval jobb, hogy leállítottam. Nagyon sajnáltam Emmettet, hiszen ő semmiről sem tehetett, és talán neki fáj a legjobban szerelme állapota. Bár nehéz elképzelni, hogy bárkinek is jobban fáj, mint nekem…
-Sírj csak – simogattam hátát. Percek óta ott álltunk és öleltük egymást.
Egyszer csak megpillantottam Emmettet és másik két bácsikámat, amint az udvaron átvágva közelednek a házunk felé.
-Liz? – toltam el egy kissé magamtól.
-Hmm? – kérdezett vissza.
-Tudod, hogy erről senki sem tehet – néztem mélyen a szemébe. - Emmett csak jót akart – szorítottam meg a kezét.
-Tudom – bólintott.
-Szeretnél beszélni vele? – kérdeztem mosolyogva. Válasz helyett nemlegesen megrázta a fejét.
-Miért? – kérdeztem vissza.
-Megbántottam – ült fel az ágyra, miközben a kezeit tördelte.
-Emmett nem haragszik rád – öleltem át és egy puszit nyomtam arcára. – Emmett! – szóltam hangosabban. – Gyere fel - majd visszafordultam Lizi felé. - Most egymásra van a legnagyobb szükségetek. Boldogok lesztek Liz – engedtem el a kezét majd elindultam az ajtó irányába.
-Köszönöm – suttogta apró mosollyal az arcán.
Emmettel a folyosón találkoztam össze.
-Ne idegeskedj – szorítottam meg a vállát. – Minden rendben lesz – egy biztató mosoly után otthagytam.
Ő pedig lassan megindult az ajtó felé.

Emmett szemszöge
Bizonytalanul lépkedtem az ajtó felé, majd lassan beléptem rajta. Szerelmem az ágyon ült, fejét lehajtva egyik keze hasán pihent a másikkal meg tartotta magát. Szörnyű volt Őt így látni.
-Sajnálom Emmett – csak ennyit mondott és semmi mást.
Odaléptem mellé és nem tudtam mit csináljak vele. Megöleljem vagy ne? Kezei kezem után nyúltak és megszorította azokat.
-Szeretlek – öleltem át törékeny testét.
-Én is Emmett – zokogott mellkasomba.

(..Egy héttel később..)
Liz szemszöge
Egy hete ébredtem fel, egy hete vetéltem el. Nehéz egy hét volt ez, de Emmett és a családom rengeteget segített. Most már ott állok, mintha ha csak egy rossz álom lett volna. Persze van mikor rám jön a sírhatnék, de már tudom kezelni a helyzetet. És reménykedem, hogy mihamarabb megint megtörténik velem, velünk a csoda. Másfél hete nem is szeretkeztem Emmettel. Most valahogy nem ment és az elején még egy próbának indult. Tényleg szeret-e Emmett versenyben. Szerelmem úriember módjára viselkedett. A nap huszonnégy óráját együtt töltöttük, egyre pozitívebb állapotban.
De tényleg mindenki azon volt, hogy jól érezzem magam. Minden napra kitaláltak valami közös programot, mint például túrázás, baseballozás, közös vadászat.
Most nyitotta fel igazán a szemem az élet, a sors. Ami úgy rendelte, hogy az a kis pocaklakó szűnjön meg létezni. Most látom igazán, mennyit számítok nekik, a családomnak.
-Lassan készülődjetek egy óra múlva indulunk – mosolygott be az ajtón Alice.
Forksba megyünk, a nővérem esküvőjére.
-Ma végre láthatom a nővérem – bújtam Emmetthez. Csak egy csókot nyomott a fejem búbjára.
Lassan készülődni kezdtünk, letusoltunk és miközben fogat mostam Emmett arcát bámultam a tükörből. Olyan szeremmel nézett rám és olyan szenvedéllyel. Mikor meglátta, hogy őt bámulom elkapta a tekintetét.
-Te miben jössz? – kérdezte már a gardróbban.
-Még várjunk azzal az öltözködéssel - simultam szenvedélyesen mellkasához. Tudtam, hogy kellek neki, tudtam, hogy akar.
-Liz, tudom, hogy még nem állsz készen – csókolt meg lágyan majd miközben még mindig ölelt kinyitotta az egyik szekrényajtót.
Nem erőltettem tovább a dolgot mert tudtam, hogy igaza van. De mérhetetlen bűntudatom volt.
-Most csak egy farmerbe szerintem – mosolyogtam rá majd elszakadtam és az én szekrényem felé fordultam. Világos farmert emeltem ki a szekrényből, egy trikóval és mellénnyel.
-Csinos – mosolygott rám szerelmem. – Választasz nekem is? – nézett rám vigyorogva.
-Neked? Bármit – nyomtam egy csókot szájára majd a szekrénye felé fordultam. Egy fehér nadrág, sötétkék póló és egy fehér kabát lett a nyertes.
Kicsit kisminkeltem magam, megigazítottam a hajam és már indultunk is le az emeleten.
-Legalább egy almát egyél – dobot a kezembe anyu egy zöld almát.
-Mi nem kaphatunk ilyen kiszolgálást? – kuncogott Lucy.
-Ha annyi évesek lesztek mint én, akkor igen – simítottam végig Lucy orrán.
-Rendben – vigyorogott.
-Arra gondoltam, hogy lassan megtaníthatnátok engem is vezetni – mondta Edwardnak Adam, miközben azon egyezkedtek Alicék ki melyik kocsival megy.
-Arról szó sem lehet – jelentette ki Esme.
-Most miért anyu? –kérdezte aranyosan Adam, amire Esme mindig megenyhül, de most nem.
-Veszélyes - mondta Esme és Carlislére nézett.
-Az – bólogatott ő is. Vicces volt, mert szerintem Carlisle megengedte volna, csak félt Esmétől.
-Az nem veszélyes hogy vámpírokkal lakunk? – kezdett kiakadni Adam.
-Adam! – szólt rá Esme.
-Értettem – bólintott Adam.
-Carlisle megtaníthat vezetni, de Edward vagy Alice nem – mondta Esme.
-Miért? – kérdezte Edward értetlenül.
-Szerinted?! – kérdezte nevetve Bella.
-De hogy én sem.. – kacarászott Alice.
Fél óra múlva már úton voltunk a nagy nevezetes Forks felé. Mi Edwarddal és anyuval mentünk. Edward vezetett, anyu az anyósülésen foglalt helyet mi pedig hátul beszélgettünk szerelmemmel.
Másfél óra elteltével anyu vigyorogva jelentette be, hogy Forksban vagyunk. Árgus szemekkel figyeltük a megszokott, szeretett zöld tájat. Edward és anyu keze szorosan összefonódott, mint ez enyém Emmettel. Forks jelentős szerepet töltött be mind a négyünk életében.

Helyesírási hibákért elnézést kér..:) De nagyon álmos, és kaki kedve van:/
Komikat;)