Ébredés - Tizenkettedik fejezet

Újszülöttek, farkasok és a lányok

Lizz szemszöge
„-Hét nomád vámpír, északon – üzentem nővéremnek. – Felénk jönnek, védekező póz.
-Oké. – majd beállt a hátam mögé, és vártuk, hogy jöjjenek.
-10. 9. 8. 7. 6. 5. 4. 3. 2. 1. – és előttünk állt hét újszülött, nem is nomád. – Újszülöttek. Nagyon erősek, de nem nincs taktikájuk. Nem tudnak harcolni.
-Ki a vezető? Ki teremtette őket? – kérdezte nővérem. Mivel ő is tudta, hogy a vezetőt kel először kiiktatni.
-Nem tudom, csak azt, hogy a vérünk kell nekik. Nem tudják, hogy van bennünk vámpír is, szóval hírtelen kell támadnunk – elemeztem ki a támadóinkat.
-Értem - közben mindegyikük vizsgált minket, vörös szemük az éhségtől feketévé vált. Húsz év felett lehettek, öt férfi, két nő. Az egyik férfi megindult Nessi felé.
-A lábad használd… - mondtam nővéremnek, hiába, féltettem.
-Oké – majd egyszerre nekem indultak hárman. Egy nő, két férfi. Nem tudom, hogy hogyan csináltam, de mikor hozzám értek mind elrepült. Száz méterre az erdőben kötöttek ki.
Nessivel szétváltunk, ő egy férfivel „táncolt”, én meg kettővel akartam elbánni - akik meglepődve álltak mellettem-. Egymásnak rántottam őket, majd a felém futó –akiket az előbb az erdőbe száműztem- vámpíroknak rúgtam, szóval négyen repültek megint csak. Egy nő és egy férfi jött felém, - melyik, melyikre mennyek? -.
-Lizz, egyet elintéztem, de kell tűz. A nő az ennyim – majd hátulról neki ugrott.”
Én pedig a palinak, gyorsnak kellett lennem, megfogtam a kezét és elrúgtam, a két keze pedig nálam maradt. Gyorsan eldobtam, de már másik három állt körülöttem. Gyorsan megfogtam a nyakát és lerántottam a fejét – nagyon undorító volt, de az életemért, a nővérem életéért küzdöttem-. Gyorsan még a két kezét és mentem a következőre, Nessi nem bírt velük, az egyiknek a szája már a nyakánál volt, gyorsan odaszaladtam és lelöktem róla. Együtt szántottuk fel a füvet, gurultunk végig a réten.
Majd négy óriás farkas jelent meg előttem, nem tudtam mit csináljak, ezért inkább folytattam a harcot, táncolni kezdtünk, majd egy gyors mozdulattal elrúgtam őt is és visszaszaladtam Nessihez.
Két farkas jött utánam, ha jól észleltem kettő a vámpír után ment. Neki szaladtam egy támadónak és azt is elsodortam, a farkasok szintén egynek-egynek. Nessi segített nekem, gyorsan elintéztük a nőt, bár nem volt egyszerű, talán ő volt a legjobb harcos.
A farkasok még szenvedtek velük.
-Bal kézzel rosszul véd – kiáltotta Nessi oda - a második legnagyobb farkasnak, aki vörös volt,- és igaza is volt, ezt kihasználta a farkas és széttépte. Közben én ágakat szedtem össze és tüzet gyújtottam, gyorsan ráhordtam a darabokat. Két farkas már ebbe is segített.
Majd mikor végeztünk egymással szemben álltunk meg és Nessi fura mód szemezett az egyikkel.
-Köszönjük a segítséget, nélkületek nem tudom mi lett volna. Kérdezek pár dolgot, ha nem baj – mosolyodtam el. Erre csak bólintott a legnagyobbikuk, gondolom ő a falkavezér. – Oké. Kissé hülye kérdés lesz. Ti emberek vagytok? – erre csak bólintott. – Alakváltók? – megint csak bólintott. – Itt éltek Forks közelében? – megint csak bólintott. – Találkozhatnánk valahol, ahol emberek vagytok? – újabb bólintás. – Itt egy óra múlva? – újabb bólintás. – Oké, akkor ezt megbeszéltük – mosolyogtam. - Nessi, gyere már, egy óra múlva láthatod – suttogtam a fülébe. Erre a farkasok elkezdtek kacagni, vagy valami ilyesmit. – Addig is, sziasztok – intettem nekik, kissé sután, miközben Nessit magam után húztam.
-Jól vagy? – kérdeztem. Nem szólt csak szaladt mosolyogva. – Renesmee! Jól vagy? – emeltem fel a hangom.
-Nincs semmi bajom – mondta, vagyis énekelte.
-De a világ legnagyobb baja, te szerelmes vagy – mosolyogtam.
-Lizz! – sikított fel – Ömlik a vér a fejedből! – nézett rám ijedten.
-Mi? – majd hozzányúltam és tényleg tiszta vér volt. – Nyugi, semmi bajom, nem is érzem – mosolyogtam, uh pedig rohadtul fáj. – Most pedig vadászunk gyorsan, haza megyünk rendbe szedjük magunkat és jövünk vissza.
Így is lett, Nessivel nem is lehetett beszélni szárnyalt, vagy mi? Ez lenne a szerelem? Épp lekezeltem a fejem, és bekötöttem a kezemen a sebet.
-Lizz!- sikított kétségbe esve. Szörnyen megijedtem és rohantam is a gardróbba. – Mit vegyek fel?
-Jajj, majd frászt kaptam… - fújtam ki a levegőt. - Hát valami kényelmeset..
-De ott lesz Ő is – motyogott zavarodottan.
-Én akkor is csak egyszerűt vennék fel, nem egy pláza cica vagy, szóval egyszerűen nézz ki, valami sportossal talán – elkezdtem kutatni a gardróbban. – Megvan, ez nem annyira sportos, sexi és még kényelmes is –nyújtottam neki át az összeállítást.



-Köszi – ugrott a nyakamba – mi lenne velem nélküled? - nézett rám, mosolyogva, olyan boldog volt.
-Öltözz – mosolyogtam. Magamnak is kerestem valamit, gyorsan felkaptam, megfésültem a hajam és indultam le a lépcsőn. Rá tíz percre jött Nessi is.



-Nyugi, gyönyörű vagy – nyugtattam meg.
-Hmm. Te sem panaszkodhatsz – kacagott idegesen. És mér szaladtunk is.
Mikor odaértünk négy indián fiú várt minket, mindegyiknek rövid haja volt, magasak voltak, izmos felsőtesttel – mivel csak egy rövidnadrág volt rajtuk –és egy tetkóval a jobb kezükön. Kifejezetten helyesek voltak.
-Sziasztok. Ti lennétek a.? – kérdeztem mosolyogva.
-Sziasztok, igen mi. Ti pedig? – kérdezte a legmagasabb mosolyogva.
-Renesmee - mutattam a nővéremre, aki ismét sokkos állapotban volt, attól a sráctól. – Elizabeth Swan.
-Swan? – szólt az, aki Nessivel szemezett.
-Bella Swan rokonai vagytok? – kérdezte a legmagasabb ismét.
-Öhm igen. A lányai vagyunk – feleltem. Nem tudom miért? Titkolni kéne, de velük olyan más volt… olyan mintha ezer éve ismerném őket és megbízhatnék bennük.
-De az hogy? – kérdezte kíváncsian az egyikük.
-Félvérek vagyunk, félig ember- félig vámpír. Anyunk ember volt mikor megszülettünk, az apánk meg vámpír. De már anyu is vámpír.
-És hol van? – kérdezte a magas srác.
-Volturinál katona, de kérlek erről senkinek semmit. Senki sem tudja. Ti ismertétek? – néztem kíváncsian a fiúkra. Hihetetlen szitu lenne, hiszen 50 éve élt itt.
-Én igen – szólt a magas srác ismét – vámpírcsaj – nevetett.
-Miért nem Cullenek vagytok? Miért maradtatok Swan? – kíváncsiskodott, elgondolkodva.
-Anyut elhagyták, aztán Londonban egy másik vámpír csinálta fel. Semmi közünk a Cullen családhoz – mondtam. Kissé idegesen, és ez a hangomon is hallható volt.
-Gyertek le a rezervátumba, mi ott élünk – mondta egyik fiatalabbnak tűnő fiú. Próbálta oldani a feszültséget.
-Oké – közben húztam a nővérem.
Tíz perc múlva lent is voltunk a rezervátumban.
-Titeket hogy hívnak? – kérdeztem mosolyogva.
-Én vagyok Seth Clearwater – mondta a magas, akivel eddig beszéltem, körülbelül húsz évesnek nézett ki. Végig mosolygott és nagyon barátságosnak tűnt.
-Sam Uley – mosolygott rám, ő fiatalabbnak tűnt, olyan tizenhatnak.
-Embry Gordon - mosolygott egy fiatal srác, ő is tizenhatnak nézett ki. – Ő pedig Jacob Black.
-Oké – mosolyogtam. – Nessi meny már oda – löktem egy kicsit nővéremen. - Sétáljatok egyet a parton vagy valami – ők szót is fogadtak és elindultak. – Szóval – mosolyogtam a fiúkra. – Meséljetek egy picit a farkasokról.
-Okés, hát mi alakváltók vagyunk, azaz emberek és farkasok. Farkasként haljuk egymás gondolatait, azért vagyunk, hogy a vámpírokat kinyírjuk, de a vegákat nem bántjuk, körülbelül ennyi. Ti, hogy tudtatok kicsinálni négy újszülöttet? –vigyorgott rám, a vakító fogkrém reklámba illő fogsorával.
-Jól harcolunk, vannak képességeink is – mondtam, nem tudom mi ütött belém, hogy mindent elmondtam nekik, de úgy éreztem valakinek el kell mondanom és bennük megbízhatok. Vagyis ezt mondogattam magamba, de ki tudja..lehet nem kéne…
-Képesség? – kérdezett kíváncsian vissza Embry.
-Sok vámpírnak van, nekünk több is. Van egy pajzsom, azaz az agyamon, érintésre látom a gondolataid, és a múltad. Nessinek is pajzs, érintésre tud képeket küldeni, és látja a jövőd, de ez folyamatosan változik.
-Váó. És a húgod bevésődött Jacobba – kacagott Embry.
-Bevésődött? Ez valami farkasos dolog? – kérdeztem meglepetten.
-Igen, azt jelent, hogy szerelmes vagy annál több, ő neki a világ és nélküle semmit sem ér az élete – magyarázta Seth. Elrévedve kissé, szóval ő is be van vésődve. Következtettem ki.
-Az szép.. – mosolyogtam. – Mi lesz velem? – suttogtam. Megijedtem, hiszen eddig ketten voltunk, nekem ő, neki én voltam a legfontosabb, de egy szerelem… Nem, nem és nem. Nem lehetek féltékeny.
-Ide bármikor jöhetsz - ölelt meg barátságosan Embry. Kissé megnyugtatott.
-Oké, köszi – mosolyogtam, olyan felszabadultnak éreztem magam, olyan volt, mintha gyerek lennék. Pedig sosem voltam az, egy mosoly, egy baráti ölelés és elfelejtem a problémáim vagy legalábbis háttérbe szorítom, és élvezem az életet.
Késő estig a rezervátumban maradtunk, a legfontosabb dolgokat elmeséltem nekik – például anyuról, és hogy hol éltünk eddig-. Nessiék órákig csak sétáltak, vagy … nem is tudom. Nem vagyok valami felvilágosult ezen a téren. A nagybetűs szerelem.
Egyszer csak, kézen fogva megjelentek… Hmm. Pont most gondoltam rájuk.
-Fiatalok – kacagtam fel. – Végre megtiszteltek minket a társoságotokkal… Amúgy Lizz vagyok – öleltem meg Jacobot.
-Jacob – mosolygott rám, nagyon szimpi srác volt, ha ránéztél jó kedved lett, olyan pozitív kisugárzása volt, és emellett nagyon helyes. Pont a húgomhoz illet.
-Van egy rossz hírem, haza kéne mennünk. Nessi holnap suli és fiúk nektek sem ártana pihenni.
-Igazad van – ásított Embry. – Mindjárt elalszok – majd megpusziltam a fiúkat és indultam haza, utánam pár percre jött Nessi is.
-Jó pasi – mosolyogtam. Kicsit zavarba voltam, vagy valami ilyesmi, hiszen sosem volt még komoly barátunk és Nessinek, most Ő a világ közepe. Örökre.
-Váá. Olyan csodálatos, a mosolya, a hangja, az illata …isteni ez a srác.. – áradozott Nessi.
-Fülig belezúgtál, azaz vésődtél… - kacagtam. Bár talán még mindig egy kicsit féltékeny voltam, és magányos, de ez szociális probléma. A nővérem boldogsága a legfőbb. Már haza is értünk. –Most pedig zuhany, ugrás az ágyba! Ne álmodozz túl sokat, holnap hétkor keltelek.. – nyomtam egy puszit a homlokára és benyomtam a fürdőszobába. Gyorsan letusoltam, majd elkezdtem rajzolni. Nem tudtam aludni…Rajzolás közben annyi dolog járt a fejemben, az elmúlt két hétben felfordult az a amúgy is bonyolult életem, de Nessi boldog és ez a lényeg. Bárcsak itt lenne anyu is, nem kéne más csak, hogy megöleljen… Nem kéne semmit mondania, csak hallgatnia, de nincs itt. Nagyon messze van… Meg kerestem a levelét és elolvastam többször is.
Milyen pocsék lehet neki, megpróbál beszélni Aroval, remélem, elér valamit és eljöhet. Vigyázzunk magunkra és egymásra, ezen vagyok már évek óta, de nem tudom mikor lépek jót és mikor rosszat, nehéz dönteni… De most már itt vannak a fiúk és én bízok bennük, olyan mint egy második család. Egy új család. Cullenék pedig hol vannak? Lehet nem kéne hibáztatnom őket, hiszen anyu is felkereshette volna őket. Ellenünk nem tettek semmit… és elnyomott az álom.

Sziasztok. Sajnálom, hogy csak most van rész. Nem mentegetőzöm:D
Én személy szerint szeretem ezt a részt.:)
Komikért esedezem:)
39 rendszeres olvasó?? Jáj, olyan boldog vagyok:D Szeretlek titeket. Szeretetem jeléül, holnapra tervezek egy újabb részt:D Nem 100%, de lehet:P