Ébredés -Húszonötödik fejezet

Itt a fejezet. Ez inkább párbeszédben dús fejezet lett. Remélem elnyeri a tetszéseteket. A végén van pár kép is. Izgatottan várom a komikat. Kicsit a 32 után rossz érzés, hogy alig jön össze a 20. Szóval lécci komizatok.. Nem tudok rögtön feltenni fejit, mivel nincs kész, de azért jól esne. Akik írnak, azoknak nagyon köszönöm.
Puszi, đóri

Változások

Bella szemszög
-Jasper? – léptem elő a kocsim mellől. Régi testvérem megváltozott, a haja, megnőtt. És már nem lehetett leolvasni arcáról a szomjúságot, de nem volt jó kedélyállapotban sem. Nem csodálom, elválasztottam a családtól. Nem kellet volna…
-Bella? - suttogta. Hát persze nem ismert fel előszörre. Rengeteget változtam, külsőleg jó irányba, de talán belsőleg is. Feldúlt voltam, de észbe kaptam és a pajzsomat magamra vontam.
-Bella? Te vagy az? – vizsgált. Én pedig lassan, megfontoltan bólintottam.
-Üdv. Isabella Marie Swan Volturi – mosolyogtam magabiztosan és kezet nyújtottam. Meglepetten vizsgált.
-Te írtad a levelet? – kérdezte kikerekedett szemekkel.
-Igen. Én voltam. Sajnálom, hogy elszakítottalak Alicetől.
-Csak kibírjuk… Nagyon megváltoztál – ezt már a kocsiban mondta.
-Tudom – és ráléptem a gázra.
Egy szót sem szóltunk, Jasper vagy engem vizsgált vagy maga elé bámult.
-Nem Volterába megyünk? – nézett rám meglepődve.
-Nem. Volturihoz nem sok közöm van már – mosolyogtam. – Ez egy magán akció féle, de Aro is tud róla.
-Értem.
Majd újabb csöndes percek.
-Megérkeztünk – parkoltam le a ház előtt.
-Itt élsz?
-Igen, és még egy páran – mosolyogtam.
-Marie!! – kiáltott Vanessza.
-Mi a baj? – kérdeztem, miközben odamentem hozzá.
-Kevin… - kezdett bele.
-Mi van Kevinnel? – Kérdeztem, bár már tudtam a választ. Elment.
-Elment…
-Oké. Többiek?
-Mi? Oké? – sipított Evelin.
-Tudjátok, hogy utál engem is, ezt az egészet is. Egyszer biztos elment volna. Eszter?
-Igen.
-Itt vagyok – jött le Eszter. Zokogva.
-Sajnálom – öleltem meg szorosan.
-Ő ki? – nézett rám mosolyogva Eszter.
-Jasper Hale.
-Az a Jasper?? – nézett rám Vanessza.
-Az –bólintottam.
Közben Jasper már mögöttem állt.
-Keressünk neked egy szobát. Utána mindent megbeszélünk.
-Rendben.
-Milyen helyes… - mosolygott Eszter.
-Eszter, ha megtudom, hogy ráhajtasz… Felesége van.
-Oké, oké – mentegetőzött.
Pár perc múlva mindenki visszatért a szobába, és senkinek nem hiányzott Kevin.
-Ez lenne a szobád... – mutattam körbe. – Gyere le a nappaliba és megbeszéljük, hogy miért vagy itt.
-Oké – Jasper most is olyan bőszavú volt, mint mindig.
Jasper szemszöge
Nappaliba lassan mindenki leszivárgott. Hét ismeretlen vámpír, Bella és én.
Teljesen össze voltam zavarodva, nem értettem, mit keres itt Bella. Miért néz fel rá mindenki, miért ő a főnök, miért van ennyi emberevő között, miért nem Volterában van és én minek kellek ide.
-Kezdjük – csapta össze a tenyerét Bella. Hihetetlen volt, mennyit változott, teljesen más lett, de mégis ő volt. Lélegzetelállító nő lett belőle. Persze Alice az örök szerelmem, de he nem lenne… – Eliza, Martin, Eszter, Evelin, Vanessza és Jerry – mutatott végig a vörös szemű vámpírokon. – Ők újszülöttek.
-De hogy? Hiszen vannak érzelmeik, vagyis érted… - suttogtam megilletődötten. Ez lehetetlen, hiszen zokogot az a lány az előbb.s az érzelmeik a helyén voltak.
-Mindjárt – mosolygott rám büszkén. Akkor ő csinálta?
-Ő pedig Dávid, az öcsém – ölelt meg egy fiút. – Ő most szokik át az én életmódomra. – Az ölelés annyira megszokottnak tűnt, de csak barátok voltak. – Na igen, azért vagyunk itt, mert az újszülötteket szoktatjuk át. Ők hadseregekben voltak, mindegyikük ezt választotta, a többieket megültük.
Bella újszülötteket terel a jó irányba, ennyi újszülöttet, hogy irányít? Ez lehetetlen.
-Lehetetlenek tűnik, de egyszerű. Dávid segít, és nagyon jók. Csak egy hónaposak, és még jönnek újak. Vagyis hozunk, és félek kicsúszik a kezemből. Ezért hívtalak.
-Ez csodás, ezt Carlisle meghallja… - suttogtam.
-Szeretném, ha titok maradna – tördelte a kezét idegesen.
-Rendben.
Az éjszakát végigbeszélgettük. Vagyis Bella újszülötei, rengeteget meséltek. Hajnalba pár órára mindenki elment a dolgára, csak én és Bella maradtunk.
-Jasper, mi van a lányokkal? Milyenek?
-Szerintem jól vannak. Egy hétig egy házban éltünk, csodálattal beszéltek rólad, de nem mondták, meg, hogy te vagy az anyjuk. Imádnak téged. És Liz még Roseval is összeverekedett…
-Mi? – sipított fel.
-Liz nyert. Semmi baja nem lett. Nagyon jól harcol, jobban, mint egy vámpír – büszkeség ült ki Bella arcára.
-És miért költöztek el?
-Mert Edwardot láttak Tanyával, de nem is úgy volt – arcát vizsgálta, de nem láttam, hogy fájt volna neki. – De szerintem nem csak ezért, azóta nem sokat találkoztunk. Csak a suliba.
-Jacobról hallottál, úgy értem Nessi bevésődéséről – kérdezte kíváncsian, és izgatottság csenget hangjában.
-Igen, és egyszer volt a suliban is Nessivel. Pont olyan, mint a nagyapja.
-Hány évesen álltak meg a lányok? – kíváncsiskodott tovább.
-Tizennyolc körül.
Majd csengett a telefon.
-Ezt fel kell vennem – állt fel és kihalászta zsebéből a készüléket.
-Bellácskám – szólt bele a telefonba egy férfihang. – Mi a helyzet?
-Szia, semmi különös. Van új csapat? – a hangja lágy volt, mégsem igazi.
-Igen. Franciaországban.
-Oké, akkor holnap megyek.
-Egyedül? Harmincan vannak. Küldjek valakit? Félix szívesen megy.
-Nem kell, köszi.
-Te tudod, de ha valami bajod lesz…
-Nem lesz bajom.
-Oké, de most mennem kell. Szia, drágám.
-Üdv, Aro.
Mi, Aro? Így beszél a Volturi feje vele.
-Holnap megyek Franciaországba. Itt maradsz vagy jössz velem?
-Megyek.
-Okés, egyedül unalmas lett volna. Legalább látod, hogy csinálom – mosolygott.
-Harminc újszülött ellen ketten? - kerekedett ki a szemem.
-Igen, nem nagy cucc.
-Bella, te normális vagy? – álltam fel és idegesen járkálni kezdtem.
-Nem tudod, mit tudok Jasper. Volturi összes képessége a birtokomban van, és az egyik legjobb harcos vagyok.
-Mi, hogy? – állta meg, és leesett az állam.
-Ez a képességem. Akit a pajzsom alá vonok, annak megszerzem a képességét. Plusz a fizika pajzs.
-Te vagy a legerősebb vámpír?!
-Igen – mosolygott. - De nem kell félni tőlem.
*egy nappal később*
-Kétszáz méter és ott vagyunk – mosolygott rám Bella.
-Üdv. Kedves újszülöttek. Marie vagyok – állt meg és magabiztosa beszélni kezdett.
-Jasper kérlek, maradj mögöttem – suttogta.
Ketten neki rontottak.
-Fájni fog – mosolygott.
A földre esett a két vámpír és vonaglottak a fájdalomtól. A többiek megilletődve nézték társaikat a földön.
-Szóval, tudjátok, hogy nem muszáj harcolnotok területekért? Tudjátok, hogy nem kell embereket ölnötök? Csak azért teremtettek titeket, hogy harcoljatok, meghaljatok.
-Van olyan, aki velünk jön? Leszokik az emberi vérről? – kérdezte teljesen nyugottan.
-Hülye vagy??? – kérdezte meg egy magas, nagydarab fiú.
-Nem?! – mosolygott rá Bella.
Hárman megint neki indultak, ketten pedig nekem.
-Hagyd – suttogta Bella.
Csak állt és nézte, hogy közelítenek. Mikor majdnem hozzánk értek, elrepültek. Fizikai pajzs.
-Nem akartok családban élni? Szerelemre, barátokra találni?
-Én megyek – lépett ki egy húszas szőke nő.
-Gyere – mosolygott Bella, és kinyújtotta a kezét. És megölelte a lányt, majd maga mögé tolta.
-Áruló – kiabált egy vörös nő hátulról. Bella úgy csinált, mintha ott sem lenne. Egyszer csak elkezdett vonaglani a nő a fájdalomtól.
-Még valaki? – kérdezte Bella ismét.
-Én is megyek – indul meg egy fiatal tizenhét éves fiú.
-De jó.
-Én is - szólt egy másik srác.
-Csodás.
-Utolsó esély. Valaki?
Egyszer csak tűz lobbant a csapat közepén.
-Ez te voltál? – nézett a lányra.
-Igen.
-Fantasztikus. Ez nekem is kell. Ne mozduljatok – nézett ránk Bella, ez nem kérdés volt, ez utasítás.
-Oké.
Öt perc múlva a fél csapat már a tűzben éget. Fantasztikusan harcolt, gyorsan és taktikázva, nem volt erősebb náluk. Tíz perc múlva már Olaszország felé futottunk.
Bella elmondta a tudnivalókat a vámpírlétről. Fantasztikus volt, magabiztos, mégsem bunkó. Mindenki szerette és felnézett rá, csodálták.

Bella ruhája, amiben még csábítóbb. Tudjátok stílust váltott.

Bella kocsija, ezzel megy a reptérre Jasperért

Bella háza, itt lakik a vámpír csapat

Jasper szobája