Ébredés - Tienkettedik fejezet (más szemszög)

Nessi szemszöge
Az újszülöttekkel harcoltunk, mikor megpillantottam, néhány extra nagy farkast. A második legnagyobbon, aki vörös volt, megakadt rajta a szemem. Vajon milyen lehet hozzáérni a bundájához? Mikor felém fordult a nagy dulakodásban, tekintetünk találkozott, és mintha elvágták volna világot. És egy új szebb, gyönyörű világot kaptam volna, amiben Ő - egy farkas- volta legfontosabb. A nővérem mellé bekerült a szívembe, új lény társult, akik nélkül nem tudnék élni. A szívem majd kiugrott a helyéről, ahogy szemét vizsgáltam. És az örvénylő sötétbarna szemek, sok mindent elárultak. Értetlenséget, féltést, izgatottságot, boldogságot és mérhetetlen sok szerelmet. Szerelem? Ez lenne a szerelem? Mikor Ő a legfontosabb és Ő áll minden központjában, ha Ő nincs, akkor nincs rendszer, nincs élet, és főleg nem boldogság.
Majd neki esett egy vámpírnak, úgy féltettem, pedig még nem is ismertem, de tudtam, hogy nem élném túl, ha baja esne. Harcukat figyeltem, hátha tudok valami segítséget nyújtani és észre vettem a vámpír gyenge pontját.
-Bal kézzel rosszul véd – tanácsom kihasználva végzett a vámpírral, majd újra egymás szemében mélyültünk el, hiszen annyira gyönyörű volt.
Liz valami beszélgetésbe kezdett, amire próbáltam oda figyelni, hátha valami infót megkapok szívem választottjáról, aki egy farkas ez abszurd.
-Ti emberek vagytok? –kérdezte húgom, erre csak bólintott a falkavezér. – Alakváltók? – megint csak bólintott. – Itt éltek Forks közelében? – ismét bólintott. – Találkozhatnánk valahol, ahol emberek vagytok? – újabb bólintás. – Itt egy óra múlva? – Emberek? Egy óra múlva láthatom, de hiszen én nem tudok tőle elszakadni. Majd szomorúan rá tekintettem, de a húgocskám karon ragadott és húzott maga után.
Felvoltam töltődve, hisz ez a szerelem, de melyik ruhám vegyem fel, hiszen nem állíthatok csak úgy oda. Agyaltam, miközben szaladtunk haza felé.
-Renesmee! Jól vagy? – emelte fel Liz mellettem a hangját, de én csak szökdécselve szaladtam tovább.
-Nincs semmi bajom – mondtam, miközben arra a két csodálatos barna szempárra gondoltam.
-De a világ legnagyobb baja, te szerelmes vagy – mosolygott, halottam a hangján, még mindig csak a két gyönyörű szem lebegett előttem, majd felé néztem és megláttam, hogy ömlik a fejéből a vér, a homloka felszakadt.
-Liz! – sikítottam fel – Ömlik a vér a fejedből! – nagyon megijedtem. Egy fiú miatt nem hanyagolhatom el Lizt, hiszen Ő nevelt fel. És már most nem figyelek rá.
-Mi? – majd megfogta a fejét és rájött. - Nyugi, semmi bajom, nem is érzem. Most pedig vadászunk gyorsan, haza megyünk rendbe szedjük magunkat és jövünk vissza – mosolygott rám biztatóan.
*otthon, gardróbban*
Mit vegyek fel. Ezt – húztam ki egy ruhát – nem ez túl komoly. Vagy ezt – húztam ki egy másikat – ez túl rózsaszín. Vagy ezt – hoztam ki a harmadikat –nem ez túl kivágott. Már tíz perce húzogattam ki a ruhákat, de nem tudtam dönteni. Az első benyomás a legfontosabb, vagy is ez már a második, de mégis. Hiszen ott lesz ő, és mit vegyek fel?!?
-Liz!- sikítottam fel kétségbe esve. Liz már ott is volt. – Mit vegyek fel?
-Jajj, majd frászt kaptam… - fújta ki a levegőt. - Hát valami kényelmeset..
-De ott lesz Ő is – motyogtam zavarodottan.
-Én akkor is csak egyszerűt vennék fel, nem egy pláza cica vagy, szóval egyszerűen nézz ki, valami sportossal talán – elkezdtem kutatni a gardróbban. – Megvan, ez nem annyira sportos, sexi és még kényelmes is –nyújtotta át az összeállítást. És szuper volt, laza,pont mint én.



-Köszi – ugrottam a nyakába – mi lenne velem nélküled? - nézetem rá, mosolyogva, olyan boldog voltam.
-Öltözz – mosolyogott.
Már szaladtam is készülődni, gyorsan felkaptam a ruhát, majd a tükörbe nézegettem magam. Hogy csináljam a hajam? Egyszerűen engedjem le, vagy kössem fel? Majd arra jutottam egy lófarokba kötöm, enyhe sminket dobtam az arcomra, már indultam is lefelé.
Persze Liz már lent várt, ő is egyszerűen öltözött fel.
-Nyugi, gyönyörű vagy – nyugtatott meg nővérem, és mosolygott.
-Hmm. Te sem panaszkodhatsz – kacagtam fel idegesen.
Mikor odaértünk négy indián fiú várt minket, mindegyiknek rövid haja volt, magasak voltak, izmos felsőtesttel – mivel csak egy rövidnadrág volt rajtuk –és egy tetkóval a jobb kezükön. Kifejezetten helyesek voltak. És a negyediken megakadt a szemem, tudtam, hogy Ő az. A szeme elárulta. Ő is engem fürkészett, végignézett rajtam, majd a szemembe nézett és nem tudtam elszakadni tőle.
-Sziasztok. Ti lennétek a.? – kérdezte mellettem a nővérem, de úgy éreztem mintha több kilométerre tőlem folyna a beszélgetés, úgy éreztem csak Ő van és senki más.
-Sziasztok, igen mi. Ti pedig? – kérdezte a legmagasabb srác mosolyogva.
-Renesmee – mutatott rám. – Elizabeth Swan.
-Swan? – szólt Ő.
-Bella Swan rokonai vagytok? – kérdezte a legmagasabb ismét.
-Öhm igen. A lányai vagyunk – felelte a húgom. Kicsit meglepődtem, hogy elmondta nekik hiszen a Cullenek meg nem, bár Neki biztos elmondtam volna, akkor meg. De Liz miért?
-De az hogy? – kérdezte kíváncsian az egyikük.
-Félvérek vagyunk, félig ember- félig vámpír. Anyunk ember volt mikor megszülettünk, az apánk meg vámpír. De már anyu is vámpír.
-És hol van? – kérdezte a magas srác.
-Volturinál katona, de kérlek erről senkinek semmit. Senki sem tudja. Ti ismertétek? – nézett kíváncsian a fiúkra. Hogy ismerhetnék, maximum a nagyszüleik.
-Én igen – szólt a magas srác ismét – vámpírcsaj – nevetett. De az hogy? Ez a srác maximum huszonötnek nézett ki.
-Miért nem Cullenek vagytok? Miért maradtatok Swan? – kíváncsiskodott, elgondolkodva.
-Anyut elhagyták, aztán Londonban egy másik vámpír csinálta fel. Semmi közünk a Cullen családhoz – mondta Liz, kissé idegesen.
-Gyertek le a rezervátumba, mi ott élünk – mondta egyik fiatalabbnak tűnő fiú, de én megint csak a fiú szemeit fürkésztem.
-Oké – húzott maga után Liz.
Tíz perc múlva lent is voltunk a rezervátumban.
-Titeket hogy hívnak? – kérdezte nővérem mosolyogva.
-Én vagyok Seth Clearwater – mondta a magas.
-Sam Uley.
-Embry Gordon. Ő pedig Jacob Black – Jacob Black? Milyen gyönyörű név…
- Nessi meny már oda – lökött rajtam egyet Liz Jacob irányába. - Sétáljatok egyet a parton vagy valami –mi pedig szótlanul elindultunk. Mellettem jött nagyon szorosan, majd a kezét nyújtotta, hogy fogjam meg. Én pedig kétségesen belecsusszantattam a kezem a hatalmas tenyerébe. Ő pedig összekulcsolta ujjanikat nézte, nem tudtam mit kéne mondanom. Már a parton sétáltunk egy ideje, csendben. Nem zavart a csend, csak rengeteg kérdésem volt, és nem tudtam melyikkel kezdjem. Már a jelenlététől, hogy foghatom a kezét megnyugodtam valamelyest és rettentő boldog voltam. Majd odahúzott egy farönkhöz, leültünk, egymással szemben. Majd megköszörülte a torkát.
-Szóval.. Jacob vagyok – mosolygott, de láttam, hogy ideges is. Én pedig rátettem e kezem a kezére.
-Nessi – mosolyogtam
-Te vagy a bevésődésem – motyogta és lesütötte a szemét.
-Mi? – kérdeztem vissza. - Ez valami farkad dolog?
-Igen – motyogta.
-És te ezt sajnálod? Vagy nem engem akartál vagy most mi van? – kezdtem hisztérikusan beszélni.
-Nem, nem dehogy is. Én egyáltalán nem bánnom, csak te… Te nem? – nézett rám szomorúan.
-Miért bánnám? - mosolyogtam. Közelebb húzódtam és egy puszit nyomtam az arcára. Kissé meglepődött, majd egy vakító mosollyal ajándékozott meg. – De te öregszel nem? Én pedig nem…
-Ha akarom, akkor nem – mosolygott, majd ölébe vont. – Ha néha átváltozom akkor nem öregszem.
-Ez szuper –kacagtam fel. Akkor semmi sem választhat el minket egymástól. – Igazából, hány éves vagy? – néztem fel arcára.
-Tizenkilenc. Te?
-Ötven.
-Hmm. Ahhoz képest jól nézel ki – kuncogott.
-Ahhoz képest?!
-Mindenhogy gyönyörű vagy. Te vagy a világon a legszebb.
-Azért – kuncogtam.
-Mesélj magadról – törte el az egyik hajfürtömet arcomból. Olyan bódító illata volt, nem tudtam mihez hasonlítani. Talán az eső és az erdő illata keveredett a napsütéssel. Kicsit furán hangzik, de ezek álltak a legközelebb az igazsághoz.
-Hát azt már tudod, hogy mi vagyok és Lizről és Belláról is – erre csak bólintott. – Az apámat nem ismerem, egy vámpír, Victoria segít nekünk. Ő is egy vámpír.
-Ez biztonságos? – húzta össze a homlokát, és láttam a szemén, hogy féltett.
-Nyugi, félig vámpír vagyok. És tudok harcolni is, amúgy is Victoria sosem bántana.
-Oké - egyezett bele. - Már láttalak harcolni, de azért féltelek…
-Nem kell – hunytam le a szemem. – Inkább mesélj magadról.
-Van egy húgom, és egy öcsém. Az apukám két éve halt meg. Kicsit én vagyok a főnök otthon, persze csak anyukám után – mosolygott.
-Sajnálom apukádat – fogtam meg a kezét. – Anyukád tud erről a farkas dologról?
-Igen, de egy generáció kimarad. Azaz apu nem volt farkas – mesélte.
-Miért? – kérdeztem, miközben arcát vizsgáltam.
-Mert nem voltak vámpírok a közelben – mondta, mintha ez kézen fekvő lenne.
-És te mikor lettél? Lehet, hogy tőlünk? – kérdeztem kíváncsian.
-Fél éve, ti pedig több mint egy éve vagytok itt. Szóval nem tőletek.
-Te akkor kitől, hiszen a Cullenék és Victoria is csak egy hónapja van itt.
-Mások is vannak –morfondírozott. Hosszas percekig csak bámultuk az vizet.
-Ideje lenne vissza menni, a tesód már biztos hiányol – mosolygott rám.
-Igazad van – felkeltem az öléből és kézen fogva sétáltunk egy kis faház felé. Ahonnan hangos kacagás, beszélgetés hallatszott ki. Mikor beléptünk az ajtón minden szem ránk szegeződött.
-Fiatalok – kacagott húgocskám. Örültem, mert bizonyára ő is jól érezte magát itt. – Végre megtiszteltek minket a társoságotokkal… Amúgy Liz vagyok – ölelte meg Jacobot, aki kicsit meglepődött, de rögtön visszaölelt.
-Jacob – életem két legfontosabb személyét bámultam, és örültem, hogy kijöttek egymással.
-Van egy rossz hírem, haza kéne mennünk. Nessi holnap suli és fiúk nektek sem ártana pihenni – mondta Liz.
-Igazad van – ásított az egyik srác. – Mindjárt elalszok – Liz megpuszilt mindenkit, majd elment. Én pedig elköszöntem szerelmemtől.
-Holnap délután lejöttök? – nézett rám azokkal a gyönyörű szemekkel.
-Lejöjjünk? – mosolyogtam rá.
-Igen – mosolygott és szorosan megölelt. Mélyen beszívtam az illatát, ő pedig belepuszilt a hajamba.
-Jó éjt – nyomtam egy puszit az arcára.
-Neked is Nessi – még egyszer megölelt, és mosolyogva elengedett. – Akkor holnap – majd nagy nehezen elszakadtunk egymástól. És szaladtam haza.
-Jó pasi – mosolygott Liz, mikor utol értem.
-Váá. Olyan csodálatos, a mosolya, a hangja, az illata …isteni ez a srác.. – áradoztam, miközben mosolya előttem lebegett, de már most hiányzott, mintha a fél szívem nála marad volna.
-Fülig belezúgtál, azaz vésődtél… - kacagott. Kicsit zavarban volt. –Most pedig zuhany, ugrás az ágyba! Ne álmodozz túl sokat, holnap hétkor keltelek..
Nagyon elfáradhattam, mivel pár perc múlva elnyomott az álom. Álmaimban Jacobbal és Lizzel voltam, épp fürödtünk, de mikor kiértünk a partra láttam, hogy a többi farkas is ott van és még Emma is. Majd másik helyen voltam, megint csak szerelmemmel, egy szobában feküdtünk egymás mellett, és Jacob édesen aludt.

Sziasztok! Mivel sokan hiányoltátok a szerelmes részeket, és nekem is volt kedvem egy ilyet írni. Tudom, nem szeretitek, ha a fejezet egyezik - csak más szemszög-, és nem megyünk előrébb, de ez most ilyen lett:D Amúgy a 12. fejezet Nessi szemszemszögből. Remélem tetszeni fog, és holnap délig küldjétek el a fejléceket. Még csak Mooától kaptam, akinek ezer hála a fejlécekért és az mailokért, és mert imád:D Holnap vagy holnapután este elküldöm a "fejléc nyertesnek" a kövi fejezetet és rá egy napra fel is teszem:) Persze pár komit is szeretnék:)