Ébredés - Nyolcadik fejezet

Nem kell kinyírni, tudom nem kellett volna, de szemét vagyok:/. Ígérem valahogy vissza kötöm őket a lányokhoz. Örültem a komiknak:) Most is örülnék:) Nem húzom az idegeiteket, sipirc olvasni:) (ruhák megint nincsenek benne bocsi:( )

Minden felborul, egy pillanat alatt

Liz szemszöge
Mindenki gondolkozott, percekig csend volt a Cullen villában… Rettentően félek, nem kellet volna ideköltöznünk, nem kellett volna megvárnunk őket, nem kellett volna elmondani nekik. Tuti tudják, hogy ki az anyánk, nem hülyék, mindenki tudja. Ilyenkor jól esne egy vadászat.
-Nessi, el megyünk vadászni? – fordultam az említett felé.
-Ti isztok vért is? – kérdezte kíváncsian Carlilse.
-Igen, néha, az is kell a szervezetünkhöz – mosolygott rá angyalian nővérem. Neki megy, ő felejt, vagy félre tudja tenni a múltat – ami nem is a mi múltunk-. De ez nagyon jó tulajdonság, engem egy hárpiának tartanak, őt meg imádják. Nem vagyok féltékeny, csak..csak…inkább hagyjuk.
-De emberekre vadásztok? - kérdezte Carlisle. Nem volt megvető a hangja, inkább csak kíváncsi. Megkedveltem őt, ő olyan diplomatikus, egyben kíváncsi is.
-Nem, dehogy – kacagtam fel. – Szép is lenne.. – mi emberekre vadásznánk, anyu biztos kinyírna minket. Mindenki fellélegzett, hát nem csodálom.
-Mi is mehetünk? – kérdezte Emmett, azzal a bizonyos kaján nézésével, amihez hozzá társult kajánabbnál kajánabb mosolya.
-Hiszen hajnalban voltál – nézet rá Rose – azzal, a bizonyos nézéssel, hogy nem mennék el a helyedben-.
-De meg akarom nézni őket – nevetett fel. Rose utál minket. Bár nem tudom miért, hiszen nem is ismer. Jó-jó a tegnapi nem volt semmi, de ő kezdte..
-Tudunk vadászni, és hát Emmett simán levertünk tegnap is… - nevetett húgom, próbálta oldani a hangulatot.
-Lányok egy pillanat. Renesmee, hogy-hogy? Miből lett? – kíváncsiskodott Esme.
-Nem tudom, majd anyutól kell megkérdezni – mosolygott rá Nessi. – Akkor, aki akar jönni akar, az jöjjön, mi indulunk – állt fel Nessi. Terelte a témát, nagyon jól tudta, hogy miből ered a neve, mint ahogy én is – sajátom is-. Ő Renee és Esme, én pedig Edward igazi édesanyjának nevét kaptam.
-Nessi várj, pulcsi – dobtam a fogasról neki az egyik vastag pulcsit. Mi meg tudunk fázni.
Esme és Rose maradt otthon a többiek mind jöttek.
Gyorsan lerendeztük a vadászatot én egy pumát és két szarvast, Nessi pedig egy macit és egy szarvast. A többiek minket figyeltek, ők nem ettek semmit. Majd haza mentünk, közben mindenki beszélgetett Edward kivételével. Otthon lezuhanyoztunk és felvettük a pizsinket, de még lementünk Emmettel vámpíros filmet nézni, ami mit ne mondjak, nagyon vicces volt. Asszem lent aludtam el, de reggel már az ágyamban ébredtem.
Edward az ablakom előtt állt és engem figyelt.
-Szia - mosolyogtam, bár nagyon zavarba jöttem. Mit néz? Ki ő? Anyut is így nézte? Mindig ezer megválaszolatlan kérdés jut eszembe mikor mellettem van.
-Szia – mosolyodott el halványan.
-Én megyek letusolok – majd kimentem a fürdőbe, hogy össze szedjem magam. Miközben Edwardon gondolkodtam – Mit kéne tennem? Hogy kéne vele viselkednem? -. Gyorsan letusoltam, fogat mostam, közben egy törölközött csavartam magam köré, megfésülködtem és mentem a gardróbba, keresni valami ruhát. Épp akkor jött Nessi is be, ugyancsak törölközőben.
-Hali – ölelt meg, reggeli üdvözlés kép.
-Jó reggelt – öleltem vissza. – Mit vegyünk fel? – néztem rá, ő ebben a zseni.
-Ezt – vett elő egy nike pólót. – Ezzel – egy rövidnadrágot. És magának is elővett egy nike pólót és egy rövidnacit. (polo28, rövidnadrág6 és polo29, rövidnadrág2)
-Kicsit nyárias - emeltem fel a rövid nacit – Nem gondolod? – húztam fel a szemöldököm. Forksban vagyunk… és nem nagyon szeretem, ha kint van a hátsó felem fele, amúgy is elegen legeltetik rajtunk a szemüket.
-Tudom, hogy csak szégyellős vagy – mosolygott rám. Persze, mindent tud az én drága nővérem. Majd visszahajolt a cipős szekrénybe. –Ugyan olyanok vagyunk, szóval neked is jó lábad van, amúgy meg nyár van– kacagott fel.
Erre nem tudtam mit mondani, mosolyogva néztem, amint keresi a kiválasztott cipőt.
Majd kivett egy rózsaszín szandált – Ez az ennyim, keresek neked is valamit.. Megvan!! – nyújtotta nekem is egy szandit. (szandál2)
-Köszi – mentem be a fürdőbe, gyors felöltöztem és mentem is le, reggelizni. Pont akkor jött ki Nessi is a szobájából, együtt mentünk. A többiek a nappaliba voltak. Alice, Rose divatlapokat böngészet, Emmett és Jasper sakkozott, Esme rajzolgatott, Edward bambult ki a fejéből és Carlilse nem volt sehol.
-Sziasztok – mosolygott Nessi – Carlilse? – nézett Esmére.
-Kórázban… - mosolyodott el Esme, miközben a fiúk alaposan végigmértek minket, Rose pedig gyilkos pillantással jutalmazta ezért férjét és persze minket is.
-Jövöhét hétfőn kezdődik a suli, gondolom ti is jöttök... – néztem Alicere.
-Igen, még el kéne menünk vásárolni az iskolakezdésre – ugrott fel Alice.
-Oké, ma mehetünk ha gondolod.. – nézett rá Nessi.
-Oké – mosolygott Alice.
-20 perc múlva indulhatunk – mondtam. Gyorsan reggeliztünk, feldobtunk egy laza sminket, kerestünk táskát, belepakoltunk, húztunk egy kabátot és már a garázsban vártuk Aliceket. (táska4, kabát5 és táska1, kabát2)
Már Rose a BMW-ben ült, majd Alice hangját hallottuk meg, amint a fiúkkal veszekszik.
-Nem érdekel, akkor is jöttök. Em te Roseval mész, a lányok külön, mi meg Edwarddal – adta ki az utasítást.
-Oké – sóhajtottak a fiúk.
Mi mentünk elől 240 km/h utánunk Rose és utánuk Edward. 15 perc múlva már a pláza előtt álltunk és indult a vásárlás. Alice és Rose kemények, hihetetlen mennyi mindent vettek, mi Nessivel is vettünk jó pár darabot, de csak tizedannyit, mint ők. A fiúk, ők a 12. bolt után leültek egy padra és beszélgettek, megértem őket. Mi Nessivel elmentünk ebédelni, miközben ettünk láttam két vámpírnőt, akik szintén vegák voltak, párszor már láttuk őket – plázában, természetesen-, de ők nem tudják, hogy mi tudjuk, hogy ők mik.
Gyors beugrottunk a papírírószer boltba, vettünk pár dolgot és mentünk megkeresni a többieket. Mikor odaértünk az egyik vámpír épp Edwardot csókolgatta, vagyis Edwardon volt, ölelgette, csókolgatta és simogatta. Majd Edward mögül ránk mosolygott és megfogta Edward seggét.
Ezt nem hiszem el, nekünk annyi..Ennyit Anyu, Edward párosról…
Nessi lefagyva állt mellettem, többiek csak most vették észre, hogy mi is ott vagyunk. Alice kétségbeesve nézett ránk. Gyorsan elindultunk a kijárat felé.
Mikor haza értünk, Nessi elkezdett ordítozni…
-Nem, nem és nem! Ez nem lehet! Miért? Pedig ha egyszer anyu kiszabadul, lehettünk volna egy boldog család… Utálom!! Miért kell csalódnom benne! – majd elhallgatott és elkezdett zokogni. Tudtam, tudtam, hogy ez lesz. Rossz döntést hoztam, tudtam, hogy csalódni fogunk bennük. Elrontottam, Nessi összetört, pont ezt nem akartam.
-Sss. Nessi, nyugodj meg. Nem tudunk mit tenni, lehet anyu is egy helyes vámpírpasival jön vissza – dörgölgettem a hátát, mosolyogva. Pedig belül ugyanúgy, ha nem jobban zokogtam, mint ő.
-Két évig voltunk anyuval, tudom, hogy kit szeret és kit nem. Liz te is tudod, mennyire össze volt törve, valami Volturi nem helyettesítheti… Azt hittem minden rendbe jöhet, hogy boldogok leszünk, lesz egy nagy családunk, mindig ezt akartuk, én hittem benne, hogy ők lesznek azok.
-Jaj, Nessim.. – így ültünk egy ideig, majd egyszer csak valaki csöngetett.
-Ki lehet az? – álltam fel, és az a bizonyos vámpír volt. Tizenkilenc-húsz évesnek nézett ki, helyes is volt. Modern ruha volt rajta, farmer és egy kék pulcsi és tiszta is volt. Szóval nem nomád.
-Liz? – kérdezett, rám emelte vörös szemeit. És emberekkel táplálkozik.
-Igen – odaadta a levelet majd elrohant, pont mikor lefékezett Edward Volvója. – Nessi , itt a levél – nyújtottam oda a papírt.
„Lányok!
Nagyon hiányoztok, remélem, hogy minden rendben van. Az élet itt Volterában – nem akarok panaszkodni, de- förtelmes, havonta egyszer újszülötteket, nomádokat kell ölnöm. Megpróbálok beszélni Aroval, de nem ígérhetek semmit. Sajnálom, hogy ilyen az életetek, sajnálom, hogy nem lehetek ott. Bocsássatok meg nekem, kérlek titeket…
Rengeteg kérdésem van. Mi van veletek? Hány évesen áltatok meg? Hol éltek? Van barátotok, férjetek? Együtt vagytok egyáltalán?
Nem tudtok most üzenni, de majd fogunk találkozni…egyszer…biztos.
Ti tartjátok bennem a lelket, szóval vigyázatok magatokra, egymásra. Szeretlek benneteket, legyetek boldogok…
Csók anyátok, Bella”
Közben azon gondolkodtam, hogy el kéne költöznünk innen, így nehéz lesz velük élnünk és a titkokból már eleget elárultunk. De hova mennyünk?
-Nem mehetek sehova! – jött be Alice.
-Ki volt ez a vámpír?! – jött be Edward felháborodva, de úgy tettem mintha ott sem lenne. Vajon hol hagyta a barátnőjét?
-De elmegyünk – jelentettem ki magabiztosan.
-Miért? – kérdezett vissza, de már zokogott – persze könnyek nélkül-.
-Ezeregy okunk van, azt sem értem miért költöztünk ide. Már az is hiba volt – suttogtam.
-Mert Edward miatt? – kérdezte. Pedig olyan színpatikus volt, de csak benne is csalódunk, ha közelebb engedjük magunkhoz.
-Részben – válaszoltam, de elcsuklott a hangom.
-Ti szerelmesek vagytok belé? – kérdezte vagy inkább állította Jasper.
-Mi? - nevettem fel. – Még az kéne – nevettem fel gúnyosan.
-Féltékenyek, csalódottak vagytok – elemezett minket Jasper.
-És? Attól szerelmesnek kéne lennünk? – ordítozott Nessi. – Liz mindig is tudtad, kutyából nem lesz szalonna. Elköltözünk, de Forksban kell maradnunk... – fejezte be halkabban Nessi.
-Mi? Mit csináltunk? – kérdezte Alice.
-Elb*sztátok valaki életét, akit már rég el is felejtettetek, és a múlt visszavág – jött be Victoria. Mindenki döbbenten nézett rá. – Gyertek lányok, van egy házam Forks másik végén – ölelte meg Nessit.
-Victora? – nézett fel Nessi.
-Semmi baj Nessim.. – majd kiesett a levél nővérem kezéből.
-Írt? – lepődött meg Vic.
-Uhum – válaszoltam röviden.
-Jó akkor mennyetek a házba én elintézem a cuccaitokat – megfogta a kezem és megmutatta merre kell menni. Majd felkaptam a nővérem és rohantam az új otthonunk felé. Közben már én is csak zokogtam.