Sziasztok! A fejlécverseny nyertese MoOa lett, mily meglelő, hiszen csak Ő küldött nekem fejléceket, de Ő 8-at is. Nagyon örültem, hogy legalább egy ember küld, de azért - bunkóság vagy nem- többre számítottam.
Köszönöm, MoOa. A 15. fejezetet elküldtem neked.:)
Az oldalra, nem tudom mikor rakom fel. *mérges.fej*
Legszívesebben, már most feltenném, de nem. Ha meggyőzöm magam akkor csak szerda!:/
Sajnálom.
Puszii
ui.: de lehet megkönyörülök rajtatok és hamarabb kaptok. :)


Ja és a meglepi, egy komi -plusz kettő chatbe - gyerekek!!!??? Tudom, egyezik csak a szemszög más, de mégis..:S Néha arra gondolok, hogy csak az kap frisset aki ír komit és a többiek meg nem, de sosem lépek. Nem 2 oldalas valamire vágyom, de mégis. Órákig szenvedek vele, és más dolgom is van... jó nem az, hogy panaszkodni akarok... csak kiborít.
Rohadt életbe, így is szeretlek titeket, de van aki még egy komit sem írt és 14 fejezet fent van... Ez gáz:S
Jó leállok, és puffogok magamban.
Sziasztok.

Ébredés - Tienkettedik fejezet (más szemszög)

Nessi szemszöge
Az újszülöttekkel harcoltunk, mikor megpillantottam, néhány extra nagy farkast. A második legnagyobbon, aki vörös volt, megakadt rajta a szemem. Vajon milyen lehet hozzáérni a bundájához? Mikor felém fordult a nagy dulakodásban, tekintetünk találkozott, és mintha elvágták volna világot. És egy új szebb, gyönyörű világot kaptam volna, amiben Ő - egy farkas- volta legfontosabb. A nővérem mellé bekerült a szívembe, új lény társult, akik nélkül nem tudnék élni. A szívem majd kiugrott a helyéről, ahogy szemét vizsgáltam. És az örvénylő sötétbarna szemek, sok mindent elárultak. Értetlenséget, féltést, izgatottságot, boldogságot és mérhetetlen sok szerelmet. Szerelem? Ez lenne a szerelem? Mikor Ő a legfontosabb és Ő áll minden központjában, ha Ő nincs, akkor nincs rendszer, nincs élet, és főleg nem boldogság.
Majd neki esett egy vámpírnak, úgy féltettem, pedig még nem is ismertem, de tudtam, hogy nem élném túl, ha baja esne. Harcukat figyeltem, hátha tudok valami segítséget nyújtani és észre vettem a vámpír gyenge pontját.
-Bal kézzel rosszul véd – tanácsom kihasználva végzett a vámpírral, majd újra egymás szemében mélyültünk el, hiszen annyira gyönyörű volt.
Liz valami beszélgetésbe kezdett, amire próbáltam oda figyelni, hátha valami infót megkapok szívem választottjáról, aki egy farkas ez abszurd.
-Ti emberek vagytok? –kérdezte húgom, erre csak bólintott a falkavezér. – Alakváltók? – megint csak bólintott. – Itt éltek Forks közelében? – ismét bólintott. – Találkozhatnánk valahol, ahol emberek vagytok? – újabb bólintás. – Itt egy óra múlva? – Emberek? Egy óra múlva láthatom, de hiszen én nem tudok tőle elszakadni. Majd szomorúan rá tekintettem, de a húgocskám karon ragadott és húzott maga után.
Felvoltam töltődve, hisz ez a szerelem, de melyik ruhám vegyem fel, hiszen nem állíthatok csak úgy oda. Agyaltam, miközben szaladtunk haza felé.
-Renesmee! Jól vagy? – emelte fel Liz mellettem a hangját, de én csak szökdécselve szaladtam tovább.
-Nincs semmi bajom – mondtam, miközben arra a két csodálatos barna szempárra gondoltam.
-De a világ legnagyobb baja, te szerelmes vagy – mosolygott, halottam a hangján, még mindig csak a két gyönyörű szem lebegett előttem, majd felé néztem és megláttam, hogy ömlik a fejéből a vér, a homloka felszakadt.
-Liz! – sikítottam fel – Ömlik a vér a fejedből! – nagyon megijedtem. Egy fiú miatt nem hanyagolhatom el Lizt, hiszen Ő nevelt fel. És már most nem figyelek rá.
-Mi? – majd megfogta a fejét és rájött. - Nyugi, semmi bajom, nem is érzem. Most pedig vadászunk gyorsan, haza megyünk rendbe szedjük magunkat és jövünk vissza – mosolygott rám biztatóan.
*otthon, gardróbban*
Mit vegyek fel. Ezt – húztam ki egy ruhát – nem ez túl komoly. Vagy ezt – húztam ki egy másikat – ez túl rózsaszín. Vagy ezt – hoztam ki a harmadikat –nem ez túl kivágott. Már tíz perce húzogattam ki a ruhákat, de nem tudtam dönteni. Az első benyomás a legfontosabb, vagy is ez már a második, de mégis. Hiszen ott lesz ő, és mit vegyek fel?!?
-Liz!- sikítottam fel kétségbe esve. Liz már ott is volt. – Mit vegyek fel?
-Jajj, majd frászt kaptam… - fújta ki a levegőt. - Hát valami kényelmeset..
-De ott lesz Ő is – motyogtam zavarodottan.
-Én akkor is csak egyszerűt vennék fel, nem egy pláza cica vagy, szóval egyszerűen nézz ki, valami sportossal talán – elkezdtem kutatni a gardróbban. – Megvan, ez nem annyira sportos, sexi és még kényelmes is –nyújtotta át az összeállítást. És szuper volt, laza,pont mint én.



-Köszi – ugrottam a nyakába – mi lenne velem nélküled? - nézetem rá, mosolyogva, olyan boldog voltam.
-Öltözz – mosolyogott.
Már szaladtam is készülődni, gyorsan felkaptam a ruhát, majd a tükörbe nézegettem magam. Hogy csináljam a hajam? Egyszerűen engedjem le, vagy kössem fel? Majd arra jutottam egy lófarokba kötöm, enyhe sminket dobtam az arcomra, már indultam is lefelé.
Persze Liz már lent várt, ő is egyszerűen öltözött fel.
-Nyugi, gyönyörű vagy – nyugtatott meg nővérem, és mosolygott.
-Hmm. Te sem panaszkodhatsz – kacagtam fel idegesen.
Mikor odaértünk négy indián fiú várt minket, mindegyiknek rövid haja volt, magasak voltak, izmos felsőtesttel – mivel csak egy rövidnadrág volt rajtuk –és egy tetkóval a jobb kezükön. Kifejezetten helyesek voltak. És a negyediken megakadt a szemem, tudtam, hogy Ő az. A szeme elárulta. Ő is engem fürkészett, végignézett rajtam, majd a szemembe nézett és nem tudtam elszakadni tőle.
-Sziasztok. Ti lennétek a.? – kérdezte mellettem a nővérem, de úgy éreztem mintha több kilométerre tőlem folyna a beszélgetés, úgy éreztem csak Ő van és senki más.
-Sziasztok, igen mi. Ti pedig? – kérdezte a legmagasabb srác mosolyogva.
-Renesmee – mutatott rám. – Elizabeth Swan.
-Swan? – szólt Ő.
-Bella Swan rokonai vagytok? – kérdezte a legmagasabb ismét.
-Öhm igen. A lányai vagyunk – felelte a húgom. Kicsit meglepődtem, hogy elmondta nekik hiszen a Cullenek meg nem, bár Neki biztos elmondtam volna, akkor meg. De Liz miért?
-De az hogy? – kérdezte kíváncsian az egyikük.
-Félvérek vagyunk, félig ember- félig vámpír. Anyunk ember volt mikor megszülettünk, az apánk meg vámpír. De már anyu is vámpír.
-És hol van? – kérdezte a magas srác.
-Volturinál katona, de kérlek erről senkinek semmit. Senki sem tudja. Ti ismertétek? – nézett kíváncsian a fiúkra. Hogy ismerhetnék, maximum a nagyszüleik.
-Én igen – szólt a magas srác ismét – vámpírcsaj – nevetett. De az hogy? Ez a srác maximum huszonötnek nézett ki.
-Miért nem Cullenek vagytok? Miért maradtatok Swan? – kíváncsiskodott, elgondolkodva.
-Anyut elhagyták, aztán Londonban egy másik vámpír csinálta fel. Semmi közünk a Cullen családhoz – mondta Liz, kissé idegesen.
-Gyertek le a rezervátumba, mi ott élünk – mondta egyik fiatalabbnak tűnő fiú, de én megint csak a fiú szemeit fürkésztem.
-Oké – húzott maga után Liz.
Tíz perc múlva lent is voltunk a rezervátumban.
-Titeket hogy hívnak? – kérdezte nővérem mosolyogva.
-Én vagyok Seth Clearwater – mondta a magas.
-Sam Uley.
-Embry Gordon. Ő pedig Jacob Black – Jacob Black? Milyen gyönyörű név…
- Nessi meny már oda – lökött rajtam egyet Liz Jacob irányába. - Sétáljatok egyet a parton vagy valami –mi pedig szótlanul elindultunk. Mellettem jött nagyon szorosan, majd a kezét nyújtotta, hogy fogjam meg. Én pedig kétségesen belecsusszantattam a kezem a hatalmas tenyerébe. Ő pedig összekulcsolta ujjanikat nézte, nem tudtam mit kéne mondanom. Már a parton sétáltunk egy ideje, csendben. Nem zavart a csend, csak rengeteg kérdésem volt, és nem tudtam melyikkel kezdjem. Már a jelenlététől, hogy foghatom a kezét megnyugodtam valamelyest és rettentő boldog voltam. Majd odahúzott egy farönkhöz, leültünk, egymással szemben. Majd megköszörülte a torkát.
-Szóval.. Jacob vagyok – mosolygott, de láttam, hogy ideges is. Én pedig rátettem e kezem a kezére.
-Nessi – mosolyogtam
-Te vagy a bevésődésem – motyogta és lesütötte a szemét.
-Mi? – kérdeztem vissza. - Ez valami farkad dolog?
-Igen – motyogta.
-És te ezt sajnálod? Vagy nem engem akartál vagy most mi van? – kezdtem hisztérikusan beszélni.
-Nem, nem dehogy is. Én egyáltalán nem bánnom, csak te… Te nem? – nézett rám szomorúan.
-Miért bánnám? - mosolyogtam. Közelebb húzódtam és egy puszit nyomtam az arcára. Kissé meglepődött, majd egy vakító mosollyal ajándékozott meg. – De te öregszel nem? Én pedig nem…
-Ha akarom, akkor nem – mosolygott, majd ölébe vont. – Ha néha átváltozom akkor nem öregszem.
-Ez szuper –kacagtam fel. Akkor semmi sem választhat el minket egymástól. – Igazából, hány éves vagy? – néztem fel arcára.
-Tizenkilenc. Te?
-Ötven.
-Hmm. Ahhoz képest jól nézel ki – kuncogott.
-Ahhoz képest?!
-Mindenhogy gyönyörű vagy. Te vagy a világon a legszebb.
-Azért – kuncogtam.
-Mesélj magadról – törte el az egyik hajfürtömet arcomból. Olyan bódító illata volt, nem tudtam mihez hasonlítani. Talán az eső és az erdő illata keveredett a napsütéssel. Kicsit furán hangzik, de ezek álltak a legközelebb az igazsághoz.
-Hát azt már tudod, hogy mi vagyok és Lizről és Belláról is – erre csak bólintott. – Az apámat nem ismerem, egy vámpír, Victoria segít nekünk. Ő is egy vámpír.
-Ez biztonságos? – húzta össze a homlokát, és láttam a szemén, hogy féltett.
-Nyugi, félig vámpír vagyok. És tudok harcolni is, amúgy is Victoria sosem bántana.
-Oké - egyezett bele. - Már láttalak harcolni, de azért féltelek…
-Nem kell – hunytam le a szemem. – Inkább mesélj magadról.
-Van egy húgom, és egy öcsém. Az apukám két éve halt meg. Kicsit én vagyok a főnök otthon, persze csak anyukám után – mosolygott.
-Sajnálom apukádat – fogtam meg a kezét. – Anyukád tud erről a farkas dologról?
-Igen, de egy generáció kimarad. Azaz apu nem volt farkas – mesélte.
-Miért? – kérdeztem, miközben arcát vizsgáltam.
-Mert nem voltak vámpírok a közelben – mondta, mintha ez kézen fekvő lenne.
-És te mikor lettél? Lehet, hogy tőlünk? – kérdeztem kíváncsian.
-Fél éve, ti pedig több mint egy éve vagytok itt. Szóval nem tőletek.
-Te akkor kitől, hiszen a Cullenék és Victoria is csak egy hónapja van itt.
-Mások is vannak –morfondírozott. Hosszas percekig csak bámultuk az vizet.
-Ideje lenne vissza menni, a tesód már biztos hiányol – mosolygott rám.
-Igazad van – felkeltem az öléből és kézen fogva sétáltunk egy kis faház felé. Ahonnan hangos kacagás, beszélgetés hallatszott ki. Mikor beléptünk az ajtón minden szem ránk szegeződött.
-Fiatalok – kacagott húgocskám. Örültem, mert bizonyára ő is jól érezte magát itt. – Végre megtiszteltek minket a társoságotokkal… Amúgy Liz vagyok – ölelte meg Jacobot, aki kicsit meglepődött, de rögtön visszaölelt.
-Jacob – életem két legfontosabb személyét bámultam, és örültem, hogy kijöttek egymással.
-Van egy rossz hírem, haza kéne mennünk. Nessi holnap suli és fiúk nektek sem ártana pihenni – mondta Liz.
-Igazad van – ásított az egyik srác. – Mindjárt elalszok – Liz megpuszilt mindenkit, majd elment. Én pedig elköszöntem szerelmemtől.
-Holnap délután lejöttök? – nézett rám azokkal a gyönyörű szemekkel.
-Lejöjjünk? – mosolyogtam rá.
-Igen – mosolygott és szorosan megölelt. Mélyen beszívtam az illatát, ő pedig belepuszilt a hajamba.
-Jó éjt – nyomtam egy puszit az arcára.
-Neked is Nessi – még egyszer megölelt, és mosolyogva elengedett. – Akkor holnap – majd nagy nehezen elszakadtunk egymástól. És szaladtam haza.
-Jó pasi – mosolygott Liz, mikor utol értem.
-Váá. Olyan csodálatos, a mosolya, a hangja, az illata …isteni ez a srác.. – áradoztam, miközben mosolya előttem lebegett, de már most hiányzott, mintha a fél szívem nála marad volna.
-Fülig belezúgtál, azaz vésődtél… - kacagott. Kicsit zavarban volt. –Most pedig zuhany, ugrás az ágyba! Ne álmodozz túl sokat, holnap hétkor keltelek..
Nagyon elfáradhattam, mivel pár perc múlva elnyomott az álom. Álmaimban Jacobbal és Lizzel voltam, épp fürödtünk, de mikor kiértünk a partra láttam, hogy a többi farkas is ott van és még Emma is. Majd másik helyen voltam, megint csak szerelmemmel, egy szobában feküdtünk egymás mellett, és Jacob édesen aludt.

Sziasztok! Mivel sokan hiányoltátok a szerelmes részeket, és nekem is volt kedvem egy ilyet írni. Tudom, nem szeretitek, ha a fejezet egyezik - csak más szemszög-, és nem megyünk előrébb, de ez most ilyen lett:D Amúgy a 12. fejezet Nessi szemszemszögből. Remélem tetszeni fog, és holnap délig küldjétek el a fejléceket. Még csak Mooától kaptam, akinek ezer hála a fejlécekért és az mailokért, és mert imád:D Holnap vagy holnapután este elküldöm a "fejléc nyertesnek" a kövi fejezetet és rá egy napra fel is teszem:) Persze pár komit is szeretnék:)

ébredés -Tizennegyedik fejezet

Három vámpír egy éjszaka alatt

-Szia – mosolygott rám. Kissé ledermedve álltam, nem rá számítottam.
-A szemed aranybarma, de múltkor…
-Próbálok vega életmódra áttérni – mosolygott zavartan.
-Gyere be – nyitottam ki az ajtót és bevezettem a nappaliba.
-Tudsz valamit Belláról? Ő adta a levelet? Jól van? – zúdítottam rá a kérdéseimet.
-Nyugi, nyugi. Tudok. Igen. Igen – mosolygott rám.
-Mesélj! – ültem le, és várakozóan néztem rá.
-Bella jól van, aránylag. Voltera unalmas, utálja amit csinál, utál ölni, de egyre erősebb, lassan legyőzheti az egész Volturit. Rengeteg képessége van, és mind különleges. Egy új prozsekten dolgozik, az újszülötteket, nomádokat, a Volturi katonákat vegává formálja. A részleteket nem tudom, de vannak tervei, hiányoztok neki, szeret titeket – mesélte mosolyogva, de a hangja komoly volt.
-Megváltoztatja, felforgatja a világunkat.. – kacagtam. Új prozsekt? Vega életmódra szoktat?– De te kije vagy, vagy hogy kerülsz ide, hiszen ez az egész titok? - hiszen, nem tudhatja senki sem.
-Anyukád választott át, amúgy meghaltam volna. Ez egy erős kapocs kettőnk között, a húgomként szeretem őt – mosolygott. – Csodálatos vámpír. És azért tudom a titkot, mivel nekem önti ki a szívét, és van egy új képessége. Vagyis minden nap van újabb, de ez számunkra hasznos. Eltud titkolni dolgokat Aro elől. Azaz, ha én most érintkezem Aroval, nem tud rólatok.
-Ez szuper. És-és ki fog jutni? - kérdeztem meg a számomra talán legfontosabb kérdést.
-Biztos, lehet még évek, de ki fog. Lehet újra építi a világunkat és csak utána – magyarázott.
-És most híreket viszel rólunk? Vagy csak levelét szállítod? – motyogtam.
-Elvileg mindkettő, de úgy volt nem érintkezem veletek, de a Cullenékkel látom nem valami jó a kapcsolatotok. Találkoztam velük is, szerintem kedvesek. Próbálj megbékélni velük, hiszen Bella nem ezt akarná – nézett rám apai szigorral.
-Igaz, csak nem egyszerű – Bella nem ezt akarná. Vízhangzott a mondat a fejemben.
-A múltkoriért pedig ne haragudj Edwardra, hiszen Tanya vagyis az a nő, letámadta. Edward nem szereti azt a szőkeséget – mondta komolyan.
-Ezt honnan tudod? Biztos? – kérdeztem kíváncsian.
-Megfigyeltem őket, bár nem tudom miért – mosolygott. – Kezdem megérteni Bellát, irtó kedvesek. Egy nagy család, de mintha hiányozna valaki, és lehet ez Bella. Valamilyen szinten ti is tudjátok őket kárpótolni.
-Még nekünk kéne kárpotólnunk őket? Lehetne normális életünk, lehetne Edward az apánk, lehetne egy boldog csalásunk. A rohadt életbe, lehetne egy anyánk! – ordítottam.
-Sss – ölelt meg, olyan volt mint egy apa, testvér átmenet. Akire felnézhettem, mégis megértett. Anyu bízott ebben a vámpírban, akkor én miért ne?
-Én megértelek, de a múlton már nem tudsz változtatni, de a jövőn még igen. Bella szereti Edwardot, és szerintem Edward is őt. Nem tudom, hogy miért hagyta el őt, de Edward a maga módján jó vámpír. Bella bízott benne annó, és anyukád jó emberismerő – magyarázta, és teljesen igaza volt, anyu nem ezt akarná, a jövőnk kovácsa vagyunk. Csendben ültem és gondolkodtam. – És kihallgattam egy beszélgetést, vagyis többet, de ez nagyon fontos volt. Jasper és Alice között zajlott – majd megfogta a kezem és a beszélgetésre gondolt, az ablak mellől egy fáról figyelte a párost. Miközben Alice mesélt, Jasper ölében ült, aki nyugtatólag simogatta a hátát.
-Nem lett volna szabad, elengedni őket. Nem lett volna szabad, hagyni, hogy elhagyja Bellát. Egy részem Bellánál maradt, hiszen ő volt a legjobb barátnőm. A családban utánad állt legközelebb a szívemhez– zokogott Alice, persze könnyek nélkül.
-Én tehetek az egészről, ha nem támadok rá – fulladt el Jasper hangja.
-Nem a te hibád. Csak tudnám, hogy boldog és Edward elérte, amit akart, boldog volt, voltak gyerekei, férje és megöregedett.
-Nem gondolod, hogy valami köze van Elizabethez és Resemeehez? Hiszen úgyan úgy néznek ki, és a mozdulataik, a hangjuk, de még a vérük is…
-De mi? És hogy derítsük ki?
-És ha ők a lányai?! – suttogta feszülten Jasper. – 51 éve hagytuk el Bellát, simán lehet…
-De kitől vannak? És Bella egy Volturi lett? - sipított fel Alice.
-Nem tudom – bámult maga elé Jazz.
Majd megszakad a kép, ismét a nappaliban voltam.
-Most mi lesz? Mit tegyek? – kérdeztem a fiút, a vámpírt, aki mindent tudod rólam, az összes titkunkat én pedig még a nevét sem.
-Nem tudom, de érzem jól fogsz dönteni – mosolygott barátságosan rám.
-Köszi – ezzel aztán sokat segített.
-Lassan indulok vissza, Olaszországba. Mit üzensz Bellának?
-Öhm, Nessi szerelmes, bevésődött egy farkasba, Victoriával élünk, aki pszihológus lett. Nagyon hiányzik, szeretjük és várjuk mihamarabb. A magunk módján boldogok vagyunk, minden rendben – hadartam el a legfontosabbakat.
-Oké, akkor indulok is. Vigyázzatok magatokra, majd még meglátogatlak titeket – megölelt és már ott sem volt. Eltűnt a fák között.
Csak az ajtóban álltam és bámultam a vámpír után. Majd egyszer csak a nővérem bukkant fel a másik irányból.
-Szia. Hát te meg? – mosolygott rám. – Valami baj van? – kérdezte kíváncsian és ijedten.
-Itt volt, a vámpír - vettem egy nagy levegőt és kifújtam. – A postás.
-Mi? És mit mondott? - megmutattam Nessinek a beszélgetést. Kifújta a levegőt. – Anyu legalább rendben van – ölelt át szorosan. – De gyere mennyünk be, már tíz óra múlt.
-Én megyek lefekszem, a hűtőben a kaja – már indultam is fel a lépcsőn. Még a beszélgetés hatása alatt voltam. Ledőltem az ágyba ruhástul és a plafont bámultam, nem tudom mennyi idő telhetett el, mire elaludtam.
Éjszaka közepén egyszer csak felébredtem, és Alicet pillantottam meg az ablakomnál, amint engem figyel.
-Szia – mosolygott rám félénken.
-Szia – próbáltam barátságos lenni, hiszen anyu ezt akarná. – Hát te meg?
-Öhm, én csak erre jártam – motyogott. Erre járt, egy mosoly ült ki az arcomra.
-Uhum. Mingyárt beszélgetünk, csak most gyorsan lezuhanyozom – majd kiszaladtam a fürdőbe és vámpírgyorsasággal letusoltam. Már a szoba ajtajában állva figyeltem a lányt, aki az ablakomon bámult kifelé.
-Gyere – húztam az ágy felé és leültem, ő is követte a példámat, leült velem szembe az ágyra. – Miben segíthetek? – néztem rá mosolyogva. Bár már tudtam, hogy rájött. Csak nézett rám és gondolkodott. – Rájöttél? – kacagtam fel idegesen.
-Nagyon hasonlítasz rá, nem csak a külsőd – mosolygott. – Csak te valahogy keményebb vagy, te magabiztosabb vagy, mint ő. Tudod, én sajnálom ezt az egészet, nem szabadott volna hagynom, hogy Edward ezt tegye, hiszen Bella, volt a legjobb barátnőm, mi meg..
-Alice, állj! Sajnálom, hogy belekevertem anyu múltját ebbe az egészbe, de mostantól szeretném, ha ezt félre tennénk. Félretennénk, hogy elhagytátok, félretennénk, hogy mi az ő lányai vagyunk. Az a Bella, akit ismersz, meghalt, mikor elhagytátok. Ő már más, lehet a jövőben újra találkozik az utatok, de nincs megírva. Lehet, hogy Ő nem tudd megbocsátani nektek, de most csak mi vagyunk itt. Két lány, akik félig emberek félig vámpírok. Akiknek nincs anyukájuk, akik szeretnek élni, és nem félnek a jövőtől, hiszen tudják, hogy egymásnak lesznek, ha más el is hagyja őket.
-Értem – mosolygott rám és megölelt.
-Elizabeth Swan – nyújtottam neki mosolyogva kezet.
-Alice Cullen – mosolygott rám. – Holnap délután átjöttök hozzánk?
-Nem tudom – húztam el a szám szélét. – Tudod, Nessi bevésődött egy farkasba és dúl a szerelem, minden időnket a La Pushban töltjük, de én átugrok, ha gondolod – valahogy. Tettem hozzá gondolatban, hiszen mindkettő családom valamilyen szinten szeretem.
-Oké.
-De azért mesélsz róla – néztem a rá a legszebb nézésemmel. – Milyen volt emberként?
-Hát, eléggé béna volt – kacagott. – Stílusérzéke borzalmas. Állandóan farmerben és egyszerű pólókban járt, nagyon idegesített, mert rettentő jó alakja van. Nagyon szerette Charliet és Reneet. És persze Edwardot – mosolyogott. – Annyira illettek egymáshoz, tudod Edwardnak ő volt a világ és Bellának is Edward, de az én bolond bátyám… Ugorjuk át. Az egész család imádta, Rose kivételével – húzta el a száját.
Én csak mosolyogtam a hallottakon, olyan volt mintha vicc lenne. Hiszen a mi Bellánk – abban a két évben, míg vele voltunk. – magabiztos, gyönyörű, kedves, segítőkész és még sok más. De hogy béna? Vagy a stílus érzéke nem lenne jó?
-Mesélj te is! Mi lett vele miután elmentünk?
-Mi két évig éltünk csak vele. Az emlékeiből és a meséltekből, annyit tudunk, hogy tizenkilencedik szülinapja után egy nappal meghalt Charlie, ő pedig Londonba költözött- itt megálltam, hiszen nem tudtam, hogy elmondjam-e hogy utcalányvolt pár hónapig. Alice dermedten ült és nézett maga elé, arra jutottam tudnia kell a döntéseik következtét.
-Miután elmentetek, összetört, semmit sem csinált. Utált mindent, ami rátok emlékeztette, fájt neki, de kapaszkodott a fájdalomba, mert innen tudta, hogy léteztetek… Szóval, miután Londonba költözött, kikerült az utcára és utcalány lett.
-MI? Csak viccelsz! –állt fel és sétálni kezdett fel alá.
-Ilyennel nem viccelnék – mondtam, nyugodtságot színlelve. – És megerőszakolta egy vámpír, az apánk. Így lettünk mi.
-Uram atyám, mit tettem?! – fogta meg a fejét és letérdelt a földre. – Hiszen, borzalmas élete volt, pedig azt hittük boldog lesz. Mindig vonzotta a veszélyt, de ennyire?
-Alice – térdeltem le mellé. – Semmi baj – mosolyogtam bíztatóan rá. – Hiszen a múlton nem tudsz változtatni. Csak tudod az bánt, hogy Edward is lehetne az apám – az utolsó szónál első könnyem utat engedett magának.
-Én, én most haza megyek – állt fel, és kiugrott az ablakon.
-Alice, a múlt elmúlt – suttogtam utána, tudtam, úgyis halja.
Fél négy, már nem vagyok álmos és most nem is tudnék aludni, de mit csináljak?
Pénteken lesz Emma tizennyolcadik szülinapja, és szeretnék neki egy bulit rendezni, eljöhetnének Loráék, Embry mindenképp, és a többi farkas. Legalább tízen leszünk, nem akarok nagy bulit – vagyis sok embert. – csak azokat hívom meg, akik nekünk is számítanak. Kell legalább kettő torta, ajándékok és dekoráció. Milyen szín legyen?
A nagy gondolkozást egyszer csak a zár kattanása szakította meg, én pedig már szaladtam is le a lépcsőn. Vic az ajtóban állt, nagy pakkokkal.
-Szia – köszöntem neki.
-Szia. Neked nem aludni kéne? – mosolygott rám.
-De csak volt itt Alice és nem tudok aludni… - megfogtam a vállát és átküldtem neki a beszélgetésünk.
-Akkor szent a béke? – mosolygott.
-Igen. Asszem – kacagtam fel.
-Végre, reméltem ez lesz, de nem akartam beleszólni – pedig azt hittem, ő nem akarja.
-Amúgy miért van nálad ennyi cucc? – kérdeztem kíváncsian, miközben a doboz tartalmát fürkésztem.
-Felhívtak a Forksi kórházból, hogy megüresedett itt egy hely, szóval felmondtam és jövök ide.
-Wááó .Öhm Liz bevésődött egy farkasba… - Huu Elizabeth ezt jól tálaltad, fogtam magammal kezet .
-Mi? - tágultak ki a pupillái. – Nem hiszem el… - mosolyodott el. – Melyikbe?
-Jacob Black.
-Az a Jacob Black?
-Nem, ő az egyik leszármazottja.
-Szerencse – kuncogott. – De nekem be kell mutatkoznom, hiszen én vámpír vagyok.
-Minnél hamarabb – mosolyogtam. – és elkéne menned vadászni – néztem a szemébe.
-Igaz. Most megyek és bemutatkozom, jössz te is?
-Uhum, az egyikkel beszélnem kell, de ilyenkor nem alszanak?
-Páran járőröznek, vagyis régen szoktak – régen szoktak? Állj, honnan ismeri Vic a vérfarkasokat? Mire kinyögtem volna a kérdésem, Vic már ott sem volt.
Gyorsan felkaptam egy cipőt és egy pulcsit és már szaladtam is bolond vámpírunk után. Hamar utolértem, hiszen gyorsabb voltam, mint ő.

Hali. Itt a friss, szerintem hamar jött. Nem:O??:D
Elég zúzós napjaim vannak mostanában, és rosszkedvemben írok, szóval nektek ez csak jó hír:)
Nem biztos ilyen sűrűségel lesznek frissek, de rajta vagyok:)
Épp a másik törim pihen szóval, addig ezen vagyok, de a hangulatomtól függ melyik törit írom és egy harmadikon is gondolkodom, - ami nem Twilight téma-.
Na, de nem is húzom az időt.:) Komizni! Kérlek:D

Ébredés - Tizenharmadik fejezet

Második család

Lizz szemszöge
Majd a telefonom csipogására ébredtem. Már reggel van? Gyors kiugrottam az ágyból és vámpírgyorsasággal nekiálltam rántottát sütni, megterítettem gyorsan és szaladtam az emeletre kelteni Nessi.
-Jó reggelt hölgyem – mosolyogtam miközben elhúztam a sötétítő függönyt.
-Jake – suttogta. Én pedig kacagtam.
-Renesmee. Kelni, kelni – mosolyogtam az ágya felett.
-Mi? Már reggel van? – kérdezte két ásítás között.
-Aham. Na gyere már, kihűl a kaja. – húztam ki az ágyból.
-Hmm, rántotta – ült fel az ágyban, persze kómás fejjel, mint mindig.Gyorsan befaltuk és mentünk zuhanyozni és öltözni.
Nessi:



Lizz:


Gyorsan bepakoltam a táskáinkba és kocsikulccsal a kezembe vártam Nessit.
Nessi:
Lizz:

-Én nem értem, hogy csinálod? Később mész fel mint én és, hamarabb lejössz, de ugyanúgy vagy kisminkelve mint én. Később fekszel le és hamarabb kelsz. Mi vagy te és mit csináltál a húgommal? - kérdezte Nessi. Nagyon jó kedve van valakinek.
-Váá, de bolond ma valaki – kacagtam. – Itt a táskád, bepakoltam – mosolyogtam rá.
-Angyal vagy.. – nyomott egy puszit az arcomra.
-Oké, oké, de mennyünk .
-Nyolc ötven, még simán beérünk… - mosolygott Nessi.
Épp a tanár előtt léptünk be a terembe, Lora és Emma, Tony, Erik és Mark már bent ültek. Lora- Emma. Erik – Márk. Tony egyedül mi pedig eléjük ültünk be.
-Hali – suttogta Nessi, én csak integettem nekik. Ők csak mosolyogtak. – Kémiánk lesz? – kérdezte megdöbbenve Nessi.
-Igen. Miért? – kérdeztem kíváncsian.
-Kémiával kezdeni a tanévet, nem jelent semmi jót –többen is meghallották és mindenki nevetésbe tört ki. Unalmas kémia óránk volt, utána egy unalmas matek, egy laza rajz, egy levelezős biosz majd menza.
-Emma. Tegnap mondtad, hogy megismertél egy fiút a La Pushban, ki volt az? – kérdeztem.
-Embry – pirult el. – Miért? – kérdezett vissza. Embry, a humoros, poénkodós. Illik Emmához.
-Tegnap voltunk lent és találd ki mi történt? Nessi összejött Jacobbal – meséltem.
-Jacobbal? Az izmos, magas? – kérdezte kikerekedett szemekkel.
-Emma mind izmos és magas – kacagott Nessi. Ezzel a témával megadtam a lányoknak a löketet és elkezdtek szerelmükről áradozni. Én pedig a fiúk felé fordultam.
-És ti srácok, becsajoztatok már? – kérdeztem.
-Sarahval beszéltünk pár szót és.. – mosolyodott el Tony.
-Melyik az az Sarah? – kérdeztem kíváncsian.
-Ő – mondta Tony és majd lefolyt a székről, ahogy meglátta, nekem hátal volt az a bizonyos lány szóval hátra fordultam. Shara Shout. Csinos lány kicsit fura, de egyszer beszéltem vele és kedves volt.
-Az a emos? – nézett meglepve rá Mark.
-Nem is emos… - védte Tony – És ha az, akkor mi van?
-Majd kihúzod a depiből.. – kacagott fel Erik.
-Mark? Te hogy állsz? – kérdeztem mosolyogva.
-Hmm. A nyáron volt szerencsém platina szőkéhez – mosolygott kajánul rám. – Jó kis darab volt. Ugye Erik? – szúrta oldalba Eriket.
-Nagyon, csak nem tudott elszámolni kettőig sem – mondta tök komolyan Erik. Én pedig csak kacagtam rajtuk, olyan gyerekesek.
-Olyan nincs aki okos is meg szép is… - mondta Mark, mint ha ez egy szabály lenne.
-Hát azért én tudnék mondani – szólt Eric közbe.
-Na ki? - Erik rám kapta a tekintetét, majd lesütötte a szemét.
-Inkább hagyjuk – majd felállt és kivitte a tálcáját.
Majd bementünk irodalomra, elmondta a tanár, mit fogunk venni idén, Rómeó és Júliával kezdjük.. Szóval laza óra volt, utána még volt franciánk, amire Emmett is járt. Ő volt talán az egyike a Cullen családban, akire nem volt okom mérgesnek lenni. – A többire volt? - A nagy mackó már bent ült, mi elé ültünk, aztán óra előtt Jasper is bejött – szóval ők ketten franciát is tanulnak-. Edwarddal és Alicevel volt pár óránk, Roseval egy sem, de valahogy örültem neki.
-Liz – lökött rajtam egyet Nessi, majdnem kiestem a padból. Mögülünk kuncogás hallatszott.
-Mi van? – kérdezte mosolyogva.
-Már itt szólongatlak egy ideje, azt hittem én vagyok szerelmes nem te – bökött oldalba.
-Hát én nem, még az kéne… – kacagtam.
-Mrs. Swan! – szólt rám a tanár.
-Pardon – mosolyogtam rá angyalian.
A fenébe, a fenébe! Emmették megtudták, hogy Swanok vagyunk, bár idő kérdése volt.
-Most mi lesz? – tátogott Nessi. Gondolom neki is leesett.
-Nem ismerünk, Bella Swant. Tagadunk, tátogtam. Jasper érzi az érzelmeid, gondolj Jake-re – kacsintottam rá. Unalmasan telt az óra, minket fel sem szólított a tanár, én csak rajzolgattam, Nessi pedig álmodozott.
-Az illata, a mosolya, a puha bőre – kezdtem elrévedt tekintettel, de a végén hangos kacagásba törtem ki. Miközben pakoltuk össze a cuccaink.
-Elizabeth várjatok – nézett rám Jazz. - Vagyis beszélhetnénk? – kérdezte.
-Persze – mosolyogtam rá. Nessire gondoltam, hogy az érzelmeim ne mutassák, mennyire ideges is vagyok valójában.
-Swan? – kérdezte komolyan Emmett.
-Mi van vele? – kérdezte mosolyogva Nessi. A fiúk értetlenül bámultak. – Baj, hogy az a nevünk?
-Nem, de ti rokonai vagytok bizonyos Bella Swannak? Úgy néztek ki mint Ő, és a nevetek is.. – mondta Jasper.
-Mindenki ezt mondja, Vic is – kacagott Nessi. – Egy emberre, aki már lehet, hogy meghalt vagy, hetven éves? - kacagtam fel én is, majd kimentem a parkolóba és beültünk a kocsiba. Honnan tudom amúgy ki az? Lehet elszóltam magam, de már mindegy. És akkor sem történik nagy dolog ha rájönnek, vagyis bebizonyítják. Hiszen vámpírmemóriájuk van, minden egyes centiméterére emlékeznek anyunak.
-Nessi ez ügyes volt – mosolyogtam rá.
-Nem kellet hazudnunk, csak hülyének hiszik magukat, hogy felmerült egyáltalán…. - nevetett. Nagyon boldogok voltunk, én nem tudom miért. Nessit még értem, neki ott van Jake. De én? Talán nővérem boldogsága miatt. Épp a rádiót nyomogatta, én pedig leeresztettem a tetőt végre egyszer, most nem esett az eső.
-Cherry Bomb – kacagott fel. – Emlékszel voltunk a koncertjükön?
-Imádtam.The Runaways. Azok a cipők.. – emlékeztem vissza.
-Nekem még megvan ez egyik – kacagott. – Neked meg az eredeti aláírású CD is.
-Aham – és elkezdtük énekelni, ahogy a torkunkon kifért.

*Hello Daddy, hello Mom
I'm your ch ch ch ch ch cherry bomb
Hello world I'm your wild girl
I'm your ch ch ch ch ch cherry bomb

Stone age love and strange sounds too
Come on baby let me get to you
Bad nights cause'n teenage blues
Get down ladies you've got nothing to lose.

-La Push? – fordultam Nessi felé.
-Igen – kacagott fel. Száguldoztam is a La Push felé. Két perc múlva már ott is voltunk… Megálltam egy vöröses faház előtt, Black ház. Kicsi volt, de nagyon barátságos és az ajtóban már ott mosolygott Jake. Nővéremnek sem kellet több márt ugrott is ki a kocsiból, és szalad szerelméhez. Behúztam a kéziféket és én is kiszálltam.
-Hello Jake – mosolyogtam, amikor megláttam a smároló párost közelebbről is.
-Liz – szalad oda hozzám Sam. Mögötte pedig jöttek a többiek.
-Sziasztok fiúk.
-Gyere bemutatom a feleségem – húzott Seth egy másik alacsony ház felé, aminek az ablakában gyönyörű muskátlik voltak.
-Neked van feleséged? – kérdeztem mosolyogva.
-Igen – kacagott. Majd beléptem a házba, az ebédlőben a fiúk már le is ültek és falatozni kezdtek.
-Te jó isten, ennyire éhesek vagyok? – kacagtam.
-Szia, Emily vagyok – jött elő egy tizenhét-tizennyolc éves gyönyörű lány – ő is indián volt-.
-Szia, Liz – fogtunk kezet. – Gyönyörű házatok van.
-Köszi. Ülj le nyugodtan, egyél.. – kacagott. – Már ha marad neked valami. – Én nem ettem semmit, figyeltem a fiúkat, beszélgettünk, viccelődtünk, mint egy boldog család. Jó volt, hogy tudták a titkaink, könnyebb volt, nem kellett félni, hogy mikor szóljuk el magunkat és hasonlók. Húsz perc múlva Nessi és Jake is idetaláltak. Olyan boldogok voltak, sosem láttam még ilyennek a húgom, pedig sokszor gondoltam úgy, hogy boldog, de az ehhez képest semmi sem volt.
Emily után mentem a konyhába.
-Segítsek valamiben? – fordultam mosolyogva felé.
-Ezt – mutatott egy tálra, ami tele volt rántott csirke combbal - vidd ki. Köszi.
Mikor kimentem Nessi épp Jacob ölében ült és nevetett vele, olyan szerelmes volt.
-Melyikőtök az idősebb? – kérdezte Seth, mosolyogva.
-Én – kacagott a nővérem.
-Nem látszik – kacagott Embry.
Halottam, hogy egy autó parkol le a ház előtt. És nyitja ki a kocsiajtót. Embry gyorsan felpattant, már ott sem volt.
Mindenki csak mosolygott a jeleneten. Hát persze Emma jött.
-Emily, hogy bírod? – mosolyogtam. – Te főzöl rájuk mindig?
-Ők a családom – mosolygott. – Seth a falka vezér, a többiek csak az elmúlt fél évben váltak alakváltókká.
-Mitől? Úgy értem, mi váltja ki? Nem csak a vérüktől, az őseiktől függ? – kíváncsisodtam.
-Például, Seth azóta alakváltó mióta anyud élt… úgy tudom.. nekem is csak mesélték. A többiek valószínű a vámpíroktól, hiszen Embry, Jacob vagy Sam dédapja volt farkas, az apjuk nem.
-Értem – tőlünk? De mi nem vagyunk vámpírok.
-Na mennyünk ki a srácokhoz, mielőtt kimaradunk valamiből - mosolygott rám Emily, miközben egyik kezével megölelt, nagyon szinpatikus volt, éreztem, hogy jóban leszünk.
-Sziasztok – pont akkor lépet be Emma és Embry kézen fogva.
-Szia – köszöntünk egyszerre.
-Ti is itt vagytok – kacagott Emma. Megölelt minket.
-Ti barátnők vagytok? – nézett minket Embry.
-Igen, együtt bandázunk – kacagott Emma. Olyan fura volt, a szerelem műve, megváltoztatja az embereket? Jó tulajdonságokat nyernek általa, jobb emberré teszi őket?
-Három nap alatt, három csajjal gazdagodtunk – mosolygott Sam.
-Legalább párosan vagyunk – kacagott Embry.
-Ö-ö – kacagtam. Nehogy össze akarjanak hozni Sammal. Nem az, hogy nem jó srác, de én maximum testvérként tudok rá tekinteni.
Gyorsan eltelt a délután, beszélgettünk bolondoztunk végig.
-Nessi én megyek, de ha gondolod te maradj még, de éjszakára kérlek gyere haza – öleltem meg nővérkém, és körbe mindenkit. Kocsival mentem haza, otthon pedig belevetettem magam a házi munkába, miközben a falkán, a nővéremen, a szerelmen és a Cullen családon járt az agyam. Kitakarítottam a szobám, a nappalit, a konyhát és a két használatban lévő fürdőt. Mostam hármat, palacsintát sütöttem, mikor valaki kopogott. Biztos nincs Nessinél kulcs.
Gyors odaszaladtam az ajtóhoz, de nem a nővérem állt előttem, hanem a „postás” vámpír.

Sziasztok! Itt az új, 13. fejezet. Remélem mindenkinek tetszett:) Persze komiknak nagyon örülnék - mint mindig-.
Emellett hírdetek egy "versenyt" vagy ezt egy kérésnek is tekinthetitek. Fejlécet tudnátok nekem csinálni? Persze ha minél több készülne, annak örülnék és választhatnák. Jövőhét vasárnapig - ha valaki szeretne csinálni, de ideje nincs, szóljon és nem baj, ha később kapom meg-. mail vagy msn: nyuszipuszi14@citromail.hu. Kérlek csináljatok! Kitétel, fehér sablonhoz mennyen.:) Persze a nyertes hamarabb kap frisst és kiteszem a nevét.:) Előre köszönöm.

Ébredés - Tizenkettedik fejezet

Újszülöttek, farkasok és a lányok

Lizz szemszöge
„-Hét nomád vámpír, északon – üzentem nővéremnek. – Felénk jönnek, védekező póz.
-Oké. – majd beállt a hátam mögé, és vártuk, hogy jöjjenek.
-10. 9. 8. 7. 6. 5. 4. 3. 2. 1. – és előttünk állt hét újszülött, nem is nomád. – Újszülöttek. Nagyon erősek, de nem nincs taktikájuk. Nem tudnak harcolni.
-Ki a vezető? Ki teremtette őket? – kérdezte nővérem. Mivel ő is tudta, hogy a vezetőt kel először kiiktatni.
-Nem tudom, csak azt, hogy a vérünk kell nekik. Nem tudják, hogy van bennünk vámpír is, szóval hírtelen kell támadnunk – elemeztem ki a támadóinkat.
-Értem - közben mindegyikük vizsgált minket, vörös szemük az éhségtől feketévé vált. Húsz év felett lehettek, öt férfi, két nő. Az egyik férfi megindult Nessi felé.
-A lábad használd… - mondtam nővéremnek, hiába, féltettem.
-Oké – majd egyszerre nekem indultak hárman. Egy nő, két férfi. Nem tudom, hogy hogyan csináltam, de mikor hozzám értek mind elrepült. Száz méterre az erdőben kötöttek ki.
Nessivel szétváltunk, ő egy férfivel „táncolt”, én meg kettővel akartam elbánni - akik meglepődve álltak mellettem-. Egymásnak rántottam őket, majd a felém futó –akiket az előbb az erdőbe száműztem- vámpíroknak rúgtam, szóval négyen repültek megint csak. Egy nő és egy férfi jött felém, - melyik, melyikre mennyek? -.
-Lizz, egyet elintéztem, de kell tűz. A nő az ennyim – majd hátulról neki ugrott.”
Én pedig a palinak, gyorsnak kellett lennem, megfogtam a kezét és elrúgtam, a két keze pedig nálam maradt. Gyorsan eldobtam, de már másik három állt körülöttem. Gyorsan megfogtam a nyakát és lerántottam a fejét – nagyon undorító volt, de az életemért, a nővérem életéért küzdöttem-. Gyorsan még a két kezét és mentem a következőre, Nessi nem bírt velük, az egyiknek a szája már a nyakánál volt, gyorsan odaszaladtam és lelöktem róla. Együtt szántottuk fel a füvet, gurultunk végig a réten.
Majd négy óriás farkas jelent meg előttem, nem tudtam mit csináljak, ezért inkább folytattam a harcot, táncolni kezdtünk, majd egy gyors mozdulattal elrúgtam őt is és visszaszaladtam Nessihez.
Két farkas jött utánam, ha jól észleltem kettő a vámpír után ment. Neki szaladtam egy támadónak és azt is elsodortam, a farkasok szintén egynek-egynek. Nessi segített nekem, gyorsan elintéztük a nőt, bár nem volt egyszerű, talán ő volt a legjobb harcos.
A farkasok még szenvedtek velük.
-Bal kézzel rosszul véd – kiáltotta Nessi oda - a második legnagyobb farkasnak, aki vörös volt,- és igaza is volt, ezt kihasználta a farkas és széttépte. Közben én ágakat szedtem össze és tüzet gyújtottam, gyorsan ráhordtam a darabokat. Két farkas már ebbe is segített.
Majd mikor végeztünk egymással szemben álltunk meg és Nessi fura mód szemezett az egyikkel.
-Köszönjük a segítséget, nélkületek nem tudom mi lett volna. Kérdezek pár dolgot, ha nem baj – mosolyodtam el. Erre csak bólintott a legnagyobbikuk, gondolom ő a falkavezér. – Oké. Kissé hülye kérdés lesz. Ti emberek vagytok? – erre csak bólintott. – Alakváltók? – megint csak bólintott. – Itt éltek Forks közelében? – megint csak bólintott. – Találkozhatnánk valahol, ahol emberek vagytok? – újabb bólintás. – Itt egy óra múlva? – újabb bólintás. – Oké, akkor ezt megbeszéltük – mosolyogtam. - Nessi, gyere már, egy óra múlva láthatod – suttogtam a fülébe. Erre a farkasok elkezdtek kacagni, vagy valami ilyesmit. – Addig is, sziasztok – intettem nekik, kissé sután, miközben Nessit magam után húztam.
-Jól vagy? – kérdeztem. Nem szólt csak szaladt mosolyogva. – Renesmee! Jól vagy? – emeltem fel a hangom.
-Nincs semmi bajom – mondta, vagyis énekelte.
-De a világ legnagyobb baja, te szerelmes vagy – mosolyogtam.
-Lizz! – sikított fel – Ömlik a vér a fejedből! – nézett rám ijedten.
-Mi? – majd hozzányúltam és tényleg tiszta vér volt. – Nyugi, semmi bajom, nem is érzem – mosolyogtam, uh pedig rohadtul fáj. – Most pedig vadászunk gyorsan, haza megyünk rendbe szedjük magunkat és jövünk vissza.
Így is lett, Nessivel nem is lehetett beszélni szárnyalt, vagy mi? Ez lenne a szerelem? Épp lekezeltem a fejem, és bekötöttem a kezemen a sebet.
-Lizz!- sikított kétségbe esve. Szörnyen megijedtem és rohantam is a gardróbba. – Mit vegyek fel?
-Jajj, majd frászt kaptam… - fújtam ki a levegőt. - Hát valami kényelmeset..
-De ott lesz Ő is – motyogott zavarodottan.
-Én akkor is csak egyszerűt vennék fel, nem egy pláza cica vagy, szóval egyszerűen nézz ki, valami sportossal talán – elkezdtem kutatni a gardróbban. – Megvan, ez nem annyira sportos, sexi és még kényelmes is –nyújtottam neki át az összeállítást.



-Köszi – ugrott a nyakamba – mi lenne velem nélküled? - nézett rám, mosolyogva, olyan boldog volt.
-Öltözz – mosolyogtam. Magamnak is kerestem valamit, gyorsan felkaptam, megfésültem a hajam és indultam le a lépcsőn. Rá tíz percre jött Nessi is.



-Nyugi, gyönyörű vagy – nyugtattam meg.
-Hmm. Te sem panaszkodhatsz – kacagott idegesen. És mér szaladtunk is.
Mikor odaértünk négy indián fiú várt minket, mindegyiknek rövid haja volt, magasak voltak, izmos felsőtesttel – mivel csak egy rövidnadrág volt rajtuk –és egy tetkóval a jobb kezükön. Kifejezetten helyesek voltak.
-Sziasztok. Ti lennétek a.? – kérdeztem mosolyogva.
-Sziasztok, igen mi. Ti pedig? – kérdezte a legmagasabb mosolyogva.
-Renesmee - mutattam a nővéremre, aki ismét sokkos állapotban volt, attól a sráctól. – Elizabeth Swan.
-Swan? – szólt az, aki Nessivel szemezett.
-Bella Swan rokonai vagytok? – kérdezte a legmagasabb ismét.
-Öhm igen. A lányai vagyunk – feleltem. Nem tudom miért? Titkolni kéne, de velük olyan más volt… olyan mintha ezer éve ismerném őket és megbízhatnék bennük.
-De az hogy? – kérdezte kíváncsian az egyikük.
-Félvérek vagyunk, félig ember- félig vámpír. Anyunk ember volt mikor megszülettünk, az apánk meg vámpír. De már anyu is vámpír.
-És hol van? – kérdezte a magas srác.
-Volturinál katona, de kérlek erről senkinek semmit. Senki sem tudja. Ti ismertétek? – néztem kíváncsian a fiúkra. Hihetetlen szitu lenne, hiszen 50 éve élt itt.
-Én igen – szólt a magas srác ismét – vámpírcsaj – nevetett.
-Miért nem Cullenek vagytok? Miért maradtatok Swan? – kíváncsiskodott, elgondolkodva.
-Anyut elhagyták, aztán Londonban egy másik vámpír csinálta fel. Semmi közünk a Cullen családhoz – mondtam. Kissé idegesen, és ez a hangomon is hallható volt.
-Gyertek le a rezervátumba, mi ott élünk – mondta egyik fiatalabbnak tűnő fiú. Próbálta oldani a feszültséget.
-Oké – közben húztam a nővérem.
Tíz perc múlva lent is voltunk a rezervátumban.
-Titeket hogy hívnak? – kérdeztem mosolyogva.
-Én vagyok Seth Clearwater – mondta a magas, akivel eddig beszéltem, körülbelül húsz évesnek nézett ki. Végig mosolygott és nagyon barátságosnak tűnt.
-Sam Uley – mosolygott rám, ő fiatalabbnak tűnt, olyan tizenhatnak.
-Embry Gordon - mosolygott egy fiatal srác, ő is tizenhatnak nézett ki. – Ő pedig Jacob Black.
-Oké – mosolyogtam. – Nessi meny már oda – löktem egy kicsit nővéremen. - Sétáljatok egyet a parton vagy valami – ők szót is fogadtak és elindultak. – Szóval – mosolyogtam a fiúkra. – Meséljetek egy picit a farkasokról.
-Okés, hát mi alakváltók vagyunk, azaz emberek és farkasok. Farkasként haljuk egymás gondolatait, azért vagyunk, hogy a vámpírokat kinyírjuk, de a vegákat nem bántjuk, körülbelül ennyi. Ti, hogy tudtatok kicsinálni négy újszülöttet? –vigyorgott rám, a vakító fogkrém reklámba illő fogsorával.
-Jól harcolunk, vannak képességeink is – mondtam, nem tudom mi ütött belém, hogy mindent elmondtam nekik, de úgy éreztem valakinek el kell mondanom és bennük megbízhatok. Vagyis ezt mondogattam magamba, de ki tudja..lehet nem kéne…
-Képesség? – kérdezett kíváncsian vissza Embry.
-Sok vámpírnak van, nekünk több is. Van egy pajzsom, azaz az agyamon, érintésre látom a gondolataid, és a múltad. Nessinek is pajzs, érintésre tud képeket küldeni, és látja a jövőd, de ez folyamatosan változik.
-Váó. És a húgod bevésődött Jacobba – kacagott Embry.
-Bevésődött? Ez valami farkasos dolog? – kérdeztem meglepetten.
-Igen, azt jelent, hogy szerelmes vagy annál több, ő neki a világ és nélküle semmit sem ér az élete – magyarázta Seth. Elrévedve kissé, szóval ő is be van vésődve. Következtettem ki.
-Az szép.. – mosolyogtam. – Mi lesz velem? – suttogtam. Megijedtem, hiszen eddig ketten voltunk, nekem ő, neki én voltam a legfontosabb, de egy szerelem… Nem, nem és nem. Nem lehetek féltékeny.
-Ide bármikor jöhetsz - ölelt meg barátságosan Embry. Kissé megnyugtatott.
-Oké, köszi – mosolyogtam, olyan felszabadultnak éreztem magam, olyan volt, mintha gyerek lennék. Pedig sosem voltam az, egy mosoly, egy baráti ölelés és elfelejtem a problémáim vagy legalábbis háttérbe szorítom, és élvezem az életet.
Késő estig a rezervátumban maradtunk, a legfontosabb dolgokat elmeséltem nekik – például anyuról, és hogy hol éltünk eddig-. Nessiék órákig csak sétáltak, vagy … nem is tudom. Nem vagyok valami felvilágosult ezen a téren. A nagybetűs szerelem.
Egyszer csak, kézen fogva megjelentek… Hmm. Pont most gondoltam rájuk.
-Fiatalok – kacagtam fel. – Végre megtiszteltek minket a társoságotokkal… Amúgy Lizz vagyok – öleltem meg Jacobot.
-Jacob – mosolygott rám, nagyon szimpi srác volt, ha ránéztél jó kedved lett, olyan pozitív kisugárzása volt, és emellett nagyon helyes. Pont a húgomhoz illet.
-Van egy rossz hírem, haza kéne mennünk. Nessi holnap suli és fiúk nektek sem ártana pihenni.
-Igazad van – ásított Embry. – Mindjárt elalszok – majd megpusziltam a fiúkat és indultam haza, utánam pár percre jött Nessi is.
-Jó pasi – mosolyogtam. Kicsit zavarba voltam, vagy valami ilyesmi, hiszen sosem volt még komoly barátunk és Nessinek, most Ő a világ közepe. Örökre.
-Váá. Olyan csodálatos, a mosolya, a hangja, az illata …isteni ez a srác.. – áradozott Nessi.
-Fülig belezúgtál, azaz vésődtél… - kacagtam. Bár talán még mindig egy kicsit féltékeny voltam, és magányos, de ez szociális probléma. A nővérem boldogsága a legfőbb. Már haza is értünk. –Most pedig zuhany, ugrás az ágyba! Ne álmodozz túl sokat, holnap hétkor keltelek.. – nyomtam egy puszit a homlokára és benyomtam a fürdőszobába. Gyorsan letusoltam, majd elkezdtem rajzolni. Nem tudtam aludni…Rajzolás közben annyi dolog járt a fejemben, az elmúlt két hétben felfordult az a amúgy is bonyolult életem, de Nessi boldog és ez a lényeg. Bárcsak itt lenne anyu is, nem kéne más csak, hogy megöleljen… Nem kéne semmit mondania, csak hallgatnia, de nincs itt. Nagyon messze van… Meg kerestem a levelét és elolvastam többször is.
Milyen pocsék lehet neki, megpróbál beszélni Aroval, remélem, elér valamit és eljöhet. Vigyázzunk magunkra és egymásra, ezen vagyok már évek óta, de nem tudom mikor lépek jót és mikor rosszat, nehéz dönteni… De most már itt vannak a fiúk és én bízok bennük, olyan mint egy második család. Egy új család. Cullenék pedig hol vannak? Lehet nem kéne hibáztatnom őket, hiszen anyu is felkereshette volna őket. Ellenünk nem tettek semmit… és elnyomott az álom.

Sziasztok. Sajnálom, hogy csak most van rész. Nem mentegetőzöm:D
Én személy szerint szeretem ezt a részt.:)
Komikért esedezem:)
39 rendszeres olvasó?? Jáj, olyan boldog vagyok:D Szeretlek titeket. Szeretetem jeléül, holnapra tervezek egy újabb részt:D Nem 100%, de lehet:P