Jó úton - Vásárlásra fel

Sok hosszú komi érkezett, én meg félig leragadó szemekkel írtam nektek egy fejezetet, ami nem is lett olyan rövid.:) Nagyon köszönöm a sok betűt:D Igaz nem olyan sok ember írt, de azok kitettek magukért. Ezért nekik köszönjétek. Mukinak, Miminek, Evcunak, Vivinek, gisus16nak, Eveliinek. ÉS Dana, Vivii, és Osri hármasnak.
Utolsó hármuk extra hosszú komikkal ajándékozott meg, amiknek rettenetesen örülök - bár a többinek is -. Köszönöm lányok. És vásásrlásra fel, hátha össze futunk a mi macinkkal.:) Jó éjt, Puszi. - itt leszek, még egy darabig ha írnátok válaszolok -:)

23. fejezet - Vásárlásra fel

Liz szemszöge
Épp egy bácsika mosolygott rám, pár méterre a kocsitól. Atyám, éreztem, hogy arcom vörösbe változik.
–Basszus, ott áll egy bácsi, és minket bámul – suttogtam Emmett mellkasához préselődve.
-Legalább lesz egy jó napja – kuncogtam, és kimosolygott az ablakon, sőt még integetett is. Emmettes baromság volt.
Gyorsan felkaptuk a pólónk, majd a gázra tapostam.
-Ez vicces volt… - nevettem fel.
-Hogy kipirultál – cirógatott végig arcomon.
-Emmett. Be fogok menni az árokba…. – motyogtam.
-Miért is babám? – tette kezét a combomra.
-Emmett. Így nem tudok vezetni – mosolyogtam rá. Bár rettentő jól esett érintése.
-Oké –kapta el a kezét, majd az ablak felé fordult.
-Most megsértődtél? – kérdeztem ijedten. – Emmet sajnálom, de elvonod a figyelmem. Sajnálom, tettem kezét a combjára. – Ne csináld már.
Akkor duzzogjon, csak rátapostam a gázra.
Percekig némán vezettem, most tényleg megbántottam. Rose tud így is vezetni, és ők az előbbi helyzetben nyomtak egy gyors numerát is.
-Oké – tapostam a fékre, és kiszálltam. – Te vezetsz! – nyitottam ki az ajtót. Ő pedig vigyorgott.
-Emmett, csak játszottál? Pedig azt hittem megbántottalak, ez hülye vicc volt – ültem az ölébe. Teljesen megnyugodtam, hogy nem haragszik.
-Nem tudnék ilyen miatt haragudni édes – puszilta meg a hajam. Majd magához ölelt.
-Mennünk kéne – suttogtam.
-Aham – suttogta ajkaimnak.
-Megyünk – ugrottam fel. – Te vezetsz! – adtam ki a parancsot.
-Szuper - vigyorgott.
-De vigyázz a kicsikémre – simítottam végig a kocsimon.
-És én? Velem mi lesz? – kérdezte ijedten.
-Te nem tudsz a kicsikém lenni – kuncogtam.
-Én vagyok a nagyod – vigyorgott rám kajánul.
-Nem a szerszámodra gondoltam – vörösödtem el.
-Persze – vigyorgott, miközben az ablakon bámult ki.
-Fordulj balra – suttogtam.
-Kérésed számomra parancs – mosolygott, majd megfogta a kezem és combjára húzta szorosan összekulcsolta ujjainkat. Én csak mosolyogtam, hihetetlenül boldog voltam, mellettem ül egy félisten, és szeret.
-Megérkeztünk – mosolyogtam rá. –Nyugi nem olyan gáz.
Kiszálltunk a kocsiból, lecsipogtattam. Páran megnéztek minket, mivel azért méregdrága kocsival jöttünk, és Emmett fantasztikusan néz ki. Bár a férfiak gondolom nem őt nézték… Emmett mellém lépet és megfogta a kezem.
-Em, itt ismernek minket. Tudni fogják, hogy…. – mondtam gyorsan.
-Semmi gond, tudni fogják és kész – nyomott egy puszit a számra. – Ne aggódj.
-Emmett ugye nem vagy féltékeny? – húztam ki egy bevásárlókocsit a sok közül.
-Én? – tette az ártatlant. – Hiszen rajtad legeltetik a szemüket – pufogott.
-És? Csak a tiéd vagyok – fogtam meg a nyakát. – Örökre csak a tiéd – suttogtam.
-Tényleg? –kérdezte vigyorogva.
-Igen, ha akarod – mosolyogtam.
-Persze, hogy akarlak. Örökké – csókolt meg.
-Oké, de most már vásárolni kéne…
-Renden – vigyorgott. Imádom ezt a boldog, elégedett vigyort.
Emmett egyik kezével tolta a kocsit, a másikkal birtoklóan a derekam ölelte.
-Akkor kezdjük – indultam el az első soron, a nagy nyüzsiben.
Takarítószerek kész. Épp a játékoknál sétáltunk.
-Milyen játékot akarsz venni? – kérdezte Emmett.
-Nem is tudom – mosolyogtam rá.
-Minek kell? – kérdezte.
-Valamit akarok vinni Jonahnak, Jacob öccsének. Meg majd bemegyek az árvaházba, akkor is szeretnék valamit…
-Kiskutyus – mosolygott.
-Héé, Nessi jegyesének öcséről beszélsz – döntöttem magam mellkasának, miközben a játékokat nézegettem.
-Nessi férjhez megy? – kerekedett el a szeme.
-Aham.
-Te is férjhez akarsz menni? – kérdezte félve.
-Nem tudom. Talán majd később. Miért is? – kérdeztem.
-Csak kérdeztem – nyomott egy puszit a fejemre.
-Oké.
Játékok megvannak, Jonahnak egy mesekönyvet vettem, az árvaházba meg kirakót. Majd az élelmiszer. Emmettel nagyon elszórakoztunk.
-Lizikém – halottam meg a nevem.
-Csókolom – léptem az idős néni mellé, aki megölelt. Régen voltam nála egyszer, épp az előtt halt meg a férje, és temetőből haza kísértem. Persze egész nap ott fogott beszélgetni. – Hogy tetszik lenni?
-Fantasztikussan – mosolygott.
-Ő a barátod? – nézte Emmettet, aki udvariasan mosolyogott. – Hmm, nagyon jól néz ki.
-Igen – mosolyogtam.
-Vigyázz ám az én Lizikémre – szorította meg a kezem.
-Meglesz – mosolygott Emmett.
-Busszal jött? – kérdeztem, mivel alig hiszem, hogy vezet.
-Nem, az unokám hozott. Épp most kapta meg a jogsiját.
-Mama végre, már azt hittem elraboltak – lépett ki az a srác, akivel találkoztunk a plázában, a kajáldánál, akinek tetszett Lux, a kedvesebbik.
-Sziasztok – mosolyogott ránk. – Bocs, de mi siettünk. Nem vette be a déli gyógyszert – tátogta a srác.
-Oké. Csókolom, szia.
-Minden korosztállyal ilyen jóba vagy? – nézett rá mosolyogva szerelmem. – Már meg sem lepődöm…
-Veled is jóban vagyok vén szamár – csókoltam meg.
-Uhum, az idősebbekre buksz – húzott magához közel.
-Elnézést – köszörülte meg valaki a torkát. – Az útban álltok – mosolygott egy fiatal nő. Egy kis fiú volt a karjaiban.
-Bocsánat – húztam arrébb szerelmemet.
-Semmi gond. Ilyen a szerelem – mosolygott.
-Emmett menyünk, még kell tészta – indultam el.
-Zavarban vagy – ölelte át a derekam.
-Mindenki minket bámul, amit egy közterület közepén csókolózunk. Csodálkozol?
-Oké, bocs – hajtotta le a fejét.
-Én bocs – öleltem meg.
-Sziasztok – hallottam meg Esme hangját.