Jó úton - Vedégség

Sziasztok itt a mai nap első fejezete. Lehet lesz még egy..:) Remélem sok komi érkezik. Most egy picit szemét leszek... 15 komiig nem rakom fel a következőt, tudom azzal kitolás, aki komizik. De tizenöt komi ekkora tömegtől semmi. Éjfélkor le kell feküdnöm, szóval hajrá...
Mostantól nem leszek három napig szerda-csütörtök-péntek és lehet szombaton is csak este. Ez van:/

43.- fejezet - Vendégség

Bella szemszöge
-Lassan fel kéne kelnünk – mosolygott Edward rám, miközben meztelen mellkasára hajtottam a fejem.
-Oké – suttogtam, de mozdulatlanul feküdtem és bámultam gyönyörű arcát.
Ő csak félmosolyra húzta csodás ajkait.
-Csörög a telefonom – csavartam magamra a takarót és a gatyám után nyúlva kihúztam belőle.
-Isabella – halottam meg Aro hangját. – Mi a helyzet felétek? – nyájas hangjától kirázott a hideg.
-Minden oké, Aro – vittem bele a hangomba a mű boldogságot. Idegesített ez a vámpír, a hangja, az arca, a fonnyadt bőre… Fújj.
-Örülök neki szívem – suttogta kedvesen. Szívezzél mást…. – gondoltam magamban.
-Miért kerestél? – kérdeztem kedvesen, ami irtó nehezemre esett.
-Pár óra múlva szeretné, hogy át gyertek. Mindenki – nyomatékosított.
-Mindenki?! – suttogtam.
-Igen, Jane és Alec elmegy értetek – mondta keményen.
-Nem szükséges, eltalálok Volteráig – kacagtam zavartan.
-Tudom kedvesem. Mihamarabb küldöm őket.
-Franca – suttogtam. – Mindenki a nappaliba öt perc múlva – kiáltottam fel.
Gyorsan magamra kaptam pár ruhát.
-Edward te nem jössz. Elmész az erdőbe, öltözz fel és menny is – suttogtam.
-Miért?! – nézett rám értetlenül.
-Mit mondunk miért vagy itt? Eredetileg minden emlékem kiesett – fésültem át hajam.
-Miért mondtad ezt? – nézett rám kérdőn, miközben nadrágját csatolta be.
-Mert egyszerűbb volt, információkat akartak rólatok, és így nem nyírnak ki, ha megtudják, hogy van két lányom – gomboltam be ingemet.
-Miért kell elmennem? – kérdezte tovább, miközben ingét gondolta.
-Ide fognak jönni, átvizsgálják a házat – motyogtam.
-De a gondolataik – mutatott a többiekre.
-Levédem őket… - mosolyogtam Edward felé, egy csókot nyomtam szájára.
-Észre fogja venni...
-Dehogy fogja, csak a lányokat, titeket és Vanesszáékat kell levédenem.
Kérdőn vizsgálta arcomat.
-Menni fog. Legyen nálad a telefon, felhívlak ha jöhetsz és vigyáz magadra – nyitottam ki az ablakot.
Kikell szellőztetnem a szobát – gondolkodtam.
-Szeretlek – csókolt meg. – Vigyázz magadra.
-Egy kézzel elbánik velük – nevetett a földszintről Dávid.
-Én is. Minél messzebb menny…
Kiugrott én pedig pár pillanatig bámultam utána.
Majd észbe kapva lesiettem a földszintre, és elhadartam a dolgot. A párok egymásra nézve ijedten bámultak.
-A képességekről tudni fog. Vaniról, Jerryről és az én életemről semmit. Jasperről sem.
-Nem szabad megemlítenetek – tette hozzá Dávid.
-Mi lesz, ha kellünk neki? – kérdezte Eszter.
-Nemmel válaszoltok és kész. Ha baj lenne, harcolunk. Erős vagyok ti is tudjátok – mosolyogtam rájuk magabiztosan.
-Rendben lesz a dolog – tette hozzá Dávid.
-Jane és Alec jön értünk – motyogtam. – Ha lehet, ne kerüljetek vitába velük.
-Oké – mondta mindenki rémültem.
-Nem lesz baj – suttogtam. – Maxium kinyírjuk őket – mosolyogtam mindenkire.
Majd egy kis idő után beállított Alec és Jane. Szuper.
-Bella – öleltem meg Alec, keze fenekemre csúszott. – Már úgy hiányoztál.
-Öhm, mi lenne ha nem taperolnál?! – kérdeztem kissé gúnyosan.
-Mond, hogy nem élvezed cicus – suttogta a fülembe.
-Alec, hagyd már abba… - suttogta Jane.
-Ők lennének? – bökött a mögöttem álló vámpírokra Alec.
-Igen – mosolyogtam.
-Mehetünk! – adta ki Jane az utasítást.
Néma csendben sétáltunk Voltera felé.
-Mi közben vadászunk – mosolygott gúnyosan Jane.
-Nem lehetne, hogy inkább később? – néztem kérdőn Alecre. – Tudjátok, ők újszülöttek.
-Nem, én éhes vagyok… - mondta Jane.
-Jane! – szólt rá fivére.
Következő pillanatban Alec már meggyötörten feküdt a földön.
A többiek borzongva nézték az eseményeket.
-Inni fogok és kész – suttogta Jane, miközben elindult. - Alec ne csináld, mert megöllek – suttogta.
Következő pillanatban már Jane esett össze, és feküdt csak.
-Emeld fel vagy valami, sietnünk kell – suttogtam Alecnek.
-Oké angyalom – kacsintott rám.
Alec mindig is rajongott értem, és én ezt mindig kihasználtam. Minden lehetőséget kihasználtam itt Volterában, muszáj volt. És Alec sem különb nővérénél… Ugyanolyan szemét, szadista vámpír.
Mindenki aránylag nyugodtan sétált mögöttünk.
Majd leereszkedtünk a jól ismert csatornán, és a jól ismert folyósóra érkeztünk.
-Új portás van?! – suttogtam Alec felé.
-Igen, Anabell nagyon finom volt – vigyorgott. Undorító.
-Végre itt vagytok – hallottam meg Aro nyájas hangját, hogy nyelte volna félre Anabell vérét.
-Aro – hajtottam meg a fejem, és többiek is mögöttem.
-Isebellám – ölelt át. Milyen jó, hogy egy vámpír nem tud hányni, bár hányinger már kerülgetett.
-Ők lennének - mutattam be őket.
-Nem, gondoltam, hogy ennyivel elbírsz. Igazán aggódtam érted – mosolygott. Az hiányzik nekem, hogy aggódjon értem ez a fonnyadt vámpír…
-Egy elszökött - húztam el a szám.
-Semmi baj – suttogta. Semmi baj?! Utálom, ha valaki ezt mondja. Semmi baj ergo ezt jól elszúrtad, te vagy a hibás.
-Köszönöm Aro – mosolyogtam.
Mindenkit bemutattam és persze a képességekre is rákérdezett.
Szerencse, hogy Vani és Jerry nincs itt. Eszter és Hope képessége nagyon tetszett Aronak…
-Nem akartok csatlakozni? – vigyorgott a lányokra.
-Nem – mondta félénken Eszter.
-Nem – mondta magabiztosan Hope.
-Oké, bármikor meggondoljátok magatokat csak gyertek – mosolygott.
-Mehetünk? – kérdeztem Aro felé fordulva.
-Persze szívem, de néha látogass meg. Hiányzol Volterából – ölelt át.
-Rendben – mosolyogtam.
Majd visszaindultunk. Most nem jött velünk senki, szerencsére. Mindannyian fellélegeztünk.