Ébredés - Harmadik fejezet

Utalsó napok kettecskén

Liz szemszöge
El sem hiszem, hogy ilyen jó napom volt. Nagyon jól éreztem magam Nessivel, persze totál elfáradtam, de megérte.
Most csak egy forró kádra, majd a pihe puha ágyamra vágyok…
Még 20 perc, míg hazaérünk, addig nem kéne elaludnom, főleg, hogy én vezetek.
-Nessi, akkor végül is, hogy várjuk a Cullen családot? – kíváncsiskodtam, hátha van valami jó ötlete.
-Várj – majd behunyta a szemét, és a jövőre koncentrált, mivel gondolatolvasó vagyok, én is láttam, hogy mi zajlik a fejében. Kusza volt a kép, mintha valaki blokkolná, de csak részben. Körülbelül öt percig csak halvány képek váltották egymást, azok is nagyon gyorsan. Egyszer csak egy tiszta kép jelent meg, miszerint Edward és Alice futva a többiek kocsival jönnek, és itt elvágva. – Ahogy, találkoznak velünk a jövőjük eltűnik, valószínű, hogy mi blokkoljuk őket.
-Aham - motyogtam.
-De van egy olyan érzésem, hogy ez még nem sziklaszilárd… - mondta, még mindig csukott szemmel.
-Nessi, most hagyd, nagyon el fogsz fáradni, holnap reggel próbálkozol, még két napunk van. Ugye?
-Kettő biztos – gondolkozott el.
-Itthon is vagyunk – nyitottam ki neki a kocsiajtót, és megálltam előtte.
-Áhh, elbambultam… - mosolygott.
-Sipirc be a kádba, aztán az ágyba – elindult a csomagtartó felé. – Majd én felviszem, menny csak – intettem az ajtó felé.
-Köszi hugi – mosolygott rám, álmos arccal.
-Nincs mit – fél óra alatt bepakoltam a hűtőbe, és felvittem a gardróbba a cuccokat – négyszer fordultam, pedig jó erőben vagyok. Majd bementem Nessihez, aki már aludt is, nyomtam egy puszit a homlokára, mire ő.– Szeretlek Liz. –motyogta. – Én is drágám.
Lementem a konyhába egy üveg vörösborért és egy pohárér majd megengedtem a kádban a forró vizet, és beültem a kádba. Elkezdtem kortyolni a bort, közben a Cullen családon, anyun járt az eszem oda-vissza. Anyu mit tenne most? Mit tegyünk most? Mi lesz velünk? És anyuval mi van? Mit várhatunk a Cullen családtól? Észre fogják venni, hogy kinek a lányai vagyunk? És mi lesz, ha igen? Azért is „elkergetnek” vagy inkább sajnálatból, szánalomból, megbánásból befogadnak a családjukba? Nekünk melyik is lenne a jobb? Elmondhatjuk a titkunkat a Cullen családnak? Vagy mennyit mondhatunk el? Ezernyi kérdés fogalmazódott meg bennem és egyre sem tudtam a választ. De nem veszthetünk semmit, persze a titkunkat még nem mondhatjuk el, a képességeinket semmiképp. Mondogattam magamban, pedig tudtam, hogy sokat veszthetünk. Csalódhatunk bennük.
Majd komótosan kiszálltam a kádból, megtörölköztem és felvettem a Hello Kittis pizsim, gyorsan bementem a Nessi szobájába, és bebújtam mellé.
Reggel azaz 11:27-kor Nessi még mindig mellettem szunyókált, jól kifáradhatott. Óvatosan felkeltem, letusoltam, felvettem egy kényelmes farmert, egy pamut pólót és felhúztam a mamuszom.

Majd lementem és elkezdtem pirítóst csinálni, már meg is terítettem, elővettem a vajat, mogyorókrémet – mi ezzel eszük, kicsit furi, de nagyon finom-.
Már jött is le, még pizsiben.
-Pont jókor jöttél – mosolyogtam.
-Hmm. Finom illatok. Jó reggelt szívem – puszilt meg. – Nagyon finom lett, köszi – majszolta magába a pirítóst.
-Arra gondoltam, hogy ha jönnek a Cullenek, akkor ők lefoglalnak minket, és mi lenne, ha elmennénk ma nagyapához a temetőbe, viszünk virágot, meg ilyenek.
-Igazad van, gyors felöltözök és jövök is – viharzott fel a lépcsőn, gyorsan elmosogattam, én is kaptam fel egy zoknit, egy tornacsukát meg egy pulcsit és a kocsi kulcsomat levettem a helyéről.


És már jött is le Nessim, ő is egyszerűen és kényelmesen öltözött fel.




-Tessék – dobott a kezembe egy fülbevalót. – Tedd be – mosolygott rám.
-Áhh te mindenre gondolsz – komolyan ez hihetetlen, mosolyogtam.
-Na mennyünk – karolt belém.
Odafelé gyorsan beugrottunk a virágboltba, csak egy szál fehér rózsát vettünk, kis zölddel és indultunk is tovább, a temetőbe. Közben elkezdett szemeregni az eső, húsz percig voltunk a temetőben, Charlie nagypapánál és indultunk haza.
Miután hazaértünk Nessi a jövőt fürkészte, én pedig kicsit összepakoltam, elindítottam egy mosást, meglocsoltam a virágokat. Bepakoltam a tegnap vásárolt ruhákat a gardróbunkba. Majd lementem Nessihez és figyeltem miket lát, megint sok halvány kép volt, és újra egy éles.
„ Emmett, Edward fut ki az erdőből, mackó nevet, Edward pedig, uh elég szarul fest – egy vámpírhoz képest-.
-Nem hiszem, hogy visszajöttem ide, pont Forksba –bosszankodott Edward.
-Mi a franc? – kérdi Emmett. – Edward érzed? – ekkor már az ajtó előtt álltak.
-Mit? – kérdezett vissza Edward unottan.
-Ez egy ember szaga, nagyon erős.. – szagolt bele a levegőbe Emmett”
Itt megtört a kép, Nessi pedig elájult…
-Nessi!!!! Most mit csináljak?? Istenem!! –sikítottam. – Pohár víz segíthet?- gyorsan kiszaladtam a konyhába egy pohár vízzel nyakon borítottam, erre kinyitott a szemét. –Áhhh. Tudod, hogy megijedtem. Maradj itt –gyorsan felszaladtam egy párnáért és egy takaróért. – Pihenj.
-Oké…- suttogta, de már aludt is.
Egész nap tiszta ideg voltam, ott ültem három órán keresztül mellette, majd elmentem főzni, ha felkell legyen mit ennie.
Húslevest és rántott húst csináltam – krumplit vagy rizst nem, mivel ezt úgysem szeretjük, szóval nincs is itthon-.
Gyors felmostam a konyhában és visszaültem nővérkém mellé, egy óra múlva kinyitotta a szemeit.
-Minden rendben drágám? – kérdeztem kétségbe esve.
-Uhum, csak elfáradtam – mosolygott álmos.
-Többet ilyet velem ne csinálj – böktem oldalba.
-Jó-jó – kacagott fel.
-Gyere enni, csináltam vacsit… - húztam a konyha felé.
-Hmm. Húsleves, rántott hús – gyorsan ettünk majd mentünk fel az emeletre lezuhanyoztunk, és beszélgettünk az ágyban.
-Holnap jönnek? – tördeltem a kezeim.
-Igen… - suttogta.
-Körülbelül hány órakor? – kérdeztem. Istenem ár holnap?
-Sztem olyan 1 körül – számolgatott magában.
-Oké, akkor most pihenj, holnap majd hamar kelünk, be is állítom a telóm… (telefon1) – nyúltam is érte.
-Oké. Veled minden okés? – kérdezte, miközben méregetett.
-Persze – mosolyogtam, magabiztosan.
Próbáltam erősnek mutatkozni, és segíteni neki, az aggódástól, amúgy sem volt időm izgulni, gondolkodni máson.
Bementem a szobámba és le is feküdtem, biztos voltam benne, hogy nem tudok elaludni, forgolódni fogok, de nem így lett, 2 percen belül elaludtam, majd reggel 8-kor a telefonom pittyogására ébredtem. Gyorsan kiugrottam az ágyamból, letusoltam, fogat mostam, kivasaltam a hajam, és kerestem a gardróbban valami jó ki ruhát – azért, próbáltam szép lenni, ha jönnek a Cullenék – kerestem fülbevalót.





Majd gyorsan kihúztam a szemem, és mentem is Nessi szobájába.
-Nessi kelj, fél kilenc – mosolyogtam, és húztam ki a sötétítőfüggönyt a szobájában.
-Oké. Hmm, jól nézel ki – mosolygott, miközben fél szemmel végigmért.
-Köszi. Zuhanyozz le, én addig elágyazok, meg előveszem a reggelit – mosolyogtam ismét, majd bekapcsoltam a hifit, elágyaztam és mentem le elővettem a müzli és a tejet, majd elkezdtem nézegetni a gyűrűm – ami anyué volt, nekem adta a gyűrűt, Nessinek a karkötőt- amit sosem veszek le, imádom.
-Mizujs? – ölelt meg. Végigmértem ő is egyszerűen öltözött fel, de nagyon szép volt.




-Semmi kicsit elkalandoztam. Hogy vagy, sikerült ki pihenni magad?
-Jól, szerintem igen, köszi, mindent húgi. Úgy izgulok, de félek is… - suttogta.
-Én is, még körülbelül 3 óra – öleltem meg.

Ébredés - Második fejezet

Egy átlagos nap, Cullenék hírével fűszerezve

Nessi szemszöge
Holnap el kell mennem vásárolni, bemegyek Port Angelesbe, és veszek pár ruhát is, ráveszem Lizt, hogy jöjjön ő is. Ki kell mozdítanom, egyre többet ül a szobában és csak néz ki a fejéből, ezt mondta múltkor fura előérzete van, nem nagyon értettem, de próbáltam megértő lenni.
Tegnap kitakarítottuk az egész házat, kicsit érdekes valakinek a házában élni, a bútoraival és minden egyébbel. Persze a vendégszobákat alakítottuk át, máshol csak takarítunk. Gyönyörű ház, persze már nem a legdivatosabb, de mi kicsit feldobtuk itt-ott. Múlt hónapban újra festettük a nappalit. Mit ne mondjak nagyon élveztük, rajtunk több festék volt, mint a falon. De most komolyan, képzelj el két tini lányt, akik együtt tengetik mindennapjaikat. Kicsit unalmasnak hangzik, de nem az, mi nagyon is élvezzük. Mivel imádjuk egymást, persze rettenetesen hiányzik anyu, főleg, hogy még beszélni sem tudtunk vele vagy 32 éve, de ez van, egyszer csak elszabadul – Anyu úgymond önként ment Volterába, de ez valójában nem így volt. A Volturi megtudta milyen jó harcos, honnan az kérdéses, szóval, hogy ne jöjjön el a Volturi érte, mivel mi is ott voltunk. Miért lett volna baj, hogy ott vagyunk? Az össze vámpír gyereket kinyírják. Mivel nincs önuralmuk, bár akkor is brutális.-.
Lizz éppen most ébredezik, mint én is. Húgom külsőre ugyan olyan, mint én, még a vámpírok is össze tudnak keverni minket, belsőre is hasonlítunk, de vannak olyan tulajdonságaink, amik teljesen eltérnek egymástól, de kiegészítjük egymást. Olyan, mint egy ember két testben, akik néha összezörrennek, de a másik felük nélkül nem tudnak létezni. Egyszer két hónapot töltöttünk külön majd bele haltam, azóta egy napnál tovább sosem válunk el. Anyu is erre kért minket, - „bármit csinálhattok, bárhol, bízom bennetek, csak maradjatok együtt” – 2 éves korunk óta nem láttuk, összeszorul a szívem, de ő érte és egymásért élnünk kell.
Szóval a külsőnk, ami nem sokkal tér el anyuétól, barna haj, gesztenyebarna szemek, fehér bőr – persze nem annyira, mint a vámpíroknak-, telt ajkak, és karcsú testalkat. Persze mint félvér szépek vagyunk, muszájból is, de anyu emberként is gyönyörű volt – most meg a legszebb a világon-, szóval tőle örököltük…
Elhomályosult a kép, látomásom van: „Két vega vámpír figyeli a húgomat, amint alszik az ágyában, itt a Cullen villában. Az egyik, mint egy mackó, izmos, magas és Liz megpillantása után kaján vigyor jelenik meg az arcán. A másik, aki gyönyörű volt, szintén magas, bár nem olyan izmos. Össze volt zavarodva és leblokkolva állt az ajtóban. A leírás szerint, tudom, hogy ismerem őket, –de honnan? - igen a Cullen család két tagja lehet, Emmett és Edward” Majd eltűnt a kép, ismét a folyosón álltam, és gyorsan elindultam a húgom szobája felé.
(Valami ilyesmi volt a látomásban, Emmett mosolya :szerk:))
-Liz kelj fel a merengésből! – szólítottam meg, a hangomra összerezzent.
-Mi történt? - kérdezte.
-Volt egy látomásom… - de nem tudtam kimondani, az agyamba üzentem neki, mutattam a képet, de nem olvasott a gondolataimban.
-Igen, előfordul. De mi? – kíváncsiskodott.
-A Cullen család… - nyögtem ki nehezen, de belekötött.
-Mi van a Cullen családdal? – kezdett kiakadni.
-Visszaköltöznek Forksba… - fejeztem be végre a mondatot.
-Ide? Most mi csinálunk? El kell tűnünk innen… - pattant fel
-Nyugi –öleltem meg-. Nem kell elmennünk, tudod a Cullen családban szerintem megbízhatunk, anyu is csak jókat mesélt róluk, megbízhatunk bennük.
-Megbízhatunk bennük? Anyu nem ezt csinálta? És mi lett vele? Elhagyták, mint eb a … Nagyon jól tudod, hogy nem csak nekünk veszélyes, hanem nekik is… - akadt ki, de a végére lenyugodott.
-De boldogok lehetünk, – öleltem meg ismét, de most szorosan –lehet egy családunk. Mindig ezt akartuk, erre vágyunk ötven éve, anyu nélkül igaz, nekem is hiányzik, de ő is azt akarná, szerette Alicet, Esmét, Carlislet,Emmettet és még Jaspert és Roset is…
-És Edwardot… De mit csinálsz ha Edward egy feleséggel jelenik meg? Neked nem fájna, hogy ott anyunak kéne állnia? – kérdezett vissza, meggyötört hanggal. Ő mindig előrébb járt, mint én, Ő mindig felelősség tudatosabb volt. Én mindig inkább a szórakozott, bolond fele voltam a kettősünknek. Pedig én vagyok az idősebb – ha csak pár másodperccel is-.
-Nincs semmilyen vámpírnő, lehetetlen… Sőt lehet anyu is megtalálta a párját…- tudtam, minden szava igaz, de reménykedtem.
-Lehet, de akkor is. Nem tudom – hallgatott el. – Hogy fognak fogadni minket? – nézett kétségbe esve.
-Kicsit meg fognak lepődni, de szeretni fognak minket – nem láttam még, de ezt kellett mondanom és ebben bíztam.
-Oké, maradunk. És itt várjuk majd őket egy kis csapolt vérrel? Mit fognak kezdeni velünk? – kérdezte, de inkább csak önmagától.
-Nyugi, minden rendben lesz – nyomtam egy puszit az arcára –most meg vásárolni megyünk – jelentettem ki.
-Most? – kérdezett vissza, mint aki rosszul hall, pedig ez lehetetlen.
-Igen, nincs itthon semmi kaja, és ruhát is kell vennünk. Vegyél fel valami sexit – kacsintottam rá, majd kimentem a szobájából és a gardróbomhoz siettem. Már elhatároztam, hogy kényelmes, sexi, divatos és persze nem túl kihívó darabot választok. Egy feszes farmer csőnaci, vajszínű, csillogós hosszú trikó és egy barna mellény, hozzá pedig egy fekete magas sarkú mellett döntöttem. Liz is hasonlót választott, csak ő komolyabbat, elegánsabbat. Gyorsan letusoltam, a hajamat kivasaltam, betupíroztam, gyorsan kihúztam még a szemem, plusz kis szájfény és kész is voltam.

Liz szerelése

Nessi összeállítása

Majd elővettem egy barna táskát magamnak, és egy feketét a húgomnak és lent vártam a lépcsőnél, közbe elővettem a kocsi kulcsot és átpakoltam a táskámba.
-Mindig én szoktam a gyorsabb lenni – kacagott. – Ellested a titkom – mosolygott rám.
-Van ilyen – kacagtam.
Gyorsan beültünk az egyik méregdrága kocsinkba – mivel kettő volt, ez volt a „vásárlós szépség”, mivel ennek elfértünk a csomagtartójában -, ami egy BMW x6. Imádtam ezt a kocsit.
Irány Port Angeles.
-Előszőr a ruhák, majd ékszerek és cipők, utána meg a kaja. – mondtam a tervet a húgomnak. - Jó lesz? – mosolyogtam angyalian rá.
-Persze, fantasztikus – néha úgy imádok vásárolni, nem vagyok az a „shoppingolni járunk hetente 4x mert amúgy lecsúszunk a trendről” filing, de azért néha élvezem, főleg,ha együtt jövünk.
-Mikor jönnek a Cullenék? - kíváncsiskodott Liz, és láttam a szemén, hogy fél, de rettenetesen boldog és izgatott is egyben, aminek nagyon örültem.
-Már elindultak, Vancouverból jönnek, de még valahol megállnak, szóval 3 nap – mondtam.
-Uhh – elküldtem neki a képet gondolatban, azaz a jövőt. – Ő lenne Edward Cullen? Van anyunak ízlése, nem rossz pasi – kacagott.
-Az tuti. Véletlenül nincs egy öccse vagy unokatestvére? – mosolyogtam.
-Nem is egy, kettő kell – nevettünk a kocsiban.
-Mit fognak szólni? Nem tudod biztosan ugye? – nem tudtam neki füllenteni, a francba –Nem vettem be – mosolygott rám.
-Igazából nem tudom, csak ez a kép van, semmi más. Nem tudnak róla, hogy itt vagyunk, szóval nem látom a lépéseiket.
-Aham. De a legrosszabb az lehet, hogy elküldenek minket innen, szóval próba szerencse – nyugtatott meg.
-Igazad van – mosolyogtam, és teljesen igaza volt, rosszul nem jöhetünk ki az egészből.
-Tudom, hogy rengeteget beszéltünk már róluk, de te kire vagy kíváncsi, szerinted milyenek? – kérdezett kíváncsian.
-Hát Edwardra vagyok a legkíváncsibb, de mégsem, vagyis egyik pillanatban arra vágyok, hogy ismerjem meg, a másikban arra, hogy ne is találkozzak vele. Szintén ez van Aliceccel, de ez anyu miatt van, őket szerette a legjobban és bennük csalódott a legnagyobbat.
-Értelek, sosem gondoltad, hogy Edward még szereti anyut valamilyen csoda folytán? Például elhagyta, de tudja, hogy hibát követett el… Mi van, ha nem azért hagyta el, mert kiszeretett belőle, mi van, ha azért, hogy védje a vámpírok világától? – gondolkodott Liz hangosan.
-Pont Jasper támadása után hagyta el. Lehet, hogy szereti még mindig?– sipítottam fel.
-Lehet. De ne éld bele magad, lehet, egy feleséggel jelenik meg… - mosolygott, de komolyság csengett a hangjában.
-Liz! Lehet, hogy szereti! - kacagtam fel, istenem ez..ez.. fantasztikus.
-Igen, de figyelj a közlekedésre, mi túléljük, de az emberek nem – mosolygott rám.
-Oké, oké – kacagtam..
Majd öt perc múlva már a plázában voltunk, és mentünk be az első kiszemelt üzlete. Majd a következőbe és a következőbe, 23 ruhaszalonban, 8 cipőboltban, 12 ékszer-kiegészitős boltban voltunk. Nagyon csini ruhákat vettünk, rengeteg nacit, szoknyát, színes pólókat, trikókat, ingeket, és pár egyberuhát. Nem úgy vettük, hogy ez nekem az neked, úgyis jó mindkettőnknek – egy gardróbunk volt, mivel egy mérettünk volt mindenből és mindenen osztoztunk –. Pár magas sarkút, jó pár tornacsukát, pár edzsőcipőt. Rengeteg nyakláncot, karkötőt, csatot. Mivel mániákusan gyűjtjük a kiegészítőket – főleg a fülbevalókat-.
Mindig ennyit vásárolunk? Igen, havonta egyszer jövünk, de akkor vásárolunk. Miből? Pár éven keresztül dolgoztunk, a részvények változását elég jól tudom, és amúgy nem ment mindig ilyen jól. Kiskorunkban, még nem tudtunk ilyeneket csinálni, akkor volt, hogy turkálni jártunk - kicsit szánalmasan hangzik, de nagyon jó buli volt. Személy szerint jobban szerettem, mint plázázni-.
Majd gyorsan beültünk egy kis kínai kajára az egyik étteremben, és mentünk tovább az egyik nagyobb hipermárketbe, hiába, nekünk kaja is kell, nem is kevés…
Egy óra alatt végeztünk itt is, gyorsan beugrottunk egy drogériába és pattantunk is be a kocsiba, indultunk haza.
Fárasztó napunk volt, rengeteged bolondoztunk a drága húgicámmal, kicsit pasiztunk, vagyis szemeztünk pár sráccal, kacarásztunk mindenen, például azon, hogy mindenki, hogy csodál minket, mint a világ 8.- 9. csodája sétálgatna köztük. Lehet, azok vagyunk, nem sok félvér mászkál köztetek.

Ébredés - Első fejezet

Voltera börtönében

Bella szemszöge
48 éve 3 hónapja 2 napja és 5 órája dekkolok ebben a gyönyörű börtönben, több mint 48 éve láttam utoljára a lányaimat. Minden egyes percben csak rájuk gondolok, mi lehet velük, élnek-e egyáltalán… Hol vannak? Együtt vannak? Vagy külön? 32 éve kaptam egy levelet tőlük, amit minden nap legalább ezerszer elolvasok…
Valamit ki kell találnom, ki kell jutnom Volterából, én nem bírom ezt tovább. Aro nem fog csak úgy elengedni – pedig a képességeimről még nem is tud, mi lenne velem akkor?-.
-Isabella gyere – szólt Jane, aki úgy utál engem, mint én Volterát. – Aro hívat. – megint megkell ölnöm egy nomád csapatot, vagy újszülötteket, ez van havonta legalább egyszer. Utálom ezt, annyi vámpír vére tapadt már a kezemhez, egy gyilkos vagyok.
Majd felhúztam a fekete köpenyem és indultam is a nagy terembe.
-Drága Isabellám – szólított meg Aro, miközben lejött a trónjáról és megölelt.
Felnéztem rá, mert végül is áll a rendszer, nem tudnak rólunk, vámpírokról, sikeresen végzi a munkáját, de utálom is, mivel elválaszt a gyerekeimtől és az elvesztegetett éveket, nem tudja pótolni soha, ha örökké élek, akkor sem.
-Aro – hajoltam meg előtte.
-A megszokott küldetés, Jane, Félix, megy veled. Húsz újszülött vámpír. Vancouverba kell mennetek, Hajnalban indultok – sosem kertel, csak a munka. Sosem fejt ki semmi érzelmet, vagy lehet csak nem látom? Kinek kellenek Aro érzelmei?
-Értem, én addig elmegyek vadászni – majd meghajoltam és kisétáltam.
-Persze szívem – válaszolt szívélyesen.
El is mentem vadászni, én még Volterában is megmaradtam a vega életmódnál, Aro megengedte, vagyis ez volt a feltétele, hogy maradok egy darabig. Egy darabig, ez volt a megállapodás és erre 48 éve itt élek, vagyis létezek. Itt létem nem lehet életnek nevezni, csak vagyok, olyan, mint mikor Edward elhagyott, csak fordítva. Akkor szabad voltam, de nem volt senkim, most meg van kötve a kezem és lenne kihez mennem, szánalmas helyzet.
Gyorsan elkaptam három szarvast, szükségem volt az erőmre, húsz újszülött három vámpírral szemben, nem lesz piskóta, de ennél húzósabb is volt már. Miután végeztem felszaladtam a szobámba és gyorsan átöltöztem, egy csőnadrág és egy kényelmes póló mellett döntöttem, tornacipővel párosítva. Általában magas sarkúban, komolyabban, nőiesebben vagyok felöltözve, de most harcolni megyek. Utálom ezt az egészet.
Lányaim mellett néha Edwardra is gondolok, már nem fáj annyira, mint régen, a lányok sokat segítenek –vagyis a tudat-. Azt bánom, hogy nem Edward az apjuk, de nem szeret, elhagyott, örökre. Már boldogan él egy gyönyörű vámpírnővel, és azt gondolja Bella már rég meghalt, de legalább is már hetven éves, de nem így van Bellácska egy vámpír, egy Volturi.
Sokszor eljátszom a gondolattal, hogy egyszer csak Edward megment Volterai rabságból, mint egy kislány… Álmodozom, az én hercegemről, aki már nem is az enyém.
Gyorsan lesuhantam és lent vártam Janet és Félixet, majd 30 perc múlva elindultunk. Futva tettük meg az utat, másfél nap alatt odaértünk. Rengeteg vámpír volt, nem húsz, hanem harmincnyolc, miután a két idősebb vámpírt megöltük, már könnyű dolgunk volt, az újszülöttek egymásnak estek. De más vámpírok is voltak itt, vegák – csak ez illatukból ítélve, őket nem láttuk-. Feladatunkat elvégeztük és indultunk vissza Olaszországba… Végig azon gondolkodtam, hogy a Cullen család lehetett vagy nem. Van pár vega család, és Cullenél illatát csak emberként éreztem, most már nem tudom behatárolni. Végül is mindegy kik voltak, Cullen család, már nem a családom, mint azt hittem anó naiv emberként.
Azért egyszer szeretnék velük találkozni, miénk az örökkévalóság…

Ébredés - Előszó

Elizabeth Swan vagyok, ez egyik ötven éves félvér, a külsőm 17-18 éves maradt, és ez így is marad örökké. A nővéremmel élek Forksban, kint az erdő közepén, a Cullen villában. Kicsit zavaros az életem, de lassan rá fogtok jönni, hogy nem is kicsit, hanem nagyon.
Kezdjük az elején, az én anyukám Bella Swan, aki már vámpír, de mikor megszülettünk még ember volt. –Vámpíroknak, amúgy sem lehet gyereke. - Egy olyan ember, aki túl sokat tudott a vámpírokról, és túlságosan közel került hozzájuk, de mi a szép az egészben, nem ez lett a veszte. Azok a vámpírok, akik oly közel kerültek a szívéhez – a Cullen család – elhagyták őt. Rengeteget szenvedett, mert a vega vámpírok között volt, a legjobb barátnője - Alice - és örök szerelme – Edward-, akik köddé váltak. Miután itt hagyták elszigetelte magát az emberektől. Választhatta a fájdalmat vagy a semmit, ő a semmit választotta. Sajnos Charlie a papánk, hamar elhunyt, autóbalesetben, pont egy évre a Cullenek távozására – anyu tizenkilencedik születésnapja után egy nappal-. De még csak itt kezdődik az mozgalmas része, az én drága anyukám életének. Elköltözött Londonba, minél messzebb a földi pokolból. Egy hónap múlva egy vámpír megerőszakolta, az a vámpír a mi jó édes apánk, akiről semmit sem tudunk –talán szerencsénkre-. Mivel két félvér kihordása nem piskóta dolog, anyum teljesen lerobbant, és át kellett változtatni, hogy életben maradhasson, amit Victoria tett meg – aki előtte meg akarta ölni, de ez egy másik történet-. Victorával éltünk két évig, anyut megtanította harcolni, kiváló harcossá vált, a Volturi szerint a legjobbá, ezért szükségük is volt rá. Pedig a képességéről még nem is tudnak, – van egy bizonyos pajzsa, ami alá, ha bevonja a képességgel rendelkező vámpírokat, a képességet a birtokába lesz, de ez mai napig hét pecsétes titok. - Szóval anyu 48 éve dekkol Volterában. Mi pedig éljük életünk kettecskén, drága Renesmeevel, az ikertesómmal – Victoriától elszakadtunk, de néha megkeres minket, ő a második anyánk -. Persze van egy iszonyatos jó kérdés, mit keresünk a Cullen villában? Mi itt „rejtőzünk”, mivel senki sem tudja, hogy vannak félvérek és, nekünk is három képességünk van, amit jobb, ha titkolunk. Persze anyu mindig imádattal beszélt a Cullen családról–amit nem értek, a mai napig, hiszen elhagyták -, minket is érdekeltek, és ezért beköltöztünk a házukba, kicsit kicsinosítottuk és itt élünk. Éppenséggel a Forks gimibe járunk, már egy éve. Igaz a suliból már jócskán elegünk van hatszor jártuk ki a gimit és kétszer az egyetemet, de szerencsére épp nyári szünet van.
Visszatérve a képességeinkre Nessinek és nekem is három- három képességünk van. Nessié a érintésre jövőbelátás, gondolat-kép küldése, és pajzs. Nekem pont az ellentette, érintésre meg tudom mondani valakinek a múltját, és gondolatot olvasok, valamint nekem is van egy pajzsom. Anyuval, és Nessivel érintés nélkül is tudjuk használni a képességünk – ez valami féle családi kapocs-.
Félvérek vagyunk, az emberek és a vámpírok között félúton, fogyasztunk emberi ételt – bár többnyire csak húst -, de néha vadászunk is – persze, mi is vegák vagyunk, azaz csak állatokból iszunk –. Az érzékszervein kicsit rosszabbak mint a vámpíroknak, sebezhetőbbek vagyunk, és nem olyan erősek, – bár mi is nagyon jól harcolunk – valamint a képességeink sokkal erősebbé tesznek minket, együtt majdnem csak sebezhetetlenek vagyunk.
-Liz kelj fel a merengésből! – szólított meg nővérem, izgatott, aggódó, mégis félelemmel teli hangja.
-Mi történt? –kérdeztem kábán.
-Volt egy látomásom… - kezdte, de nem fejezte be a mondatot.
-Igen, előfordul. De mi?? – kíváncsiskodtam.
-A Cullen család… - ismét félbe hagyta a mondatott a közepénél.
-Mi van a Cullen családdal? – kezdtem kiakadni.
-Visszaköltöznek Forksba…