Jó úton - Lehet tiszte lappal kezdeni? Lehet felejteni?

Sziasztok lányok! Itt a fejezet, ma hamarabb hoztam mint szoktam. Remélem mindenkinek tetszik;) Komikat várok.
Bocs, a tegnapi kihagyásért:/. Ma lesz még egy feji.:)
Puszi, đóri

53. fejezet - Lehet tiszta lappal kezdeni? Lehet felejteni?

Emmett szemszöge
Adam már a hátsó ülésen aludt anyám karjaiban, szerelmem pedig fogta kezem, én pedig egyik ujjam kézfejét simogattam.
Már két órája jöttünk, hihetetlen lassan, hiszen nem lehet száguldozni az emberek között. Bolond emberi sebesség.
Pedig ha teljes sebességgel mentem volna, már rég ott lennénk.
Előttünk mentek Edwardék. Alice, már aludt Jasper karjainak dőlve, Carlsile és Edward pedig elől némán ültek.
Közben szerelmem elnyomott egy ásítást.
-Aludjál csak – mosolyogtam rá.
-Nem vagyok álmos – mosolygott, majd hátra pillantott Esmére, aki mosolyogva simogatta Adam arcát. - Körülbelül fél óra és ott vagyunk - mosolygott felém.
Örültem a költözésnek, egy teljesen új helyen, most már csak Lizzel, nincs semmiféle Rosalie.
Itt elkezdhetjük a családalapítást, itt szerelmemre pillantottam, aki engem fürkészett. Én csak mosolyogtam és egy puszit nyomtam szájára.
-Emmett a vezetésre figyelj – suttogta mosolyogva Esme.
-Igen is, anyu – húzódtam vissza szerelmemtől.
Lizi szemszöge
Pár perc és új életet kezdünk, tudom ez nem feltétlenül így megy, de jó érzés volt. Tiszta lappal indulni. Megnyugtatott, mégis felpörgetett.
Egy aprócska ház áll most csak a megvásárol terület egyik sarkában. Elterveztük Esmével, hogy fogunk építeni egy gyönyörűt, ezt a picit meg utána lebontjuk. Addig Alice, Adam és én tudunk itt élni. Többieknek meg mindegy, egy hét alatt úgyis felhúzzuk azt a csodát.
Úgy terveztem, hogy külön lesz mindenkinek egy színt, legfelül Edward, aztán mi, aztán Jasper és Alice – itt lenne a hálószobájuk, a gardróbunk és a gyerekszobák. Plusz fürdők. – Aztán Esme és Carlisle Adammal. Legalul pedig egy óriási nappali, óriási konyha és étkező.
-Holnap reggel neki is állhatunk a házépítésnek – suttogtam Esme felé. – Megrendeltem a hozzávalókat – mosolyogtam rá.
-Oké, ügyes vagy drágám – küldött vissza egy meleg mosolyt.
Imádtam Esmét, annyira kedves volt velem és valahogy hasonlítottunk is, de mégis teljesen mások voltunk.
Szóval Vancouvertől nem messze egy gyönyörű erdőben fogunk élni. Nem túl messze Forkstól, nem túl messze a nővéremtől. Vancouver egy hatalmas város, Alicéknek lesz hol vásárolni és elég nagy ahhoz, hogy ne tűnjünk fel.
-Na ott vagyunk már? – ugrott fel egyszer csak Adam. Mire mindenki kacagni kezdett.
-Még nem, de nem soká – mosolyogtam.
-Neked nem aludni kéne? – vigyorgott Emmett.
-Neked meg nem rálépni a gázra? – vigyorgott vissza Adam.
-Oké, te nyertél – mosolygott szerelmem.
-Mint mindig – nevetett Adam.
Egy óra múlva már meg is érkeztünk. A terület óriási volt a ház, ami rajta volt elég öreg, de pár napra megteszi. Alice és Adam már mélyen aludt egy-egy szobában, én pedig a kanapén kávét kortyolgattam.
-Lizi nem kéne ilyet innod – vette ki a kezemből Emmett a bögrét. – Feküdj le, éjszaka van – mosolygott.
-Nem akarok. Add vissza – nyúltam a bögréért, de ő feje felé emelte így nem értem el.
-Emmett – mosolyogta rá, majd szájához hajoltam, lágyan megcsókoltam és kivettem kezéből a bögrét.
Edward és Carlisle halk kuncogásba kezdtek.
-Ez nagyon nem volt szép – morgolódott Emmett.
-Bocsi – vigyorogtam, majd visszaültem a kanapéra.
Pár perc múlva Esme kijött Adam szobájából, én pedig kiterítettem a tervrajzot az asztalra.
Esme csinálta a nagyját, én pedig pár helyen besegítettem.
-Ekkora házunk még nem volt – suttogta Emmett.
Felkaptam egy pulcsit, majd kimentünk megmutattam, hogy én, hogy gondolom.
-Tökéletes lesz – mosolygott Esme, szorosan megölelt.
-Igen – néztem körbe a még kihalt terülten.

(..egy héttel később..)
Emmettel a mi szintünket befejeztük, vagyis a festést parkettázást, csempézést. Holnap megérkeznek a bútorok, amiket Esmével kiválasztottunk és talán holnap ilyenkor teljesen kész lesz. A kanapén aludtam, a fiúk a házban munkálkodtak már éjszakák óta, elég necces volt Emmett nélkül aludni, de holnap már lehet ott alszunk.
Pár perc múlva mély állomba szenderültem. És egy régi ismerőssel álmodtam, mostanában nem is jutott eszembe Matt, de most. Átéltem azokat a perceket, amiket végig szenvedtem.
-Nyugi kicsim nem lesz semmi baj. Vigyázok rád – csókolta az állam Matt. Majd a felsőm aljához nyúlt, és akkor tudatosult bennem, hogy mit akar csinálni.
-Nem akarom Matt – suttogtam, leszorítva a kezét.
-De én igen – dobott az ágyra, majd felém hajolt és erőszakosan csókolni kezdett.
-Matt! – zokogtam hangosan. – Fáj – mérhetetlen fájdalmat éreztem.
-Mingyárt jobb lesz , nyugodj már meg – ragadta meg a mellem, olyan erővel, hogy könnyeim csak még jobban folyni kezdtek.
-Sss – rázogatott valaki. – Semmi baj kicsim, csak álmodtál – hallottam meg Esme hangját. Szorosan hozzá bújtam és zokogtam. – Semmi baj kicsim – simogatta a hátam Esme.
-Bárcsak álom lett volna – suttogtam.
-Mi? – nézett rám értetlenül Esme.
-Egy régi emlék volt – suttogtam.
-Sajnálom – ölelt át. Órákig ott feküdtem Esme ölébe, nem tudtam visszaaludni, majd mikor jött fel a nap kikeltem és bementem a fürdőbe.
Mikor megláttam magam a tükörben, hátra léptem. Szörnyen festettem, hajam kócosan keretezte arcom, az arcom vörös volt, a szemeim alatt lila karikák, a szemeim pedig vérágasak voltak. Gyorsan letusoltam, de nem sokat segített, kivettem a neszeszeremből az alapozót, majd kenegetni kezdtem arcomon. Pár perc múlva már jobban festettem. Nem jól, de jobban és hallottam, hogy Carlisle átjött Adamhoz.
-Szia – suttogtam mikor kiléptem a fürdőből.
-Szi..a – lepődött meg arcomon. – Jól vagy? – fogta meg a csuklóm.
-Igen, semmi gond – mosolyogtam.
-Liz! – nézett a szemeimbe. – A családod vagyunk, nem kell titkolóznod.
-Ezt, most nem szeretném elmondani. Sajnálom – mosolyogtam majd kiléptem a házból, Emmették a ház mellett álltak és nevettek.
-Sziasztok – léptem oda. Mindenki arcomat vizsgálta.
-Lizi?! – fogta meg a kezem Emmett és az erdő felé kezdett húzni. Pár perc múlva megállt, a karjaiba kapott és leült egy rönkre. – Mi történt? – nézett rám ijedten.
-Rosszul aludtam – mosolyogtam sután.
-Lizi, ne kertelj – simított végig arcomon.
-Rosszat álmodtam – suttogta, közben kirázott a hideg és a fejembe nyílalt.
-Mond el – simogatta a hátam. Mellkasának döntöttem a fejem. – Kérlek – suttogta a fülembe.
-Öhm, Mattel álmodtam… - suttogtam olyan halkan, amilyen halkan csak lehetett, a hangom elcsuklott és a könnyeim megindultak arcomon.
-Hogy izéé? – nézett rám féltőn és egyben ijedten.
-Uhum – hunytam le a szemem, de rossz ötlet volt, mert a képek megrohamoztak.
-Sajnálom szerelmem – ölelt magához.
-Ne mond el a többieknek - néztem könyörgőn gyönyörű szemeibe.
-De észreveszik, hogy valami nem stimmel… - simogatta a hátam.
-Nem akarom, hogy tudják – jelentettem ki, ellenmondást nem tűrve.
-Értem – közelebb hajolt majd megcsókolt. – Szeretlek Lizim – szorított magához.
-Én is Macim – öleltem át a nyakát. – Mennyünk vissza – suttogtam a fülébe.
-Ahogy óhajtja kedves – pattant fel, majd lerakott.
Lassan visszasétáltunk a többiekhez és folytattuk a munkát.
Mindenki furcsán vizsgált ma, de próbáltam úgy tenni, mintha semmi okok nem lenne rá. Emmett közelében ez nagyon könnyű volt.