Ébredés -Húszonnyolcadik fejezet

Itt a fejezet. Kicsit későn jött, de itt van.:) Remélem elnyeri a tetszéseteket, rengeteg részletben írtam meg, szóval a "lelki állapotom" más volt. Őszintén szólva elégé nehezemre esett, és most nem is élveztem... remélem ez nem látszik rajta. Komikat ezért is várom:)Köszi, minden kommentelőnek.

Megtelik az a bizonyos pohár

Nessi szemszög
Reggel mikor felkeltem, nem tudtam hol vagyok. Majd lassan körbenéztem és rájöttem, hogy szerelmem szobájában, de ő nem volt itt.
Lassan felálltam és kinéztem az ablakon, csak az erdőt láttam. Álmosan nyújtóztam párat, majd kivettem a táskámból a fogkefémet, egy tiszta fehérneműt és az ágy széléről Jake pólóját.
Halkan kinyitottam az ajtót és hallgatóztam, két lassú szívdobogás. Alszanak, bizonyára Lux és Josh. Beléptem a fürdőbe, a tükörbe nézve megijedtem a saját látványomtól. A tükörképemet kerülve letusoltam, felöltöztem és fogat mostam. A hajam vizesen lógot a nyakamba, ezzel eláztatva a pólóm, egy törölközővel gyorsan áttöröltem, majd megfésültem. Lassan visszamentem Jake szobájába.
Próbáltam nem gondolkozni, vagy csak azon éppen mit csinálok. Telefonom pityegésére lettem figyelmes, de nem tudtam hol van a nadrágom.
-Akkora kupi van itt – morgolódtam. Végre, megtaláltam.
-Nessi, minden rendben? – vette fel ijedten Liz.
-Igen, csak nem találtam a mobilom. A kórházban vagy? Bemegyek én is.
-Itt vagyok, de ne gyere be.
-Miért?
-Tudod a vámpírok direkt csinálták a balesetet és többen voltak… Jobban szeretném, ha ott maradnál.
-Megtudom védeni magam, és te egyedül vagy..
-Nem vagyok egyedül itt van Alice.
-De ha bármi van hívj...
-Oké, szia. Vigyáz magadra.
Letettem a telefont, majd leültem az ágyra és csak bámultam ki a fejemből. Mi lesz a barátőimmel? És direkt csinálták a balesetet? Vámpírok? Az élet egy pillanat alatt felkavarodott.
Halottam, hogy Jake anyukája megjön a munkából, úgy tettem mintha aludnék. Be is nyitott és pár pillanatig figyelt. Majd ment tovább, lezuhanyzott majd lefeküdt. Az alvásszínlelésben én is elálmosodtam, elaludtam.
Arra ébredtem, hogy valami forró simogatja a hajam. Álmosan kinyitottam a szemem és szerelmemmel találtam szembe magam. Mosolyogva nyomott egy puszit az orromra. Reggeli köd, és az erdő illata érezhető volt rajta.
-Mi a helyzet? – kérdeztem meg, aggódtam. Féltettem a farkasokat, Cullen családot,az ember barátaimat, a nővérem, de legfőképpen szerelmem.
-Elmenekültek… A többiek még járőröznek.
-Hogy bírod? – húztam végig kezem a karikákon szeme alatt, mire kicsit megremegett.
-Jól, csak hiányoztál – ölelt meg, én pedig forró mellkasához bújtam.
-Embry? – néztem rá félve.
-Még mindig a kórházban – nézett maga elé. – Én nem bírnám ki, a helyében... Vigyázz magadra – nézett rám azokkal a barna szemekkel.
-Oké, de te is.
-Nessi, tudom, hogy sok minden összejött meg minden, de megkérlek itt maradsz. Vagy ha elmész valahova ne egyedül tedd… - nézett rám boci szekkel.
-Jake, megtudom védeni magam. Nyugi.
-Tudom, csak féltelek.
-Meddig maradsz? – tudtam, hogy a fiúk nagyobb veszélyben vannak, ha ő nincs ott, hiszen egy erős farkas hiányzik, de nem akartam, nem mertem elengedni.
-Egy óra, utána jön haza Quil – suttogta, Quil nevét még mindig mérgesen köpte. Megértettem.
-Oké, aludnod kéne… - csókoltam meg lágyan.
-Nem akarok… - suttogta ajkaimnak. Én sem akartam, szükségem volt rá. Testileg, lelileg egyaránt.
Lassan elkezdett csókolni, a szemeim, a nyakal, a fülem mögötti gödröcskéket, majd a szám. Lassú volt, mégis szenvedélyes, óvatos volt, de mégis romantikus, szerelmes. Halkan felnyögtem szerelmem alatt, amitől ő is jobban beindult. Teljesen rám mászott, majd levette rólam a pólóját, én is megszabadítottam őt a zavaró anyagtól. Átfordítottam, hogy én legyek felül, lassan bégig húztam az ujjam mellkasán, majd lefelé haladva a nadrágja széléig. Hangosan felnyögött alattam, miközben én az előbb járt utat az ajkaimmal tettem meg. Csipőjén ülve megérezte keményedő férfiasságát, és én is felnyögtem. Egy gyors mozdulattal megfordultunk, ő került felülre. Végigcsókolta a felsőtestem a melltartóm kivételével mindenhol. Majd szeme tekintetemet égette, szemei tüzeltek a vágytól. Lehúztam a nadrágját s újra csipőjére ültem, alsónadrágján kersztül elkezdtem simogatni vágya mutatóját. Hangosan hörgött, majd eltűnt alólam.
-Sajnálom, nem megy… - suttogta. Nem megy? Nem vagyok elég kívánatos? Elkezdtek folyni lassan sós könnyeim. Jake ijedten nézte az arcomat.
-Hé, Nessi. Ne sírj… - ölelt meg szorosan.
-Hiszen…nem is akarsz… - zokogtam fel.
-Jaj, szerelmem ne beszélj butaságokat. Akarlak.
-Akkor?
-Féltelek, hiszen én farkas vagyok és ha erősen foglak, vagy bármi…
-Jake az hülye kifogás, Seth is farkas és Emily meg ember. Én nem vagyok ember.
-Tudom.
-Hagyjuk a fenébe… - álltam fel és az ablak elé. Miközben sós könnyeim tovább ásztatták arcom.
-Nessi – ölelt át hátulról. – Én akarlak, csak..
-Csak?
-Ne most, ne itt- suttogta halkan. - Meg, hogy te.. izé..? – zavarba volt.
-Mi? Szűz vagyok-e? – csak bólintott, miközben vörös színben pompázott arca. – Igen – megfordultam a karjai közt és nekibújtam mellkasának. – Aludnod kén egy picit… - suttogtam.
-Gyere – húzott az ágy felé, majd lefeküdtünk egymás mellé és becsukta a szemét. Egy perc múlva már lassult a lélegzete aludt. Amennyire csak tudtam, hozzá simultam. Ő pedig szorosan átölelt.
-Szeretlek Nessi – monda lassan. Felnéztem az arcára, de aludt. Velem álmodott.
Fél óra múlva, már keltettem is és el is ment. Járőrzés, újra eszembe jutottak a gondok, a félelem, a féltés. Jake mellett nyugodt voltam.
Lassan lementem a konyhába és összeütöttem magamnak egy szendvicset.
Liz szemszöge
-Liz nem kéne aludnod? – nézett rám kétkedve Alice.
-Nem, köszi. Jól vagyok – dörzsöltem meg a szemem, hátha kimegy a fejemből az álmosság.
Épp Loránál ültünk. még mindig altatták. Bár szerintem addig jobb is, hiszen ezt feldolgozni… Tony be van nyugtatozva, nem bírj a terhet, nem tudja végignézni a nővérét, és magát hibáztatja, vagy miért nem ő sérült. Nemrég jöttünk át Emmától, vele még mindig ott van Embry. Egésznap ott ül mellette és fogja a kezét. Lehet, hogy emlékezet kiesése lesz – legalábbis Carlidle szerint-.
Hihetetlen percek alatt, hogy felborulhat az élet.
-Liz, haza kéne mennünk, hiszen pihenned kell. Holnap reggel vissza jösz. Addig úgy is altatásban lesznek.
-Oké- suttogtam.
Elköszöntünk Embrytől, majd halkan az erdőbe sétáltunk, majd gyorsan szaladni kezdtünk. Hozzánk mentünk, közben figyelve az erdőt.
-Szedd össze a cuccod. Átjösz hozzánk – jelentette ki Alice, ellentmondást nem tűrve.
-Mi? – néztem rá ijedten.
-Nem maradhatsz egyedül – mondta.
-Alice megtudom védeni magam – mondtam, de tudam a mecset már megnyerte.
-A nővéred is megtudná, és őt is féltetted – állapította meg okosan.
-Igaz.
Gyorsan összeszedtem egy bőrönbe a legfontosabb holmiaimat, majd pár férfi pólót Embrynek. Ne kérdezzétek meg, miért van nálunk férfi póló, csak úgy.
-Mehetünk – szaladtam le a lépcsőn. Alice a nappaliba nézte a képeket a falon.
-Oké – nézett körbe zavartan.
Beraktam a csomagot a hátsó ülésre, majd elindítottam a kocsit. Ráléptem a gázra, pár perc múlva a Cullenház előtt álltunk.
-Gyere – nyitotta ki az ajtót Alice.
-Kicsit elbambultam… - mosolyogtam rá.
-Látom – mosolygott ő is biztatóan.
Mindenki a nappaliban volt, ezt már akkor éreztem mikor az előszobába beléptem.
Mindenki alatt Roset, Emmetet, Edwardot és Esmét értetem.
-Sziasztok – szaladt oda hozzám Esme, és megölelt.
-Sziasztok – nyögtem ki, míg körbe néztem. Edward a lépcsőn ült, Emmett az egyik fotelban, Rose pedig a kanapén, egy magazinnal a kezében.
-Liz itt alszik. Mivel nem akartam egyedül hagyni… - magyarázta Esmének Alice.
-Persze – bólogatott mosolyogva.
-Persze. Miért is ne?! - ordított fel Rose. Mint egy örült, egyáltanán nem volt nőies.
-Rose – csititotta Emmett.
-Hagyj! – rántotta el a kezét Rose, és kiszaladt a házból.
-Most nem mehetsz el egyedül Rose – szólt utána Esme.
-Nem érdekel, nem megyek utána – suttogta Emmett.
-Inkább menny –mondtam.
-Nem, elegem van az egészből… - nézett fel a szemeimbe, és fájdalom csillant fel a szemeiben.
Hangos sikításra lettünk figyelmesek. Rose, hülye szőke….
Kiszaladtam az ajtón és szaladtam az illata után. A többiek még döbbent csöndben, lefagyva álltak pár percet, majd utánam eredtek, de mivel sokkal gyorsabb voltam, én értem oda először.
Négy vámpír állt Rose körül, és vörös szemekkel figyelték. Fél másodpercig a mozdulataikat vizsgálva rájöttem, hogy újszülöttek.
-Hali! – mosolyogtam oda.
Állatias morgás tört fel belőlük.
-Nekem ő kell, ezt meghagyom nektek – jött felém egy rövid fekete hajú. Nagydarab, izmos. Bár mindegyik az volt, kivéve egyet, aki az egyetlen szőke is volt köztük.
-Eljösz velem egy körre? – nézett rám, amelyik közelebb jött hozzám.
-Nem, nekem is ő kell… - indult meg felém egy másik is.
-Fiúk… - mosolyogtam bájosan.
Lassan közelebb jöttek, Roset ott hagyva.
-Ez az egyik, el kell tűnnünk – állapította meg a szőke.
-De fiúk – mosolyogtam továbbra is. Ez az egyikük.. Víz hangzott a hang a fejemben.
Egyik rám kacsintott majd elszaladtak, de a kacsintos után kaptam.
- Mit akartok? – kérdeztem bájosan még mindig a kezét fogva.
-Úgy nézek ki, mint aki elmondja?- nézett rám gúnyosan.
Fél perc alatt a földre került, hassal lefelé. Kezét a hátán szorítottam össze.
-Ha az életed múlik rajta? –suttogtam köpve a szavakat.
-Liz! – lépett ki Edward az egyik fa mögül. Úgy csináltam, mint aki nem vette észre.
-Mit akartok?! – léptem rá a nyakára.
-Vért! – suttogta.
-Ki teremtett titeket?
-Nem tudom – mondta fájdalmasan. Végre érezte a halált.
-Miért vagytok itt? Mit akartok tőlünk? - mondtam csípősen.
-Fájdalmat okozni.. Megsebesítünk mindenkit, aki fontos nektek…
-Az autóbaleset? – sipítottam fel.
-Igen, jó volt mi. A szőke ötlete volt… - mosolygott.
-Basszátok meg – szakítottam le a fejét.
Kivettem az öngyújtót a zsebemből, a fiúk közben széttépték.
-Rose, ne mászkálj egyedül. Máskor hagyom, hogy szétszedjenek – morogtam rá.
-Ringyó – leköpte a cipőm.
-Tudtam, Rose tudtam. Hagynom kellett volna, de hiszen olyan szép vagy – simítottam végig szőke haján. – Ez a bunkóságod nélkül átfordulna az egyensúly a földön – majd megfogtam az állát. – Rajtam múlt, hogy élsz. Szóval, kérlek fogd be, azt a gyönyörű csőröd és figyelj. Nem fogom elviselni a bunkóságodat, k*rva fáradt vagyok. A barátnőim a kórházban fekszenek, az egyik lehet elfelejt mindent az életéből, a másiknak meg nincs arca. Eddig érted? A nővérem veszélyben van. Az anyámat nem láttam negyvennyolc éve. Apám sose volt. Te meg itt vered magad?
-Liz –fogta meg valaki vállam. – Gyere – Edward volt.
-Oké.
Pár perc múlva Cullen-villában álltam a zuhany alatt, majd fél óra múlva, már az ágyban aludtam.