Ébredés - Második fejezet

Egy átlagos nap, Cullenék hírével fűszerezve

Nessi szemszöge
Holnap el kell mennem vásárolni, bemegyek Port Angelesbe, és veszek pár ruhát is, ráveszem Lizt, hogy jöjjön ő is. Ki kell mozdítanom, egyre többet ül a szobában és csak néz ki a fejéből, ezt mondta múltkor fura előérzete van, nem nagyon értettem, de próbáltam megértő lenni.
Tegnap kitakarítottuk az egész házat, kicsit érdekes valakinek a házában élni, a bútoraival és minden egyébbel. Persze a vendégszobákat alakítottuk át, máshol csak takarítunk. Gyönyörű ház, persze már nem a legdivatosabb, de mi kicsit feldobtuk itt-ott. Múlt hónapban újra festettük a nappalit. Mit ne mondjak nagyon élveztük, rajtunk több festék volt, mint a falon. De most komolyan, képzelj el két tini lányt, akik együtt tengetik mindennapjaikat. Kicsit unalmasnak hangzik, de nem az, mi nagyon is élvezzük. Mivel imádjuk egymást, persze rettenetesen hiányzik anyu, főleg, hogy még beszélni sem tudtunk vele vagy 32 éve, de ez van, egyszer csak elszabadul – Anyu úgymond önként ment Volterába, de ez valójában nem így volt. A Volturi megtudta milyen jó harcos, honnan az kérdéses, szóval, hogy ne jöjjön el a Volturi érte, mivel mi is ott voltunk. Miért lett volna baj, hogy ott vagyunk? Az össze vámpír gyereket kinyírják. Mivel nincs önuralmuk, bár akkor is brutális.-.
Lizz éppen most ébredezik, mint én is. Húgom külsőre ugyan olyan, mint én, még a vámpírok is össze tudnak keverni minket, belsőre is hasonlítunk, de vannak olyan tulajdonságaink, amik teljesen eltérnek egymástól, de kiegészítjük egymást. Olyan, mint egy ember két testben, akik néha összezörrennek, de a másik felük nélkül nem tudnak létezni. Egyszer két hónapot töltöttünk külön majd bele haltam, azóta egy napnál tovább sosem válunk el. Anyu is erre kért minket, - „bármit csinálhattok, bárhol, bízom bennetek, csak maradjatok együtt” – 2 éves korunk óta nem láttuk, összeszorul a szívem, de ő érte és egymásért élnünk kell.
Szóval a külsőnk, ami nem sokkal tér el anyuétól, barna haj, gesztenyebarna szemek, fehér bőr – persze nem annyira, mint a vámpíroknak-, telt ajkak, és karcsú testalkat. Persze mint félvér szépek vagyunk, muszájból is, de anyu emberként is gyönyörű volt – most meg a legszebb a világon-, szóval tőle örököltük…
Elhomályosult a kép, látomásom van: „Két vega vámpír figyeli a húgomat, amint alszik az ágyában, itt a Cullen villában. Az egyik, mint egy mackó, izmos, magas és Liz megpillantása után kaján vigyor jelenik meg az arcán. A másik, aki gyönyörű volt, szintén magas, bár nem olyan izmos. Össze volt zavarodva és leblokkolva állt az ajtóban. A leírás szerint, tudom, hogy ismerem őket, –de honnan? - igen a Cullen család két tagja lehet, Emmett és Edward” Majd eltűnt a kép, ismét a folyosón álltam, és gyorsan elindultam a húgom szobája felé.
(Valami ilyesmi volt a látomásban, Emmett mosolya :szerk:))
-Liz kelj fel a merengésből! – szólítottam meg, a hangomra összerezzent.
-Mi történt? - kérdezte.
-Volt egy látomásom… - de nem tudtam kimondani, az agyamba üzentem neki, mutattam a képet, de nem olvasott a gondolataimban.
-Igen, előfordul. De mi? – kíváncsiskodott.
-A Cullen család… - nyögtem ki nehezen, de belekötött.
-Mi van a Cullen családdal? – kezdett kiakadni.
-Visszaköltöznek Forksba… - fejeztem be végre a mondatot.
-Ide? Most mi csinálunk? El kell tűnünk innen… - pattant fel
-Nyugi –öleltem meg-. Nem kell elmennünk, tudod a Cullen családban szerintem megbízhatunk, anyu is csak jókat mesélt róluk, megbízhatunk bennük.
-Megbízhatunk bennük? Anyu nem ezt csinálta? És mi lett vele? Elhagyták, mint eb a … Nagyon jól tudod, hogy nem csak nekünk veszélyes, hanem nekik is… - akadt ki, de a végére lenyugodott.
-De boldogok lehetünk, – öleltem meg ismét, de most szorosan –lehet egy családunk. Mindig ezt akartuk, erre vágyunk ötven éve, anyu nélkül igaz, nekem is hiányzik, de ő is azt akarná, szerette Alicet, Esmét, Carlislet,Emmettet és még Jaspert és Roset is…
-És Edwardot… De mit csinálsz ha Edward egy feleséggel jelenik meg? Neked nem fájna, hogy ott anyunak kéne állnia? – kérdezett vissza, meggyötört hanggal. Ő mindig előrébb járt, mint én, Ő mindig felelősség tudatosabb volt. Én mindig inkább a szórakozott, bolond fele voltam a kettősünknek. Pedig én vagyok az idősebb – ha csak pár másodperccel is-.
-Nincs semmilyen vámpírnő, lehetetlen… Sőt lehet anyu is megtalálta a párját…- tudtam, minden szava igaz, de reménykedtem.
-Lehet, de akkor is. Nem tudom – hallgatott el. – Hogy fognak fogadni minket? – nézett kétségbe esve.
-Kicsit meg fognak lepődni, de szeretni fognak minket – nem láttam még, de ezt kellett mondanom és ebben bíztam.
-Oké, maradunk. És itt várjuk majd őket egy kis csapolt vérrel? Mit fognak kezdeni velünk? – kérdezte, de inkább csak önmagától.
-Nyugi, minden rendben lesz – nyomtam egy puszit az arcára –most meg vásárolni megyünk – jelentettem ki.
-Most? – kérdezett vissza, mint aki rosszul hall, pedig ez lehetetlen.
-Igen, nincs itthon semmi kaja, és ruhát is kell vennünk. Vegyél fel valami sexit – kacsintottam rá, majd kimentem a szobájából és a gardróbomhoz siettem. Már elhatároztam, hogy kényelmes, sexi, divatos és persze nem túl kihívó darabot választok. Egy feszes farmer csőnaci, vajszínű, csillogós hosszú trikó és egy barna mellény, hozzá pedig egy fekete magas sarkú mellett döntöttem. Liz is hasonlót választott, csak ő komolyabbat, elegánsabbat. Gyorsan letusoltam, a hajamat kivasaltam, betupíroztam, gyorsan kihúztam még a szemem, plusz kis szájfény és kész is voltam.

Liz szerelése

Nessi összeállítása

Majd elővettem egy barna táskát magamnak, és egy feketét a húgomnak és lent vártam a lépcsőnél, közbe elővettem a kocsi kulcsot és átpakoltam a táskámba.
-Mindig én szoktam a gyorsabb lenni – kacagott. – Ellested a titkom – mosolygott rám.
-Van ilyen – kacagtam.
Gyorsan beültünk az egyik méregdrága kocsinkba – mivel kettő volt, ez volt a „vásárlós szépség”, mivel ennek elfértünk a csomagtartójában -, ami egy BMW x6. Imádtam ezt a kocsit.
Irány Port Angeles.
-Előszőr a ruhák, majd ékszerek és cipők, utána meg a kaja. – mondtam a tervet a húgomnak. - Jó lesz? – mosolyogtam angyalian rá.
-Persze, fantasztikus – néha úgy imádok vásárolni, nem vagyok az a „shoppingolni járunk hetente 4x mert amúgy lecsúszunk a trendről” filing, de azért néha élvezem, főleg,ha együtt jövünk.
-Mikor jönnek a Cullenék? - kíváncsiskodott Liz, és láttam a szemén, hogy fél, de rettenetesen boldog és izgatott is egyben, aminek nagyon örültem.
-Már elindultak, Vancouverból jönnek, de még valahol megállnak, szóval 3 nap – mondtam.
-Uhh – elküldtem neki a képet gondolatban, azaz a jövőt. – Ő lenne Edward Cullen? Van anyunak ízlése, nem rossz pasi – kacagott.
-Az tuti. Véletlenül nincs egy öccse vagy unokatestvére? – mosolyogtam.
-Nem is egy, kettő kell – nevettünk a kocsiban.
-Mit fognak szólni? Nem tudod biztosan ugye? – nem tudtam neki füllenteni, a francba –Nem vettem be – mosolygott rám.
-Igazából nem tudom, csak ez a kép van, semmi más. Nem tudnak róla, hogy itt vagyunk, szóval nem látom a lépéseiket.
-Aham. De a legrosszabb az lehet, hogy elküldenek minket innen, szóval próba szerencse – nyugtatott meg.
-Igazad van – mosolyogtam, és teljesen igaza volt, rosszul nem jöhetünk ki az egészből.
-Tudom, hogy rengeteget beszéltünk már róluk, de te kire vagy kíváncsi, szerinted milyenek? – kérdezett kíváncsian.
-Hát Edwardra vagyok a legkíváncsibb, de mégsem, vagyis egyik pillanatban arra vágyok, hogy ismerjem meg, a másikban arra, hogy ne is találkozzak vele. Szintén ez van Aliceccel, de ez anyu miatt van, őket szerette a legjobban és bennük csalódott a legnagyobbat.
-Értelek, sosem gondoltad, hogy Edward még szereti anyut valamilyen csoda folytán? Például elhagyta, de tudja, hogy hibát követett el… Mi van, ha nem azért hagyta el, mert kiszeretett belőle, mi van, ha azért, hogy védje a vámpírok világától? – gondolkodott Liz hangosan.
-Pont Jasper támadása után hagyta el. Lehet, hogy szereti még mindig?– sipítottam fel.
-Lehet. De ne éld bele magad, lehet, egy feleséggel jelenik meg… - mosolygott, de komolyság csengett a hangjában.
-Liz! Lehet, hogy szereti! - kacagtam fel, istenem ez..ez.. fantasztikus.
-Igen, de figyelj a közlekedésre, mi túléljük, de az emberek nem – mosolygott rám.
-Oké, oké – kacagtam..
Majd öt perc múlva már a plázában voltunk, és mentünk be az első kiszemelt üzlete. Majd a következőbe és a következőbe, 23 ruhaszalonban, 8 cipőboltban, 12 ékszer-kiegészitős boltban voltunk. Nagyon csini ruhákat vettünk, rengeteg nacit, szoknyát, színes pólókat, trikókat, ingeket, és pár egyberuhát. Nem úgy vettük, hogy ez nekem az neked, úgyis jó mindkettőnknek – egy gardróbunk volt, mivel egy mérettünk volt mindenből és mindenen osztoztunk –. Pár magas sarkút, jó pár tornacsukát, pár edzsőcipőt. Rengeteg nyakláncot, karkötőt, csatot. Mivel mániákusan gyűjtjük a kiegészítőket – főleg a fülbevalókat-.
Mindig ennyit vásárolunk? Igen, havonta egyszer jövünk, de akkor vásárolunk. Miből? Pár éven keresztül dolgoztunk, a részvények változását elég jól tudom, és amúgy nem ment mindig ilyen jól. Kiskorunkban, még nem tudtunk ilyeneket csinálni, akkor volt, hogy turkálni jártunk - kicsit szánalmasan hangzik, de nagyon jó buli volt. Személy szerint jobban szerettem, mint plázázni-.
Majd gyorsan beültünk egy kis kínai kajára az egyik étteremben, és mentünk tovább az egyik nagyobb hipermárketbe, hiába, nekünk kaja is kell, nem is kevés…
Egy óra alatt végeztünk itt is, gyorsan beugrottunk egy drogériába és pattantunk is be a kocsiba, indultunk haza.
Fárasztó napunk volt, rengeteged bolondoztunk a drága húgicámmal, kicsit pasiztunk, vagyis szemeztünk pár sráccal, kacarásztunk mindenen, például azon, hogy mindenki, hogy csodál minket, mint a világ 8.- 9. csodája sétálgatna köztük. Lehet, azok vagyunk, nem sok félvér mászkál köztetek.