Jó úton - Megérkezett

Sziasztok! Mivel ez előző elég függővég lett, és mivel kettőt sikerült össze dobni, itt a második feji, hogy mindenki tudjon aludni. Esme jól van;)
Izgatottan várom a véleményeket, szülést még nem vezettem le - papírra sem xD-.
Szeretlek benneteket, köszönöm a komikat. Még mindig boldog névnapot Alice;).

40. fejezet - Megérkezett

Mindenki felszaladt az emeletre.
-Ti maradjatok itt – mutattam a fiúkra. – Vani hozz töröközőket, Alice meleg vizet – én pedig bementem a szobába.
-Ssss, drágám – motyogta Carlisle. Esme mellett térdelve. – Ki kell vennünk, eltört két vagy három bordát- mondta nekem.
-Oké, mit csináljak?! – álltam ott megijedve.
-Felkell vágni a hasát – motyogta Carlisle. – Most kapsz egy erős fájdalomcsillapítót – motyogta Esmének, akinek mindedig össze voltak szorítva a fogai.
-Oké – suttogta.
-Itt van a víz – lépett be Alice egy lavór vízzel.
-Itt vannak a törölközök… - tette la Vani az egy tucat törölközőt.
-Oké, körülbelül fél órára kiüti ez Esmét – motyogta Carlisle. – Edward is most nincs itt - fortyogott.
-Menni fog Carlisle – suttogtam. –Nyugodj meg, én kijártam egyszer az orvosit.
-Az előnyös – mondta már nyugodtabban.
-Szikét – odanyomtam a kezébe az említett tárgyat.
-Senki se lélegezzen! – suttogtam.
Vér ömleni kezdett.
-A burkot csak a fogaddal tudod – motyogtam.
Majd az is megtörtént, undorító volt. Vér, vér mindenhol.
A méregtől meg fog gyógyulni. Atyám – majd elhánytam magam-. Alice és Vani inkább nem néztek oda. Jobban tették. Alice Esme kezét szorongatta. Vani pedig a padlót fixírozta idegesen.
-Tessék – nyomta a kezembe a csupa vér babát.
-Rendben lesztek?! – kérdeztem az ajtó előtt. A baba nem sírt, ezért megijedve kezdtem vizsgálni.
-Megleszünk – motyogta Carlisle.
-Miért nem sír?! – kérdezte Alice.
Megnéztem az undorító masszával terített gyereket, aki kíváncsian vizsgálta arcomat.
-Rendben van – mosolyogtam majd átléptem a fürdőbe. Óvatosan elkezdtem fürdetni langyos vízben. Édesen mosolygott rám.
-Fiú – sikítottam fel, mindenkivel közölve a tényt.
-De aranyos vagy – simítottam végig testén a törölközővel. Mire gurgulázva nevetni kezdett.
Magamhoz ölelve elindultam kifelé, Esme hasa már kezdett összeforradni.
Carlisle idegesen vizsgálta szerelmét, aki verő vérben feküdt.
-Alice gyere ki velem… - suttogtam.
-Oké – suttogta éjfekete szemekkel. Éhes volt.
Kiléptünk az ajtón a fiúk ott ültek sorban, mikor kiléptünk mind a hárman felpattantak.
Mindenki ámuldozva bámulta a kis jövevényt.
-Alice most te vigyázol rá. Nekem vissza kell mennem – mosolyogtam.
-De..én nem is tudom, hogy kell… És ha összeroppentom.. Lizi én nem merem megfogni – nézett rám ijedten.
-De – nyomtam a kezébe.
-Biztosan fogd, de ne szorítsd. Megy ez, ha elkezd sírni kezdj el járkálni…. – mosolyogtam rá. Ő meglepődve bámulta a karjaiban mosolygó fiú.
-Pár perc és jövök – léptem be az ajtón.
-Vani menny csak ki. Az ajtó mögül is ennyi, visszaváltoztatni – mosolyogtam.
Kisétált.
-Carlisle, nincs baj. Most már rendben lesz - mosolyogtam.
-Biztos?! – kérdezte félve.
-Te vagy az orvos, az anyuka javuló félben – mosolyogtam. – Menny ki, nézd meg a fiad. Én elrendezem ezt – mutattam a vérre.
-Megtennéd?! – nézett rám kérdőn.
-Menny már – löktem rajta egyet.
Elővettem a fürdőszobából egy óriási kukászsákot, majd bele kezdtem nyomkodni a véres törölközőket, takarót, párnákat.
Levettem Esméről a szakadt ruhát, megfürdettem, persze nem volt könnyű, hiszen nem volt magánál. Majd a véres lepedőt és egyebeket is a zsákba gyömíszőltem. Adtam Esmére egy tiszta ruhát. A hasán a seb alig látszódott. Majd felmostam a padlót, persze rengeteg súroló segítségével.
Levettem a véres pólóm és a zsák tetejére nyomva, bekötöttem a zsákot. Megmostam a kezem.
Majd Emmett jött be egy pólóval a kezében.
-Alice küldi – mosolygott.
-Köszi.
Esmét vizsgálta.
-Mennyünk ki – mosolyogtam majd magam után húztam.
-Én bemegyek Esméhez, adta át a kezembe Carlisle a kisfiút.
-Oké – suttogtam.
-Szia – simítottam végig a baba arcán.
Alice és Vani mellém állva vizsgálták a kis tüneményt.
-Nem is hasonlít rájuk… - suttogta Vani.
-Lehet ilyen szeme volt valamelyiküknek. És az orra hasonlít Carlislére – motyogtam.
-Igen, tényleg – suttogta Alice.
-Szerintem bolondnak néz minket – néztem a kicsi szemébe. Mire kacagni kezdett.
-Ennél nem is lehetett volna egyértelmübb a válasz – kuncogtam.
-Szerintem álmos - motyogta Alice. – Sokat pislog.
-Uhum, lehet – mosolyogtam.
Átsétáltunk a gyerekszobába és óvatosan betettük az ágyba. Pár perc múlva el is aludt karjaimban, majd betettem a babaágyba.
-Igazad volt – suttogtam Alicenek, aki csak vigyorgott. Mindenki köré gyűlt és bámultuk a csöppséget.
-Sziasztok – hallottuk meg Esme hangját.
-Hogy vagy?! – kérdeztem suttogva. Miközben ő a babáját vizsgálta.
-Jól, köszönöm – nézett rám hálásan.
-Mi magatokra hagyunk titeket - fogtam meg Alice és Vani kezét, mégis az ő gyerekük. – Fiúk – szóltam nekik. – Gyertek.
Atyám a három férfi egy babáért ennyire oda lenni. Liz te is ennyire oda meg vissza vagy. Vágtam magam fejbe, persze csak gondolatban.
-Adam Cullen – suttogta Esme, és mosolyogva Carlislére nézett. Akinek szemében végre csak boldogság csillogott.