Jó úton - MIndenki rólunk beszél

Sziasztok itt a fejezet! Sajnálom, hogy csak most, de ez van. Elég rosszul voltam délután, most már jobban vagyok.:/:)
Sajnálom, hogy megvárattalak titeket.
Lehet ma lesz még egy, de nem biztos..:)
Köszönök mindent, puszii. KOMIKAT*.*

37. fejezet - Mindenki rólunk beszél

Két nappal később.
-Mindenki rólunk fog beszélni… - suttogtam az autóban ülve.
-Nyugi cicus, kibeszélik magukat azt kész – tette óriási kezét combomra.
-Nessie mit fog csinálni? – tettem fel a következő kérdésem, amitől rettegtem.
-Szerintem semmit – mosolygott biztatóan. – Ne idegeskedj már, itt leszek veled – simított végig az arcomon.
-Szerencséd – mosolyogtam rá.
Már meg is érkeztünk a parkolóba, rengeteg diák hemzsegett itt-ott. Alice és Jasper,Edward kocsijának dőlve várt minket.
-Mi lenne, ha nem szállnánk ki? – kérdeztem szerelmem.
-Lizi, ki fogunk szállni –következő pillanatban Emmett már nyitotta az ajtót.
-Gyere – mosolygott, majd megfogta a kezem. Minden szem ránk szegeződött, ettől féltem. Majdnem csak hallani lehetette, ahogy az állak koppannak a betonon.
-Mindnenki minket néz – suttogtam, mire szorosan megölelt.
-Jobb, ha tudják, hogy hozzám tartozol… - csókolt meg.
-Emmett – mosolyogtam. – Direkt csinálod… - közelebb hajoltam hozzá és lágyan megcsókoltam.
Megfogtam a kezét, és Alicek felé húztam.
-Sziasztok – öleltem meg barátnőmet.
-Lizi – mosolygott Alice.
-Mennyünk – húztam Emmettet magam után, miközben Alicel fecsegtünk.
-Oké – mosolyogtam. – Nessiet nem láttátok?
-Nem jön suliba – motyogta Alice, miközben megigazította a hajam.
-Szupi azaz, de kár – mosolyogtam.
-Suli után elugorhatnánk megvenni azt az izét, amit mondtál, hogy kell … - mosolygott, majd elgondolkozott, hogy mit is.
-Mosógépet – nevettem.
-Igen, olyan hülye neve van nem tudom megjegyezni… - mosolygott.
-Alice tök egyszerű, kimossa a ruhákat, mosógép - nevettem.
-Logikus – mosolygott Jasper.
-Lizim tudja – mosolygott szerelmem.
-Akkor én megyek – nyomott egy puszit arcomra, majd megcsókolta Jaspert és eltűnt a folyosó végén.
Mi pedig bementünk a termünkbe, spanyol.
-Melléd ülök – mosolygott Emmett.
-Nem, Jasper mellé ülsz – mosolyogtam vissza.
-Miért ülnék Jasper mellé? – nézett fivérére, aki engem nézett.
-Egy mert a bátyád, és eddig melletted ült, akkor miattam nem hagyod ott. Kettő nem tudok figyelni az órára, túl közel lennél – nyomtam egy puszit arcára, majd elfoglaltam helyem.
-Mintha annyira kéne figyelned… - suttogta mosolyogva.
Pár perc múlva elkezdődött az óra, öt perc múlva már Emmett levelet dobott az asztalomra.
Cicus ez nagyon nem lesz jó, olyan messze vagy – amennyire tudtam, halkan próbáltam nevettni, páran, még így is hátra fordultak.
Igen fél méterre, ekkora távolság… - dobtam vissza.
Most kinevettél? – suttogta.
Majd az előröl kaptam egy levelet… Mi van má’? Egy barnahajú elég bunkó sráctól.
Mennyi egy menet?:D – olvastam át többször a szavakat.
Mi van? – dobtam vissza.
Mennyi vagy egy menetre édes?:$ – olvastam újra.
Ha-ha – írtam vissza.
Komolyan, befizetek egyre. Kétszer annyit kapsz, mint a Cullentől…:)
Rossz ajtón kopogtatsz szivi – dobtam vissza a papírt és fortyogtam.
Pont ki is csöngettek.
-Mit akart? – állt elém rögtön Emmett. – Szétverem – indult a srác után, aki rögtön kirajtolt a teremből.
-Hagyd… - nyúltam utána.
Ebédig, minden rendben ment. Minden órán stréber módjára jegyzeteltem, vagy rajzolgattam.
-Egy szelet sonkás pizza és egy sprite lesz – mondtam a konyhás néninek.
-Tessák drágám… - nyomta a kezembe.
-Köszönöm – majd a Cullen asztal felé vettük az irányt az én macimmal.
Mindenki előtt ott sorakozott a kaja, de csak én ettem. Emmett és Jasper valami autóról beszéltek, Alice pedig az új, Párizsból érkezet ruháiról magyarázott. Edward elment anyuval Olaszországba. Sejtettem, hogy így lesz, bár kicsit önzőnek tartom hiszen Esmének elkélne a segítség, de ő tudja.
-Sziasztok – lépett hozzánk Lora.
-Hé, szia – öleltem meg. – Hogy vagy? És Tony?
-Jól vagyunk, már kiengedték a kórházból – mosolygott.
-Miért vagy bent? Nem úgy volt, hogy csak később kezded a sulit? – kérdeztem mosolyogva.
-De, csak papírok miatt.. Meg gondoltam megnézlek – mosolygott. – De megyek is. Sziasztok - intett a társoság felé.
-Nem fél tőlünk – motyogta Jasper. – Ez érdekes.
-Nincs mitől félnie – mosolyogtam, majd megöleltem Emmettet.
Még két óránk volt, amit nagy nehezen végig szenvedtem. Elég unalmas volt egyedül, hiányzott a nővérem…
-Oké, akkor ti mentek a volovóval, pár óra és mi is otthon vagyunk – mosolygott a fiúkra Alice.
-Oké – sóhajtott Em.
-Tiszta önző vagy – mondta Alice szerelmemnek.
-Miért is? – vigyorgott.
-Egész napra lefoglalod Lizit, így nem ér… - mosolygott Alice.
-Aki megteheti – nevetett a macim.
-Akkor sziasztok – csókoltam meg szerelmem.
Mér indultunk is barátnőmmel.
-Mosógépek rettegjetek megyünk – nevetett Alice. – Megjegyeztem!
És csak mosolyogni tudtam aktivitásán.
-Visszafelé vezethetek? – nézett rám boci szemeivel, aminek nem tudok ellentmondani.
-Persze – adtam meg magam, pedig nem szerettem, ha a kicsikémet más vezette.

-Ezt kérjük – mutattam a kiszemelt mosógépre.
-Betenné nekünk a kocsiba – mosolygott Alice a húszas éve végében járó, aránylag helyes eladóra.
-Persze lányok – vigyorgott. – Telefonszámokért cserébe?
Nagy nehezen berakta, szegényke alig bírta el. Mi meg mosolyogva vizsgáltuk, amint szenved.
-Telefonszámok? – mosolygott ránk izzadtan, vörös fejjel.
-Ó, én nem tudom az ennyim… - néztem barátnőmre.
-Én sem… Add meg te – vigyorgott Alice. - Majd felhívunk.
-Oké – nyomott oda egy cetlit a kezembe.
-Köszi, szia – mosolyogtam és bevágódtunk a kocsiba, ahol hangos kacagásba kezdtünk.
-Mekkora bolond…

Lizi ruhája: