Jó úton - Csodák

Sziasztok! Jelentem megjöttem;) Szóval friss is megérkezett... Nem tudom, hogy smint jön a kövi.. De valószínű ma lesz még
egy;) Már hiányoztatok. Komikat várom. Szemétkedem is egy picit. 20 komi alatt nem rakom fel kövit. Ez nem azt jelenti, ha megvan a 20 komi, rögtön van friss, de addig nem rakom fel még nem gyűlik össze.:)

45. fejezet - Csodák

Alice szemszöge
Kis Adammal játszottam, olyan édes volt. Annyira szerettem volna most már én is egy ilyen édes babát, de mégis olyan fura lenne…
Legújabb szerelmesink a kanapén beszélgettek és egymást ölelték. Annyira örültem Liznek, annyira örültem, hogy a családhoz tartozik, és hogy őt választotta Emmett vagy fordítva. Elentétesnek tűntek először, de teljesen összeillenek és őszhangban vannak egymással.
Bella meg, olyan más lett. Agresszív, veszélyes és igazságtalan. Persze rengeteg dolgon keresztül ment, ami részben a mi hibánk, de nekem a régi Bella volta a legjobb barátnőm, nem a mostani… Mindegy nem fogom ezen felidegesíteni magam, inkább esküvő szervezésen agyaltam, hiszen Emmett meg akarja kérni Liz kezét, és ő biztos igent mond. Csodaszép esküvő lesz…
Következő pillanatban megváltozott a kép szemeim előtt, nem a kis Adam volt a kezeimbe, hanem… Egy szőke kisfiú, pár évesnek tűnt. Liziéknek összejön a baba?!
-Anya, mi baj? – nézett rám a kisfiú. Anya, én?
-Olyan szomorúnak tűnsz… - jött oda egy kislány is.
-Renben vagyok – mosolyogtam rájuk.
-Apu mesél nekünk, gyere te is – fogta meg a kislány a kezem és húzni kezdett.
Egy zöld szobában voltunk, két oldalon egy-egy fa ágy. Az egyiken rózsaszín ágytakaró a másikon kék. Jasper ölébe ült a kislány a kisfiú meg az enyémbe.
A kép eltűnt.
-Alice! – halottam meg szerelmem hangját. – Alice mi a baj?! – a hátamat simogatta és aggódva fürkészte arcomat.
-Majd én – fogta meg a kezem Lizi. Mire ő is lefagyott. – Mennyetek el, sétálni – húzott fel engem és szerelmem. – Alice mond el neki – suttogta a fülébe. – Minden rendben lesz, nyugi Jasper nincs baj – lökött ki minket az ajtón.
-Mit láttál? – húzott közelebb magához, már pár perce sétáltunk az erdő mélyén voltunk már.
-Öhm – hogy kezdjem? Jasper szeretnék babát, szeretnék anyuka lenni, szeretnék belőled apukát csinálni.
-Szóval? – fordított magával szembe. Aggodalom csillogott szemeiben. – Alice mond már – fogta meg arcomat.
-Szeretnék babát – suttogtam, de nem mertem az arcába nézni. Keze lehullott arcomról.
-Alice, én nem bírom ki. Megölném őket, vagy akár téged is… Én annyira sajnálom…
-De Adamot sem ölted meg… - fogtam meg állát.
-De veled le kéne feküdnöm, azért az egy picit több – magyarázott.
-Jasper láttam a gyerekeket, téged és magamat is. Nem lesz baj – döntöttem fejem mellkasának.
-Gyerekek?! – lépett eggyel hátrébb, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Igen, egy kisfiú és egy kislány – mosolyogtam.
-Két gyerek? – fogta meg a fejét.
-Nem szeretnél? – kérdeztem ijedten.
-Ne mondj ilyen bolondságot, jó, hogy szeretnék… - nézet szemeibe.
-Akkor? – néztem kérdőn szemeibe.
-Éreztem Esme fájdalmát, nem akarom, hogy átéld – simított végig hajamon.
-Jasper, engem nem érdekel a fájdalom.
-De… - kezdett bele a mondatba, amit én sikeresen félbeszakítottam.
-Semmi de, lesz két babánk – ugrottam a nyakába.
Lizi szemszöge
Majd Emmetthez léptem, akinek kezeiben ott volt a kissrác.
-Mi történt? – kérdezte Emmett.
-Alicenek volt egy látomása.. – mosolyogtam.
-Ez nekem is leesett, de miért fagyott úgy el? Valami rossz? – vizsgálta arcomat. Én pedig lassan vigyorogni kezdtem.
-Nem, csak nekünk egy picit – szorítottam meg a kezét. – Most nem tudunk elmenni a szigetre… - néztem rá bocsánatkérően.
-Miért? – bigyesztette le ajkát. Mire Adam nevetni kezdett, igen nagyon aranyos volt. – Hé – vigyorgott Emmett a mosolygó fiúra.
-Mert szükség van ránk itthon – mosolyogtam majd Adam haján végigsimítottam.
-Baba?! – kérdezte Emmett mosolyogva, mégis egy kis szomorúsággal a hangjában.
-Babák – mosolyogtam és egy puszit nyomtam szájára.
-Ikrek? – lepődött meg.
-Uhum, de pszt – kacsintottam.
-Sajnálom – suttogta.
-Mit? – néztem rá kérdőn.
-Hogy nem mi vagyunk a következők – és megfogta a kezem.
-Nem baj – szorítottam meg a kezét.
-Jasper mint apuka?! – kérdezte miközben Adamot lerakta játszani a szőnyegre, aki egy macival a kezében kúszni kezdett.
-Csodás apuka lesz – mosolyogtam, majd szerelmem ölébe dőltem.
-Sziasztok! – hallottuk meg Esme hangját.
-Szia.sztok – mosolyogtam Carlislére.
-Már hiányoztatok – mosolygott. Miközben megölelte Emmettet, aki kifelé ment segíteni behozni a csomagokat.
-Tegnap lustiztunk – nevetett szerelmem.
-Képzeljétek – mosolyogtam. – Emmett sütött nekem tojást – vigyorogtam, és tegnapi nap emlékei villogtak a fejemben, ahogy megetetett, meg a szeretkezés, meg a néma csend, ami annyira meghitt volt.
-És ehető volt? – nevetett Carlisle.
-Kösz a bizalmat apa – nevettet Emmett. – Szuper lett, ugye cicus? – nézett rám.
-Igen – mosolyogtam.
Esme közben Adamot puszilgatta.
-Fiúk ezt összeraknátok? – mutatott az etető székre.
-Persze – bólintott Carlisle, miközben ő is egy puszit nyomott fia homlokára.
-Öhm, tényleg Alice és Jasper? – nézett ránk kérdőn Esme.
-Elmentek sétálni – mosolyogtam Esmére.
-Értem - bólintott.
Közben én elkezdtem bepakolni a szekrénybe.
Emmett és Carlisle pedig az etetőszék darabjait vizsgálta. Viccesek voltak, de direkt nem segítettünk Esmével. Néha összemosolyogtunk, de egy óra után a fiúk is rájöttek, hogy smint kell összerakni, és Adamot végre beleültettük.
-Éhes vagyok Anyu – mosolygott Esmére, aki vigyorogva megfordult és egy cuppanós puszit nyomott a fia arcára.
-Bébiétel? – mosolyogtam.
-Nagyon undorító – suttogta. – Kóstáld meg – vigyorgott.
Kivettel egy kiskanalat a fiókból, majd egy picit a számhoz emeltem. És tényleg.
-Ez fúj – Adam pedig csak nevetett. – Van egy ötletem.. –mosolyogtam Esmére. – Ezt összeturmixoljuk - mutattam a répára. – Egészséges, és talán finomabb.
-Oké – nevetett Esme.
-Én megcsinálom – mosolyogtam, és már elő is vettem a keverő tálat.
Pár perc múlva Adam mosolyogva ette a répa turmixomat.
-Finom – mosolygott rám.
Mindenki csodálkozva vizsgálta a kis csodát, ahogy hibátlanul beszél.
-Tévézzünk! – mosolygott Emmett felé.
Mindenki nevetni kezdett. Tévézés, akkor Emmett.
Esme az ölébe kapta és elindultunk a nappaliba.
Majd betoppant Alice és Jasper.
-El kell valamit mondanunk – álltak meg előttünk. Én pedig vigyorogtam, mint a vadalma, bár sajnáltam, hogy el kell halasztanunk a szigetet, de miénk az örökkévalóság. Ráérünk.

Lizi ruhája: