ébredés -Tizennegyedik fejezet

Három vámpír egy éjszaka alatt

-Szia – mosolygott rám. Kissé ledermedve álltam, nem rá számítottam.
-A szemed aranybarma, de múltkor…
-Próbálok vega életmódra áttérni – mosolygott zavartan.
-Gyere be – nyitottam ki az ajtót és bevezettem a nappaliba.
-Tudsz valamit Belláról? Ő adta a levelet? Jól van? – zúdítottam rá a kérdéseimet.
-Nyugi, nyugi. Tudok. Igen. Igen – mosolygott rám.
-Mesélj! – ültem le, és várakozóan néztem rá.
-Bella jól van, aránylag. Voltera unalmas, utálja amit csinál, utál ölni, de egyre erősebb, lassan legyőzheti az egész Volturit. Rengeteg képessége van, és mind különleges. Egy új prozsekten dolgozik, az újszülötteket, nomádokat, a Volturi katonákat vegává formálja. A részleteket nem tudom, de vannak tervei, hiányoztok neki, szeret titeket – mesélte mosolyogva, de a hangja komoly volt.
-Megváltoztatja, felforgatja a világunkat.. – kacagtam. Új prozsekt? Vega életmódra szoktat?– De te kije vagy, vagy hogy kerülsz ide, hiszen ez az egész titok? - hiszen, nem tudhatja senki sem.
-Anyukád választott át, amúgy meghaltam volna. Ez egy erős kapocs kettőnk között, a húgomként szeretem őt – mosolygott. – Csodálatos vámpír. És azért tudom a titkot, mivel nekem önti ki a szívét, és van egy új képessége. Vagyis minden nap van újabb, de ez számunkra hasznos. Eltud titkolni dolgokat Aro elől. Azaz, ha én most érintkezem Aroval, nem tud rólatok.
-Ez szuper. És-és ki fog jutni? - kérdeztem meg a számomra talán legfontosabb kérdést.
-Biztos, lehet még évek, de ki fog. Lehet újra építi a világunkat és csak utána – magyarázott.
-És most híreket viszel rólunk? Vagy csak levelét szállítod? – motyogtam.
-Elvileg mindkettő, de úgy volt nem érintkezem veletek, de a Cullenékkel látom nem valami jó a kapcsolatotok. Találkoztam velük is, szerintem kedvesek. Próbálj megbékélni velük, hiszen Bella nem ezt akarná – nézett rám apai szigorral.
-Igaz, csak nem egyszerű – Bella nem ezt akarná. Vízhangzott a mondat a fejemben.
-A múltkoriért pedig ne haragudj Edwardra, hiszen Tanya vagyis az a nő, letámadta. Edward nem szereti azt a szőkeséget – mondta komolyan.
-Ezt honnan tudod? Biztos? – kérdeztem kíváncsian.
-Megfigyeltem őket, bár nem tudom miért – mosolygott. – Kezdem megérteni Bellát, irtó kedvesek. Egy nagy család, de mintha hiányozna valaki, és lehet ez Bella. Valamilyen szinten ti is tudjátok őket kárpótolni.
-Még nekünk kéne kárpotólnunk őket? Lehetne normális életünk, lehetne Edward az apánk, lehetne egy boldog csalásunk. A rohadt életbe, lehetne egy anyánk! – ordítottam.
-Sss – ölelt meg, olyan volt mint egy apa, testvér átmenet. Akire felnézhettem, mégis megértett. Anyu bízott ebben a vámpírban, akkor én miért ne?
-Én megértelek, de a múlton már nem tudsz változtatni, de a jövőn még igen. Bella szereti Edwardot, és szerintem Edward is őt. Nem tudom, hogy miért hagyta el őt, de Edward a maga módján jó vámpír. Bella bízott benne annó, és anyukád jó emberismerő – magyarázta, és teljesen igaza volt, anyu nem ezt akarná, a jövőnk kovácsa vagyunk. Csendben ültem és gondolkodtam. – És kihallgattam egy beszélgetést, vagyis többet, de ez nagyon fontos volt. Jasper és Alice között zajlott – majd megfogta a kezem és a beszélgetésre gondolt, az ablak mellől egy fáról figyelte a párost. Miközben Alice mesélt, Jasper ölében ült, aki nyugtatólag simogatta a hátát.
-Nem lett volna szabad, elengedni őket. Nem lett volna szabad, hagyni, hogy elhagyja Bellát. Egy részem Bellánál maradt, hiszen ő volt a legjobb barátnőm. A családban utánad állt legközelebb a szívemhez– zokogott Alice, persze könnyek nélkül.
-Én tehetek az egészről, ha nem támadok rá – fulladt el Jasper hangja.
-Nem a te hibád. Csak tudnám, hogy boldog és Edward elérte, amit akart, boldog volt, voltak gyerekei, férje és megöregedett.
-Nem gondolod, hogy valami köze van Elizabethez és Resemeehez? Hiszen úgyan úgy néznek ki, és a mozdulataik, a hangjuk, de még a vérük is…
-De mi? És hogy derítsük ki?
-És ha ők a lányai?! – suttogta feszülten Jasper. – 51 éve hagytuk el Bellát, simán lehet…
-De kitől vannak? És Bella egy Volturi lett? - sipított fel Alice.
-Nem tudom – bámult maga elé Jazz.
Majd megszakad a kép, ismét a nappaliban voltam.
-Most mi lesz? Mit tegyek? – kérdeztem a fiút, a vámpírt, aki mindent tudod rólam, az összes titkunkat én pedig még a nevét sem.
-Nem tudom, de érzem jól fogsz dönteni – mosolygott barátságosan rám.
-Köszi – ezzel aztán sokat segített.
-Lassan indulok vissza, Olaszországba. Mit üzensz Bellának?
-Öhm, Nessi szerelmes, bevésődött egy farkasba, Victoriával élünk, aki pszihológus lett. Nagyon hiányzik, szeretjük és várjuk mihamarabb. A magunk módján boldogok vagyunk, minden rendben – hadartam el a legfontosabbakat.
-Oké, akkor indulok is. Vigyázzatok magatokra, majd még meglátogatlak titeket – megölelt és már ott sem volt. Eltűnt a fák között.
Csak az ajtóban álltam és bámultam a vámpír után. Majd egyszer csak a nővérem bukkant fel a másik irányból.
-Szia. Hát te meg? – mosolygott rám. – Valami baj van? – kérdezte kíváncsian és ijedten.
-Itt volt, a vámpír - vettem egy nagy levegőt és kifújtam. – A postás.
-Mi? És mit mondott? - megmutattam Nessinek a beszélgetést. Kifújta a levegőt. – Anyu legalább rendben van – ölelt át szorosan. – De gyere mennyünk be, már tíz óra múlt.
-Én megyek lefekszem, a hűtőben a kaja – már indultam is fel a lépcsőn. Még a beszélgetés hatása alatt voltam. Ledőltem az ágyba ruhástul és a plafont bámultam, nem tudom mennyi idő telhetett el, mire elaludtam.
Éjszaka közepén egyszer csak felébredtem, és Alicet pillantottam meg az ablakomnál, amint engem figyel.
-Szia – mosolygott rám félénken.
-Szia – próbáltam barátságos lenni, hiszen anyu ezt akarná. – Hát te meg?
-Öhm, én csak erre jártam – motyogott. Erre járt, egy mosoly ült ki az arcomra.
-Uhum. Mingyárt beszélgetünk, csak most gyorsan lezuhanyozom – majd kiszaladtam a fürdőbe és vámpírgyorsasággal letusoltam. Már a szoba ajtajában állva figyeltem a lányt, aki az ablakomon bámult kifelé.
-Gyere – húztam az ágy felé és leültem, ő is követte a példámat, leült velem szembe az ágyra. – Miben segíthetek? – néztem rá mosolyogva. Bár már tudtam, hogy rájött. Csak nézett rám és gondolkodott. – Rájöttél? – kacagtam fel idegesen.
-Nagyon hasonlítasz rá, nem csak a külsőd – mosolygott. – Csak te valahogy keményebb vagy, te magabiztosabb vagy, mint ő. Tudod, én sajnálom ezt az egészet, nem szabadott volna hagynom, hogy Edward ezt tegye, hiszen Bella, volt a legjobb barátnőm, mi meg..
-Alice, állj! Sajnálom, hogy belekevertem anyu múltját ebbe az egészbe, de mostantól szeretném, ha ezt félre tennénk. Félretennénk, hogy elhagytátok, félretennénk, hogy mi az ő lányai vagyunk. Az a Bella, akit ismersz, meghalt, mikor elhagytátok. Ő már más, lehet a jövőben újra találkozik az utatok, de nincs megírva. Lehet, hogy Ő nem tudd megbocsátani nektek, de most csak mi vagyunk itt. Két lány, akik félig emberek félig vámpírok. Akiknek nincs anyukájuk, akik szeretnek élni, és nem félnek a jövőtől, hiszen tudják, hogy egymásnak lesznek, ha más el is hagyja őket.
-Értem – mosolygott rám és megölelt.
-Elizabeth Swan – nyújtottam neki mosolyogva kezet.
-Alice Cullen – mosolygott rám. – Holnap délután átjöttök hozzánk?
-Nem tudom – húztam el a szám szélét. – Tudod, Nessi bevésődött egy farkasba és dúl a szerelem, minden időnket a La Pushban töltjük, de én átugrok, ha gondolod – valahogy. Tettem hozzá gondolatban, hiszen mindkettő családom valamilyen szinten szeretem.
-Oké.
-De azért mesélsz róla – néztem a rá a legszebb nézésemmel. – Milyen volt emberként?
-Hát, eléggé béna volt – kacagott. – Stílusérzéke borzalmas. Állandóan farmerben és egyszerű pólókban járt, nagyon idegesített, mert rettentő jó alakja van. Nagyon szerette Charliet és Reneet. És persze Edwardot – mosolyogott. – Annyira illettek egymáshoz, tudod Edwardnak ő volt a világ és Bellának is Edward, de az én bolond bátyám… Ugorjuk át. Az egész család imádta, Rose kivételével – húzta el a száját.
Én csak mosolyogtam a hallottakon, olyan volt mintha vicc lenne. Hiszen a mi Bellánk – abban a két évben, míg vele voltunk. – magabiztos, gyönyörű, kedves, segítőkész és még sok más. De hogy béna? Vagy a stílus érzéke nem lenne jó?
-Mesélj te is! Mi lett vele miután elmentünk?
-Mi két évig éltünk csak vele. Az emlékeiből és a meséltekből, annyit tudunk, hogy tizenkilencedik szülinapja után egy nappal meghalt Charlie, ő pedig Londonba költözött- itt megálltam, hiszen nem tudtam, hogy elmondjam-e hogy utcalányvolt pár hónapig. Alice dermedten ült és nézett maga elé, arra jutottam tudnia kell a döntéseik következtét.
-Miután elmentetek, összetört, semmit sem csinált. Utált mindent, ami rátok emlékeztette, fájt neki, de kapaszkodott a fájdalomba, mert innen tudta, hogy léteztetek… Szóval, miután Londonba költözött, kikerült az utcára és utcalány lett.
-MI? Csak viccelsz! –állt fel és sétálni kezdett fel alá.
-Ilyennel nem viccelnék – mondtam, nyugodtságot színlelve. – És megerőszakolta egy vámpír, az apánk. Így lettünk mi.
-Uram atyám, mit tettem?! – fogta meg a fejét és letérdelt a földre. – Hiszen, borzalmas élete volt, pedig azt hittük boldog lesz. Mindig vonzotta a veszélyt, de ennyire?
-Alice – térdeltem le mellé. – Semmi baj – mosolyogtam bíztatóan rá. – Hiszen a múlton nem tudsz változtatni. Csak tudod az bánt, hogy Edward is lehetne az apám – az utolsó szónál első könnyem utat engedett magának.
-Én, én most haza megyek – állt fel, és kiugrott az ablakon.
-Alice, a múlt elmúlt – suttogtam utána, tudtam, úgyis halja.
Fél négy, már nem vagyok álmos és most nem is tudnék aludni, de mit csináljak?
Pénteken lesz Emma tizennyolcadik szülinapja, és szeretnék neki egy bulit rendezni, eljöhetnének Loráék, Embry mindenképp, és a többi farkas. Legalább tízen leszünk, nem akarok nagy bulit – vagyis sok embert. – csak azokat hívom meg, akik nekünk is számítanak. Kell legalább kettő torta, ajándékok és dekoráció. Milyen szín legyen?
A nagy gondolkozást egyszer csak a zár kattanása szakította meg, én pedig már szaladtam is le a lépcsőn. Vic az ajtóban állt, nagy pakkokkal.
-Szia – köszöntem neki.
-Szia. Neked nem aludni kéne? – mosolygott rám.
-De csak volt itt Alice és nem tudok aludni… - megfogtam a vállát és átküldtem neki a beszélgetésünk.
-Akkor szent a béke? – mosolygott.
-Igen. Asszem – kacagtam fel.
-Végre, reméltem ez lesz, de nem akartam beleszólni – pedig azt hittem, ő nem akarja.
-Amúgy miért van nálad ennyi cucc? – kérdeztem kíváncsian, miközben a doboz tartalmát fürkésztem.
-Felhívtak a Forksi kórházból, hogy megüresedett itt egy hely, szóval felmondtam és jövök ide.
-Wááó .Öhm Liz bevésődött egy farkasba… - Huu Elizabeth ezt jól tálaltad, fogtam magammal kezet .
-Mi? - tágultak ki a pupillái. – Nem hiszem el… - mosolyodott el. – Melyikbe?
-Jacob Black.
-Az a Jacob Black?
-Nem, ő az egyik leszármazottja.
-Szerencse – kuncogott. – De nekem be kell mutatkoznom, hiszen én vámpír vagyok.
-Minnél hamarabb – mosolyogtam. – és elkéne menned vadászni – néztem a szemébe.
-Igaz. Most megyek és bemutatkozom, jössz te is?
-Uhum, az egyikkel beszélnem kell, de ilyenkor nem alszanak?
-Páran járőröznek, vagyis régen szoktak – régen szoktak? Állj, honnan ismeri Vic a vérfarkasokat? Mire kinyögtem volna a kérdésem, Vic már ott sem volt.
Gyorsan felkaptam egy cipőt és egy pulcsit és már szaladtam is bolond vámpírunk után. Hamar utolértem, hiszen gyorsabb voltam, mint ő.

Hali. Itt a friss, szerintem hamar jött. Nem:O??:D
Elég zúzós napjaim vannak mostanában, és rosszkedvemben írok, szóval nektek ez csak jó hír:)
Nem biztos ilyen sűrűségel lesznek frissek, de rajta vagyok:)
Épp a másik törim pihen szóval, addig ezen vagyok, de a hangulatomtól függ melyik törit írom és egy harmadikon is gondolkodom, - ami nem Twilight téma-.
Na, de nem is húzom az időt.:) Komizni! Kérlek:D