Rászolgálva - 8. fejezet

Sziasztok lányok! Sajnálom, hogy csak ilyen későn hozom és nem is lett valami hosszú.. De most ennyi lett:) Remélem tetszik:) És kicsit mérges vagyok, hogy csak 13 komi gyűlt össze... Nincs komihatár, de ha nem kapok 20-at... az izgi fejiket később hozom:) Tudom rendes vagyok.. :P Jó olvasást, és Evcunak küldöm.

8. fejezet - Emberi érzések, egy vámpír szívében
Liz szemszöge
Mosolyogva szálltunk fel a gépre szerelmemmel. Bár nagyon nehéz volt elhagyni a szigetet, de ha egyszer menni kell, akkor menni kell. Lenge inget vettem fel, amelyben egyáltalán nem látszott a hasam. Egy feszülős felsőben már láthatta volna a nagy világ, de így sokkal kényelmesebb is.
Már pár nap után rájöttünk, hogy az én terhességem nem olyan, mint ha ember lennék. Gyorsabb, sokkal gyorsabb. Bár erre számítani lehetett, hiszen a baba háromnegyed vér. Anyám, de bonyolult. Remélem minden rendben lesz. Nagyon boldogak vagyunk Emmettel, de mindkettőnkben ott van a félelem is.
-Jól vagy? – simította hatalmas kezét hasamra.
-Persze, csak elgondolkodtam – mosolyogtam, miközben kezemet kezére tettem.
Mosolyogva csacsogtam mindenféle dologról. Általában nem vagyok ennyire bőbeszédű, de nagyon izgatott voltam.
-Mi legyen a neve? – kérdeztem Emmettől.
-Nem tudom – nézett rám értetlenül. – De erre még ráérünk…
-Szerintem fiú lesz, olyan, mint te. Egy kis Emmett – öleltem magam körbe, miközben Emmett vigyorgó képét néztem.
-Szerintem meg egy olyan gyönyörű kislány lesz, mint te – fogta meg a kezem.
-Mindegy, hogy mi lesz, csak egészséges legyen – mosolyogtam rá.
-Igaz – ölelt magához.
Bella szemszöge
-Oké, oké! – tapsikolt Alice.
-Ki megy ki eléjük? – kérdeztem izgatottan.
-Te semmiképp, te vagy a meglepi – vigyorgott, majd becsukta szemeit. - Adam, Esme és Carlisle – mosolygott Alice.
-Rendben –bólintott mosolyogva Esme a kanapéról.
-Most szálltak fel a gépre, szóval két óra múlva ráértek indulni – mosolygott vissza barátnőm.
-Alice kezdjük a díszítést – mondta Edward.
-Te mész főzni – mutatott rám a pattogó labda.
-Mit főzzek? – kérdeztem mosolyogva.
-Mindent nekem kell megmondani? – nevetett Alice.
-Bolonyait – mosolygott Lucy. – Nem nekem, megérzés… - mosolygott. Persze, majd neki…
-Oké – nyomtam egy puszit szerelmem arcára, majd megindultam a konyha felé.
-Tetszeni fog nekik, ne izgulj – mosolygott Daniel a pultról. - Szerinted haragudnak a múltkoriért, elég rosszul jött ki – állapította meg a kis okos, miközben engem figyelt.
-Igen – bólintottam.
-Érthető lenne – motyogta, miközben zokniját vizsgálta. – Liz biztos nem fog, Emmett lehet, de ő is csak akkor ha Lizi kiborult utána. De nekünk nem fogja felhányni, főleg ha hazajönnek – nézett a szemembe.
-Igazad van. Így még rosszabb – bontottam ki a spagetti tésztát.
-Nyugalom Bella – lépett be az ajtón Jasper.
-Nem lesz gond – sikkantott Alice.
Nem értettem barátnőm viselkedését, hiszen Lucy és ő miatta lett ez az egész… Jó, nem kenem rájuk, de…
-Bella! – szólt rám Jasper.
-Leálltam – mosolyogtam.
-Olyan cukik ezek a ruhák – hallottam meg Alice hangját a nappaliból. – Bella neked van stílusérzéked? – kérdeztem meglepetten.
-Időben észrevetted – nevettem fel, miközben gyorsan elmosogattam.
-Jó, hogy időben megtaláltad – öltött rám nyelvet, miközben a babaruhákat pakolgatta cuki rózsaszín és kék dobozkákba. Majdnem csak túl cuki dobozkákba…
Emmett szemszöge
Szerelmem lassan elszunyókált kezeim között, az utóbbi három nap, egyre többet alszik. Olyan édes volt, örültem, hogy végre boldog, de nagyon féltem. Mi lesz most? Főleg, hogy ilyen gyorsan nő?
-Emmett – suttogta halkan. Azt hittem már felkelt, de nem. Sőt, egyre mélyebben szunyókált. Mindig mikor rólam álmodik, vagyis az én nevem suttogja, alvás közben újra érzem azt a meleget a régen megfagyott szívem körül. Ez nem a fizikai melegség, ez a boldogság.
-Hozhatok valamit? – suttogta mosolyogva egy húszon éves nő.
-Nem köszönöm – engedtem meg felé egy mosolyt.
-Rendben – tologatta tovább kocsiját.
Az embereket figyeltem perceken keresztül. Mellettünk srégen egy idős házaspár ült, egymás fonnyadt kezét szorongatták. Látszott köztünk a szeretet, a harmónia. Talán köztünk is így látszik?
Előttük két férfi és egy nő ült. Az egyik férfin öltönyben, laptoppal az ölében, szorgosan dolgozott. A másik a mellette ülő nőt fűzte, első ránézésre azt hittem férj és feleség. De a nő kezén nem volt gyűrű, míg a férfién ott csillogott. Következő pillanatban leesett a tárcája, amiből kiesett három apró fénykép. Két kislány és egy kisfiú, a gyerekei… Emberek, hazugságok, megcsalások…
Előttük két fiatal lány, aki testvérek lehettek, hiszen nagyon hasonlítottak egymásra. Mindkettőjük kezén egy-egy fekete szalag díszelgett, a halál jele. A fiatalabbik lány arcáról könnycsepp csöppent le, ezzel egy időben megremeget a másik. Emberek, akik életében ott szerepel a halál, akiknél száz éven belül beköszönt. Szerencsések vagyunk, még ha átok és szenvedés is-e lét. Mázlisták vagyunk, hogy örökké élhetünk azzal, akit jobban szeretünk bárminél, a létünknél, a szomjunk oltásánál, a családunknál… Jobban, mint bármi mást.
-Megkérjük kedves utasainkat kapcsolják be a biztonsági öveket! Hamarosan leszállunk – szakított ki egy zord női hang a gondolkodásból.
Szerelmem mosolygós arcára tévedt a tekintetem, majd lassan végigsimítottam arca gyönyörű vonalán. Bella gyönyörű, de fel sem érhet lánya szépségéhez állapítottam meg. Bár, ha jobban belemegyünk ebbe a dologba senki sem olyan tökéletes, mint se én, se te, se senki.
-Ébren vagyok – suttogta, még mindig csukott szemmel.
-Oké – csókoltam meg ajkait.
-Hmm, fincsi – kászálódott ki kezeim közül, melyek hírtelen értelmetlenek lettek számomra. Minden az volt a világon, ami nem ért hozzá, ami nem segítette őt.
Pár perc múlva mosolyogva sétált végig az emberek között. Mindenki őt bámulta, kirítt az egyszerű emberek közül. Két válltáska az én vállamon volt, egy guruló bőrönd pedig az ő kezében.
Esmét és Carlislét pillantottam meg, amint nagy bőszen minket keresnek tekintetükkel. Alice és a képessége…
-Ott vannak Esméék – fogtam meg szerelmem derekát.
-Én nem látom őket – állt lábujjhegyre, komolyan, mint egy kislány.
-Talán mert pici vagy – ugrattam vigyorogva.
-Csak mert te ekkora darab vagy, nem jelenti, hogy én pici vagyok – öltött rám nyelvet, de nagyban mosolygott.
-Imádlak – nyomtam egy csókot a szájára.
-Hmm, én is – nevetett. – Akkor mond az irányt. Élvezd ki a helyzetet, mert nem sokszor irányíthatsz… - nevetett.
-Papucs férjet akarsz? – kérdeztem meglepetten.
-Nem is tudom. Találd ki – nevetett a képembe.
-Héé, vigyázz magadra kislány – fogtam meg a kezét szorosan.
-Azért sajnálom, hogy vége – motyogta sokkal szomorúbban.
-Hidd el én is, majd megismételjük – motyogtam szemeibe elveszve.
-De, akkor már hárman leszünk – emlékeztetett mosolyogva.
-Igen – vigyorogtam. Milyen sorsom lesz, két nővel…
-Sziasztok! – lépett elénk egy fiatal srác. Még sosem láttam, bár nagyon hasonlított valakire…