Ébredés -Huszonegyedik fejezet

Sziasztok. Csak 15 komi jött össze, de gondoltam hozom a frisst. Annak a pár embernek köszönjétek, akik képesek voltak komit írni. Nem lett valami hosszú,de jobb mint a semmi.
Köszönöm a 70 rendszeres olvasót, annyira örülök, hogy ennyien követtek. Rettentő jó érzés.:)
Nincs komi határ, hiszen nincs kész a következő fejezet,de persze ösztönöznének ebben a kánikulában.:)
Nem lett egy hű, de tartalmas feji, de ilyen is kell.
Jó olvasást, puszi.

Ütés, lapos hangulat és a megoldás, álarc

Liz szemszöge
Már tudtam mi volt az a nagy csattanás. Erik arca és Sam öklének találkozása.
„Nessi küld ki a fiúkat. Most!”
-Mit csináltok?! - de mintha ott sem lettem volna.
-Összevesztek..és … - mondta akadozva Tony, kissé mintha meg lenne illetődve.
-Min? – kérdeztem meg, azt ami már percek óta foglalkoztat.
-Rajtad - suttogta, alig hallhatóan. De nem értettem, rajtam?
Ekkor Seth, Jake és Embry lépett ki az ajtón.
-Mi van itt? – nézett körbe Embry.
-Már semmi – mondtam.
-Semmi? – és Sam neki rontott Eriknek.
-Sam!!! – sipítottam fel. Gyorsan elé ugorva arrébb lökve Eriket, de Sam ütését már nem tudtam kivédeni.
-Franca – dobtam hátra a hajam. Mert elkezdett vérezni a szám, felszakad.
-Liz? – nézett rám Sam meglepetten. - Sajnálom, én nem akartam…
-Menny a p*csába! – löktem el magamtól. - Te normális vagy!? Egy EMBERREL szemben? – a végét csak tátogtam.
-Liz menny be – suttogta Nessi az ajtóból. Szemei nem csokoládébarnák, hanem éjfeketék voltak.
Erik ájultak feküdt, gyorsan megnéztem a sérüléseit, semmi komoly. Persze egy hétig lila folt fog éktelenkedni a vállán, e kibírja.
-Lizi… - suttogta mosolyogva. Majd felém hajol, én reflekszerűen hátra, de követett. Majdnem megcsókolt. Én pedig most öt löktem el magamtól.
-Mindenkinek elment az esze?! – kiáltottam fel. Lassan felálltam és bementem a házba, a lányok aggodva vizsgáltak.
-Semmi bajom… - motyogtam, és letöröltem államról a vért. – Képzeljétek a fiúk, Sam és Erik összevesztek, elkezdtek verekedni…
-És Tony? Ő? – nézett rám megszeppenve Lora.
-Ő nem, a békítő szerepét játszotta – mosolyogtam. – Pár perc és jönnek a többiek is, én kimegyek a mosóba.
-Oké – fújták ki egyszerre a levegőt, kissé megkönnyebbülve.
Beléptem a mosdóba, és a tükör elé álltam. Könnyeim lassan elkezdtek folyni, nem tudtam megmagyarázni miért is. Talán a fiúk miatt, vagy most telt be a pohár. Arcomat vizsgáltam, és üresnek éreztem magam, de mégis bűntudatom volt, hiszen boldognak kellene lennem, hisz ez egy szülinapi buli.
Nessi szemszöge
Erik, Tony és persze Liz már bent voltak, de én és a farkasok kint. A környezetemet csak tompán érzékeltem. Vörös köd szált a józanelmém útjába, rettentő dühös voltam. Hiszen Liz, a húgom, az egyetlen rokonom, a másik felem, az ikrem megsérült. Sam miatt.
És neki rontottam. Tudtam, legbelül, nagyon mélyen, hogy nem kéne.
-Nessi! – halottam meg szerelmem hangját, amiből a féltés kicsengett, de nem érdekelt.
Sam nem védekezett, nem gondolta, hogy kéne neki. Csak kissé gúnyos mosoly jelent meg arcán, ez csak jobban hergelt.
Következő pillanatban egy farkas állt előttem. Nem féltem tőle, hiszen mit árthat nekem egy hitvány farkaska…
Egy gyors mozdulattal elrúgtam, és egy nagyon nyüszített. Ezt kell neki, valaki lefogta a kezem, szorosan magához húzott.
-Sam, nehogy visszamerj jönni! – parancsolta Seth.
-Nessi? – szólt a halk hang mögülem.
-Nem kellett volna… Jól van? –néztem Embryre.
-Túléli – mosolygott bátorítóan. – És megértelek – sarkon fordult és bement pont, mint Seth.
-Én úgy sajnálom Jake, tudom, hogy bírod és egy család vagytok. Nem kellett volna…
-Szerelmem? – vágott közbe, és maga felé fordított. – Minden okés?
-Igen csak, nagyon dühbe gurultam. Hiszen a húgomért ölök – jelentettem ki.
-Érthető, de mennyünk be, a többiek bizonyára hiányolnak minket.
-Okés.
Liz szemszöge
Pár percig győzködtem magam, és rájöttem, hogy a buli hangulata az én kezembe van. Szóval nevetve kisétálok, nem nevetve, az túl feltűnő. Mosolyogva.
A nappaliban ült mindenki a hangulat elég lapos volt, pont mint gondoltam. Körbenéztem ismét, de Sam nem volt itt.
-Mi van itt? - mosolyogtam rájuk. – Elfáradtatok?
-Igen – mosolyogott Nessi.
-Ki marad? Azaz ki alszik itt? – mosolyogtam körbe.
-Mindenki? – kuncogott Nessi.
-Én asszem inkább haza mennék – suttogta Erik, az állához egy csomag mirelit borsót szorítva.
-Én meg nem maradhatok – húzta el a száját Mark. – Anyám, nem engedte meg. Mert „szobafogságban” vagyok – adta elő, mosolyogva. – Én elviszem Eriket.
-Oké – mosolygott Nessi.
-
Egy óra múlva lezuhanyozva ültem a kád szélén már pizsamában.
A szobákat felosztottuk. Embry és Emma aludtak a vendégszobában. Nővéremék az ő szobájukban. Tony Victoria szobájában. Lorával mi pedig az én szobámba. Emilyék haza mentek, gondolom próbálkozni.
Elhatároztam, hogy körbenézek, hátha kell valakinek valami.
Két kopogás.
-Gyere –nevetett Nessi.
-Mizujs skacok? – léptem be mosolyogva. De csak Nessit láttam, amin Jake egyik pólójában és egy shortban ül az ágyon. – Jake?
-Itt vagyok – mosolygott, majd egy szál törölközőben kijött és mosolyogva beszélni kezdett. – Magányosak vagytok ott Lorával mi?
-Egy picit – mosolyogtam – jól néz ki – néztem végig rajta. Majd nővérkémre kacsintva, aki zavarában lehajtotta a fejét.
-Tudom – sóhajtott.
-Jah, amúgy kell valami? – váltottam témát.
-Nem köszi – mosolygott nővérem. „Ami kell az itt van”
-Ha valami mégis, fejben. Jó éjszakát – nyomtam egy-egy puszit az arcukra.
-Nektek is.
Két kopogás.
-Sziasztok. Kell valami? – néztem Emmára, aki Embry ölében ülve mosolygott rám.
-Nem köszi. Minden rendben? – nézett végig arcomon. Nem, nem eshetett le a maszk.
-Persze – mosolyogtam. – Akkor jó éjt – intettem kissé sután.
-Liz! Köszönök mindent! - ugrott fel és a nyakamba borult.
-Nincs mit – mosolyogtam.
És kiléptem az ajtón.
Két kopogás, semmi. Ismét kettő, ismét semmi.
Halkan kinyitottam az ajtót, Tony már aludt, mint egy kisgyerek.
Halkan becsuktam az ajtót, majd visszamentem a szobámba. Lora mosolyogva várt.
-Gyönyörű házatok van.
-Köszi. Nem vagy álmos?
-Nem. Te?
-Én sem.