Ébredés - Kilencedik fejezet

"A gonosz"

Ez elég gyenge, rövid fejezet lett. Sajnálom. Beteg vagyok:S meg álmos is... DE holnap lehet hozom a 10.-et. Hat komi:) lett. A számok, a ruhák után azok a gépemen vannak a ruhák és kiválasztottam, mikor a vázlatot csináltam a töriből anno. De majd berakom, őket útolag:)
És volv még valamikor egy kérdés: Bella átváltoztatott át egy embert?? Hmm, Igen, de még nem árulom el, hogy-hogyan:) SOK KOMI=HOLNAP FRISS

Victória szemszöge
-Te? – nézett rám meglepve Emmett.
-Igen én – mosolyodtam el, hogy meglepődtek. Bár igaz, ők engem „A gonosznak” ismernek.
-De mi közöd hozzájuk? – kérdezte gúnyosan Rose. Már csak ő hiányzott.
-Az legjobb barátnőm lányai, én változtattam át anyukat is, és néha segítek nekik – mindenki meglepődve bámult. – És igen, vega vagyok – mosolyodtam el ismét. – Néhány papírdobozt tudtok adni, ha már az otthonukból elüldöztétek őket? – kérdeztem mosolyogva, türelmesen. Miközben dühöngtem belül, szegény Nessi lés Liz. Jól kikészültek.
-Mi üldöztük el? – kérdezte ismét gúnyosan Rose.
-Rose, te még fogsz pofára esni, hidd el nekem… - mondtam magabiztosan, még mindig mosolyogva. Mikor Bella elment a Volturihoz, írtam Cullenéknek levelet, hogy lett két kislánya Bellának, de Bella Volturi lett és felnevelhetnék őket. Úgy gondoltam, hogy ott lennének a legjobb helyen, de ezt a levelet kedves szőkeségünk eltűntette. Nem tudom, hogy csinálta, de rajta kívül nem tud a levélről senki. Pedig Alicenek látnia kellett volna. De úgy érzem ez örök titok marad.
-Nekem nem beszélj te… - közben már az emeleten pakoltam a dobozokba, vámpírgyorsasággal.
-ÉN?? Mi vagyok? – kacagtam fel. Majd Carlilse és Esme jött be a szobába és meghökkenve figyeltek.
-Victoria? – nézett kikerekedett szemmel Carlilse. Hmm, bár eléggé megváltoztam, külsőleg is, de azért vámpírok vagyunk, az isten szerelmére…
-Üdv Esme és Carlilse – mosolyogtam barátságosa. Velük semmi bajom sem volt. Sőt tiszteltem őket.
-Te mit keresel itt? – kérdezte felháborodva Esme.
-Öhöm, elnézést. Összepakolom a lányok cuccait, elköltöztek – mondtam, próbáltam tapintatos lenni.
-Miért? – kérdezte Esme, már könnyek nélkül zokogott.
-Nyugalom, még fogtok találkozni, és a lányok nevében is sajnálom. Esme, Carlilse, Jasper és Emmett nem tehet semmiről.. vagyis inkább hagyjuk.. – gyorsan lerohantam 3 dobozzal és kiálltam a kocsikkal, majd elkezdtem belepakolni.
-Victoria, a fénykép albumok – adta oda Esme. – Köszönöm. – mindenki az ajtóban állt és értetlenül figyelt. – Egyszer megértitek, sajnálom, hogy nem mondom el az igazat, de a lányok nem akarják… - majd beültem a kocsiba és elindultam a lányokhoz.
Mikor hazaértem Nessi már aludt, Liz pedig az egyik ablakban ült és cigizett. Mióta cigizik ez a lány? Mikről maradtam le…
-Vic? – kérdezte, de a hangja elcsuklott. Ez a lány volt az aki, mindig az erős, a felelősségtudatos, a féltő, az előre gondolkodó, az óvó. Mindig segített Nessinek, sosem mutatta, ha fájt neki, talán kétszer láttam eddig sírni. Amikor megszületett és, amikor Bells elment.
-Igen szívem? – kérdeztem kedvesen.
-Honnan tudtad mi van velünk? Honnan tudtad mikor kell jönnöd? - kérdezgetett. Olyan kíváncsi akárcsak az anyja.
-Olyan érzésem volt, hogy nincs minden rendben szóval gondoltam megnézlek titeket – mosolyogtam. És nem is volt…
-Megyek segítek - elnyomta a cigit és leugrott.
-Még ne pakoljatok ki. Holnap veszek festékeket, meg ami kell eztán kicsit felújítjuk, veszünk bútorokat és majd utána kipakolunk.
-Oké. Hogy-hogy van házad itt? – kíváncsiskodott tovább.
-B tervnek, arra gondoltam nektek is lehet kell, meg nekem sem árt egy plusz ház – erre csak mosolygott.
-Amúgy hol élsz most? – kíváncsiskodott ismét, amin csak mosolyogni tudtam.
-Kanadában, de most költözöm. Valószínű a kórházban van munka lehetőség, akkor lehet itt maradok.
-Kórházban? – kérdezett vissza kikerekedett szemekkel.
-Igen, szihiáter vagyok – mosolyodtam el. Büszke voltam magamra.
-Váóó – kacagott fel.