Rászolgálva - 10.fejezet

10. fejezet - Sötétség
Emmett szemszöge
Gyorsan kaptam szerelmem után, mikor elkezdett közeledni a padló felé. A boldogság megfagyott a szobában, a nyugodt hangulat porrá volt, feszültség tapintható volt.
-Vidd fel az orvosi szobába! – hallottam meg apám parancsát.
Már szaladtam is szerelmemmel az emeletre. Carlisle már a szobában volt Edward pedig kitárta előttünk az ajtót. Óvatosan lefektettem szerelmem, a fehér ágyra, amely most félelmetesen festett. Carlisle Lizim mellé lépett majd vizsgálni kezdte, nem tudtam semmi másra koncentrálni, csak Rá. Arcát vizsgáltam miközben kezét szorítottam. Bella a másik oldalon tördelte kezeit.
Hosszú, szenvedéssel eltöltött percek után szorítást éreztem a kezemnél.
-Emmett – suttogta szerelmem.
-Hozzatok neki vért! – mondta Edward Jasper felé fordulva.
Pár perc múlva szerelmem már bőszen itta pohárszámra a meleg nedűt.
-Honnan tudtad? – kérdezte Bella.
-A gondolatai – nézett hitetlenkedve Lizre öcsém.
-Felhúzta a pajzsát – motyogta Bella.
-Feltudja húzni a pajzsát? – kérdezte kikerekedett szemekkel Edward.
-Fel – mosolygott Bella.
-És te is? – suttogta szenvedélyesen Edward. Nekem most pont ez kell öcsi. Kösz.
-Hogy vagy? – cirógattam meg szerelmem arcát, amelyen piros rózsák játszottak.
-Jól, csak éhesek voltunk – simogatott végig a hasán.
Most tudatosult bennem teljesen, hogy mekkora veszélynek van kitéve szerelmem.
-Nincs semmi baj – simított végig Liz az arcomon, majd csókra nyújtotta száját. Ahogy ajkaim még kissé véres ajkaihoz értek nagyon felizgatott, de ennek most nincs itt az ideje.
Fél óráin keresztül vizsgálta apám életem értelmét, majd felmentünk a szobánkba.
-Beszélnünk kell – tettem be az ágyba szerelmemet.
-Megfürdök először – állt fel.
-Hé, csak ne olyan gyorsan – léptem utána. Majd bevezettem a fürdőbe.
-Emmett. Tudok egyedül menni, sőt még fürödni is – vigyorgott rám.
-Nem érdekel – vontam vállat.
-Köszi – fordította el a fejét. Megsértődött? – Menny ki – suttogta, de nem nézett rám.
-Bella! – hívtam hangosan az említettet.
-Nem – vágta rá durcásan szerelmem. – Anyu maradj csak – mondta kedvesebben.
-Egyedül akarok lenni – jelentette ki. Nyomatékosítás ként jelentőségteljesen az ajtóra nézett.
-Rendben – suttogtam.
Idegesen kitrappoltam a szobából és leültem az ágyra. Kezdett kicsit sok lenni nekem ez az egész. Apa leszek, életem szerelme hónapokig fog emiatt szenvedni, most haragszik rám... Fejemet fogva gondolkodtam, hogy mit és hogyan kéne tennem.
Nem tudom mennyi idő telhetett el mikor két forró érintést éreztem a hátamon.
-Em, ne haragudj – nézett rám könnyes szemekkel.
-Miért haragudnék? – fordultam felé és mosolyogva megöleltem.
Zokogva ölelt vissza, mintha sosem akarna elengedni.
Lassan eldőltünk az ágyban, szerelmem kényelmesen elhelyezkedett mellkasomon. Mosolyogva simogattam a hátát, miközben ő arcomat vizsgálta.
-Szeretlek Emmett Cullen – motyogta és sós illat töltötte be a szobát.
-Sírsz? - emeltem fel fejét. Könnyei egymás után csordultak ki. Szörnyű volt Őt így látni.
-Mi a baj szívem? – kérdeztem ijedten.
-Semmi – törölte le a szemét.
-Lizi? Mond el – motyogtam miközben szemei után kutattam.
-Semmi csak a hormonok – nevetett fel. – Tudod mihez lenne kedvem?! – ült fel lassan ágyékomra.
-Szó sem lehet róla – toltam el kezét, amely már nadrágom cipzárjával bajlódott.
-Miért? – kérdezte ismét zokogva.
-Aludnod kell – simítottam végig a haján.
-Nem kellek ugye? Túl kövér vagyok? Undorotsz tőlem? – ugrott ki az ágyból, majd zokogva kirohant a szobából.
-Anyádat! – hallottam meg hangját majd ajtó csapódását.
-Edward, Alice!? Hova megy? – rohantam kifelé. Ilyen állapotba nem vezethet.
-Újra rajta van az pajzs.. – motyogta Edward idegesen.
-Nem döntött – állt csukott szemmel mellettem Alice.

Rose/ Lilen szemszöge
Nemsokára itt az esküvő, Nessievel már mindent jól megterveztünk. A koszorúslány ruhától kezdve a dekoráción át a vendéglistáig. Vendéglista… Nem is tudom, hogy eddig, hogy nem esett le, hogy Cullenek is jönnek. Hiszen ez érthető. Lehet csak nem akartam belegondolni. Sammel minden rendben köztünk. Elég tüzes személyiség, de nagyon jól megtudom fogni. Persze kisebb vitáink ebből már voltak, de a békülés nagyon édes. Szóval annyira azért nem bánom.
Épp a Port Angelesi plázában rójuk köreinket szerelmemmel. A megfelelő nászajándék reményében.
-Szerinted lehet gyerekük? – kérdezte egyszer csak meg Sam. Hírtelen jött a kérdés és szíven ütött.
-Szerintem igen – bólogattam. – Miért? – kérdeztem vissza.
-Csak elképzeltem Jaket, ahogy lóg rajta három gyerek – kuncogott.
-Jake jó apa lesz – mosolyogtam. Attól, hogy engem utál én nagyon szerettem Jaket. Nem azt, aki ki akar nyírni és mikor rád nézz legszívesebben elszaladnál. Azt a Jacobot szeretem, akiről barátnőm áradozik, akit az ő szemében látok.
-A bevésődés egyik szabálya, hogy olyanba vésődsz be, akivel lehet közös gyereketek – vizsgálta a cipőjét szerelmem.
-Nekem nem lehet gyerekem Sam – jelentettem ki. Már elfogadtam, márt nem tudtam tenni. Bár féltem szerelmem véleményétől.
-Tudom – ölelt át majd lassan megcsókolt.
Sam ilyen volt. Bármikor meg tudott vigasztalni, mindig tudta mire van szükségem. A többiek szerint kiállhatatlan, ha látnák ezt a felét, azt hogy viselkedik velem megváltozna a véleményük.

Liz szemszöge
Idegesen szorítottam a kormányt. Nem tudtam hova tartok, nem tudtam miért, nem tudtom semmit. Nem értettem magamat, nem értettem mit akarok. Csak egyedül lenni, csak átgondolni a dolgokat egyedül, magammal.
Mióta Emmettel összehozott a sors, nem is volt időm gondolkodni. Nem volt időm magammal foglalkozni… Nem Emmett a hibás, hiszen én akartam vele tölteni minden időmet. Sőt, még most is. De néha az embernek, vámpírnak vagy esetünkben félvérnek is pihenni kell.
Lassan leparkoltam az út szélére.
Te mit szeretnél? Nem megölelni, nem megcsókolni? Most komolyan nem lenne jobb, megölelni őt, mint itt dekkolni? Ha nem is akar velem szeretkezni. Mér a kulcson volt a kezem, már majdnem elindultam mikor eszembe jutott a kérdés. Miért nem akar velem szeretkezni? Már nem szeret? Nem tetszik neki, hogy nézek ki? Nagyobb lett a hasam és a melleim… Most ezért?
Könnyeim lassan lecsordultak arcomról. Sós könnyeik elértek ajkaimig.
Hangos dudálásra lettem figyelmes, majd egy vakító fény és éles fájdalom az oldalamban.

Bella szemszöge
-Alice látnod kell! Valami történi fog vele… - könyörögtem barátnőmnek.
Szerelmem nyugtatólag simogatta hátam, de most eltudtam volna küldeni még őt is egy melegebb éghajlatra.
-Keresük meg – jelentette ki Adam. – Mennyetek el én itthon maradok a kicsikkel.
-Minél többen vagytok annál hamarabb megtaláljátok. Nem juthatott olyan messze – bólintott Daniel is.
-Igazuk van – egyeztem bele. – Mennyünk.
Esme és Alice pár perc múlva indultak csak utánunk. Sebesen vágtunk át az úton, sebesen kerestem lányom, mert tudtam valami rossz fog vele történni. Ez az a bizonyos anyai megérzés, amely sosem csal, sosem téved.
Hangos csattanásra lettem figyelmes, pár száz méterre lehetett tőlünk. Mindenki a hang irányába fordult és megindultunk felé.
Liz kocsija volt és egy másik autó. Vér illata csapta meg az orromat. A lányom vérének illata. A lábam megremegett, a szívem összetört. Mi van ha?
A fiúk már a kocsik mellett álltak és fémdarabokat téptek le az autókból. A természet hangjába bele-bele hasított az éles hang. A következő pillanatban Edward kiemelte Lizit a kocsiból. A felsőjén hatalmas vérfolttal, az arcán sebekkel, eszméletlenül.
-Istenem – indultam meg felé, de menet közben összedőlt a világ és összeesetem.

Esme szemszöge
Gyorsan Bella után kaptam és megtartottam őt. Jasper átvette kezeim közül lányomat, majd Carlislék felé mutatott. Óriás vérfolt terült szét a betonon.
-Valami anyagot agyatok! – üvöltött fel Edward.
Alice oda nyomta neki vastag pulcsiját, és fiam rögtön a sebre nyomta.
-Nem bírom – sikkantott fel Alice és elszaladt az erdő irányába, ahol valószínűleg szerelme és Bella is lehetett.
Carlisle szorgosan dolgozott Lizi felett, aki iszonyatosan festett. És akkor tudatosult bennem, Lizi a mi Lizink fekszik itt. Akinek mindent köszönhetünk. A családunk mozgató rugója, a családunk szíve. Nélküle hol lenne Adam, Lucy és Daniel? Emmettel mi lenne? És a mi boldogságunkkal?
Liz és a babája. Akik most küzdenek életükért, akiket elveszthetünk. Nem! Esme, ilyenekre nem is gondolhatsz. Lizt erős fából faragták, túl fogja élni. A baba pedig…
Emmett idegesen térdelt szerelme mellett. Mérges volt és félt. Mérges, sőt dühös volt magára. Félt, rettegett, mint mindegyikünk.
-Kezd elállni a vérzés – motyogta Carlisle.
-Jasper hozzatok vért! – jelentettem ki hangosan, hogy ők is meghallják, ha messzebb vannak.
Fél óra múlva már a házban voltunk. Carlsile és Emmett Lizivel fent, az orvosi szobában, mi pedig a nappaliban.
Bella magához tért, nem értettük, hogy mi történ vele. Hiszen egy vámpír nem ájulhat el.
A telefon vad csörgésbe kezdett Bella zsebében.
-Nessie – motyogta.
-Anyu. Minden rendben?! Liz nem feszi fel a telefont, valami baj van… - csapott meg az ideges hang. Nessie nem volt a szívem csücske, de most, ebben a pillanatban megszakadt érte is a szívem. Érezte, hogy testvére min megy keresztül és félt.
-Nessie feküdj vissza – hallottam meg Jake hangját.
-Mi történt veled? – kérdezte ijedten Bella.
-Mi van Lizzel anyu? – zokogott fel.
-Semmi baja sincs szívem – válaszolt vissza Bella.
-De érzem. A fájdalom ok nélkül… - mondta elrévedve.
-Mi történt?- kérdezett vissza értetlenül.
-Az oldalamba iszonyatos fájdalmat éreztem és elájultam – suttogta.
-Pont mint Liz… - motyogta Jasper.
-Mi van Lizzel? – kérdezte Nessie kiakadva.
-Semmi gond nincs – remegett meg a hangja. Nagyon nehéz egy anyának hazudni, a saját gyerekének. De tudtuk, hogy ez a jó döntés és ez megkönnyítette a helyzetet. Értettem miért teszi ezt Bella és tudtam milyen nehéz neki.

Liz szemszöge
Mindenhol sötétség. Mindenhol hideg. Minden irányból félelem.
Semmit nem éreztem, mégis féltem, rettegtem. Az agyam tompán működött. Ha nem lett volna ilyen hideg és nem féltem volna az ismeretlen sötétségtől talán élvezem a helyzetet. Ezt akartad Lizi, had gondolkodhass. Tessék megkaptad. Próbáltam valamivel elütni az időt, hosszú percek, órák vagy napok teltek már el ebben a sötétségben. Kezdem lassacskán megszokni, mikor szorítást érzetem a kezemnél. Emmett?!
-Tudom, hogy egy szemét állat vagyok és nem érdemellek meg, de térj magadhoz. Kérlek, szerelmem – motyogta fájdalmas hangon. A szívem apróra húzta magát, de mégis megfeszült a fájdalomtól. Legnagyobb ellenségemnek nem ajánlom, hogy ezt átérezze. Amint a neki legfontosabb személy hangjából ennyi fájdalom árad.
Te megtudod szüntetni a fájdalmát. Mire vársz még?
-Em – suttogtam erőtlenül.