Jó úton - Szeretlek benneteket is, de mennem kell

Sziasztok! Meghoztam a fejit. Mérges vagyok, jó nem annyira, de egy picit... Mi volt mikor??? 30 komit kértem, ugye? Kifejtem miért vagyok mérges, 13 kommentált hoztatok össze?? Az egy dolog, hogy nem frisselek napi 2-3-at, de azért szerintem ennél többet érdemlek. Most mázlitok van csak 20 komi, de mostantól egyetlen fejezet sem kerül fel 20 komi alatt. Szóval komizni!!
Ő itt, jobbra fent Rachele Clearwatert! Remélem mindenkinek belopta magát a szívébe;).
Jó olvasást, puszi đóri.

57. fejezet - Szeretlek bennetek is, de mennem kell

(..Két nappal később..)
Épp a kórházban ülünk, Seth, Nessie és én. Emily nem akarta, hogy bármelyikünk is bemenjen a szülésre. Seth már vagy a huszadik kört tette, meg a váróteremben.
-Seth nyugodj meg nem lesz semmi baja – mosolyogtam. Nessie közben megragadta a kezét és maga mellé húzva leültette egyik székre.
-Mi lehet már? – fogta meg a fejét.
-Seth még csak negyed órája vannak bent – motyogtam, elé guggoltam és arcát néztem. – Nem lesz baja – kezemet idegesen összeszorított kezét tettem, ami remegett.
-Sőt, egy cuki kislányotok is lesz – vigyorgott Nessie.
-Igen, ez sem mellékes – mosolyogtam én.
-Oké – fújta ki a levegőt, majd egy percre becsukta szemeit és egy apró mosoly jelent meg ajkain.
Ezt tíz percenként eljátszottuk, Seth egyre idegesebb lett, Emily már egy órája bent volt.
-Maguk Emily rokonai?- nézett ránk vigyorogva egy idős hölgy.
-Igen – bólintottam. – Hogy van? Hogy vannak? – szorítottam Nessie kezét.
-Az anyuka már alszik, nagyon elfáradt. A babát megnézhetik pár perc múlva – mosolygott majd visszament.
-Seth jól van, ne izgulj tovább – öleltük át nővéremmel.
-Gratulálunk apuka! – sikkantottuk a fülébe. Mire mindenki ránk nézett.
-Köszönöm lányok – mosolygott.
Pár perc múlva egy üvegfal előtt álltunk és bámultuk a Rachele Clearwatert. Gyönyörű baba volt, Seth csodálkozva, Nessievel mi pedig vágyakozó szemekkel vizsgáltuk vizsgálta a kis csodát.
Mi van akkor, ha nekünk nem lehet? Sosem voltam vallásos, de most nagyon imádkoztam, hogy ezt ne vegye el tőlünk senki, nem érdemeljük meg ezt a csodát?!
-Rachele Clearwater? – nézett mosolyogva ránk egy fiatal ápoló nő.
-Igen – bólogattunk.
-Már is kihozom – mosolygott majd belépett az ajtón és felemelte az apró kis csöppséget, és felénk közeledett. Seth idegesen mégis izgatottan toporgott.
-Tessék – nyomta a kezembe a lány és már el is sétált.
Rachele engem majd Sethet kezdte el vizsgálni, meseszép baba volt, rézbőrű és haja sötétbarna, már majdnem fekete, csokoládébarna szemei csodálkozva bámultak.

(..Egy héttel később..)
Emilyék már három napja hazajöttek a kórházból, teljesen idilli volt a hangulat. Mindenki a kis csodát bámulta, és felvetődött a kérdés, hogy Seth kiszáll a falkából.
-Akkor ki lesz az alfa? – kérdezte kíváncsian Quil.
-Jake – mondta Seth. – Vér szerint neki kéne lenni – mosolygott Jakere, aki maga elé révedt majd nővéremre nézett, aki vigyorogva ölelte át.
-Szerintem még ne szállj ki – jött ki Emily a gyerekszobából. Azt hittem Emily azt szeretné, hogy férje minél hamarabb csak vele foglalkozzon.
-Igen, egy pici idő nekem is kell – mosolygott Jake zavartan.
-Oké – mosolygott. Miközben szerelmét az ölébe ültette.
Mindent elmeséltem nekik a Cullen babákról, mindenki meglepődve vizsgált főleg Sam. Igen ezt nem gondolta volna. Most már nem kellett titokba tartanom hiszen nem Forksban vagyunk.
-Nem akarsz visszakültözni? – nézett rám kérően Nessie a nap végén.
-Nagyon szeretlek benneteket, imádom a falkát, Blackéket, Emilyit, Rachalet és persze téged, de nekem ők a családom – mosolyogtam nővéremre.
-Értem – piszkálta a homokot.
-Bármikor meglátogathatsz, bármikor hívhatsz. Három óra alatt megtudjuk tenni az utat – mosolyogtam rá és szorosan megöleltem.
-Köszönöm, hogy vagy nekem – motyogta hajamba.
Pár pedig szorosan öleltük egymást, ezt az idilli kapcsolatot a telefonom rezgése szakította félbe.
-Bocs, ezt fel kell vennem – motyogtam, majd fülemhez emeltem.
-Lizi, kérlek gyere haza – suttogta bele a telefonba Adam.
-Mi a baj Manó? – kérdeztem ijedten.
-Semmi csak Lucy már húszadszorra öltöztet be hercegnek, Emmett teljesen ideg, ettől Jasper is. Edward eltűnt. És tegyük hozzá, hogy Alice el akar vinni vásárolni. Kérlek ments meg – suttogta.
-Oké, oké. Semmi gond. Add Emmettet – mosolyodtam el, mikor kimondtam szerelmem nevét.
-Halo?! – kérdezte teljesen idegesen.
-Emmett Cullen, ne idegesíts már az otthoniakat! – szidtam le. – Holnap ilyenkor már otthon leszek, nyugodj meg – mondtam már békítőleg.
-Nem lehetne, hogy most elindulj?! – vette könyörgőre.
-Nem – motyogtam.
-Nagyon hiányzol... – suttogta szerelmesen.
-Te is nekem. Holnap megyek. Szeretlek – motyogtam a homokot vizsgálva.
-Én is nagyon – halt el a hangja.
-Alicenek kérlek add át a telefon – mosolyogtam.
-Szia Lizim – hallottam meg barátnőm hangját.
-Szia Alice. El akarsz menni vásárolni a gyerekekkel? – kérdetem mosolyogva.
-Igen. Miért? – kacagott.
-Adamet lécci ne vidd magaddal, mert én szeretném elvinni egyik nap – kuncogtam.
-OK..éé – suttogta.
-Mi lenne, ha csak Lucyval mennél? Egy anya lány, csajos nap? – próbáltam kimenteni a fiúkat.
-Jó ötlet – mosolygott.
-Most mennem kell. Vigyázzatok magatokra.
-Hogy van Nessie? – kérdezte csicseregve.
-Fantasztikusan – mosolyogtam. – Majd mesélek. Szia – tettem le a telefont és végig feküdtem a homokban.
Nessie is mellém dőlt és így bámultuk a kék eget.
Az utolsó este is beszélgetésekkel telt, majd másnap délután egy könnyes búcsú után bevágódtam a kocsiba és hazafelé hajtottam.
Épp kiértem Forksból, mikor megpillantottam valakit az út szélén. Emmett volt, mosolyogva állt és engem nézett. Lefékeztem ő pedig beült.
-Szia szerelmem – vigyorgott. – Nem is örülsz nekem? – biggyesztette le ajkait.
-Emmett! – kapcsoltam ki az övem, majd beleültem az ölébe. – Annyira hiányoztál… - hajoltam ajkaira.
-Szeretlek Lizi – csókolgatta nyakam. Lassan kigomboltam és lehúztam ingjét kidolgozott felső testéről. Közben egy pillanatra sem engedtem el ajkait, majd beleharaptam alsó ajkába, mire ő felnyögött. Letépte rólam a felsőm, és mellemet csókolgatta. Éreztem, hogy nadrágjában alig fér el, de el akartam húzni a dolgot, lassan nekinyomtam csípőm az övének, mire felsóhajtott. Teljesen elmerültünk egymás kényeztetésében, mikor vad dudálásra felkaptam a fejem.
-Emmett – nyögtem számomra legfontosabb személy nevét.
-Hmm? – szívogatta a mellem.
-A főút szélén állunk – suttogtam mellkasának.
-Úgy nézek ki mint, akit érdekel? – keze a melltartóm pántjához siklott.
-Emmett állj! – miközben elhúzódtam tőle, lefejeltem a kocsi tetejét. – Francba – suttogtam, a fejemet.
-Jól vagy? – nézett rám ijedten, mikor már a másik ülésben ültem és ráléptem a gázra.
-Persze, semmi bajom – fogtam a fejem.
-Fordulj be annál a kanyarnál – mutatott jobbra. Én pedig tettem, amit akar. – Állj meg – mosolygott, majd kipattant a kocsiból és már az én oldalamon volt. – Mutasd a fejed! – hajolt felém.
-Nincs semmi bajom – mosolyogtam rá, majd megöleltem.
-Nem fázol? – mutatott meztelen mellkasomra, amit csak a melltartóm takart.
-Atyám – tettem magam elé a kezeim.
-Nyugi erre nem jár senki sem – ölelt át, fejét hajamba fúrta. – Nagyon hiányoztál – suttogta.
-Te is nekem Mackóm – léptem kicsit hátrébb, hogy arcába nézhessek.
-Szeretlek – suttogtuk egyszerre, majd jéghideg, érzéki ajkai az enyémekhez értek, majd lassan csókolózni kezdtünk.
Valahogy olyan fura érzésem volt, olyan teljesnek éreztem magam. Minden rendben volt, száz százalékosan boldog voltam. Nessievel, anyuval is kibékültem, Cullenék és a falka családtagként szeret. Érzem, hogy ez egy pont, ez egy határ, mikor minden rendben van körülöttem, és remélem így is marad, vagy csak jobb lesz.

Lizi ruhája:

Vége a második könyvnek!

Ne felejts el véleményt írni!
Valamint, oldalt van pár friss dolog, ha van időd olvasd el!
Köszi, hogy olvastál.