Ébredés -Húszonhetedik fejezet

Sziasztok. A történet történelmében most gyűlt össze a legtöbb komi 30+ 2 a chatbe:D Rettenetesen örülök neki. Tegnap voltam szerenádozni, és rettentő jó volt, de ma nagy részét aludtam, csak most van friss. Szóval, a kövi fejezetnek még neki sem álltam, de ösztönöznének a komik!!:D DE hétfőnél előbb nem tudok hozni... -persze mivel hamarabb hozom a kövit, nem szerda/ csütörtök 20 komi az alsó határ. Még egyszer nagyon köszönöm a 32 komit. Szebb ballagási ajándékot nem is adhattatok volna. Puszi, đóri

A levél

*Három nappal később*
Alice szemszöge
-Mit szólnál, elmennénk vásárolni holnap? – kérdeztem Roset.
-Benne vagyok – bólintott rá mosolyogva.
-Egy hét múlva lesz az őszi bál, kell vennünk ruhát – jegyeztem meg, kissé unottan. Már nem dobot fel a ruhavásárlás annyira, bár még mindig örömemet leltem benne, de már nem akkorát, mint anno.
-Valaki jön, egy ember… - állt fel Edward.
-Ki lehet az? – nézett fel Esme is.
-Nem láttam… - motyogtam.
Crrrcrrrr – csöngetett kétszer.
Esme felállt és ajtót nyitott.
-Jó napot. Miben segíthet? – mosolygott rá barátságosan Esme.
-Postás – suttogta Edward.
-Jasper Halenek hoztam levelet.
Mindenki Jasperre nézett.
-Én nem tudok semmiről…
-Itt írja alá – mondta a postás.
-Oké.
-Köszönöm. Viszlát.
-Viszlát.
-Boncsuk ki! – emelte meg Emmett a hangját.
-Oké – suttogta szerelmem. Majd elkezdte olvasni.

Kedves Jasper.
Szeretnénk a segítséged kérni, fontos lenne számunkra a képességed, és a tudásod. Volterában új dolgok készülődnek, és nagyon fontos lenne, ha a tapasztalataid a segítségünkre válhatna.

-Volturera??? – sipítottam fel. – Nem, nem. Nem mehetsz el. – Nem hagyhat itt, Volturi nem veheti el tőlem.
-Várj… – suttogta Jazz.

Három nap múlva indulj el Olaszországba a reptéren várlak. Nem kötelező jönnöd, nem lesz senkinek sem baja, de kérlek…
-Persze, itt fenyegetnek…. – suttogta Rose.
-Még mindig nincs vége.

Alice.
Ne féltsd nem lesz baja, és haza fog menni. Telefonon beszélhettek bármikor.
Üdv. I. M. S. V.

-Ez nem a Volturia vall – állapította meg Edward.
-Egyáltalán mióta írnak levelet? – vonta fel szemöldökét Emmett.
-Honnan tudják, hogy épp Forksban vagyunk? – kérdezte Rose hisztérikusan.
-Mióta ilyen kedvesek? – kérdezte Emse.
-Mit akarnak Jaspertől? – kérdeztem én. – Jasper nem mehetsz el… - suttogtam Jazzt ölelve.
-Nem lesz gond, érzem – nyugtatott.
-Mi? Elmész? – kérdezte Rose.
-Igen – jelentette be szerelmem.
Próbáltam a jövőjét fürkészni, de semmit sem láttam.
-Jazz, nem is látlak… - éreztem, hogy ha tudnék sírni, már javában itatnám az egereket.
-Sajnálom, Alice. De el KELL mennem…
-Kérdezzük még majd meg Carlislet – mondta Emse.
-Jasper ez biztos? – nézett rá Emmett bizonytalanul.
-Mi van ha nem engednek vissza???
-Biztos, vissza fognak engedni. Meg amúgy is, úgy ismeritek a Volturit, hogy majd küld egy levelet és semmi? Elkell mennem. Ti is elmennétek, és ott van Bella is – suttogta az utolsó mondatot. – Ha Ő kibírja én is kifogom.
Erre, nem is gondoltam. Bella is ott van…
-Igaza van – mondta Emmett, teljes komolysággal.
Bella szemszöge
Bizonyára már odaért Forksba a levél, vagy körülbelül most ér oda. Morfondíroztam magamban.
-Marie… Gyakorolunk.. – nézett rám bociszemekkel Eszter. Azzal a bizonyos Alice bociszekkel, aminek soha nem tudok ellenállni. Bár most nem is akartam.
-Persze.
Két órát gyakoroltunk, már nagyobb tárgyakat is tudd mozgatni, mint például asztal, vagy szék. Rettenetesen gyorsan fejlődik a képessége, persze ez a kitartásán is múlik.
Utána közösen elmentünk vadászni, majd újra „önvédelmi” oktatást adtam. A végén inkább csak szórakoztunk.
Mostanában mindin időt együtt töltjük, vagy gyakorlok valakivel, vagy edzünk, vagy vadászunk, vagy játszunk vagy beszélgetünk. Három napja élem új életem, és rettentő jó. Edward már egyáltalán nem hiányzik, a lányoknak pedig írtam e-mail, de még nem válaszoltak. A beszélgetések alatt megismertük egymást, és nagyon közel kerültünk egymáshoz, mint egy igazi nagy boldog család.
Kevin valahogy mindig kilóg a sorból, ő nincs ott a közös programokon. Valamikor csak az erdőben lófrál, nem értem a fiút. Nagyon nem vagyok színpatikus neki azt már észrevettem.
Jasper érkezésétől az izgalmam egyre csak fokozódik, a gyomrom összeszorul, mégis mosoly jelenik meg az arcomon.
*három nappal később*
Jasper szemszög
Három napja jött meg a levél Olaszországból. Már a reptérre megyünk, kér óra múlva indul a gépem.
Nem tudom, mi lesz velem Alice nélkül. Rettentően fog hiányozni.
-Én..én sajnálom Alice, de úgy érzem el kell mennem – suttogtam.
-Értem, nem haragszom. Bízom a megérzéseidben. Csak…csak nagyon fogsz hiányozni. Szeretlek Jazz.
Megfogta a kezem és szemembe nézett.
-Te is hiányozni fogsz. És nagyon szeretlek…
-Tudom – mosolygott rám. – Amikor csak tudsz, hívj fel.
-Persze.
Lassan, emberi tempóban besétáltunk a reptérre. Most jött a végső búcsú.
Sosem váltam még el Alicetől hosszú távra. Maximum pár napra és most nem tudtam mikor láthatom viszont.
A búcsúzásunk abból állt, hogy egymás szemiben elveszve érzékeltük a másikat. Majd egy apró csókot váltottunk. Sajnos mennem kellett, ha nem akartam lekésni a gépem.
Gyorsan elintéztem a dolgokat, útlevél igazolás, repülőjegy ellenőrzés, csomagfelpakolás és pár perc múlva már a repülőn ültem. Három órás út.
Az ablak mellett ültem, mellettem egy tizenéves srác és egy húszas nő ült. A fiú zenét hallgatott, a nő pedig a laptopján dolgozott.
Mást nem tudtam csinálni, mint az ablakon bámultam kifelé és gondolkodtam.
Helyes döntést hoztam? Otthon hagyni Alicet, miközben nincs jól, hiányzik neki Bella? Ez olyan mintha cserbenhagynám a családom? Vagy ez a kötelességem…?
Egy óra múlva, amikor már mindenki aludt én is alvást színleltem, de az agyamban ugyanazok a kérdések vízhangoztak, és nem tudtam a választ.
Megnéztem az órámat. Még egy óra és Olaszországban leszek. Mi lesz velem a Volturinál? Minek kellek én oda?
„Kapcsolják be az öveket, 5 perc és leszállunk.”
Mondta be egy unott női hang. Atyám már így elment az idő. Most legszívesebben hazaszaladnék.
Féltem, rettenetesen. Nem attól, hogy meghalok, vagy itt maradok örökre. Hanem Alice hiányától, mi lesz velem nélküle?
Lassan lekászálódtam a repülőről, kivettem a két poggyászomat, majd a reptér be- és kijáratához sétáltam. Telefonom elkezdett rezegni a zsebemben.
-Minden rendben? Úgy hiányzol.. – halottam meg szerelmem hangját.
-Persze, most szálltam le. Majd később felhívlak, szeretlek – majd gyorsan leraktam. Nem tudtam biztatni hiszen én sem voltam biztos ebben az egészben, én is féltem.
-Jasper?! – lépett elő egy gyönyörű vámpír. Fekete vállig érő haja, aranysárga szeme, telt ajkai, gyönyörű bőre volt, és a teste sem volt semmi. Karcsú volt, mégis izmos. Ezerszer szebb volt, mint Rose. Végignéztem rajta, majd arcát vizsgáltam újra. Vonásai nagyon hasonlítottak Bellára. Bellára?
-Bella? – suttogtam. Ő közben közelebb jött és egy mosoly jelent meg arcán. Bár feldúlt volt, félt. Egyszercsak eltűntek az érzései.
-Bella? Te vagy az? – vizsgáltam vonásait. Miközben ő lassan bólintott.
-Üdv. Isabella Marie Swan Volturi – mosolygott rám ismét és kezet nyújtott. Magabiztos volt, teljes mértékben. Ő nem lehet a régi Bella, ő egy teljesen más ember. Megváltozott. Egyáltalán biztos, hogy ő az?