Ébredés - Hetedik fejezet

Halii, itt a friss, bocs a késésért, de kicsit elhúzódott a dolgom és most csináltam még a töri esszém:@(amit, meg kell jegyezek 3x újra kellet csinálni). Holnap nem hiszem, hogy hozok frisset, de ki tudja.:) Legkésőbb szerdán:) Puszi és KOMIKAT! Bocsi, hogy a ruhák nincsenek benne, de gyorsan fel akartam tenni, majd berakom őket.

Pofonok, titkok és egy jó hír

Liz szemszöge

-Most mi van? – kérdeztem.
-Rose, mindig is szeretett volna gyereket és a vámpíroknak nem lehet – magyarázta Carlisle.
-Sajnálom Rose - suttogtam.
-Engem te ne sajnálj, menny a fenébe… - kirohant az udvarra. Én pedig utána.
-Miért mit kellett volna mondanom? Hát Rose az cumi? Vagy mi? – szóltam utána.
-Hülye kislány az anyáddal együtt elmehetek a fenébe… - halottam meg messziről, de nem tudtam, hogy most ezt csak az agyam találta ki vagy mi. De utána mennék és kinyírnám, de nem lenne jó kezdés a Cullen családnál, ha első nap az egyiket kinyírom. De az anyámat a szájára ne vegye többet, és már szaladtam is utána. A többiek pedig utánam, Alice biztos látta. Már utol is értem, de a többiek még sehol…Hmm, lehet nem bánják megfosztom őket egy szőkétől. Nem sosem verekedtem csak úgy, de ez most más, az a nő már a kezdetektől utál és az nem is érdekel, de anyut is… Megölöm, én meg fogom ölni. Nem Liz, nem vagy gyilkos. Veszekedett két felem.
-Na mit akarsz? Nekem fogsz jönni? – még direkt húz, ez a csaj. Odalépte hozzá és az összes erőmet összeszedve megpofoztam.
-Az anyámat a szádra ne vedd többet, mert esküszöm, megöllek – ordítottam neki. A közeli fákról, a madarak rögtön fölreppentek már a csattanásra.
-Te fogsz megölni? – nevetett- Vagy az anyád? - mosolygott rám, öntelt mosolyával.
-Anyám sosem fog megölni téged, sajnálná a családod. És szeretett téged is – mondtam magabiztosan. – Bár nem értem miért.
-Haha, tudod kinek kell anyád szeretete - adtam neki még egy pofont, megtántorodott tőle. És nekem esett.
-Rose kérlek ne – sipított Esme. Kit féltett? Biztos őt. Majd elkezdtünk harcolni. Nyugodj le Elizabeth, dühvel nem lehet harcolni. Mondogattam magamba. Nem fogod megölni, anyu nem akarná. Nem támadtam, csak védekeztem.
-Na mi van? Félsz kislány?- kérdezte gúnyosan.
-Nem csak nem akarok gyilkos lenni… - és belerúgtam és elrepült egy pár métert.
-Sajnálom, de az anyámért ölök – fordultam a Cullenek felé, akik ledöbbenve álltak. – Roset is szerette… - suttodtam. – Nem értem – már hazafelé szaladtam.
-Hmm, már látom jól kifogunk jönni - mentem be a nappaliba, a többiek Emmett és Rose kivételével jöttek utánam. – Itt maradjunk vagy szeretnétek, ha inkább elköltöznénk? – ültem le az egyik kanapéra.
-Maradjatok – mondta Alice.
-Biztos? - kérdeztem és a többiek is csak bólintottak. - Oké, úgyis a vendégszobákat alakítottuk át magunknak – motyogtam. – Van valami kérdésetek? - senki nem szólt semmit. - Oké, holnap is lesz nap, most én megyek és lefekszem.
-Ti alszotok? – kérdezte Carlisle.
-Igen, de ténylég megyek, nagyon fáradt vagyok – nyomtam el egy ásítást.
-Persze, menny csak – mosolygott rám Esme. Körbenéztem, mindenki megütközve ült és bámúlt, gondolkodott, mi történt az előbb.
-Jó éjszakát – mentem fel a lépcsőn, át sem öltöztem semmi, lerúgtam a cipő és bedőltem az ágyba és már aludtam is.
Nessi szemszöge
Épp most ébredeztem, atyám megint elájultam, hihetetlen. Mitől lehet ez?
Gyorsan letusoltam, mivel nagyon beizadtam és felkaptam egy fehér nadrágot és egy trikót. (naci7, trikó1, karkötő7, fülbevaló26)
Átmentem Lizi szobájába, ő is aludt, ruhástul, nem volt szívem felkelteni.
Hangtalanul elindultam a lépcsőn lefelé, hogy egyek valamit.
Nem nagyon figyelhettem, mert egyszer csak nekimentem valakinek, Edwardnak. Ahogy hozzá értem, küldtem neki egy képet, magáról, de teljesen véletlenül. Kikerekedett szemekkel nézett rám, én meg megöleltem. Mindig úgy vágytam egy apára, és végül is Edward volt a legközelebb hozzá. Lefagyott, majd visszaölelt.
-Jó reggelt – húzódtam el tőle pár perc múlva. – Mindent megbeszéltetek este? – kérdeztem.
-Nagyából – mosolyodott el halványan.
-Én megyek reggelizni, elkísérsz? - mosolyogtam kedvesen.
-Persze - majd megfordult és indultunk le a lépcsőn. Hosszú ideig csendben voltunk, egyszer csak Liz jelent meg előttem, de ő még a tegnapi ruhájában, álmos fejjel, kusza tincsekkel.
-Drágám, hogy vagy? – ölelt át. – Úgy aggódtam, az a hülye képesség kikészít… - azt látom, gondoltam magamba.
-Jól vagyok, semmi bajom, nyugodj meg. Eszel te is? –kérdeztem húgom. Ránézett Edwardra – Nem, most nem, kösz – majd eltűnt, szóval mérges Edwardra, megértem. Megkajáltam, majd felmentem Lizhez,mégis meg kéne beszélnünk mennyit tudnak a Cullenek.
-Liz beszélnünk kell – majd a fejemre mutattam. Innentől fejben folytattam.
„-Szóval mennyit tudnak? – kérdeztem.
- Csak annyit, hogy félvérek vagyunk. És anyu a Volturi katona, de azt nem tudják, hogy ő Bella. Vagyis nem mondtam nekik, de biztos rájöttek már. Képességeinkről sem tudnak, de szerintem lassan rá fognak jönni – gondolkodott Liz. Közben benyúltam a szekrénybe és kivettem egy farmart és egy trikó. (naci27, trikó3,fülbevaló15, karkötő20).
-Uhum. Nekimentem Edwardnak és tök véletlen küldtem neki egy képet, bocsi .
-Semmi gond, csak anyura vigyázz, vagyis ne tudják meg, hogy kinek a kiei vagyunk..
-Miért? – kérdeztem.
-Szerintem jobb lesz így, ha anyu egyszer kijut Volterából nem feltétlenül a Cullen családhoz kell futnia.
-Oké, te tudod – mosolyogtam rá.”
-Köszi – mosolygott rám. Gyorsan átöltözött én pedig a karperecem nézegettem, amit még anyutól kaptam – az övé volt-. Ez az egyetlen dolog, ami tőle van – meg persze a fényképek-.
Lementünk a nappaliba, ahol Alice újságokat lapozgatott, Esme pedig a fényképalbumainkat nézte. Hmm, hamar berendezkedtek. De hol lehet Rose.
-Oh, elnézést, hogy megnéztem. Nagyon aranyosak vagytok – hála az égnek, anyura azt hitte mi vagyunk, vagy nem nézte meg őket…
-Semmi gond. Köszönjük – mosolyogtam barátságosan, vagyis próbálkoztam.
-Milyen gyakran csináltatok képeket? – kíváncsiskodott, mosolyogva.
-Hetente, mivel nagyon gyorsan nőttünk… - mosolyogtam.
-Anyunak csináltuk, hogy egyszer megtudja nézni, hogy nőttünk fel – mondta Liz.
-Kivel éltetek? – kérdezte továbbra is kíváncsian.
-Mindig csak ketten, két éves korunk óta - mondtam. Közben megszorítottam húgom kezét.
-Kettő? – kérdezett vissza kikerekedett szemekkel.
-Két évesen 6-nak néztünk ki, és az értelmi szintünk 8-on volt szóval nem nagy dolog és Vic néha besegített– beszélt Liz, nagy dolog volt, de sosem szerette ha sajnálnak minket.
-Nem lehetett könnyű… - bámult maga elé.
-Nem volt, de ketten voltunk mindig és így is maradunk, örökké együtt – ölelt meg a nővérem. Esme gondolkodva méregetett minket.
-Alice megnézed a gardróbunkat? – kérdeztem mosolyogva. – Halottam nagy vásárlás mániákus vagy – kacagtam.
-Az lennénk? – kérdezte Alice.
-Még mennyire – jött be Emmett. – Már csak az a kérdés, hova fogunk ennyi kocsit berakni.. – gondolkodott tovább. Hány kocsijuk van ezeknek? Végülis nekünk kettőnknek kettő, akkor, hetüknek lehet hét…
-Gyertek – húzta húgom fel Alicet az emeletre.
-Wáóó – nézett körbe Alice. – Van stílus érzéketek. Közös gardróbotok van? - kérdezősködött, miközben körbenézett.
-Igen, úgyis egy méretünk van mindenből... – mondtam.
-Ezt felpróbálhatom? – húzott ki egy rózsaszín ruhát Alice.
-Persze – mosolygott rá Lizi. – Nekem úgyis túl rózsaszín –kacagott.
Új látomásban voltam, épp olvastam valami könyvet, aztán csöngetett egy fiú, azaz vámpír, egy levelet nyújtott át. Kibontottam és anyu írása volt.
„Lányok” és véget is ért a látomás..
Liz lefagyva állt.
-Istenem, azt tudod mit jelent?! - ugrottam a nyakába.
-Ez szenszációs.. – kacagott fel.
-Mi történt? – kérdezte ledöbbenve Alice, a képességeinkről még nem tudnak…
-Anyu küldeni fog egy levelet! – kacagtam.
-De ezt honnan tudod? – kérdezte a kobold.
-Látomásom volt, és ő pedig kiolvasta a fejemből – mutatott rám.
-Két képességeteg van? – esett le az áll. Nemlegesen megráztam a fejem.
-Három. Nekem a pajzs, a jövőbe látás, és a vetítés, de csak érintésre – mondtam.
-Nekem pedig szintén pajzs, múlt látása, és a gondolatolvasás, de csak érintésre – folytatta Liz. - Ezért nem tudhat rólunk a Volturi…
-Wáóó. Mindenki a nappaliba –mondta hangosabban Alice.. – A többieknek is el kell mondanotok – már ki is röppent a szobából.
Liz szemszöge
-Oké, mindjárt megyünk – szóltam utánuk. – Na mit szólsz? – fordultam nővérkém felé.
-Úgy örülök…- a gardrób közepén ölelkeztünk, percekig. – Na, de mennyünk ne várassuk meg őket – leszaladtunk a lépcsőn, a nappaliba mindenki minket várt, persze Rose kivételével. Hála az égnek.
-Gondolom mindenki hallotta, amit beszéltünk, meg mutatom – mondtam. – Nessi, add ide a kezed, én agyamból majd olvasd ki, mivel mi tudunk egymás gondolatában olvasni, így ő közvetíti mit láttam a jövőtökben. Ki a legkíváncsibb a múltjára?
-Én – pattant fel Alice.
-Oké, gyere – megfogtam a kezét és a képek csak úgy villantak be, Alice három éves, hat, nyolc, tizenkettő, tizennégy, tizenhét… itt több kép jött, elmegyógyintézet, idősvámpír. Közben pár kép a családjáról.
-Többet adtál fél perc alatt, mint amit találtam 150 év alatt találtam, köszönöm – ölelt meg, szegénykém..
-Jasper, te is megszeretnéd nézni Alice múltját? Alice megmutathatom neki? – fordultam először Jasperhez, majd Alicehez.
-Persze – mosolyogtak.
-Oké – megfogtam Jasper kezét és simán átküldtem, amit az imént találtam.
-Ez nagyszerű képesség – mosolygott Jasper.